Bellamy:
Amint visszaérek a pincénkbe, Carinát leültetem az egyik székbe, s leguggolok elé. Még mindig énekel, de a hangja egyre halkabb és már a szemhéjai sem nyílnak olyan gyorsan, mint eddig. Kénytelen vagyok megcsípkedni kicsit, hogy az új fájdalomtól az adrenalin elöntse a testét és ne ájuljon el. Mivel gőzöm sincs, hogy mi baja, vagy, hogy mit tettek vele, ezért az még a jobbik változat, hogy elájul, de, ha megáll a szíve, akkor nem tudom, hogy hogyan tudnék segíteni. Nem akarom elveszíteni.
-Héé, Carina-fogom a két kezem közé az arcát és mélyen a szemébe nézek.-Felhívom Laylát és Calebet, de muszáj ébren maradnod, hogy el tudd mondani, hogy mit kell csinálnia, rendben?
-Olyan nagyon álmos vagyok Bell-suttogja homályos tekintettel.
-Tudom. Tudom, hogy álmos vagy, de nem szabad elaludnod. Még nem. Ne haragudj ezért, jó?-Csípek erősebben a karjába, mire a szemei kipattannak és ugrik egyet.
-Au, hékás-dörzsöli a bőrét, de lényegesen éberebbnek tűnik, mint pár másodperccel ezelőtt.
-Bocs, de muszáj volt-veszem elő a telefonom és tárcsázom azonnal Laylát.
Tudom, hogy késő van, de azzal is tisztában vagyok, hogy Layla és Caleb nem kapcsolják ki a telefonjukat, mivel sokszor éjjel lógunk ki tervezgetni, vagy csak szimplán találkozni. A legjobb lány barátom pár csengés múlva fel is veszi. Valószínűleg nem aludt, mert a hangja, amikor beleszól a készülékbe, se nem dühös, se nem bágyadt:
-Bell? Mi a helyzet? Valami baj van?
-Ide tudsz jönni?-Hadarom el, s folytatom Carina csípkedését, hogy még véletlenül se aludjon el.
-Persze, de baj van?
-Szükségem van rád, hívom Calebet is-magyarázom, s már épp letenném, amikor eszembe jut még valami.-Oh, és Layla, hozz orvosi cuccokat.
Szerencsére azonnal érzi, hogy mennyire parázom és nem kérdezősködik tovább, csak elmotyog egy rendbent és lerakja a telefont. Calebet még gyorsabban ide tudom rendelni a furgonjával, így én sem tétlenkedem tovább. Felkapok egy öngyújtót, egy üveg vodkát és már el is indulok kifelé, Carinával a karjaimban.
Szerencsére a kinti hűvös levegő egy kicsit segít ébren maradnia, ugyanis, ahogy vacog, nem tud elaludni. Nincs annyira hideg, hogy remegnie kelljen, de amilyen rossz állapotban van, nem csodálkozom rajta. Persze nem akarom, hogy megfázzon, vagy baj legyen, de inkább a náthát választom helyette is, mint a halált.
-Mindjárt itt vannak, addig bírd ki kérlek-rázogatom, hogy ne csukja be a szemeit és, hogy ne fázzon annyira.
Carina összehúzza magát, majd a mellkasomnak dönti a fejét és lassan felnéz rám.
-Képtelen vagyok tovább énekelni, vagy beszélni. Beszélj te Bellamy, kérlek.
Lenézek rá, egyenesen a szemeibe és a mellkasomban kellemetlen érzés ébred. A szemei karikásak, a bőre sápadt, az íriszei úgy csillognak, mint amikor lázas az ember és a szája, mintha cserepesedni kezdene. Fogalmam sincs, hogy mitől lett ilyen rosszul, de az a Carina, akit most látok olyan, mintha csak árnyéka lenne a negyed órával korábbi énjének. Egyszer én is elkaptam valami nyavaját, ami pár óra alatt úgy levert a lábamról, hogy egy hétig alig bírtam lábra állni. De Carina percek alatt lett ilyen rosszul és ez megijeszt. Bevállalt egy egyezséget egy szociopatával, ami az életébe kerülhet, én pedig megígértem, hogy kijuttatom és megvédem, nem fogom hagyni, hogy belehaljon ebbe az akármibe.
