Bellamy:
-Itt vagyunk-lépek be a pincénkbe, ahol a többiek már mind ránk várnak.-Bocs a késésért, de a lőtéren voltunk. Jöttünk, ahogy tudtunk. Abban a pillanatban, hogy telefonáltál már indultunk is-nézek apára, miközben lerohanok a lépcsőn nyomomban a barátaimmal.-Szóval? Mire jutottatok? Mikor támadunk? Mi a terv?-Kezdem figyelni a jegyzeteket és tervrajzokat az asztalon.
-Kihasználjuk, hogy rakományt viszünk be és, hogy elhozzuk a nekünk szánt alapanyagokat-kezdi vázolni a terveket Ian, s nekem nehezemre esik nem közbeszólni.-Ti hárman fogjátok vezetni a furgont, amivel bevisszük és kihozzuk a cuccokat, hogy ti legyetek az elterelés-mutat ránk, ekkor pedig kitör belőlem a visszafogott indulat.
-Álljunk már meg egy pillanatra-emelem fel az egyik kezem, míg a másikkal Carináét szorongatom.-A rakomány oda-visszavétele kedden van. Mindig kedden van, hiszen ez a megállapodás. Carinának viszont nincs annyi ideje-pillantok a mellettem álló lányra.-Az a barom Roman elmondta, hogy miket akar tenni vele a következő találkozásukkor, ami valószínűleg már holnap megtörténik. Neki nincs arra ideje, hogy várja a csodát, miközben az a vadállat bármit megtesz és megtetet vele-bökök az ajtó felé, mintha ott állna, s az izmaim egyre jobban megfeszülnek.-Ráadásul mi az, hogy mi intézzük a szaros rakományt? Nem állíthattok félre minket-rázom a fejem hevesen.
-Bell-szólal meg Carina gyöngéden, de sajnos ez most nem segít.
-Nem, nincs Bell-nézek a szemébe, majd vissza a társaimra.-Ez így nem jó. Gondoljuk át újra. Menjen Linzie, Caleb és Layla a furgonnal, hogy ne essen bajuk, de én biztos, hogy ott leszek a frontvonalban. Már voltam bent. Többször, mint ti és jobban ismerem a helyet Carina miatt. Nem rakhattok csakúgy félre.
-Már elnézést-kiált fel Layla a sarokból, s amikor rákapom a tekintetem látom, hogy a szemöldökei a homlokára felszaladva pihennek.-Mi az, hogy Linzie, Caleb és Layla? Már bocs, de a mi triónk mindig együtt dolgozik. Te, Caleb és én. Biztos, hogy nem raksz félre, csakhogy hősködj. Egy csapat vagyunk, emlékszel? Már kicsiként is azok voltunk. Együtt mozgunk és együtt harcolunk, mindegy, hogy milyen szar a helyzet.
-Kicsim-kezdi az anyukája, de most Layla szól közbe.
-Nem, ez így van. Bellamy, térj már észhez. Vagy akarod, hogy felképeljelek? Az felébresztene az egód fogságából? Én értem a te oldalad-löki el magát a faltól, majd közvetlenül elém lép, s egy pillanatra Carinára néz.-Nekem sem tetszik, hogy hagyunk egy napot Romannak a támadás esélyére. Én sem akarom, hogy baja essen Carinának. De-hangsúlyozza ki-, az együtt, az együtt. Akkor is, ha neked ez nem tetszik, ez egy. Kettő: végig sem hallgattad a tervet, mert már az elején kiborultál. Három: tudom, hogy az egyik nagyobb kísérletünknél vesztetted el a nővérem, de én is elvesztettem őt, szóval ez nem indok arra, hogy megóvj még a széltől is. És, ha itt lenne és őt próbálnád félreállítani, akkor kiakadna. Ezt pedig te is nagyon jól tudod-böki meg a mellkasom, s az indulata ellenére a szemébe könnyek szöknek.
-Laylával vagyok-lép mellé Caleb, s átkarolja a lány vállát.-Igaza van. Egy csapat vagyunk. Nem állíthatsz a pálya szélére-rázza meg a fejét.-Viszont nekem sem tetszik, hogy Carinát védtelenül hagyjuk-vezeti át tekintetét apára.
