Amikor kinyitottam a szemem, Logan simogatta a hajam és mosolyogva nézett rám.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt!-Mondtam és megcsókoltam.
-Imádom nézni, ahogy alszol.-Mondta és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Hiányozni fogsz ma a meccsen.
-De te ott leszel, így biztos a siker.
-Nem így értettem. Nekem fogsz hiányozni nagyon, meg persze a csapatnak, de ahj...hagyjuk, te érted, miről beszélek.
-Sajnos nem, kifejtenéd?-Húzta féloldalas mosolyra a száját.
-Szeretlek! Erről van szó.
-Én is téged! És ne aggódj, már csak pár nap és hazamehetek.
-Az a pár nap, még öt.
-Addig, majd mi vigyázunk rád.-Lépett be az ajtón Logan apja, Tylerrel és a bátyámmal az oldalán.
Logan teste megfeszült, én pedig jobban hozzábújtam.
-Semmi baj!-Súgtam Logan fülébe és végig simítottam a hasán a kezem, mert az mindig megnyugtatja.-Kösz, de felnőtt nő vagyok, aki meg tudja védeni magát, ezt nem egyszer bizonyítottam már.
-Igen, de egy védtelen gyönyörű, fiatal, csinos lányt, annyi veszély fenyegeti.-Mondta Logan apja, mire mindhárman elmosolyodtak.
-Hát, akkor majd a barátaim megvédenek.-Ahogy ezt kimondtam, a többiek beléptek az ajtón.
-Ezek meg kicsodák?-Szorította ökölbe a kezét Jason.
-Az ott a bátyám David, a másik Logan apja, Tylert pedig már ismeritek.
-Szólítsatok Victornak.
-Mit keresnek itt?-Nézett ki Jason mögül Crytal.
-Csak vigyázunk Loganre és Valre.-Mondta mosolyogva Victor.
-Nahát Crystal, hogy te milyen gyönyörű lettél!-Lépett közelebb David Crystalhoz, mire kipattantam az ágyból és beugrottam közéjük.
-Hozzá ne merj nyúlni!-Mondtam, mire David felpofozott, Tyler pedig elkapott, magához rántott és szorosan ölelt.
-Engedd el!-Lépett George Tyler felé, de Victor közénk lépett.
-Semmi baj! George, Jason, menjetek ki a lányokkal és várjatok kinn, kérlek vigyázzatok egymásra!-Mondtam és próbáltam minnél távolabb maradni Tyler fejétől.
-Szerintem maradhatnak! Had ismerjem meg végre a barátaidat!-Lépett be apa az ajtón, majd becsukta maga után az ajtót.
-Te csak ne akard megismerni őket!
-Tyler! Engedd el Velt!-Próbált kiszállni az ágyból Logan.
-Nyugi, maradj ott Logan! Semmi baj!-Néztem rá és próbáltam a legnyugodtabb tekintettel nézni rá.-Susan! Lisa! Álljatok be Josh és Dylan mögé!
-Ki ez az ember?-Folyt ki a könnye Lisanak.
-Az apám, Marcus.-Próbáltam kiszabadulni Tyler szorításából.
-Kicsim-lépett elém és megsimította az arcom-milyen nagy és gyönyörű lettél!
-Te csak ne szólíts Kicsimnek!-Mondtam és kikaptam a fejem a kezéből.
-De ugyanolyan tüzes és akaratos vagy, mint régen. Nem igaz David?-Fogta vissza az arcom, két ujja közé és olyan szinten szorított, hogy az már fájt.
-De igen apa! Ugyan hugi, nézz ránk, egy nagy boldog család vagyunk és hiányzik a húgom és a barátja.-Nyúlt a kezemért David, de elkaptam a kezem az övéből.
-Megöltétek anyát! Elvettétek a gyerekkorom! A gyerekkoromat egy pincében töltöttem, de meg kellett játszanom magam edzésen és a suliban, hogy minden oké! Hol a BOLDOG CSALÁD rész?! Ha nem szököm el akkor otthonról, eladtatok volna!
-Vagy találkoztál volna a régi Logannel.
-Dögöljetek meg!-Mondtam, kiszabadultam Tyler szorításából és nekimentem az apámnak, majd a bátyámnak, de Tyler szinte rögtön kapcsolt, elkapta a kezem és arccal nekinyomott a falnak.
-Mégis miről beszélnek Vel?-Sírta el magát Susan.
-Semmiről! Semmi baj! Semmi baj!-Mondtam neki és tartottam magam, hogy ne üvöltsem el magam.
-Jobb, ha nem nyomod meg azt a gombot fiam!-Fordult Victor Logan felé, mire Logan visszatette a kezét az ágyra.
-Vel, minden, amit tettem a javadra vált!-Mondta apám, miközben felállt a földről.