-Mit szeretnél, mit meséljek?
-Bármit. Milyen itt az élet Bell? Komolyan olyan jó, mint amilyennek tűnik? Vannak barátai az embernek? Bántják egymást a polgárok? A vezetőség gonosz? A gyerekek boldogok?-Sorolja a kérdéseit, de szinte alig hallom a hangját.
Mi a családommal a város szélén lakunk, így nem olyan sok a jármű, de még a Központban furikázó autók és buszok is hangosabbnak tűnnek, mint Carina, aki itt pihen a karjaimban.
-Mindet megtapasztalod majd, amint jobban leszel-teszek újabb ígéretet, de közben rettegek, hogy talán nem tudjuk megmenteni.-De én nagyon szeretek itt élni. Jobb, mint ami bent van, az biztos. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek konfliktusok és az emberek nem bántják egymást olykor, de alapvetően jó. A vezetőség teljesen az emberek érdekeit nézi, ahogy tanultam történelemből, talán ez az első olyan a sok évszázad során, mert a két vezető tudják, hogy milyen szenvedni. Layla szülei azok egyébként, nem tudom, hogy mondtam-e már és a gyerekek is boldogok itt. Barátok is vannak, rengeteg kedves ember van itt, komolyan-válaszolok a kérdéseire, s szerencsére fel is tűnik Caleb fekete furgonja a sarkon, s ahogy látom benne ül Layla is.
Ahogy leparkolnak előttem, az ajtó kivágódik és beránt rajta minket a két legjobb barátom.
-Hajtsatok arréb innen-adom ki az utasítást, majd ismét Carina felé fordulok.-Mindjárt jobban leszel, ne aggódj.
-Mégis mi a fenét keres itt a lány?-Kiáltja el magát Layla, miközben hátramászik hozzánk.
Caleb valamennyivel arrébb megy a házunktól, majd leállítja a motort és kíváncsi pillantással néz rám.
-Átmentem hozzá, mert baj volt és rosszul lett. Ki kell szednünk belőle a mikrochipet, mielőtt valami nagyobb baja lesz. Elhoztad az orvosi cuccokat?-Nézek Laylára, miközben Carinát óvatosan lerakom az egyik ülésre.
-El, de nem tudom, hogy mi baja van. Itt nem tudom olyan pontosan megvizsgálni. Ráadásul honnan tudjuk, hogy nem csapda és velünk van? Átrángatott magához, amikor baj volt, ebből pedig nagyobb baj lehet. Mégis hogyan bízhatunk meg benne?-Kapkodja a tekintetét köztünk a lány, bennem pedig kezd felmenni a pumpa.
Tudom, hogy Layla nem rosszindulatból ilyen, de jelenleg lehet, hogy Carina élete perceken múlik és semmi kedvem nincs ahhoz, hogy a lány, akit húgomként szeretek, megkérdőjelezze a rálátásaimat.
-Tudom, hogy nem fényes a helyzet és hülyén jön ki ez az egész, de nem csapda a dolog-rázom a fejem és segélykérőn pillantok Calebre.
-Basszus, Bellamy, bejön a csaj, nyilván nem fogod elismerni, ha félrevezet-emeli meg a hangját és az ér gyorsabban kezd lüktetni a nyakán.