-Én is megszólalhatok? Vagy mindenki kiakadhat és elmondhatja a magáét, csak én nem?-Vonja fel a szemöldökét Carina, s ez az utolsó pofon, amire szükségem volt.
Az izmaim kicsit kiengednek, s a vállaim is előre esnek, ahogy hallatok egy sóhajt. Nem szokásom így elveszíteni a fejem, de ez a terv nagyon nem tetszik. Szinte látom magam előtt, ahogy Roman rámászik Carinára és ezt nem tudom elviselni. Éjjel is ezzel álmodtam. Nem is tudom, hogy Carina hogy nem ébredt fel a zihálásomra, de talán jobb is volt így. Valószínűleg ő sem repesett az örömtől, hogy ki van szolgáltatva annak a baromnak, így nem is hiányzott neki, hogy még az én labilitásom is befolyásolja. Napok óta nem alszom normálisan, mert mindig azt álmodom, hogy Roman megkaparintja őt és én nem tudom megvédeni. Vagy éppenséggel megmenteni, amikor már annak a gazdag pöcsnek a kezében van. Lehet, hogy ez sem segít abban, hogy ne veszítsem el a fejem egy ilyen terv hallatán.
De basszus...
Ez a terv szar.
-Sajnálom-biccentek a szemébe nézve, majd a többiekre pillantok.-Mindannyiótoktól elnézést kérek.
-Nekem mi lesz a feladatom?-Fordul apa felé Carina határozottan, miután mindenki biccentett jelezve, hogy nincs harag.
-Mi? Dehát, Car...
-Tudtam, hogy milyen kockázatot vállalok, amikor belementem Roman ajánlatába-szakít félbe ismét a szemembe nézve.-De belementem, hogy segíteni tudjak nektek. Ezt pedig nem ronthatjuk el most. Megtettem mindent azért, hogy minél előbb tudjatok támadni. Két nép sorsa a tét, Bellamy, nem én vgyok ebben a képletben a fontos-rázza meg a fejét.-Az nem nagy dolog. Túlélem-vonja meg a vállát nagyokat pislogva a könnyek ellen.-Ebbe még senki sem halt bele tudtommal. Meg amúgyis ismersz. Majd húzom az időt, amíg lehet és megpróbálom kezelni őt. Szóval-fordul vissza apához, mielőtt reagálhatnék-, mi lesz a feladatom?
-El tudod indítani a városi vészjelzést? Hogy a civilek otthon maradjanak és ne legyen személyi sérülés. Mindent meg kell tennünk az ártatlanok védelméért.
Carina beharapja az alsó ajkát, ahogy agyalni kezd. Szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében, azonban én még mindig nem tudok magamhoz térni az előbbi kis monológjából. Lehet, hogy nem halt bele senki, de ez akkor sem normális. Ráadásul kizárt, hogy Roman kicsit is figyelne Carina jóllétére. Eddig sem tette. Nem szívesen mondom ezt, mert Carina egyértelműen több ennél, de ebben a háborúban kábé egy játékbabává vált. Ő lett Roman játéka, amivel azt csinál, amit csak akar. Mindezt bevállalta azért, hogy megmentse a saját népét...
Eddig is tudtam, hogy bátor és erős, viszont napról napra egyre jobban nő a tiszteletem iránta, ami eddig sem volt kevés. Viszont nem csak a tiszteletem gyarapodik... Attól tartok, hogy teljesen beleszerettem. És így nem tudom elviselni azt a tudatot, amit Roman képvisel. Sem azt, hogy feláldozza magát mindenkiért. Nem ezt érdemli. Nem akarom, hogy ezt tegye.
-Az a Központban van, de oda simán be tudok jutni. Annyiszor rángattak már be oda a mikrochip miatt, hogy ismerem az épület gyengéit és a vakfoltjait. Bejutok oda és beindítom a jelzést, nem lesz gond. Mi a további terv? Gondolom ne azonnal csináljam ezt meg, mielőtt bármi is történne.
Apa ajkai felfelé görbülnek, s helyeslően bólint egyet.
