A semmiben lebegtem. Nem tudtam hol vagyok, de valahogy nem féltem. Inkább biztonságban éreztem magam. Semmit sem láttam. Olyan érzésem volt mintha valami tartott volna a derekamnál, de nem láttam semmit.

Azonban mikor a ball karomra néztem láttam, hogy a repedések sokkal élesebbek mint álltalában. Pár darab a karomból el is tűnt és onnan valami fehér ruha szerű lógott ki.

Egyre több darab pergett le rólam. Pánikolva próbáltam őket elkapni, de mind elporladt a kezemben. A fehér anyag egyre nagyobb volt. Már egy lepedő szellemre kezdett hasonlítani.

Amikor a teljes ball karom eltűnt. Egy felsőtest alakot vett fel. Rajta is olyam kék repedések voltak szerteszét rajta mint amik rajtan szoktak lenni. Szája nem volt, de két szem szerűség megjelent a fején. Olyanok voltak mit két zseb óra. Valahogy megnyugodtam mikor rám nézett. Olyan érzésem volt mintha egy rég nem látott baráttal találkoztam volna.

Oldalra billentette a fejét mire utánoztam. Az órák össze csukódtak és úgy gyűrődött a lepedő mintha mosolyognának alatta. Felemelte az egyik kezét és a homlokomon lévő sebhez érintette.

Ebben a pillanatban felébredtem. Hevesen kapkodtam a levegőt miközben felültem. A sebem lüketett a fájdalomtól, de nem nagyon érdekelt. Azonnal a bal karomhoz nyúltam ami a helyén volt. Egy megkönnyebbült sóhaj után rájöttem, hogy a suliban lévő szobám ágyán ülök. A kis Gon is mellettem volt. A pizsamám volt rajtam tehát valaki álöltözetet.

Nem emlékszem semmire a csatából és tele voltam kérdésekkel. Tényleg leromolták a házunkat? Mindenki jól van? Ugye nem változtam teljesen átokká? Mi a franc volt az az izé az álmomban?

A gondolkodásból egy halk szuszogás zökkentett ki. Az hang irányába kaptam a fejemet. Sok mindenre számítottam, de erre a látványra nem. A lisztes az ágyam mellett egy kis széken ült. Ráhajolt a matracomra és két kezét párnaként használva szunyókált. Nagyon cuki látványt nyújtott. Éppen a kezemet emeltem, hogy megsimogassam amikor egyszer csak kinyitotta a szemét.

- Keiko? KEIKO-CHAN! - mondta először álmosan, de aztán felcsillantak a szemei. Mintha ágyúból lőtték volna ki úgy vetődött rám. Teljesem magához ölelt. Oldalról ért a támadás ezért a másik irányba eldőltem. Szerencsére az ágy szélén voltam így nem csapódtam a falhoz. Az séf sapkás párnámra érkezett a fejem. Úgy bújt hozzám mint egy macska. Egy homlokot éreztem meg a vállamnál.

- Lisztes? Mi a franc bajod van? - néztem rá. Ő is rám nézett. A szemei megkönnyebbülést sugároztak. A száján egy hatalmas mosoly ült.

- Végre magadhoz értél! - mondta miközben elengedett. Valahogy ürességet éreztem ahogy elváltunk, de majd később akartam gondolkodni ezen. Jelenleg viszont az jobban érdekelt, hogy hogyan értette az előbbi mondatát.

- Mi történt? Meddig voltam kiütve? - kaptam rá a tekintetemet.

- Mi az utolsó emléked?

- Hogy ki szedtél a tóból aztán meg már homályos az egész - válaszoltam a sebemet masszírozva mert nem akart enyhülni a fájdalom.

- Teljesen átokká változtál. Alig tudtunk megállítani - meghűlt bennem a vér. Miért változok mindig ilyenné? Hogyan? Miért történik ez velem?

- Ugye nem bántottam senkit most? - kérdeztem mereven leszegve a fejemet. Megéreztem egy kezet a vállamon. Hosszú ujjaival finoman és gyengéden simogatott nyugattás képpen. Össze rezzentem az érintésétől.

- Közülünk senkit sem, de a beton vágó csajt feldaraboltad. A robbantósnak pedig kikarmoltad az egyik szemét. Aztán Geto leütött és három napig aludtál - sokkosan hallgattam. Ilyet tettem? Mármint nem sajnálom a csajt, de nem akartam ilyen ész nélküli puszitást csinálni. A térdeimet felhúztam és rájuk hajtott a homlokom.

- Undorító szörnyeteg vagyok! - mondtam a sírás határán.

- A holdon egy nyuszi rízssütiket készít! - mondta a mellettem ülő mire azonnal felnéztem rá.

- Mi van? Ez most hogy jött ide? - kaptam rá a tekintetemet. Kedvesen, barátságosan mosolygott rám.

