A vízbe ugorva Percy egy már rég érzett hatalmat vett észre. Legutóbb, mikor Percy ezzel a hatalommal találkozott, az Argo II-vel tartott épp Görögországba a többiekkel együtt. Ugyanakkor még nem értek ki az államokból. Aztán mikor legutóbb ezzel a hatalommal találkozott Percy, egy a fiú és Frank egy akváriumban kötöttek ki. Ez a hatalom egy nő volt, egy istennő, akit a Tengeri Szörnyek Anyjaként is ismernek, normálisabb nevén Kétónak, aki Pontosznak, az első tengeristennek a leánya.

Percy, mint Poszeidon fia, ismét tidta, hogy merre kell keresnie Annabeth-t, és elindult a lány irányába. Az egyetlen baj az volt ezzel a tervvel, hogy Kétó a lány körül kavargott, aki mellett még ott volt két fogoly: egy fiatalabb fiú, és egy fiatalabb lány.

De hát ilyenkor egy normális félvér mit tesz, ha egy istennel van dolga, méghozzá a saját terepén? Jó, oké, egy normális félvér inkább kimenekülne a vízből, de hát Percy mikor szokott normális lenni?

Szóval a fiú elővette a pálcáját (gondolatban persze azt hajtogatta, hogy úgysem ér vele semmit, lévén, hogy ő nem varázsló, ezentúl egy istennővel szemben áll ki), s elindult Kétó és Annabeth felé.

Pár másodperc úszás után Percy meglátta Annabeth gyönyörű szőke haját és eszméletlen, de szintén gyönyörű tekintetét, illetve Kétót, az istennőt a lány körül éberen körözve. Az istennő felsőteste egy emberé volt, derék alatt pedig egy kígyóhoz hasonlított. Kezében egy lándzsát tartott.

Percy Kétó felé kezdett úszni. Amikor az istennő meglátta Percyt, így szólalt meg:

- Tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis találkozunk... Újra...

- Engedd el őt, Kétó, és akkor nem lesz senkinek sem baja - próbálkozott Percy. - És akkor mi is folytathatjuk tovább a háborút Void ellen, te pedig boldogan megmaradsz istennőnek. Áll az alku?

- Azt akarod, hogy ne tegyek semmit az ellen, hogy megöljétek Void mestert? - kérdezett vissza Kétó. Percy ezen meghökkent. Azt gondolta, hogy nem fog ilyen könnyen bevállni a terve, de azt egyáltalán nem hitte volna, hogy Kétó is Void szolgája. Így nagy a valószínűsége, hogy Pontosz is Void pártján áll. Tehát már csak egyetlen tengeristen van, aki még mindig az ő, Percy pártját fogja: Poszeidon.

- Figyelj rám, Kétó - kezdte Percy. - Megértem, hogy mivel istennő volnál, életben akarsz maradni, és ezért az esélyesebbnek tűnő félt támogatod. De hallgass rám! Void... Ő nem fog meghagyni egyetlen istent, istennőt, titánt, titaniszt vagy félistent sem, akik őt támogatják. Ő az Üresség szelleme, Kétó!

- Nem veszem be, amit kitalálsz! Void megígérte, sőt, esküt tett a Sztüxre, hogy azokat, akik az ő oldalán harcolnak, azokat meghagy - mondta Kétó. - Így, hogy Poszeidon, és az én drága apukám, Pontosz ellenállt az ősszellem hívásának, csak Triton és én maradunk meg tengeristeneknek, és végre nem lesz, aki visszafogna minket!

Pontosz is ellenállt? - gondolta Percy. - Akkor még elég jól állunk! Csak tudnám, hogy az egyiptomi és az északi istenek melyik oldalon állnak!

- Szóval mindezeket figyelembe véve nem igazán halasztanám el, hogy kinyírjalak!

Kétó hirtelen Percy mögött termett, s lándzsája botjával hátbavágta a fiút, amitól a fiú előrébb lebegett, és feljajdult, azonban a pálcát (amivel semmire sem menne egy istennővel szemben) nem ejtette ki a kezéből. Aztán mikor nyugalmi állapotba helyeződött, Percy kipróbálta volna a pálcát Kétó ellen, de nem tudta, mert egy újabb csapás érte a hátát. Majd mégegy.

Percynek ekkor elege lett az istennőből, és még a vízben való szaltózás közepedte zsebre vágta a pálcát, és mikor újra megállt, már nem várta meg, hogy Kétó ismét hátba vágja, hanem helyette egy vízörvényt idézett maga köré, aminek Kétó nekicsapódott, és az istennő hátralebegett.

Ekkor Percy újra elővette a pálcát, hogy végre megpróbálja a valószínűtlent, és Kétó felé szegezte:

- Stupor! - kiáltotta Percy a vízben, s egy vörös fénygolyó röppent ki a pálcából. Mikor a vörös golyó eltalálta Kétót, az istennő egy kicsit hátrahőkölt, és lenézett magára. Percy gondolta, hogy nem fog használni az istennő ellen egy szimpla kábítóátok, de azért megkérdezte: - Mér' nem kábultál el? El kellett volna kábulnod! KÁBULJ MÁR EL!!!!

Percy gyorsan a eldobta a pálcáját a vízben, mert minek az, és megidézte a kezében a Fény Kardját.

- Végre valami hasznosat is látok a kezedben, félvér - mondta Kétó, majd ismét suhanni kezdett Percy felé, aki megérezte Kétó közeledtét (eddig is érezte, csak kevés volt a reakcióideje), s az istennő felé tartotta a kardját.

Mikor az istennő lándzsáját előretartva beleszaladt a Fény Kardjába, a lánzsa hosszában kettétört. Kétóból egy gyűlölködő ordítás szállt fel.

- TE KIS... - ordította Kétó. - EZ VOLT A KEDVENC LÁNDZSÁM!

- Akkor vegyél magadnak egy másik kedvenc lándzsát - mondta Percy, majd hozzátette: - Void szolgáinak ez jár!

Kétó gyűlölködve megfordult, majd morogva elúszott. Percy ezt kihasználva Annabethhez úszott, és megfogta a karját, majd fepfelé kezdett vele úszni. Úszás közben még meglátta a másik két versenyzőt megérkezni a foglyokhoz. De mikor azok már odaértek, Percy és Annabeth már kint jártak a vízből.

Annabeth ébredése közben Percynek két dolog járt az eszében: az egyik Annabeth volt, hogy milyen gyönyörű, na meg persze a hasában növekvő kisbaba. A másik gondolata Kétó szavain csüggött: "Void megígérte, sőt megesküdött a Sztüxre, hogy azokat, akik az ő oldalán harcolnak, meghagy keveseknek."

Aztán Percynek valami más is az eszébe szökött:

Voidra egyáltalán hat a szent eskü?