Harapásnyom

Jimin pov

A konyhában mászkálok oda-vissza. Már rég besötétedett vissza kellett volna érniük. Nincs más választásom fel kell hívnom az anyámat, aki biztosan ki lesz akadva, de nem várhatok tovább gyakorlatilag nem is ismerem a srácot és csak úgy hagytam, hogy elvigye Aerát. Ennél rosszabb apa nem is lehetnék! Idegesen beletúrok a már amúgy is szénakazalnak látszó hajamba és keresni kezdem az anyám számát. Pont mielőtt megnyomnám a hívás gombot kopogásra leszek figyelmes. Rögtön felkapom a fejem, Hoseok áll előttem kezében az alvó kislányommal. Ó hála a jó égnek! Ledobom a telefont az asztalra, pár lépéssel a férfi előtt termek és óvatosan kiveszem Aerát a karjából.

- Soha többet ne csináld ezt! Legalább egy cetlit hagyhattál volna! - legszívesebben ordítoznék vele, de a torkom nincs kiabálásra alkalmas állapotban és Aerát sem akarom felkelteni. Beviszem a szobájába és szinte kiszorítom szegényből a szuszt, amire fel is ébred. Álmosan pislog rám.

- Papa.

- Nem akartalak felkelteni, aludj csak tovább. - lefektetem az ágyra és betakargatom, de muszáj megkérdeznem tőle: - Ugye Ahjussi nem bántott? Hol voltatok ennyi ideig? - hatalmas mosoly kúszik az arcára és lelkesen mesélni kezd.

- Oppa vett nekem fagyit, aztán elmentünk a játszótérre. Utána nem tudom mi volt, mert aludtam. Papa máskor is elmehetek Oppával játszani? - szóval nem bántotta. Egy fokkal nyugodtabbnak érzem magam, viszont még mindig mérges vagyok.

- Majd meglátjuk, de most aludj szépen. - homlokon puszilom, majd behajtom magam mögött a szobaajtót. Félig meddig arra számítok, hogy Hoseok már elment, de épp ellenkezőleg a kanapén ül és kezével a lábán dobol. Szóval ideges vagy mi? Van is miért annak lenned! Karomat összefonom a mellkasom előtt és várakozva nézek rá. Beszívja a levegőt, majd szólásra nyitja a száját, de nem kezd el beszélni. Feláll a kanapéról, bűntudatosan lehajtva a fejét lép elém. Akaratlanul is mosolyt csal az arcomra, mert így olyan mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak valami komiszságon. Gyorsan eltüntetem arcomról a mosolyt, hiszen haragszom rá.

- Jimin, én nagyon, nagyon sajnálok mindent. Komolyan a... azt is amit a szüleidnél mondtam. Nem akartam olyan bunkó lenni, de ilyen a természetem és mentségemre legyen szólva, hogy te sem voltál a jóság mintaképe. - hitetlenkedve félbeszakítom a mondandóját.

- Mi van?! Szóval az én hibám, hogy egy seggfej voltál? - Hogy lehet valaki ekkora kretén?? Én csak azt adtam vissza, amit tőle kaptam. Alig pár hete ismerem, de már most úgy érzem hogy nyugtatókat kéne szednem a közelében. Mindig képes felhúzni valamivel!

- Tudod mit? Felejtsük el, amit az előbb mondtam és csak a mai nappal törődjünk. - halál nyugodtan ejti ki a szavakat.

- Jó, beszéljünk a ma történtekről! Ez tényleg az én hibám volt és többet nem fog előfordulni. Egy idióta vagyok, hogy rád bíztam, nem is tudom mi ütött belém, de azért szólhattál volna, hogy elviszed! Mégis mit képzeltél? Komolyan csak...

Hoseok megragad a karomnál fogva és rálök a kanapéra.

- Mi a? - megpróbálom eltolni magamtól és felállni, de egyik kezével befogja a számat a másikkal pedig a díványba passzíroz. A francba ezzel a betegséggel, ha nem lennék ilyen rosszul egy másodperc alatt a földön találná magát egy monoklival.

- Az isten szerelmére, csak fogd már be és hallgass meg! - gyilkos pillantással illetem, remélem érzi hogy éppen magamban átkozom őt. Abbahagyom az ellenkezést, mert csak rosszabbul érzem magam tőle, persze Hoseok úgy gondolja a szavaival sikerült elérnie hogy lenyugodjak. - Most elveszem a kezem, de ne ordítozz tovább, légy szíves! - mielőtt elhúzhatná a kezét beleharapok. Felkiált a fájdalomtól, hitetlenkedve néz a szemembe.

- Te! Te komolyan képes voltál megharapni? Mi vagy te, egy rohadt kutya? - elégedetten a dívány legtávolabbi sarkába húzódom.

- Ha még egyszer ilyesmit csinálsz lehet hogy ujjad sem marad! - undorodva megtörli tenyerét a pólójában.

