Felvigyázó

Jimin pov

- Ha jobban belegondolok, a múltkor is rád tettem panaszt. Igen, mehetünk is az irodádba! - elegem van az arrogáns stílusából! Én megpróbáltam nyugodt és türelmes maradni, de egy ilyen ember mellett lehetetlenség. Nem elég, hogy egy csomó fontosabb dolgom lenne, mindjárt szétrobban a fejem, még ez a szemét sem akar leszállni rólam.

- Na idefigyelj te arrogáns fasz! - fordulok felé, minden dühömet a pillantásomba sűrítve. Hitetlenkedve megrázom a fejem és felé lépek, hogy végre felfogja velem nem beszélhet többet így! Elég volt!

- Hű, ezzel a szájjal csókolod meg anyádat? - és még mindig nem bírja befogni! Lépnék felé még egyet, de megszédülök, a lábaim nem akarnak elbírni. Fekete kis pöttyök táncolnak a szemem előtt, ami azt hiszem nem valami jó jel. Hoseok elkap, mielőtt eltaknyolnék. Kell a francnak a segítsége! El akarom lökni, de csak annyira futja, hogy a vállára fogok, ellökni már nincs erőm.

- Semmi baj. Hívok orvost. - megrázom a fejem, de ettől csak még jobban megszédülök.

- Nem kell, jól vagyok csak kell egy gyógyszer. - elviselhetetlen ez a fejfájás, de nem akarom, hogy ő ápolgasson, egyedül is jól megvagyok.

- Te tényleg nem vagy normális! Komolyan mi a franc bajod van? Állni sem tudsz egyedül, így nem dolgozhatsz tovább! - rám ordibál és vállamra fogva elkezd rázni. Ha ezzel a fáradságot akarja kirázni belőlem, hát nem jött be. Miután beleunt a tevékenységbe derekamra csúsztatja a kezét és bevisz a liftbe.

- Hová akarsz vinni? - most meg akar ölni, mert visszaszóltam neki?

- Csak fogd be! - hogy fognám be, mikor egy idegen pasi rángat, ki tudja hová! - Komolyan mondtam. Fogd be vagy felhívom az anyádat! Biztos nem lenne valami boldog, ha megtudná, hogy kórházba kerültél, mert rosszul lettél a sok munkától. - kotorászik a zsebében, előveszi a kulcskártyáját és kinyitja az ajtót.

- Nem kerültem kórházba! - mégis miről beszél? Kettőnk közül valakinek nincs ki a négy kereke és az nem én vagyok.

- Majd fogsz, ha tovább dolgozol. - lenyom a kanapéra és átmegy a másik szobába. Itt tényleg minden szoba ugyanolyan, beszélnem kell az apámmal, hogy kicsit tegyünk egyedibbé párat, ha már annyi pénzt elkérünk a vendégektől. Pár perc múlva mosolyogva tér vissza.

- Feküdj el, helyezd magad kényelembe! Vagy hívom anyádat! - ezzel akar ijesztgetni? Bár ha megtenné, anya biztosan idejönne és bezárna egy szobába, míg jobban nem leszek. Hm, lehet nem is lenne olyan rossz, legalább velem is törődne kicsit. Viszont, mikor előveszi a mobilját és pötyög rajta valamit, meggondolom magam. Ha anya idejönne egész nap csak ordibálna velem és a legrosszabb elvinné Aerát nehogy megfertőzzem.

- Mi lenne, ha a saját dolgoddal törődnél és békén hagynál? - nagy nehezen sikerül talpra állnom, valahogy el kell szednem tőle a telefont! Mellkasomra teszi a kezét és lök rajtam egy aprót, amitől rögtön elvesztem az egyensúlyom és visszaesek a kanapéra. Ez annyira ciki! Hoseok leguggol elém.

- Most nagyon szépen meg... - félbeszakítja a mondandóját és vesz egy nagy levegőt. - megkérlek hogy feküdj le és pihenj! Tudod, ha tényleg kórházba kerülnél a kimerültség miatt Aera nagyon szomorú lenne és a munkádat is később folytathatnád.

Erre még nem is gondoltam, de tényleg nem lenne jó. Egyáltalán nem akarom, hogy az anyám vigyázzon rá, ha netalán tényleg kórházba kerülnék. Aera nár így is jobban szereti, mint engem, mert anya mindent megenged neki.

- Figyelj! Nem muszáj itt maradnod, ha akarod átmehetsz a saját lakosztályodba. - már meggyőzött, felesleges tovább csinálnia.

- Oké. - egyezem bele. Hoseok elégedetten elmosolyodik. Nem mintha az ő érdeme lenne, ha elhúzta volna a csíkot már rég ágyban lehetnék.

Ismét megpróbálom feltornázni magam, de visszanyom.

