Sokan gondolták, elszöktem szüleim zsarnoksága elől. Mások arról vélekednek, elegem lett az iskolából, ezért öngyilkos lettem a falu közeli erdejében. Anya és apa eltűnt személyként jelentettek a rendőrségen. Szerencsére Balu bácsi, apa egyik középiskolai barátja a rendőrségen dolgozik, ezért könnyebben tudták megkezdeni keresésem, a kötelező 24 óra kivárása nélkül. Szerintük elraboltak. Ugyanis, nem ez volt az első eltűnéses eset piciny falunkban. Nem álltak távol a valóságtól. Állítólag három napig kerestek a falusiak és a rendőrség, keresőkutyákat is bevetettek, ahogyan kivettem elrablóim szóváltásából, de nem jártak sikerrel. Nem kell mondanom hogy nem a legjobb helyen kerestek, még én se tudtam, de nagyon is a közelben raboskodtam. Meg nem tudom mondani egész pontosan hol és kikkel vagyok; de annyi biztos, egy föld alatti pincében lehetek. Hiába kiabáltam segítségért; viszont választ nem kaptam, csak verést. Elrablóm jutalomként felpofozott és több testrészemen okozott fizikai sérülést. A szemem be volt kötve, esélyt se adva felismerésükre. Egy jó pár nap eltelt, ezalatt többször bántalmaztak. Ütötték a hasam, fejem, kezeimet néhány helyen megégették. Megint eltelhetett néhány nap; de az is lehet hogy csak egy-két óra. Képtelen vagyok megmondani. Nagyon legyengültem. Enni is csak kenyeret kapok, vízzel, utóbbit bőven. Megint hallottam kinyílni egy ajtót. Most már nem vagyok egyedül. Éreztem ahogyan eloldoztak és elkezdtek vinni. Legyengülten kérdeztem kik ők, mit akarnak, hová visznek; de nem kaptam választ. Egy ágy szerű valamire fektettek fel kikötözve. A bal karomnál éreztem, mintha lefújták volna. Ellenállni akartam, ennek következménye egy ütés volt a fejemre. Elájultam. Kellemetlen szúrásra keltem fel, ami az alkaromnál érződött, pont ott, ahol lefújták. Bedrogozhattak. Nem éreztem semmit, se fájdalmat vagy kellemetlen érzést. Lehet érzéstelenítőt kaptam. Elöntött a sírás. Könyörögtem hogy engedjenek el, nem mondom el senkinek kik ők, mert meg se mondhattam, mivel nem láttam őket. Ugyanúgy némaság volt válaszuk. Kezdtem elveszíteni az eszem. Magamban számoltam, miután visszavittek oda, ahol eddig voltam. Négy óránál tartottam, amikor újra elvittek és megismételték az injekciót. Még ötször ismételtek; de az időtartam hosszabbodott. Legelőször négy óra; másodjára hat; harmadjára tizenkettő, végül huszonnégy óra telt el a két szuri között. Mit adhattak be nekem? Valószínűleg valami olyan anyagot, aminek köze van a nyugodt lelkiállapotomhoz. Levették a szememről a kötést; így már tudtam hogy pincében tartanak. A székről nem tudtam mozdulni, de tudtam mozgatni a fejem, így körbe tudtam nézni. A sötétben alig láttam meg bármit is. Megszólalt egy ismerősnek tűnő hang, mondván, nemsokára vége.
Ezután a koromsötét szobában becsukódott egy ajtó; amiből érzékeltem, újra egyedül vagyok. Megint számoltam. Tizenegy óra telt el, mire bejött hozzám valaki. Adott kenyeret és vizet; de nem gondoltam volna hogy ami ezután történik az őrületbe kerget. Evés után eltelt nyolc óra, többen jöttek be a pincébe. Bekötötték a szemem és máshová vittek mint eddig. Nem hittem érzékszerveimnek. Kivittek a szabad ég alá. Hideg szellő fújt arcomba, mégis tűz melegét éreztem. A kezeim egy farönkhöz köthették, a lábaimmal együtt. De amit az egyikük mondott életem végéig belevésődött az agyamba. "A Teliholdas éjszakán megpecsételjük a gonoszt; másnap elégetjük bűneiért. Égni fog a boszorkány!" Nem bírtam ellenkezni, megszólalni. Csak várni tudtam mi következik, mert a testem nem engedelmeskedett. A Nadrágomat és fehérneműmet letolták a bokámig. Sok hangot hallottam, kik éjjenezték e tettet és követelték a folytatást. Megerőszakoltak. Szerencsére ha mondhatom nem éreztem fájdalmat, sőt, ebből az egészből nem éreztem semmit. Annyit érzékeltem az egészből hogy ez történik, semmit se tudtam tenni. Sikolyt se adtam ki a torkomon; Egyedül könnyeim patakokban záporoztak szemeimből, lecseppenve arcomról. Négyen voltak, négy férfi, akik egy ártatlan iskolás lányt délután négykor szakkör után kaptak el és hurcolták el otthonából, beteges vágyaik