MARIJUANA

anyám hajnalban ért haza, kócosan, elkenődött sminkkel. éjszakai műszakban prostituáltként dolgozott, nappal drogfutárként kereste meg a kenyérre valót - az a fajta nő, akit szinte minden szexista filmben megjelenítenek, mindig afroamerikai színésznővel. anyám nem afroamerikai. én az vagyok, ezt a tulajdonságom pedig az apámtól örököltem. vagyis gondolom. nem ismertem apám.

az iskolában engem úgy ismertek mint a füvezős (a nevem miatt), ribanc (az anyám miatt. ha valaki kurva, biztos az ivadéka is az). nem rendelkeztem barátokkal, azt sem tudtam mi az. az egyedülléttől semmi életkedvem nem maradt, szóval magamtól "iratkoztam" be pszichológushoz. hétvégén is oda járkáltam, hogy minél kevesebb időt töltsek egy légtérben az anyámmal.

most is oda indultam.

feltápászkodtam a kanapéból, a távirányítón lenyomtam a piros gombot, ezzel félbeszakítva jimmy fallon éppen elkezdett mondatát.

anyám fiatalon lett anya, tizenkilenc évesen, de már azelőtt is átesett egy abortuszon. szülei erősen keresztények voltak, szóval mikor fény derült lányuk terhességére, szó szerint kitagadták a családból. az embereket tönkreteszi az egyház.

2003, november tizenötödikén láttam napvilágot, a börtönben. igen, anyámat három hónapra lecsukták közterület rongálás miatt, és nem túl boldog körülmények között születtem meg a fogda gyengélkedőjén. nem voltak körülöttem lufik, se semmi ilyesmi - csak a penészes fal, meg az egyik börtönőr, és az orvos, aki legalább negyven éve kapta meg a diplomáját.

norwich szegényebb negyedében éltünk, egy miniatűr házban - egy ősrégi tévével, egy fürdőszobával, egy hálószobával, nappalival és konyhával.

megkerültem az asztalt és a kijárathoz igyekeztem.

◁━━━━◈✙◈━━━━▷

ugyanabba a pedagógia intézetben voltam, ugyanabban a szobában. mégis, teljesen más volt, mint amilyenre emlékeztem. a falakra gyerekrajzokat ragasztottak, legalább három karosszék foglalt helyet a helyiségben a kettő helyett.

mrs. smith sem öltözött sznob picsának, átlagos szettet viselt, átlagos fekete keretes szemüveggel. felvonta a szemöldökét, és elővéve jegyzetfüzetét rögtön megkérdezte azt, amivel mindig elszokta indítani a beszélgetést.

— hogy érzed magad jelenleg?

jól, feleltem, mint mindig. állítólag a pszichológusoknak feltűnik ha hazudunk - mrs. smith viszont bevette minden ostoba mesémet. hogy a hétvégén anyámmal az óriáskeréken voltunk, és mennyire élveztük. anyám az óriáskeréket maximum valamelyik nemi szerv szinonimájaként tudná beazonosítani. igazából, annak az esélye, hogy valaha elvisz a london eye-hez, egyenlő a nullával. anyámmal nem beszélgetünk - egyszerűen elviseljük egymást. én nem okozok neki problémát, és amíg tartom magamat ehhez, és nem idegesítem, nem fog páros lábbal kirúgni a házból.

— én nem így gondolom. tegnap, az osztályfőnököd felkeresett, és meredek dolgokat állított a viselkedésedről. például, kiakartál ugrani az ablakon...

—...levegőztem....

— minden szuicid hajlamú ember ezt mondja, mikor lebukik — sóhajtott. — mari, ígérd meg, hogy őszinte leszel velem. hiszen te magadtól vonultál be ide. ha nem beszélünk a problémáidról, akkor az egésznek semmi értelme nincsen. 

valahogy, a lelkem mélyén tudtam, hogy igaza van. mindig is szégyelltem a bajaimról beszélni. szánalmasnak éreztem magam tőle.

— beszéljünk anyádról...

— figyeljen — emeltem fel a mutatóujjam — beszélhetünk bármiről. a brexitről, észak-koreáról, sőt, akár az állítólagos depressziómról is. de ne az anyámról.

— a probléma gyökerétől kell kiindulni.

láttam ahogy tollával egy kört rajzol. észrevette, hogy figyelem, szóval befejezte és kezével eltakarta a lapot.

felálltam.

— mit mondott még, ms. mccarth? — ms. mccarth vagy ahogy a kanos fiúk mondják "a jó seggű", szeret foglalkozni a diákokkal. bár semmit se konyít hozzá, igyekszik minél több időt a diákokra fordítani.