- Várj! - kezembe nyomja a lázmérőt, kelletlenül elveszem tőle és megmérem a lázam. A sarokba lévő kis hűtőhöz megy és kivesz belőle egy üveg vizet, majd a bárpultról vesz el egy poharat. Leül mellém a kanapéra és vizet önt a pohárba. Amikor jelez a lázmérő kikapja a kezemből, meg sem engedi, hogy rápillantsak. Elkerekedik a szeme.

- Ó, csak 39,5 mikor akartál pihenni, ha már felment 400-ra? - gúnyolódik és kezembe nyomja a gyógyszert a lázmérőt pedig visszatette a tokjába. Miután beveszem a lázcsillapítót, felhúz és derekamra fogva átkísér a saját szobámba.

- Kösz innentől már egyedül is menni fog. - mosolygok rá és becsuknám az ajtót, de Hoseok nem mozdul. Arrébb tol és arcomat látva felnevet.

- Ugye nem hitted, hogy egyedül hagylak? - vállamra fogva belökdös a hálóba, felhajtja a takarómat és lenyom az ágyra.

- Nem kell rám vigyáznod, felnőtt ember vagyok! - háborodom fel. Csak elmosolyodik és leveszi a zakómat, ami alatt csak egy póló van, így hamar elkezdek fázni. Mielőtt lerángatná a cipőmet is lehajolok és leveszem magam. Akármilyen rosszul is vagyok, mégis örülök, hogy végre aludhatok. Elfekszem, fejem máris a puha párnába fúrom. Nem is emlékszem mikor aludtam utoljára rendesen. Olyan fáradt vagyok! Hoseok betakar és leül mellém az ágyra.

- Szólj ha kell valami! - hallom még halkan a hangját. Megborzolja a hajamat, legalábbis azt hiszem, nem igazán tudom eldönteni, mert már félálomban vagyok. Alig tudom nyitva tartani a szemem. Olyan mintha elfelejtettem volna valamit és ez a gondolat nem hagy nyugodni.

Hoseok pov

- Kösz innentől már egyedül is menni fog. - mosolyog és rám csapná az ajtót, de lábammal kitámasztom azt és felnevetek.

- Ugye nem hitted, hogy egyedül hagylak? - arrébb tolom, hogy be tudjak menni. Vállára fogok és mivel gondolom ugyanolyan minden szoba, belökdösöm a hálószobának vélt ajtón. Felhajtom a takaróját és lenyomom az ágyra, amit szó nélkül tűr. Csoda, elakadt a szava! Vagyis csak azt hittem.

- Nem kell rám vigyáznod, felnőtt ember vagyok! - csattan fel. Elmosolyodom, segítek neki levenni a zakóját és felakasztom egy vállfára. Mire visszafordulok felé már az ágyban fekszik, arcát a párnájába fúrja. Mintha egy kisgyereket néznék, aki túllépte a lefekvési időt. Fejcsóválva közelebb megyek hozzá és betakargatom. A plédet azonnal felhúzza a nyakáig, teljesen belecsavarja magát. Leülök mellé, nem tudom megállni, hogy össze ne borzoljam a haját, komolyan eddig is kölyök kinézete volt, de most főleg.

- Szólj ha kell valami! - már úgy tűnik alszik, de hirtelen felül és kelne ki az ágyból, amit persze nem hagyok neki.

- Aera! El kell mennem érte! - magyarázza kétségbeesetten. Gyengéden visszanyomom a párnák közé, sikertelenül, mert a következő pillanatban megint fel akar kelni.

- Anyukád biztosan vigyáz rá, majd felhívod, hogy később elhozod. - megint azzal a „te melyik gyogyóból" szöktél meg nézéssel ajándékoz meg.

- Az óvodából kell elhoznom, nem az anyámtól! Engedj már el! - próbálja lefeszegetni magáról a kezem amivel az ágyhoz nyomom.

- Oké, akkor hívd fel az anyádat és mondd meg neki, hogy elcsúsztál a munkával, mert innen nem fogsz felkelni, míg le nem megy a lázad.

- Egyáltalán miért törődsz velem? Hiszen utálsz! - emeli fel a hangját, megint sikerült felidegesítenem. Hogy miért törődöm vele igazából fogalmam sincs talán, mert bűntudatom van, amiért olyan bunkó voltam.

- Nem törődöm veled, csak Minah miatt csinálom. Megígértem neki, hogy valahogy jóvá teszem, amit szombaton mondtam.

- Akkor nem lenne egyszerűbb, ha simán csak bocsánatot kérnél és utána békén hagynál? - értetlenül néz rám. Na persze! Még a saját apámtól sem kérek bocsánatot soha semmiért - pedig lenne miért - nem a kis vakarccsal fogom elkezdeni!

- Felhívod vagy hívjam én? - előhúzom a mobilom a zsebemből. Jimin rögtön kikapja a kezemből.

