Elindultunk valamerre.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Majd megtudod! - mosolygott rám sunyin.
- Oké, de légyszi siessünk annyira kíváncsi vagyok hova megyünk! - kérleltem. 
Sétáltunk még egy ideig. Nem sokára már a város egy ritkán lakott részéhez értünk. Olyan volt mintha már nem is a településhez tartozna.
- Ez még a város része? - érdeklődtem.
- Persze. - válaszolta.
Nem sokára egy gyönyörű réthez értünk. Tele volt szebbnél szebb virágokkal.
- Azta! - néztem körbe.
- Ugye? Olyan szép! - mondta. - Ide szoktam jönni ha egyedül akarok maradni vagy éppen lenyugodni. Itt nyugodtan gyakorolhatjuk a mágiát.
- Köszönöm hogy megmutattad! - öleltem meg. Nem is kívánhatnék nála jobb barátot.
- Szívesen!- mosolygott rám. Kék szemét ismét a virágokra szegezte. Úgy tűnt mintha keresett volna valamit. Kicsit sétált majd egy sűrű bokor mögül kihúzott egy ládát.
- Ebbe mi van? - kérdeztem kíváncsian.
- Minden féle. Úgy 5 éves korom óta gyűjtöm a dolgokat.Csak akkor még apa hozott ide. Minden évben ezen a napon beraktam egy dolgot ami jellemezte az évet. Most ezt rakom be. - mutatta meg egy kép volt amin együtt vagyunk.
- Úú annyira köszi. - nagyon örültem neki.
- Most már ideje vissza menni.
- Igen. Még szerencse hogy anya most sokáig dolgozik és csak 10 körül ér haza. Addigra a házival is végzek.
- Jaja. - indult meg.
- Várj, minek hazáig sétálni? - kérdeztem.
- Tehát varázsolsz? - kérdezte vigyorogva.
- Aha. Na gyere. - mondtam. A következő pillanatban már Evie szobájában voltunk. - Én akkor megyek. Szia.
- Szia, Lina! Majd találkozunk!

Bocsi hogy eddig nem volt rész, tényleg nagyon sajnálom!
Remélem azért tetszik!                                                                                ⭐Anna⭐