kielégítésére. Miután végeztek, lábaim összeroggyantak, mozdulni nem bírtam. Lábaimon éreztem lecsorogni nedvességet, ami nagy valószínűséggel vér volt. Másra nem is mertem gondolni, mert csak jobban undorodtam volna magamtól is, megaláztak. Úgy használtak mint egy eldobható tárgyat egy hülye szekta miatt. Bevonszoltak oda ahol voltam, meg se kötöztek csak bedobtak oda ahol eddig is tartottak. Ott feküdtem a földön szégyenemben. Nem tudom szavakkal leírni milyen érzések zajlanak le bennem. Ha le akarnám akkor az most az üresség lenne a legmegfelelőbb szó. Már nem sírok, nem kiabálok vagy könyörgök valakinek hogy szabadítson ki. Beletörődtem e szörnyű sorsba. De elkövettek egyetlen egy hibát; mégpedig nem kötöztek vissza a székhez. Amennyire tudtam, összeszedtem magam és lassan elkezdtem felállni, majd sétálni. Elkezdtem érezni a lenti fájdalmaim amit okoztak, kezd kimenni belőlem a drog. Pokoli érzés, minden porcikám elkezd égni a fájdalomtól; de ezt az előnyt ki kell használnom vagy mire jönnek meghalok és a szüleim nem látom többé! Kerestem valamit, amivel leüthetem valamelyiküket. Találtam egy kalapácsot. Óvatosan vettem le a polcról, nehogy zajt csapjak. Most várok. Több óra telt el, mire valaki benyitott. Magabiztos mozdulattal haladt oda, ahol hagyott, de én nem voltam ott. Amitől megijedt és szaladt az ajtó melletti kapcsolóhoz, amit kihasználva hátulról leütöttem. A székhez vonszoltam, megkötöztem kezét, lábát, száját betömtem, de még egy utolsót rávágtam a fejére, biztos ne keljen fel. Felkapcsoltam a lámpát hogy lássam ki ő; de erre nem készültem fel. A testnevelés tanárom, Ákos bácsi. Nem volt idő arra hogy kiboruljak, átnéztem a zsebeit, volt nála egy telefon, kocsikulcs és valamihez még egy kulcs. Lekapcsoltam a lámpát és elhagytam azt a helyet ahol napokig fogvatartott ez a féreg! Felfelé haladtam a lépcsőn csendben, lassan. Felértem meglepő látvány volt a napfény, ami bevilágított az ablakon, e ház nagyon ismerősnek tűnik. Hát persze! Itt lakik apa rendőr barátja. De miért itt voltam elrejtve? Hiszen a családjával él itt. Nagyon sok kérdés, de egyetlen dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig gyors szökésem! Alig bírtam már lépni annyira fájt minden testrészem. A ház főbejárata zárva volt. Körbe kellett mennem a kert felé, ahol egyenes úton tudom elhagyni ezt a portát. Hangokra lettem figyelmes. Gyorsan elbújtam a kertbe nyíló terasz ajtó szembeni szekrénybe. Hallom ahogy Ákos hollétéről cseverésznek; majd annyiban hagyták, valószínűleg velem szórakozik odalent. Undorító patkányok! Amint megtudják a szüleim és a falubeliek, élve lesztek megetetve a farkasokkal! Kiengedte az egyikük a társát, mondván visszamegy az örsre és hívja ha bármi történne; meg kell győznie az embereket hogy már biztos nem kerülök elő ha már eltelt 2 hónap, esély nincs már rá. Ezen a mondaton kiakadtam és utat engedtem könnyeimnek. Két hónapja tartanak itt, kínoztak, megvertek, megerőszakoltak és még ma estére tervezték halálom. Így már minden egybeesik. A tökéletes sztori egy eltűnt lányról akit elraboltak majd holtteste két hónap után tűnik fel; a család és a falu gyászolni fog, őket meg kitartó keresésük elismerése gyanánt kitüntetést kapnak; nyomorult szemétládák! Tönkretettetek és erről mindenki tudni fog! Miután hallottam a bejáratnál az ajtó csukódást, már csak azt vártam mikor megy le a pincébe. Szerencsémre oda is vette az irányt; én pedig követtem. Kihasználtam a pillanatot amikor belépett; gyorsan rá csuktam az ajtót, amint a székhez kötött Ákoshoz ért és rázártam az ajtót; a kulcsot sikerült beletörni, netán ha neki is lenne kulcsa. Rohantam fel a lépcsőn, ki a kertbe. Nem akartam kockáztatni, lehet a főbejárat megint zárva. Rohantam ahogy csak bírtam, de megbicsaklott a lábam és elestem. A nadrágom vérben úszott. De felálltam és próbáltam futni a kerítésig. Ákos Kocsija kint állt; a kapu nyitva, így kijutottam. Már majdnem beszálltam a kocsiba, amikor valaki visszarántott és a fejem beboxolta a hátsó ajtó ablakába. Fejemből szintén csordult pirosló vérem, egy idegen pasas tette; aki mindenféle