- Hát nem óriási baromságokat mondunk? - kérdezte enyhén oldalra biccentett fejjel. Ökölbe szorultak a kezeim. Idióta.

Most én öleltem meg őt. Nagy lendülettel indultam. Mivel az ágyam szélén ült így majdnem leborultunk, de neki sikerült megtartania magát. A vállába fúrtam az arcomat érzetem, hogy néhány csepp könny kicsordul a szememből. Egy pár pillanatra lefagyott, de aztán szorosan megölelt. Leírhatatlanul jól esett. A teste melege nyugtatóan hatott. Éreztem a heves szívverését.

- Shhh! Na! Semmi baj! Biztos van erre valami magyarázat. Emelet senki sem fél tőled, csak az ellenségeid. Az meg mióta baj? - simogatta a hátamt miközben mély hangján suttogta ezeket a szavakat. Soha nem akartam elengedi. Örökké a karjai között akartam maradni. Úgy éreztem, hogy itt örökké biztonságban vagyok.

Miután megnyugodtam a macska szólt a többieknek. Hála az égnek mindenki épségben volt. Anyáék is pár karcolással megúszták. Amíg újra nem épül a házunk addig beköltöztek a suliba.

Másnapra Geto kitalálta, hogy menjünk el egy kicsit szórakozni. Az utóbbi napok úgy is elég fárasztóan és stresszesen teltek. Meg másrészről szerinte muszáj megünnepelnünk, hogy elintéztem a betonvágót. Én az elején eléggé húztam a számat, de végül sikerült rábeszélniük.

Délelőtti programnak egy vízi parkot szemeltek ki a fiúk. A sensei el is vitt minket a bejáratához, de utána magunkra hagyott. Gyorsan át is öltöztünk, aztán indultunk is a megbeszélt találka helyre a fiúkkal.

Éreztem, hogy egy páran megnéznek a sok sebem miatt, de egyáltalán nem érdekelt. Most azért vagyok itt, hogy jól érezzem magamat. Amúgy sem tudtam volna olyan ruhát felvenni amivel mindet eltudnék takarni. Talán max egy apáca ruha lenne jó erre a célra.

- Mit csináljunk először? - szólalt meg mellőlem hirtelen Ieri. Felkaptam a fejemet. Egy gyönyörűen ragyogó kék szempárral találtam szembe magamat. Megbabonázva néztek rám. Én azonnal elpirultam és elkaptam a tekintetemet. Nem értem mostanában miért vörösödök el ennyiszer tőle.

- Nagyon jól áll ez a fürdőruha! - mondta a lézerszem. Megint ránéztem. Rajta egy sötét kék nadrág volt. A felsőtestét nem takarta semmi így tökéletes rálátásom volt a kockáira és a dagadó imaira. Éreztem, hogy az arcom egyre jobban forrósodik. Inkább az éppen beszélő Getóra néztem.

- Kezdjük a csúzdákkal amíg még nem vagyunk hullák - válaszolt Geto. Rajta egy fekete fürdőgatya volt. Haját a szokásosnál feljebb egy erősebb kontyba kötötte meg. Ieri egyetértően bólintott vele és el is indultunk.

Órákig csúszdáztunk. Az összesen lecsúszunk vagy ötször. A fiúkkal nem egynél még versenyeztünk is. Ieri a felénél megunta és kiült inkább napozni. Mi olyan délután háromig bírtuk. Utána elmentünk egy jót ebédelni. Az evést követően a fiúk eltűntek feltérképezni mit csináljunk ha le ment a kajakóma. Én addig Ierivel beszélgetve sétáltam a napozóágyak felé.

- Hali! Lennétek az élő pajzsaim? - termett előttünk Geto a semmiből. Mire bármit csinálhattunk volna mögénk került. Ugyan ebben a pillanatban heves lépteket hallottunk felénk sietni.

- Gyere csak vissza! - kiáltotta a vaksi. Reagálni sem volt időm mikor is egy erős vízsugár arcon tanált. Tányér méretű szemekkel néztem az albínóra mert az ő irányából jött. Lefagyva állt a kezében egy vízi pisztollyal. A hátam mögül elhaló röhögő hangok hallatszottak.

- Ke-keiko-chan bocsánat! Getót akartam nem téged! - szólalt meg védekezően felemelve a kezeit. Én csak némán hátranyújtottam a kezemet mire megéreztem, hogy a fent említett valós célpont a kezembe adja a fegyverét. Gondolom azt várta, hogy a lézerszemre támadok, de én felé fordultam és telibe arcon lőttem.

Mindenki kifagyott egy pár pillanatra aztán a vaksi hangos röhögésbe kezdett. Ieri is nem sokkal csatlakozott. A fültágítós szikrákat szóró szemekkel vont némán kérdőre.

