Percy a Beauxbatons felé fordult. Latta az égő kastélyt, a harcok nyomait, amik már lassan ugyan, de elültek. Ebben a pillanatban pedig több száz félvér szállt le repülőkkel az Argo III mögé. Percy boldogan nézte a tömeget, és tudta, hogy így - ugyan kevés - lesz esélyük Void ellen.

Minden félvér Percyéket nézte feszülten, s a fiú ezért késztetést érzett beszélni. Ugyan még sosem mondott semmi motiválót - mármint ennyi ember előtt -, de most tudta, hogy azt várják.

- Sok barátot, családtagot, ismerőst vesztettünk el ma - kezdte Percy. - Nem tagadom, véres nap mögé nézünk, hisz én is elvesztettem több barátot is.

Percy bizonytalanul Annabethre nézett, aki bólintott, hogy folytassa.

- Mindannyiunkat értek veszteségek. De harcolnunk kell tovább! Nem azt mondom, hogy felejtsétek el azokat, akik meghaltak, hanem merítsetek az emlékeikből erőt! Akarjátok megbosszulni őket! Harcoljunk értük! Azért, hogy ne hiába haljanak meg! Mert ha most hiába haltak meg, és Void győz, akkor nemcsak a földi, de isteni és Alvilági életet is eltörli a birodalmából! Tudom, sokan úgy hiszitek, hogy semmi esélyünk nincs Void ellen, mert túl erős és a többi. De biztosíthatlak: nincs így. Mindenkit le lehet győzni. Nincs olyan, hogy legyőzhetetlen! És az esélyünket nagy mértékben növeli a mögöttem álló öt isten, és a többi isten is! Ők, mögöttem, négy külön nemzet istenei. Még sosem volt olyan a történelemben, hogy a négy nemzet együtt harcolt volna. És megtörtük ezt a hagyományt! Éppen ezért mind a négy nemzet harcba fog szállni Void ellen. Szóval ezt tartsátok az eszetekben: Void legyőzhető! - Percy itt egy kis szünetet tartott, majd halkabban folytatta egy sóhaj után. - A vég már közel van. És akkor dől el minden: élünk, vagy halunk.

~FOLYTATJUK~