- Majd én felhívom. - feleli vonakodva és ledobja magáról a takarót. Nem hiszem el, hányszor kell még rászólnom? Miért ilyen kezelhetetlen? Sajnálom a szüleit, nem tudom, hogy voltak képesek felnevelni, mikor sosem fogad szót.

- Mit nem lehet azon érteni, hogy maradj a seggeden? - tenyerem a mellkasára nyomom.

- De a mobilom...

- Hol van? - forgatom meg a szemem.

- A zakóm zsebében. - felsóhajtok és odaadom neki a telefonját.

- Most már elnyugszol? - gyilkos pillantást küld felém és felhívja az anyát. Visszaülök az ágyra figyelve, ahogy telefonál.

- Szia, el tudnál menni Aeráért? Igen, belemerültem a munkába és elfelejtettem - az utolsó szót szinte suttogja és ajkát harapdálva várja az anya reakcióját, ami nem lehet valami jó, mert hallom a kiabálást. Jimin felsóhajt és halántékát kezdi masszírozni, majd hátrasimítja a haját, de az megint a szemébe hullik. A végén már engem kezd zavarni, ezért odanyúlok és elsimítom tincseit. Meglepetten felnéz rám, visszahúzom a kezem és úgy teszek mintha semmi sem történt volna. - Sajnálom. Köszönöm. Lemegyek majd érte. Szia.

- Szóval, nem ment valami jól.

- De, fantasztikusan. Nem hallottad? - teszi fel gúnyolódva a kérdést, amit inkább válaszra sem méltatok. Mekkora fordulatot vett a viselkedése szombat óta! Nem mintha zavarna, már úgyis kezdett unalmassá válni, hogy sosem szól vissza. Lerakja a telefont az éjjeliszekrényre és magára húzva a takarót fáradtan, lehunyt szemmel dől vissza az ágyba. Fészkelődik egy darabig, hogy megtalálja a számára kényelmes pozíciót. Keresek valami elfoglaltságot a telefonomon, mivel egy ideig azt hiszem itt leszek. Megkeresem a filmem forgatókönyvét és tovább tanulom a szövegem. Nem valami könnyű így, mert hangosan jobban tudok tanulni, de nem egyedül tartózkodom a szobában és így magamban kell olvasnom. Talán tíz perc múlva felnézek, hogy ellenőrizzem a kis vakarcs alszik-e, de engem bámul, persze azonnal másfelé néz, amint találkozik a tekintetünk.

- Miért nem alszol?

- Miért motyogsz? - nem tudom mi van vele ma, talán a láz miatt, de elég idegesítően viselkedik. Nem motyogtam, a szövegemet tanultam!

- Nem tudnál egyszerűen csak válaszolni?

- Fázok. - közelebb mászom hozzá és homlokára simítom a tenyerem, még mindig láza van.

- Menj arrébb! - mivel nem teszi meg, beljebb lökdösöm én magam és felhajtva a takarót bemászom mellé.

- Mit csinálsz? - csodálkozik.

- Azt mondtad fázol. Így melegebb lesz, mást nem tudok csinálni. Nem adhatok több gyógyszert. - a lehető legtávolabb húzódik tőlem.

- De azt nem mondtam, hogy mássz be az ágyamba.

- Ez van. - nem tiltakozik tovább. Folytatom a szövegem tanulását, azért ahogy telik az idő egyre közelebb merészkedik hozzám, ami egy mosolyt csal az arcomra.

- Mi az, itt melegebb van?

- Fogd be! - megigazítja a takarót és lehunyja a szemét, pár perc múlva már hallom is az egyenletes szuszogást. Azért szemem sarkából rápillantok, haja kócosan terül szét a párnán. Leteszem a mobilom az éjjeliszekrényre és szembe fordulok Jiminnel. Valamiért késztetést érzek rá, hogy beletúrjak selymes tincseibe. Olyan nyugodtnak tűnik így alvás közben, mintha az égvilágon semmi gondja sem lenne. Nem tudom Minah miért volt úgy kiakadva rá, azért mert egyszer elfelejtette Aerát. Bárkivel előfordulhat, szerintem az én szüleim is volt mikor elfeledkeztek rólam és Jimint senki sem hibáztathatja, borzasztóan nehéz lehet egyedülálló apának lenni. Ezért kéne a szüleinek többet foglalkozniuk vele, hiszen még annyira fiatal, nem csinálhat mindent egyedül. Hirtelen megsajnálom én nem tudnék így élni. Valószínűleg ő is ezért lett rosszul, túl sok teher nehezedik a vállára, egy hotelt kell egyedül vezetnie! Közben az apja meg szórakozik! Kezemmel beletúrok fekete tincseibe. Álmában közelebb húzódik hozzám, arcát a mellkasomba temeti. Tovább simogatom, orromat belefúrom hajába. Istenem, miért van pasi létére ilyen jó illata? Sürgősen fel kell szednem valakit, nem kezdhetek ki egy olyan sráccal, akinek már van gyereke!