- Én kaptam helyetted! Így volt igazságos! - nyújtottam rá a nyelvem - De ha már így alakult...- egy gonosz vigyorral a még mindig hahotázó lisztes felé fordultam - Akkor én is beszállok!

Most az albínót lőttem arcon. Értetlenül pislogva néztem rám. Én csak továbbra is vigyorogva céloztam a következő támadásomhoz. Amit ez észrevette futásnak eredt. Nem voltam rest, rohantam utána.

A nagy csatánk az egész strandod felölelte. Már mind a ketten lihegtünk, de mivel egyikünk sem akart döntetlent ezért csak folytattuk. Éppen én voltam soros a menekülésben. Fogytán volt a víz a táramból a vaksi pedig egy frissem töltött tárral követett. A tekintetem megakadt az egyik medencében álló Going Merry másolaton. Nem is haboztam azonnal felé rohantam.

Egy nagy ugrással felpattantam a fedélzetre amit a körülöttünk lévő emberek csak leesett állal figyeltek. Fent azonnal észrevettem egy nagy vízágyút. A fegyveremet eldobva mögé rejtőztem.

Pár másodperccel később a vaksi is megérkezett. Az egyik ugró deszkává alakított kiálló palló végén állt. Tökéletes. Én előbújtam az ágyú rejtekéből és telitalálattal lelőttem az alattunk meghúzódó medencébe.

- Gondolom nem kérdéses, hogy én nyertem - néztem le rá pallóról. Durcás fejjel evezett éppen ki a vízből.

Lemoshatatlan vigyorral az arcomon sétáltam vissza a napozó ágyakhoz ahol meg is találtam mindenkit. Az előbbi ellenfelem törökülésben és keresztbe tett kézzel duzzogott az a földön. Muszáj volt kuncognom a látványon.

- Jégkrémet? - nyújtottam elé a kék édességet amit ide felé vettem. Egy egybenőt jégkrém egyik fele volt. Olyan mint amit Jiraiya evett Narutóval.

- Köszi - fogadta el még mindig kicsit mogorván, de láttam, hogy nagyon örült neki. Leültem mellé és együtt kezdtük el falatozni a hideg finomságot.

Már csak a pálcikát rágcsáltam mikor hirtelen megfájdult a fejem. A sebhelyemből kiindulva hasított végig rajtam. A halántékomat masszíroztam egy halk szisszenés mellett.

- Mi baj? - kérdezte már kicsit sem durcás hangnemben a mellettem ülő.

- Semmi. Csak megfájdult a fejem. Lehet napszúrást kaptam. Nem meleg a fejem? - néztem rá mire azonnal  a homlokomhoz nyomta az övét. Ebben a pillanatban egy szobában találtam magamat.

Ott voltam, de még sem. Nem nézett rám senki sem. Olyan volt mintha csak egy szellem lennék a szobában. Az egész kép homályos volt. Talán egy régi emlék lehet. Egy fehér hajú kis fiút láttam kimonóban ülni egy lila hajú nő előtt. Mind kettejük szeme világos kék kristályként ragyogtak. Ez biztos a vaksi egyik emléke. Ez lehet az anyukája. Az arcuk a mennyire láttam nagyon hasonlít.

A nő elseperte fia fehér tincseit a homlokáról. Aztán a sajátját hozzá érintette. Mind a ketten lehunyták a szemüket. Nagyon aranyos látván volt a lisztes. Alig lehetett három vagy talán négy éves. A babahája még rajta volt. Annyira megcsipkedtem volna a pofiját.

- Kicsi Satorum! A családunk generációs öröksége, hogy így mutatjuk ki a szeretetünk. Akaratlanul is ha valakit szeretünk hozzáértijük a homlokunk ahányszor csak alkalmunk van rá. Ha igazán szeretsz valakit te is ezt fogod tenni reflexből - mondta lágy hangon a nő. Amint befejezte az utolsó mondatát megint a strandon találtam magamat.

A lisztes lehunyt szemmel hajolt hozzám. Az orrunk hegye össze ért. A homloka még mindig az enyémen volt. Valószínűleg fel sem tűnt neki a látomásom. Várjunk csak! Az anyukája vagy kije azt mondta, hogy a homlokukkal mutatják ki a szeretetüket! Az övé meg éppen az enyémhez van nyomódva.

- Egyre melegebb a fejed. Lehet kicsit megkapott a nap! - szólat meg kinyitva a szemeit. Még jó hogy forrósodott a fejem. Az arcom a piros ötven árnyalatában tündökölt éppen.

- A-az.. Óta... Fi-fáj mióta mag...ag...magamhoz tértem! Nincs semmi baj! El kell mennem mosdóba! - toltam el magamtól és abban a pillanatban fel is pattantam...