-Valóban ne. Miután Bellamyék bejutnak és ezzel elterelik az őrök figyelmét a Fal azon részén, mi felrobbantjuk a gyengepoton az elválasztót. Az első robbantás azon a helyen lesz, amire azt mondtad, hogy nem engednek civileket, hogy ne essen baja senkinek. Amikor ezt meghallod, akkor kell felkapcsolnod a vészjelzőt. Onnantól kezdődik a harc. Caleb, nektek kell leszerelnetek azokat az őröket, akik veletek vannak elfoglalva és a környéken lévőket. Mi a robbantástól elindulunk felétek és intézzük a többit. Amikor találkozunk, akkor indulunk a Központ felé-bök rá az épület helyére a térképen, majd ismét felnéz ránk.-Carina, adunk neked fegyvert, ha esetleg használnod kellene. Ne feledjétek, hogy senkit nem ölünk meg, csak végsőesetben. Amikor már túl vagyunk mindenen és elfogtuk azt, akit kell, itt tartjuk meg a tárgyalásokat.
-Azzal számolnunk kell, hogy amint bejutunk és elkezdődik a buli, egyre több őr támad majd ránk. Gyakorolottan kell eljutnunk a központig és fedezve egymást. Nincs önálló küldetés-néz mélyen a szemembe Ian.-Ez most nem csak egy kis alkatrész lopás. Ez egy komoly próbálkozás és talán az utolsó esélyünk is a változásra. Hozd magaddal a Teleportálót. Azokat, akiket elfogunk, azonnal ide küldjük. Linzie, Hack, Rose és Michael fogják őket fogadni itt és innen ők veszik át a dolgot. Nekünk a feladatunk a Központba eljutni és elfogni az elnököt és a fiát.
-Várjunk csak-tartja fel a kezét Caleb a fejét rázva.-Szóval, ha jól értem, akkor összesen öten leszünk egy városnyi őrrel szemben? Hatan, amikor Carina is csatlakozik hozzánk?
-Mint mondtuk, ez talán az utolsó esélyünk-bólint Ian.-Ha nem akartok jönni, akkor azt is megértjük, de...
-Engem nem hagytok itthon-szakítom félbe, s közelebb húzom magamhoz Carinát, mintha így megvédhetném mindentől és mindenkitől.
-Én sem fogok itthon ülni, amíg egy háború folyik a Falnál, benne vagyok-támaszkodik az asztalra Layla.
-Én sem azért kérdeztem, mert kihátrálnék, csak kíváncsi voltam-bólint Caleb is határozottan.-Ha ez az utolsó esélyünk, akkor csináljuk jól. A hiba nem fér bele. Két nép sorsa a tét, szóval ne basszuk el.
-Carina, bármilyen infó még, amit el kell mondanod?
-Ha bejuttok a Központba, ott már nem lesz nehéz. Elkezdhetem bent megtisztítani a terepet bentről, hogy még könnyebb legyen. Az épület alsó szintjén csak orvosok és tudósok vannak. A pincében még nem jártam, mivel ott valami titkos projektek folynak. Csak hangokat hallottam olykor lentről, de amúgy valószínűleg ha elindul ez az egész, akkor ott is csak pár őr marad, a többiek ki lesznek rendelve. Viszont az emeleten...ott van az elnöki rezidencia. Ott lesznek a testőrök, plusz még néhány, aki épp nem a Falnál lesz. Az alsóbb szinteket átfésülöm és jelzek, ha tiszta a terep nektek. Az egyik lámpával fogok villódzni, amint minden szabad, hogy be tudjatok jönni. Továbbá vállalom, hogy eljussak a technológiai laborba, hogy kiiktassam a kamerákat és...
-Ennyi épp elég-szakítom félbe finoman.-Nem kell mindent egyedül csinálnod, mégha úgyis érzed, mivel a te népedről van szó.
-Azt hittem arról van szó, hogy nincs kispad és mindent együtt csinálunk-néz a szemembe, mire lassan kisimítok egy tincset az arcából.
-És ez így is van, de az együttbe te is beletartozol. Neked sem kell egyedül csinálnod mindent, oké?
Carina nagyot nyel, majd lesütve a szemeit bólint egyet.
-Rendben-suttogja, aztán hozzám bújik.-Akkor márcsak a megfelelő pillanatra várunk.
-Igen-motyogom, de még mindig nem vagyok ezer százalékosan meggyőzve a tervvel kapcsolatban.
Viszont az óra ketyeg és jelenleg ez az egyetlen elképzelésünk, ami vagy egy teljesen új holnapot hoz, egy jobb jövőt; vagy mind odaveszünk, de legalább nem akármiért halunk meg.