A terv csak annyi volt, hogy a trió Percyék indulása után egy héttel, hajnalban indul el a táborból. Ez alatt a Héphaisztosz-Vulcanos utódok - görögök és rómaiak egyesítve - összeállítanak a triónak egy repülőt a Kilences Bunkerban.

A repülő elkészítése csak két napott vett igénybe - mivel elég sokan dolgoztak rajta. Maga a repülő húsz személyesnek készült, hogy majd többen is beleférjenek.

A többi nap Dan megtanulta vezetni a repülőt, ami az indulás napjára már elég jól ment. Így már a srác és két társa azt gondolta, hogy maga az indulás zökkenőmentesen fog menni. Aha!

Rögtön, miután Dan, Drew és Julia elérték a repülőt és felszálltak, sötét angyalok kezdték őket támadni. Ezek az angyalok egészen mostanáig nem voltak a tábor körül vagy csak épp vártak valamire. Valószínűleg Dan-ék indulására.

- Remek, most hogy fogunk így eljutni bármerre is! - kényeskedett Drew.

Idáig Dan, ahányszor csak lehetett, kerülte a lányt, ugyanis Drew eléggé irritálta a fiút. Olyan szinten, hogy Dan már rég megfolytotta volna, ha a táborban nem lett volna szabályellenes. De most már nem a táborban vannak, ugye?

- Vedd át! - szólt Drew-nak Dan, majd felállt a pilóta üléséből.

- Mi?! - csattant fel Drew. - Te megőrültél?!

Dan nem válaszolt, csak elsétált az ajtóhoz, s mivel a repülő így zuhanni kezdett, Drew-nak oda kellett ülnie, ha nem akart meghalni. Márpedig Dan nagyon is jól tudta, hogy Drew nem akar meghalni.

- Mire készülsz? - kérdezte Elisabeth nyugodt hangon, majd Dan válasz helyett csak kinyitotta az ajtót. Elisabeth majdnem kirepítette az ajtón a huzat, pedig ő nem volt épp közel az ajtóhoz. De Dan csak szép nyugodtan állt a lábán, és a tőle balra levő kapaszkodóba kapaszkodott, hogy azért ő se essen ki.

Amint meglátott egy sötét angyalt, máris egy fekete áramlatot lökött rá szabad kezével. Ezt ötször, talán hatszor ismételte meg, aztán egyszer Drew megszólalt:

- Nincs kormány! - kiabálta hátra.

- Mi az, hogy nincs kormány?! - csattant fel Dan és Elisabeth egyszerre.

- Az, hogy NINCS KORMÁNY! - mutatta fel a kezében a gép kormányát.

- Te komolyan képes voltál leszedni egy repülőről a kormányt, amikor épp a levegőben van?! - csattant fel Dan.

- Te ültettél ide! - kiabálta vissza Drew. - Arról nem volt szó, hogy repülőt is vezetnem kell! Vagy arról, hogy a levegőben ránk fognak támadni!

- Te most komolyan azt gondoltad, hogy semmi sem fog megtámadni, csak szépen megkeressük Staterát, azt boldogan élünk, amíg meg nem halunk?! - lépett a lányhoz Dan. - Vagy azt, hogy egy plázatúrára megyünk, ahol különböző alapozókat meg nemtom miket nézelődünk és minden happy?! Nőlj már fel, ember! Háborúban állunk!

- Ezt nem most kéne megbeszélni, srácok! - szólt közbe Elisabeth.

- Igaza van - nyugodott meg részben Dan. - Megállítanád egy kicsit az időt, Elisabeth?

A lány megfogta a fiú és Drew vállát, majd gyorsan megállította az időt, s így egy ideig nem is támadták őket, sem pedig nem is zuhantak.

- Renben - mondta Dan. - Add ide a kormányt! - nyújtotta a kezét Drew felé. A lány egy igazán kényes mozdulattal beletette a fiú kezébe a kormányt, majd Dan a pilótafülkébe sétált.

- Most mit csinálsz? - kérdezte Drew.

- Megpróbálom megcsinálni - válaszolta Dan, majd egy kis motoszkálás után, a kormány a helyén állt. Most már csak annyi kell, hogy kipróbálják. És remélhetőleg működik is, ugyanis már csak max háromszáz méterre lehettek a földtől. - Oké, Elisabeth, indíthatod az időt.

A lány abbahagyta a koncentrálást, majd a repülő tovább zuhant, az angyalok pedig tovább támadtak. Egy kis idő után Dan hátrahúzta a kormányt, s a repülő elkezdett emelkedni, s így Drew és Elisabeth hátraborultak.

- Óvatosabban is lehetne! - reklamált Drew, s a bágyadt Elisabeth-szel leültek. De ekkor mind a hárman egy robbanász szerű hangot véltek hallani. Dan nem látta a hang forrását, s ezért egy kicsit megnyugodott. Aztán Drew elvette a nyugalmát, három dolog miatt is. Az egyik az volt, hogy megszólalt, a második, hogy nem maradt csöndben, a harmadik pedig, hogy azt mondta:

- Lángol a szárny!

- Micsoda?! - hökkent meg Dan.

- LÁNGOL A SZÁRNY! - sikította Drew, Dan pedig kínjában már sóhajtott egyet. Ismét felállt a pilóta üléséből, s hátrasétált a lányokhoz.

- Oké, figyeljetek - kezdte Dan. - Ugorni fogunk!

- Te nem vagy normális! - mondta Drew. - Én ki nem ugrok!

- Nekem az is megfelel, ha itt pusztulsz meg, de ha nem akarsz meghalni, akkor ugorj! - nyomott a kezébe egy ejtőernyőt Dan, amit a szekrényben talált. Úgy tűnik, hogy a mérnökök még erre is gondoltak.

Dan és Elisabeth, szintén ejtőernyővel a hátukon, az ajtóhoz álltak, majd ránéztek Drew-ra.

- Jössz, vagy nem? - kérdezte Elisabeth, s látszólag Drew az ugrás mellett döntött, s Dan és Elisabeth közé állt.

- Háromra ugrunk! - kiáltotta Dan. - Egy... Kettő... Három!

Dan és Elisabeth kiugrottak, s magukkal húzták Drew-t is, aki sikoltozva kezdett el pörögni a levegőben.

A nagy szél kellemetlenül érte Dant, de nem annyira foglalkozott ezzel, ugyanis most megmenekülniük kell, nem a levegővel foglalkozni. Szóval estek lefelé, aztán egyszer Dan elkiáltotta magát:

- Ernyőket kinyitni! - ordította, s meghúzta az ernyőjének a kallanytúját. De azért biztonság kedvéért még Drew-nak is segített, ugyanis Dan erősen kételkedett a lány ejtőernyő-kinyitási képességeiben. De az ernyő valami hiba miatt nem akart kinyílni, így Dannek magához kellett ölelnie Drew-t, hogy azért ne előtte loccsanjon szét a lány.

Így már mind a hárman épen és egészségesen értek a földre. Amint Dan és Drew talajt fogott, a fiú elengedte a lányt, így az a földre esett, és csak annyit mondott:

- Hé!

A repülő pedig, amin a Héphaisztosz/Vulcanos kölykök annyit dolgoztak, csak pár száz méterre tőlük csapódott be a földbe, s ezt egy hatalmas robbanással jelezte.

- De jó, sétálhatunk - motyogta Drew.

- Mar megbántam, hogy megmentettelek - morogta Dan, majd elindult a repülő roncsai felé.