Az a nagy szám!

Hoseok pov

Idegesen becsengetek a hatalmas házba. Minah mosolyogva nyit ajtót. Illedelmesen köszönök a férjének, őt pedig megölelem. A férje is elég fiatalos egyikükből sem néznem ki, hogy van egy 22 éves gyerekük. Körbepillantok a kis előszobában ahol a fiuk áll egy kislánnyal a karjában.

- Nos ő itt Hoseok. - mutat be Minah a családjának. - Hoseok ő a férjem Seojoon, a fiam Jimin és az imádni való kis unokám Aera. - mutat körbe a társaságon. Elmosolyodom, homlok ráncolva nézek végig még egyszer a fián, a haja olyan, mint egy szénaboglya, de úgy tűnik ez egyáltalán nincs ellenére. Annyira ismerős. Eléggé meglep, hogy van egy gyereke is, viszont a barátnőjét sehol sem látom. Bár valószínűleg nem tervezték és egy éjszakás kalandból született. - Szia! - köszönök neki széles mosollyal, mire válasz helyett csak biccent felém. Elég udvariatlan. Nem is szól hozzám, csak leteszi a kislányt a játékokhoz és beráncigálja az apját egy másik helyiségbe. Minah betessékel a konyhába, mert még nem készült el mindennel.

- Ne haragudj fogalmam sincs mi ütött belé. Biztosan a munkával kapcsolatos. - mentegetőzik miközben a tésztát kevergeti.

- Semmi baj - mosolygok rá. - Min dolgoznak? - döbbenten néz hátra rám.

- Nem mondtam még? Seojooné a hotel, ahol megszálltál, a fiam pedig az igazgató helyettes.

- Hogy mi? - kiálltok fel, megijesztve őt. Mielőtt megszólalhatna befut az ajtón a kislány egy plüss nyuszival a kezében. Minah azonnal minden figyelmét felé fordítja megfeledkezve a tűzhelyről.

- Mi a baj kicsikém? - kérdezi máris aggódva. A kislány felnyújtja a plüsst.

- Uszi megsérült. - Minah a kezébe veszi a nyulat és vizsgálgatja, a picur pedig elkezd pityeregni.

- Jaj kincsem ne sírj! Ebéd után megvarrom és jobb lesz mint újkorában addig játssz valami mással. - simogatja meg a fejét. Aera szipogva rám néz és csak bámul. Ezért nem szeretem a gyerekeket vagyis azt nem mondanám, de idegesít hogy olyan sokáig néznek. Máris elkezdek zavaromban mocorogni a széken. A kis csaj olyan hatással van az emberre, mint az apja. Erről jut eszembe, ezért volt olyan ismerős a srác. Ő az a kis aktakukac, de ma annyira máshogy néz ki, hogy fel sem ismertem ráadásul mégsem olyan jó kisfiú tekintve, hogy van egy gyereke. A fekete öltöny helyett szaggatott sötét farmert és piros pólót visel, de a legjobban azon lepődtem meg, hogy több helyen is ki van lyukasztva a füle. Nem hittem volna, hogy van olyan ember a földön aki le akar feküdni vele, viszont a mai megjelenése után nem csodálom. Egész tűrhetően néz ki, még az a „most keltem fel" hajviselet is jól áll neki. Minah tovább főz, Aera pedig egy idő után az ölembe telepszik és a telefonomon játszik. Nem is olyan elviselhetetlen, mint a legtöbb gyerek. Seojoon és Jimin elő sem kerülnek egészen az ebédig. Magamban elmosolyodom, mert így még könnyebb lesz bosszút állnom rajta a múltkori miatt, bár még nem tudom hogyan, de egyenlőre megelégszem annyival, hogy az agyára megyek. Persze a szüleinél megpróbálok bevágódni, az ebéd alatt sokat beszélgetek velük, így megtudom miért Candy a hotel neve. Seojoon szerint Minah annyira szereti az édességet, hogy naponta képes lenne megenni több zacskónyit is egyedül - amit persze azonnal letagad - ezért Candynek becézi és a hotelnek is ezt a nevet adta. Olyan kedvesek mindketten nem is tudom, hogy születhetett ilyen begyöpösödött gyerekük, valahogy nem tudom elképzelni a srácról, hogy volt „lázadó korszaka". Az ebéd végére kettesben maradunk, mert Seojoonnak vissza kellett utaznia Japánba az üzleti ügyek miatt Minah pedig a konyhában ügyködik valamin és a kislányt is magával vitte - bár alig tudta kiimádkozni az ölemből. Jimin látszólag nyugodtan bámulja a fehér vakolatot a falon, bármit megtesz, csak hogy ne kelljen rám néznie, de nem kerüli el a figyelmem, hogy a lába állandó mozgásban van. Gonosz vigyor kúszik az arcomra, szóval ideges. Megköszörülöm a torkom, ezzel magamra vonva a figyelmét közelebb húzódom hozzá, eléggé az arcába hajolva ahhoz, hogy zavarja, mire ő önkéntelenül hátrébb hajol.