— nincsenek barátaid. ezt mondta. mindig egyedül ülsz a hátsó padban és rajzolsz. a diákok pletykákat terjesztenek rólad és az anyádról, egyszer a szekrényedre is felírták azt... — a füzetére pillantott —...hogy "füves kurva". hogyan védekezel a támadások ellen?

sehogy, akartam volna mondani, hagyom, hogy a föld alá tiporják a lelkem.

az interneten olvastam a zaklatásról. végül arra jutottam, amíg nem erőszakolnak vagy vernek meg, minden rendben van. csak az önbizalmam romlik.

kérlek szépen, ez csak négy év!

— elmenekülök az osztályteremből — vontam meg a vállam — a mosdóban ülök és olvasok. vagy a könyvtárban. oda senki sem jön. a tanórákon pedig úgy sem mernek megszólalni. túl lehet ezt élni. az egyedüllét megszokható.

mrs. smith leírta a szavaimat, és lassan bólogatott. hamarosan áttér anyámra...

— a neved miatt is bántanak?

— hmmm.... ön szerint honnan eredt a füves kurva becenév?

— anyádnak beszélsz ezekről?

— nem! — csaptam a combomra — anyám egy drogos, visszataszító szörnyeteg, aki utál engem, és megbánta amiért megszült! csak azért nem nyiffantott ki, mert az abortusz drága mulatság, egyszer pedig már túl esett rajta! az anyám szánalmas.

mrs. smith látszólag megdöbbent a hangerőmön és a dühös megjegyzéseimen. könnyek gyűltek a szemébe - hah, oscart neki...

egy darabig ültünk csendben - a háttérben enyhén szólt elton john valamelyik népszerű dala. talán a mellow?

— anyád jöhet a szakvéleményért. jövő csütörtökön — közölte — ha nem érne rá, akkor gyere te, akár már szerdán. attól függ, az igazgató mikor pecsételi és írja alá.

◁━━━━◈✙◈━━━━▷

a teremből kilépve rögtön egy ismerős arccal ütköztem össze. caracalla mayfield, az a kilencedikes aki a velem párhuzamos osztályba jár. a neve és a viselkedése miatt összetalálkozott már valamelyik nagyfiú öklével. a szeme körül most is lila karika éktelenkedett, tankszerű anyja, szerencsétlen caracalla vállát szorongatta.

sosem beszéltem a fiúval. messziről figyeltem csak - a táskáján összekoccantak a kitűzők, a haja mindig feltűnően ápolt volt, még frufruját is nagyon alaposan megfésülte, és biztos duplán kente rá a sampont. az anyja ennek az ellentettje volt - lógott róla a háj, vaskos nyakán megfeszült a nyaklánc. dühösen indult mrs. smith felé.

— a fiam nem változik. kettő nappal ezelőtt egyest kapott a matematika dolgozatára. maga mégis mit gondol? a gyógypedagógia azért gyógypedagógia mert meggyógyítják a gyereket. de ez nem használ!

caracalla rám nézett és elhúzta a száját. az anyukája biztos gyakran beégeti.

mrs. smith betessékelte az ajtón ms. mayfieldet, caracalla pedig rögtön a tenyerébe temette az arcát.

— már szinte az egész családomnak elmondta, hogy bukásra állok matekból. reménytelen eset.

igazából képtelen voltam együtt érezni vele. bárki lehet jó tanuló ha megerőlteti az eszét, minden órára tanul és figyel. ha a tanárok nem lennének előítéletesek és rasszisták, kitűnő tanuló lehetnék. hiába jönnek a kibaszott etikettjükkel, amivel a diákok agyát mossák, ők is irtóznak a feketéktől, csak azt nem értem, pontosan miért.

előítélet.

nem szép dolog. mégis önkéntelenül csoportba osztjuk az embereket, elég csak egy pillantás - fiú, lány, különc, népszerű, szép, csúnya. az utcán meglátunk valakit, legtöbbször nincs időnk megfigyelni az arcvonásait ezért rögtön két csoport közül választhatunk: szép vagy csúnya.

talán az a férfi, aki elfoglalta a helyedet a buszon, és olyan idegesítő feje volt, nem is gonosz. csak nehéz napot kellett végigmennie, kirúgták a munkahelyéről, fáradt, vagy nem látta, hogy oda szeretnél ülni.

az emberek előítéletekből táplálkoznak.

— legalább a te anyád beszél a családtagjaival — nevettem. — kérsz kávét? az automatához indultam.

caracalla ijedten megrázta a fejét.

— nekem az tiltott terület, anyám szerint "megdobogtatja a szívet" — caracalla elmosolyodott, fájdalmasan, és valahogy nem volt ötletem kitől származhat az arcán lévő véraláfutás.

most csalódtatok bennem:(
amúgy lol, ötödszörre írom újra ezt a fejezetet, és most adtam fel
amúgy remélem tetszett!
(de csak remélem)
nálunk síszünet van, szóval vélhetően lesz időm írni
♡