Nekem is felgyorsul a pulzusom, ahogy a dühöm nőni kezd. A kezeim ökölbe szorulnak, ahogy nézem, hogy Carina egyre nehezebben veszi a levegőt és már a szemét sem nyitja ki, csak résnyire, amin sós cseppek kezdenek lefutni. Caleb valószínűleg látja rajtam, hogy milyen állapotban vagyok és, hogy mindjárt robbanok, mert mielőtt bármit mondhatnék, ő veszi át a szót:
-Layla, tudod, hogy mennyire kétségeim vannak a bentiekkel kapcsolatban. Nekem is át kellett élnem egy olyan fájdalmat, mint neked, de voltam bent Bellamy-val és beszéltem ezzel a lánnyal, és pontosan ezért tudom, hogy komolyan ki akar törni onnan és velünk van, érted?-Fogja meg Layla kezét és mélyen a lány szemébe néz.
-Elvállalt egy egyezséget az elnök fiával, hogy nekünk tudjon segíteni, úgy, hogy az a barom konkrétan őt kérte-feszül meg az állkapcsom, Layla pedig lemerevedik.
Ha van valami, amit legalább annyira utál, mint a Falakon belül élő vezetőket és rendszert, akkor az az, ha elnyomnak egy nőt, kihasználnak, vagy bántalmazzák. Nem akartam ezt elmondani a többieknek, mert úgy gondoltam, hogy Carina dolga, hogy kinek mondja el, de tudtam, hogy ez az egyetlen esély arra, hogy Layla elhiszi, hogy Carina velünk van.
-Akkor sem tehetek vele itt semmit. Ez nem steril környezet-rázza a fejét, de meglóbálom a vodkát és az öngyújtót.
-Majd mi sterilizáljuk a dolgokat, te csak tedd, amit mond neked.
-De elfertőződhet ebben a furgonban-sápad el Layla, s óvatosan kisimít egy tincset Carina arcából.
-Már így is rossz állapotban van, szóval csináld-sürgeti Caleb, Layla pedig az alsó ajkába harapva, bizonytalanul bólint.
Amíg előveszi a cuccait, én egy nagy levegőt véve kicsit lehiggadok, majd Carinához hajolok.
-Hé, Car, hallasz?-Simogatom az arcát az egyik kezemmel, a másikkal pedig megint megcsípem.
Kezd bűntudatom lenni, ugyanis holnap biztos, hogy tele lesz piros foltokkal a csípkedések miatt, de ez az egyetlen megoldás, ami az eszembe jut, hogy ne csukja le a szemeit talán örökre.
-Hallak-motyogja erőtlenül, majd kinyitja a szemét és a könnyek fátyolán át a szemembe néz.
-Layla kiszedi belőled ezt a mikrochipet, de segítened kell, hogy hol van és hogy kezdjen neki-suttogom az arcát simogatva, ő pedig megpróbál felülni, de felszisszen és visszazuhan, amit én igyekszem tompítani.-Nyugalom, csinálunk mindent, csak mondd.
-Meg kell fordulnom hozzá-motyogja és a tarkója felé kalimpál.-Ott van bent-magyarázza.-Csak fel kell vágni és ki kell szedni, kicsit mélyen van. Kell hozzá fény és csipesz. A dokik mindig azokkal csinálják és nem szokott ilyen mellékhatása lenni, de valami történt-suttogja, s úgy beszél, mint aki kezdi elveszíteni az eszét.-Kikérdeztek minket a betörésetekről, én pedig azt hazudtam, hogy nem láttam semmi lényegeset. Annyira belelendültem, hogy furcsa dolgok történtek a testemmel, amiknek nem kellettek volna, aztán valami fájt a tarkómnál és azóta csak romlik az állapotom. Megfordult a fejemben, hogy így akarnak eltenni láb alól-vékonyodik el a hangja és megint bekönnyezik, de mielőtt folytathatná, közbeszólok.
-Nem fognak eltenni láb alól, rendben? Ígérem. Most szépen megfordítalak, hogy Layla hozzáférjen a tarkódhoz és addig Caleb sterilizálja az eszközöket.