-Igen? Tényleg Marcus?-Próbáltam felé fordulni, de Tyler nem engedte.-Tyler, kérlek engedj el, nem próbálkozom semmivel. Esküszöm.-Tyler ránézett Victorra, majd Marcusra, akik bólintottak, erre Tyler elengedett.
Levettem a pólóm, majd Marcus felé fordultam.
-Te ezt a javamnak látod?
-Úristen!-Csúszott ki George száján, majd elejtett egy könnycseppet.
-Ezt ő tette?-Nézett Jason bosszúsan Marcusra.
-Igen! Meséld csak el Marcus, hogy mit tettél!
-Ne mondd, hogy Marcus, az apád vagyok!
-Oké, játszunk így! Ezt, akkor tette, amikor dühös volt, de anya nem volt otthon!-Mutattam a vállamon lévő hegekre.-Nem volt otthon anya, ezért fogott és beledobott az üvegasztalba, még mindig vannak szilánkok a bőröm alatt! Ezt-mutattam a nyakamon lévő hegekre-azért tette, mert sírtam. Belevágta a nyakamba, hogy Csak a gyengék sírnak, még mindig el lehet olvasni. Oh, várjatok, vannak még-mutattam a hátamra-ezt, csak, hogy megmutassa Davidnek, hogy hogy kell, ostorral ütötte a hátam, majd odaadta Davidnek, aki folytatta, amint látjátok, még mindig lehet látni a sebek helyét, ja igen, ezt ki ne feljtsem-mutattam az oldalamon lévő égésre-egy kisebb erősségű lángszóróval, megégetett, mert nem hagytam, hogy megüssön, ezért, David lefogott Marcus pedig, ja bocsánat, az APÁM leégette a bőrt az oldalamról! Lenne még mit mesélnem, de nem folytatom! De azt azért ne felejtsük ki, hogy úgy bűntetett, ha valami számára rosszat tettem, hogy kivette az övet a gatyájából és azzal vert! De, tényleg milyen boldog gyerekkorom volt!-Mondtam, egy fokkal hangosabban és visszavettem a pólóm.-Takarodjatok innen!-Mondtam beléptem a barátaim elé, hogy legalább minimálisan megvédjem őket.
-Tegyük őket a kocsiba!-Szólt Victor, megtörve a csendet.
-Ne merjetek hozzájuk nyúlni!-Mondtam és elővettem a késem.
-Csak elviszünk titeket a meccsre!-Mosolyodott el Victor.
-Ha egy ujjal hozzájuk nyúltok, kivágom a nyelved!-Léptem közelebb Victorhoz.
-Semmi vész, majd jönnek ők maguktól is.
-Vel! Semmi baj! Megyünk, csak ne csinálj hülyeséget!-Mondta Dylan és elindultak kifelé, szorosan egymás mellett.
-Vel....
-Semmi baj Logan! Te csak maradj és gyógyulj meg, majd mindent rendben tartok!
-Szeretlek!
-Én is téged!-Mondtam és visszatettem a kést a helyére.
-Akkor mehetünk?-Mosolyodott el Victor.
-Csak ne örülj! Nem miattatok megyek!
Kisétáltam a kórházból, mellettem Tyler, a másik oldalamon David. Marcus és Victor mentek elől és a barátaim, kettőnk között.
A kocsiban, Marcus és Victor beültek előre, a barátaim leghátra, én pedig Tyler és David közé a középső ülés részre.
"Annyira sajnálom, már mindent értek!"-Jött az üzenet Jasontől és éreztem a kezét a vállamon.
Csendben hajtottunk a suli felé, majd amikor megérkeztünk, a barátaim helyetfoglaltak a lelátón a többiek, pedig elkísértek az öltözőig.

Az öltözőben, megpróbáltam lehiggadni és összeszedni a gondolataimat. Amikor kiértem a pályára, láttam, hogy a barátaim felett ülnek Marcusék.
-Ne aggódj, nem hagyom, hogy bántsanak téged, vagy bárki mást.
-Logan? Mit keresel itt?-Rohantam a pálya szélén álló Loganhez.
-Rávettem az orvosom, hogy már jól vagyok. Aláírtam pár papírt és kint vagyok.
-Logan én annyira.....
-Sh. Semmi baj! Nem hagyom, hogy bajod essen! Sem ma, sem soha!
-De Logan, a többiek!
-Vel, bízz bennem!-Mondta és megcsókolt.-Most menj és nyerd meg a meccset a csapatnak, a többivel később foglalkozunk.
-Szeretlek!-Mondtam és megöleltem.
-Én is téged!-Mondta, majd odaszaladtam a csapatomhoz, miközben a lelátón Tylerék árgus szemekkel figyeltek.