kurvának hordott el. Elárulta, végig ott volt a házban, látott megszökni a pincéből és elrejtőzni a szekrénybe; ahogy bezárom az Igazgató helyettes István bácsit a pincébe. Említette Balu bácsit, hanyag munkája végett, már rég meg kellett volna ölniük és a jutalmat bezsebelni, hullám után. Remegtem szédülve a földön, nagy ütést mért a fejemre. De még a kalapács nálam van; ha jól időzítek, elmenekülhetek! Pszichopata módjára folytatta monológját, miközben közelített felém, én pedig távolodtam, felkelve a földről. Baluval dolgozik a rendőrségen és az egész az ő terve, mert megtetszettem neki, de hát a fia kiszemelt magának és ez bosszantotta. Beteg pedofil állatja magának akart! Azt hiszik valami démoni fúrja vagyok, aki a férfiak megrontásáért munkálkodik! Hirtelen felém rontott, de megleptem egy fejre mért ütéssel, nem bizonyosult elégnek, kicsavarta kezemből a kalapácsot, majd ököllel ütötte meg a hasam minek hatására a földre kényszerültem. Rám mászott, közel hajolva arcomhoz, kezével fojtogatni kezdett. Nagyon erősen szorított, levegőért kapkodtam, éreztem hogy a fejem már kezd lilulni; próbáltam ütni a kezemmel, hatástalanul, főleg hogy kezdett minden erőm elhagyni. Mellettem terült el a kalapács, amit megragadtam, ágyékon rúgtam, minden maradék erőmet felhasználva pedig halántékát vettem célba. Elterült a földön, én pedig zokogva kapkodtam levegőért. Legalább 3 percig ott feküdtem a férfi mellett; mire feleszméltem, most kell meglépnem, amíg Balu nem ér vissza, mert István biztos hogy jelentett neki telefonon.
Nagy keservesen felküzdöttem magam az útról és bicegő, lassú mozdulatokkal vonszoltam magam erőtlenül a kocsihoz. Beszálltam, sikeresen beindítottam, elindultam haza. Ismerem az utat, mert régen sokszor megfordultunk erre, egyébként meg ezen az úton lehet elhagyni a falut. Homályosan láttam az utat, de tapostam a gázba, minél gyorsabban érek haza annál jobb. Eközben próbáltam Ákos telefonjába beütni anya telefonszámát. Sírva vette fel anyu a telefont, minden koncentrációm maradékát használva magyaráztam el neki hogy a lánya vagyok és most vezetek haza, amire anya jobban kiborult, majd azt mondta hívja az apámat, rendőröket, amire azt feleltem a zsaruknak ne szóljon, mindent elmondok, de a rendőröket ne hívja fel. Öt perc vezetés után már a faluban voltam és már nemsokára otthon; de villanypóznának ütköztem. Látták és hallották az emberek, mindenki kisietett a házából vagy siettek oda az utcán sétálók. Szerencsére komolyabb sérülést nem szereztem a légzsák miatt; kiszálltam a kocsiból talpig véresen. Hazáig vonszoltam megfáradt testem. Mindenki döbbenve nézte végig ahogyan haladok előre házunkig. Anya is kirohant a házból amikor hallotta a zajt. Még sétáltam, majd anyu meglátott és felém rohant. A föld gravitációs ereje erősebbnek bizonyosodott, anyu elkapott zuhanás közepette. Mindent elmeséltem neki. Hol voltam, kik raboltak el; mit tettek velem. Majd elmondtam mennyire sajnálom és szeretem őket. Kiérkezett a mentő, ugyanis a falusiak kihívták őket, valamint felvették videóra szavaim anyukám felé, mit megosztottak a világhálón. Instagram, Twitter, Facebook, YouTube, mindehová feltették, tudja meg az egész világ mit tettek velem.
Anya karjaiban haltam meg, a mentősök megállapították, rengeteg vért vesztettem és súlyos belső sérüléseim vannak, amik okozták a halálom. Megjegyezték, csoda hogy idáig eljutottam. Arnóthy Balázs rendőrkapitány (Balu) , Medve István, Havas Ákos és Geri Ádám rendőrtiszt felelőségre vonásuk után 40 év börtönbüntetésre ítélték el a bíróságon; több eltűnés is hozzájuk kapcsolódott, mint később kiderült hála a rendőrség kemény munkájának. A falusiak és a szüleim ebbe nem nyugodtak bele. Revansot akartak minden áron!
Ezért nem élték meg börtönbe szállításuk napját; ami ellen hiába indítottak nyomozást, szemtanúk, nyomok nélkül lezárták az ügyet. Nem volt hiábavaló halálom. Lelkem megnyugvásra lelt. Utolsó szavaim voltak, mely e undorító férgek életét megpecsételte. A faluban több eltűnés nem fordult elő, a kör velem zárult be.

,,Horváth Léna, 16 éves szegedi
gimnazista voltam."