-Erre szükség lesz-nyújtja oda nekem az övét a fiú, mire összevonom a szemöldököm.-Ha fel kell vágni a tarkóját, akkor valamire rá kell harapnia, így is fájdalmas lesz.
-Hoztam fájdalomcsillapítót, de nem tudom, hogy mennyire lesz hatásos ilyen rövid idő alatt-pöcköli meg az injekcióstű üvegét Layla, majd beadja Carinának a fájdalomcsillapítót.
Óvatosan emelem meg a lányt és fordítom úgy, hogy Layla hozzáférjen, majd elsimítom a haját a tarkójáról, s abban a pillanatban azt érzem, hogy kifut a fejemből a vér. Hatalmas lila folt éktelenkedik a friss seb körül, ami a varrás ellenére pirosan világít, mintha bármelyik pillanatban felszakadhatna. Nem csoda, hogy ilyen fájdalmai voltak.
-Oké, harapj rá erre-adom oda neki az övet, ő pedig teszi, amit mondok neki.-Mindjárt jobban leszel.
-Kéne még fény-néz fel Layla, s meglep, hogy mennyire higgadt.
Ugyan orvosnak tanul az egyetemen és ez az utolsó éve, de még sosem láttam munka közben. A higgadtság ellenére azonban a keze remeg egy kicsit. Valószínűleg még sosem kellett ilyet csinálnia, főleg nem egy olyan emberrel, aki ébren volt közben. Nem beszélve arról, hogy ilyeneket nem igazán tehetne.
-Oké, megvan a sterilizálás?-Néz Calebre, aki alkohollal és tűzzel is lefertőtlenítette a cuccokat.
-Igen, minden megvan-bólint a fiú.-Szólj, hogy mi kell, én pedig adom.
-Jó, előbb lefertőtlenítem a sebet. Van nálatok egy rongy?
-Használd a pólóm-bújok ki belőle, majd átnyújtom neki.
-Oké, akkor letisztítom a sebet-ismétli, majd vodkát önt a felsőmre és óvatosan letörölgeti Carina tarkóját, aki felsziszen, de nem hisztizik.-Próbálok óvatos lenni, de nem tudom, hogy mennyire lehetek ebben az esetben finom. Bell, fogd meg a kezét, meg világíts ide kérlek-adja az utasításokat, én pedig teszem, amit kér.-Na jó, kezdjük-vesz egy mély levegőt, aztán belevág Carina tarkójába, mire a szőkeség kiabálni kezd és a kezemet szorítani.
A teste rángatózik, ahogy ösztönösen menekülne a fájdalom elől és ő pedig küzd az ösztönei ellen. Összeszorul a mellkasom, hogy így kell látnom, s azzal kezdem nyugtatni őt is és magamat is, hogy mindjárt vége van. Layla baromi ügyenesen csinálja a dolgát, de amikor kiszedi a mikrochipet, elkáromkodja magát.
-Bassza meg!
-Mi a baj?-Kapja fel a fejét Caleb és próbál lesni a telefon mögül, amivel világítok.
-Nem csoda, hogy ilyen szarul van, hiszen ez a hülye chip szétrobbant. Mármint nem olyan nagy robbanással, de kis darabokban van és megégette a bőrét, nem meglepő, hogy alig vérzik, hiszen elégette a sebet. Itt rengeteg ideg van, csoda, hogy nem bénult le-ingatja a fejét elsápadva.-Oké Carina, egy kicsit tovább fog tartani a dolog, de amint végeztünk, már jobban leszel-magyarázza a lánynak, aki válaszul csak megszorítja a kezem, én pedig bólintok, hogy folytassa.
-Nem sokára végzünk, kitartás Car-suttogom neki, s puszit lehelek a kezére, mielőtt újabb kiáltást hallatna, én pedig nézem, ahogy Layla megmenti az életét a lánynak.
Már csak az érdekelne, hogy mégis mi a fenétől robbant szét a mikrochip a bőre alatt.