ATLANTE

A busz már megint óriási sebességgel haladott át egy fekvőrendőrön. A sofőr vagy nem tud vezetni, vagy annyira belemerült Elvis Presley Pot Luck nevezetű albumába, hogy már valahol a hatodik dalnál egy teljesen más világba került. Feltettem a napszemüveget, holott a Nap egyáltalán nem sütött. Anyám mindig ferde szemmel nézett az öltözködési illetve a beszéd stílusomra, de ezt ráfogta a "pubertás" korra - eltekintett a tény felett, hogy kiskoromban is az a tipikus tomboy voltam. Az, akit jobban érdekelt a játékrepülő meg a Lego, mint a Barbie babák. Az, akit nem érdekeltek a fiúk. Az, akire mindig azt mondták leszbikus - az általános iskolában én voltam az egyetlen, akit melegnek tituláltak, csak azért, mert kiálltam a homoszexuálisok jogaiért, és rövidebb volt a hajam az átlagosnál, meg bakancsot hordtam.

A gimnázium sem az én világom - a klikkesedés, amit a filmekben bemutatnak, tényleg megtörténik, csak enyhébb formában. Ott vannak a különcök, akikhez alapvetően tartozom, de még egy szót se váltottam velük. Na, a különcök nem is olyanok mint a Freaks and Geeks című sorozatban. A különcök sokkal rosszabbak, mert alapvetően hajléktalanok - borzasztó a családi hátterük, az utcán élnek a drog és az alkohol világában. Ez a bal oldal. A különcök jobb oldala egyszerűen csak más. Feministák, csúnyán beszélnek, autisták vagy Asperger-szindrómások, különös a külsejük, a zenei ízlésük vagy egyszerűen csak a stílusuk. Netalán olyanok mint én - nem találják a helyüket.

A "népszerűek" nem focisták, nem sportladyk. A népszerűek egyszerűen csak szépek, meg okosak, bár az előbbi opció gyakrabban előfordul. A népszerűek követik a szabályokat a különcökkel szemben. A tanárok kis kedvencei, elegáns ruhákban, sznob életvitellel.

A jármű lefékezett, mire mindenki felállt és elindult kifelé. Megforgattam a szemeimet. Ez a sok ember.

Az iskola előtt elhelyezkedő parkolóban, ahol a iskolabusz is megállt, rögtön szemet szúrt, ahogy egy fiú erősen bagózott. Kifújta a füstöt, aztán kitátva a száját, "megette".  A srác velem egyidős lehetett, aztán hamar rájöttem, ki is ez - Jojen Eddard Targaryen, Első Ezen a Néven, az Elsők királya, a Hét királyság védelmezője. Szinte mindenki nézte, vagy legalább hallásból ismerte a Trónok harcát, szóval amint elmentek Jojen mellett, ezt kezdték el kántálni.

Rémesen sajnáltam a fiút, a szülei tönkretették az életét, ezzel az ostoba névvel. Bár most, ahogy szívta ki be a füstöt, rémesen irritált.

— Jojen Eddard Targaryen, jelentkezzen az igazgatói irodába! — hallottam az iskola kapuján keresztül kiszűrődő hangokat. Jojen megvonta a vállát, és a cigarettát a földre hajítva elindult befelé.

Az iskolánk szigorúan vette az alkohol, a kábítószer és a cigi tilalmat, szóval, ha valakit rajtakaptak valamelyik tiltott szer fogyasztásán, legalább kettő nap elzárást kapott, vagy akár ki is rúghatták, attól függött, a szülei milyen társadalmi helyzetben vannak. Jojen Eddard Targaryen azonban a város egyik leggazdagabb családjának a "leszármazottja" volt, tehát azt csinál amit akar, következmény nélkül. Ez van, ha valakinek van pénze, meg ügyvéd szülei.

Az én családom, erősen középosztálybeli. Szép anyuka, sikeres apuka, kettő csodálatos gyerek, meg én. Egy közepes méretű házban élnek, egy közepes méretű uszkárral. Van egy bátyám, meg egy húgom, az előbbi egyetemista, míg az utóbbi egy évvel ezelőtt lépett ki az óvoda kapuján. Anyám fizikatanár, apám könyvtáros. Találjátok ki, ki az okosabb.

Éreztem, ahogy a lábam valami nem kívánt tárgyba ütközik, és elesek. A mellem a hideg padlónak nyomódik, a fogaim összekoccannak. Sikeresen elharaptam a nyelvem. Felnéztem, kíváncsi voltam, ki volt a tettes. Angela, az a vészesen magas tizedikes lány, a bátyám (Roger), vészesen idegesítő barátnője. Nem érdekli őket a kemény hat év korkülönbség, ahogy az sem, hogy Angela kétszer magasabb nála.