- Te nem vagy normális. De hajlandó vagy végre meghallgatni? - bólintok. Sosem csináltam még ilyet, hogy képes kihozni belőlem a legrosszabbat? Már kezdek megijedni a saját viselkedésemtől, nem csodálom anya miért gyanakszik. Gondolataimból Hoseok hangja szakít ki. - Szóval, még sosem vigyáztam egy gyerekre sem és nem tudtam, hogy kéne lekötnöm a figyelmét, ezért gondoltam elviszem fagyizni. Aztán a játszótérre akart menni, beleegyeztem, de még nem ismerem Szöult ezért a visszaúton eltévedtünk egyébként hálásnak kéne lenned, hogy vigyáztam rá, ja és egy ujjal sem értem hozzá, igen hallottam mi volt hozzá az első kérdésed, a falak nem olyan vastagok.

Kicsit elszégyellem magam, nem akartam hogy meghallja mit mondtam. Nem mintha nem lett volna igazam. Ingerülten hátrasimítom a hajam, hogy ezzel is húzzam az időt. Össze kell szednem a gondolataimat. A lényeg, hogy visszahozta épségben. Megköszörülöm a torkom, amitől elkezdek köhögni. Hoseok felhúzott szemöldökkel figyel.

- Ha jól emlékszem nem kértelek meg, hogy vigyázz rá, te voltál az aki ragaszkodott hozzá. - Francba egyre jobban megy el a hangom, most nem lehetek beteg. Még egy csomó munkám van.

- Már megbocsáss, de nélkülem már rég a kórházban feküdnél! De tudod mit? Nem kell tovább elviselned, többet nem segítek. - azzal feláll és az ajtó felé indul.

- Nagyszerű, végre! - Egy igencsak csúnya jel mutatása után végre eltűnik a lakosztályomból. Bezárom az ajtót utána. Seggfej!

Hoseok pov

- Tudod, engem nem érdekel mások véleménye. - csuklójánál fogva magam felé fordítom. - Nem mondhatják meg nekem kit szeressek. Lehet hogy te nem érzel így irántam, de én szeretlek. - Tenyerembe fogom az arcát és megcsókolom.

- Ennyi! Nagyszerű volt, remek munka. Most vegyük fel azt a jelenetet, ahol elmondod a barátnőidnek hogy jártok. - A rendező hangjára rögtön elhúzódom Haejintől. Utálok kényszerből csókolózni másokkal, de legalább nem kell újravennünk. Leülök a székemre és unottan nézem a többiek jelenetét.

- Hoseok drágám, mi történt a kezeddel? - Minah a semmiből bukkan elő és aggodalmasan nézegeti a tenyerem, amin halványan látszik a tegnapi harapásnyom. Ha tudná, hogy a drágalátos kisfia volt...

- Kicsit eldurvultak tegnap este a dolgok, de nincs semmi bajom. - rámosolygok.

- Miért vagy egy olyan nővel, aki ilyeneket csinál? Ez már beteges! - kedvem támad felnevetni, de magamba fojtom.

- Ne aggódj, nem fog többször előfordulni. - Többet nem is nyúlok felé, hátha tényleg az ujjaim kerülnek sorra. Beleborzongok a gondolatba. Alábecsültem a srácot, nincs ki a négy kereke. - Sunbaenim, tegnap bocsánatot kértem Jimintől, de nem fogadta valami jól. Nem tudnál segíteni egy kicsit? - a legellenállhatatlanabb mosolyom használom. Minah sajnálkozó arckifejezéssel néz rám.

- Jaj drágám. Nem tudom mit csináltál, Jimin még sosem viselkedett így. Alapvetően mindenkivel kedves szokott lenni, de most fogalmam sincs hogyan lehetne kiengesztelni. - Lehetetlen hogy én vagyok az egyetlen ember, akit utál és még az anyja sem tud segíteni. Ezt komolyan nem hiszem el. - Talán ha elmondanád mit mondtál neki, ami miatt ennyire haragszik.

Persze már csak az kéne. Biztosan ő is kiakadna rám, hiszen az unokájával kapcsolatban mondtam kicsit sem szép dolgokat. A mobilom csörgése szakítja félbe a beszélgetésünket. Ó hála az égnek.

- Ne haragudj Sunbaenim, de most mennem kell. - felállok és gyors léptekkel kimegyek az épületből. - Halló?

- Hyung, ráérsz ma este? - hirtelen nem ismerem fel a hívó hangját. Pár pillanatig próbálok arcot társítani a hanghoz.

- Kookie? - ez a kölyök megmentett.

- Igen, én vagyok. Szóval ráérsz ma este? Azt mondtad még nem ismered a várost és szóljak ha találok valami jó helyet a csajozásra. Nemrég nyílt egy új klub és a barátaimmal ma elmegyünk lecsekkolni. Van kedved jönni? - Hm, rám férne egy laza este és fel kell szednem egy csajt.

- Kösz, hogy szóltál. Találkozunk a hotelnél. - Legalább ma estére elfeledkezhetek a sok borzalmas dologról és egy bizonyos emberről.