- Szóval - nyújtom el kicsit a szót kedvesen mosolyogva. - az igazgató drágalátos kisfia vagy.

- Nem vagyok kicsi! - feleli kelletlenül viszonozva a mosolyom. - De igen, a fia vagyok.

- És az apád tudja, milyen „jól" bánsz a vendégekkel? - gúnyosan kihangsúlyoztam a jól szócskát, az arca kezd vörösödni. - Csak nem érzékeny pontra tapintottam? - felnevetek. Undorodó kifejezés ül az arcán, amit egyáltalán nem palástol.

- Tudod, az anyám biztos „örülne", ha megtudná, hogy perelni akartad a hoteljét. - beszéd közben az asztalra könyököl, állát a kézfején nyugtatva, kihívóan mosolyogva néz a szemembe. Csakhogy most nem azzal a rideg mosollyal, hanem igenis boldogan néz. Francba, erre nem gondoltam, nem akarom, hogy az anyja megutáljon. Rohadt idegesítő ez a srác és be kell vallanom okos is. Azt hittem, csak az apja miatt kapta meg a munkát, de ezek szerint mégsem. Pár percig csendben farkasszemet nézünk egymással, mikor eszembe jut valami, ami biztosan letörli azt az elégedett vigyort az arcáról.

- És mondd csak, hogy sikerült a gyerek? - fejemmel a konyha felé bökök, ahol Aera is van. Szája sarka megremeg, de gyorsan összeszedi magát. - Kilyukadt a gumi? - az arca hirtelen vörös árnyalatra vált és látom, ahogy az erek kidagadnak a nyakán. A műmosolya viszont még mindig megmarad, a szemembe nézve elkiáltja magát.

- Aera gyere, mennünk kell! - olyan hirtelen áll fel, hogy a széke majdnem felborul.

- Máris? - jön be Minah. - Valami baj van? - kérdezi aggodalmasan, amint meglátja a fia dühtől vörösödő arcát.

- Nincs semmi baj, csak még át kell néznem pár papírt. Aera azt mondtam gyere! - mondja most már elég ingerülten, mire a kislány a plüss nyuszival a kezében fut ki a konyhából. Azt hiszem ez még tőlem is durva volt. Meg kéne tanulnom befogni a számat. - Nagyon finom volt minden. - puszit nyom Minah arcára majd felém fordul. - Mondhatnám, hogy örültem a találkozásnak, de nem szokásom mások szemébe hazudni.

- Jimin! - szól rá Minah, de mint aki meg sem hallotta, felveszi a kislányt és elmegy. - Hoseok mit történt? - nem fordul felém, még mindig döbbenten néz az ajtóra, pedig Jimin már biztosan nem fog visszajönni.