Emlékszem, amikor legelőször vacsorázott nálunk, kettő hónappal ezelőtt. Egyszerű ruhát viselt, hosszúkás arcáról pusztán unalmat lehetett elolvasni, szürkés szeme alatti karikák csak kialvatlanságról árulkodtak. Nem kifejezetten kedvelt engem - ellenségként tekintett rám, egy akadálynak a boldogsága útjában. Tudta milyen közel állunk egymással Rogerrel.

Nevetett, ahogy lenézett rám, és akkor is nevetett mikor felnézett. Oldalán kettő vele egyidős lány feszített.

— Elnézést, nem láttalak — vigyorgott. Angela nem ribanc, viszont szeret kötöszködni, és ezt az egész iskola tudja. Mindenki fél a hatalmától a hatalma pedig a bátyámtól eredt. Roger egyetemista, nem mellesleg mindig kiáll a barátnője mellett - öt embert vert már meg, köztük kettő lányt, csak azért, mert Angela ferde szemmel nézett rájuk.

Emiatt én se vagyok túl jó viszonyban a diáktársaimmal. Én vagyok annak a fiúnak a húga, aki öt embert juttatott kórházba.

Felálltam, ökölbe szorítottam a kezemet, és teljes erőből arcon ütöttem. Angela arca döbbent grimaszba torzult, és két kezével hátrébb lökött.

— Hé, hé, állj! — Mr. Dean közeledett felénk, és látva Angela vérző orrát látva nyomban rám nézett. — Az irodámba, most! A műsornak vége.

                   ★━━━━━━━━

Jojen ült a jobb oldalamon, Caracalla Mayfield a bal oldalamon, velem szemben pedig Marijuana Evans rágta a körmeit.

— Ti mit követtetek el? — kérdezte Jojen.

— Behúztam egyet Angela Martinnak — vontam meg a vállam.

— Neked véged — vigyorgott Jojen — A pasija egyetemista és igazi terminátor. Szerintem meg fogsz halni.

— Nem hinném. Az a terminátor a bátyám.

— Igazán megfékezhetnéd a kedves testvéredet —  mondta Jojen.

— Huszonkettő éves! Nem hallgat senkire, csak a hülye barátnőjére, mit gondolsz, talán én meg tudom "fékezni"? — háborodtam fel rögtön. — Attól még, hogy neked csak csettintened kell, és mindenki engedelmeskedik, mások nem ilyen "megnyerőek".

— A bátyád szétverte a legjobb barátomat — motyogta Jojen.

— Én nem a bátyám vagyok. Ne engem okolj — forgattam meg a szememet.

Az igazgatói iroda ajtaja kinyílt, és az igazgató, Mr. Chapman, aki úgy nézett ki mint egy túlsúlyos bagoly, intett Jojennek, szóval jobb oldalam már szabad lett.

Marijuana áttért a másik kezére, Caracalla Mayfield pedig hangosan kifújta az orrát. A kínos csöndet sikeresen megtörtem, az első olyan kérdéssel ami eszembe jutott.

— Ti miért vagytok itt?

— Drogot szállítottam — válaszolta Marijuana, aztán látva a rémült tekintetem, elnevette magát — Ez nem a Narcos, nyugi. Sokat lógtam az iskolából, ennyi az egész.

— Én bukásra állok matekból — szólalt meg Caracalla is — És nem mentem be a korrepetálásokra.

Jojen hamar végzett, és önelégült arckifejezéssel hagyta el a helyiséget.

— Atlante Reynolds!

Feltápászkodtam és beléptem a szobába. A hiedelmekkel ellentétben Mr. Chapman nem rendelkezett szadomazochista videofelvételekkel, se képekkel (vagy egyszerűen csak alaposan elrejti őket) és rabszolgái sem vitték neki aranybevonatos tálcán a bort.

— Lám, lám, lám, Atlante a bátyja nyomdokaiba lép? — vonta fel a szemöldökét Chapman. — Kettő nappal ezelőtt tartottunk előadást az iskolában történő fizikai illetve lelki bántalmazásról. A második sorban ültél, és a telefonoddal voltál elfoglalva, szóval sok nem maradhatott meg belőle, ha máris rátámadsz egy nálad egy évvel idősebb diákra, aki nem mellesleg a bátyád barátnője.

Úgy tűnik Chapman is vevő a pletykákra.

— Szóval felajánlok neked valamit. Három napig, itt kell maradnod délutánonként az iskolában, Caracalla, Marijuana és Jojen társaságában.

— Szóval ez olyan lesz mint a Breakfast club? — vontam fel a szemöldököm.

— Igen, olyan lesz — sóhajtotta — Tudom, hogy eléggé zárkózott lány vagy, legalább most nyugodtan ismerkedhetsz az osztálytársaiddal, a tanítás után is.

Másra sem vágyok jobban.

hey, guys, what the fuck i'm doing with my life?
amúgy, remélem tetszett, még bele kell jönnöm az írásba, tudjátok gyakorlat teszi a mestert.
♡