- Ne haragudj, valami borzasztó dolgot mondtam, amit nem kellett volna. Sajnálom. - elé lépek és mélyen meghajolok, ezzel is kifejezve mennyire sajnálom, amit tettem. Sokan mondták már rám milyen bunkó vagyok, nem igazán érdekelt, de most tényleg annak érzem magam. Végül megköszönöm a vendéglátást és visszamegyek a hotelbe, hogy felkészüljek a forgatásra. Bár a héten állandóan láttam a srácot a folyosókon rohangálni, most sehol sem találom. Na nem mintha keresném, én csak körbenézek a hotelben. Biztos az irodájában van vagy még nem jött vissza. A hallba megyek, hogy megkérdezzem a recepcióst visszaért-e a főnöke, de pont ekkor látom meg, ahogy a liftek irányából jön. Egy barna hajú fiúval beszélget. Még nem öltözött át, sokan a vendégek közül meg is nézik maguknak, a recepciós lányok pedig viháncolva sugdolóznak, mikor meglátják, ám ez a pillanat nem tart sokáig, mert kimegy az utcára. Gyorsan követem őket, a hotel melletti kis parkos részhez sétálnak és leülnek a padra, így oldalról pont rálátásom nyílik Jimin arcára. A barna hajú fiúhoz fordul, hogy mondjon neki valamit, mire a fiú kicsit elkerekedett szemekkel nyúl a zsebébe előhúzva egy cigis dobozt meg egy öngyújtót, majd Jimin felé nyújt egy szálat és meggyújtja. Jimin ajkai közé veszi azt a bűzlő, tüdőrohasztó izét és hosszan beleszív. Miért kell mindenkinek ezeket a szarokat szívnia egész nap? Az ember már nem is mehet végig az utcán, úgy hogy ne találkozzon cigiző emberekkel. Undorító szokás. Megugrom ijedtemben, mikor valaki a vállamra csap. Azonnal megfordulok és az ideiglenes sofőröm mosolygós arcával találom szembe magam.

- Bocs, csak figyelmeztetni akartalak, hogy elkésel a forgatásról, ha továbbra is itt bámészkodsz. Egyébként mit is csinálsz hyung? - ez a kölyök is tudja, hogy hozza a frászt az emberre. Gyorsan körbenézek egy csajt keresve.

- Hát... én csak... tudod, azt a csajt stíröltem. - mutogatok egy egész csinos lányra, aki az imént ült le egy másik padra a barátnőjével. - Dögös, nem? - vakargatom a fejem zavaromban, remélem nem vette észre, hogy csak most jöttek. Jungkook rájuk néz, majd rögtön el is kapja a tekintetét.

- Én-én...nem is tudom. - zavarában a földet bámulja. - Menjünk, mert elkésel. - indul meg a kocsi felé, mosolyogva követem. Máskor be sem áll a szája, most bezzeg szóhoz sem jut. Ezen muszáj felnevetnem. Nem ismerem régóta a srácot, de nagyon szimpatikus.

- Mi olyan vicces? - néz rám értetlenül.

- Semmi. Kook! Hívhatlak így, nem zavar?

- Nem, nyugodtan. - mosolyog rám.

- Kook értem tudnál jönni... - megnézem az órámat, ma nem forgatok sokáig, de megint azzal a csajjal lesz jelenetem, szóval plusz az ő szerencsétlenkedése. - olyan este 7 körül?

- Pillanat, megnézem. - előhúzza a mobilját és pötyög rajta egy darabig. Összeráncolja a szemöldökét. - Sajnálom, arra már van utasom, de biztos vagyok benne, hogy valaki el tud menni érted. - biztatón rám mosolyog.

- Kösz. - vigyorodom el szélesen. Remélem valaki kevésbé beszédeset küldenek, mert este nem biztos, hogy lesz erőm beszélgetni tekintve, hogy milyen rossznak ígérkezik a napom további része is.