Reggel arra keltem, hogy valami csikizte az orromat. Félálomban megvakartam. Valami baromi selymes ért az arcomhoz. A vakarás után azt kezdtem el tapogatni. Olyan volt mintha egy haj lenne. Nagyon finom tavasz illata volt. Tavasz?

Azonnal kinyitottam a szememet. A vaksi volt a haj tulajdonosa. Az állam a fejetetején volt. Ő a homlokát a mellkasomhoz nyomta. Éreztem a felsőmön át ahogy szuszog. Finoman ölelte a derekamat.

Már megint a homloka. Tényleg rákéne kérdeznem. De nem tudom mikor kell fel. Felkelteni meg nem volt szívem. Túl cuki ahhoz a helyzet. Gondoltam addig játszom egy kicsit a hajával.

Mélyen beletúrtam. Nem tudom hogy csinálja, hogy ilyen selymesek, de imádom. Felemeltem a másik kezemet is és egy vastagabb tincset elkezdtem befonni.

- Hmmm...Keiko-chan? - motyogta miközben egy kicsit feljebb tolta a fejét és már a nyakamhoz nyomta magát. Mosolyogva folytattam a fonogatást. Már öt fonott tincse volt. Ha még tovább alszik afro haja lesz a végén - Mit csinálsz?

Egy pillanatra kifagytam. Azt hittem aszik és csak álmában mondta. A fejem azonnal vörös lett. Kivette a homlokát a nyakamból és felnézett rám. A szemei össze voltak szűkülve. Gondolom bántotta a fény a szemét hiszen tuti másnapos. Egyszerre tükröztek álmosságot és értetlenséget. A haja lelapulva, szokottbál is bozontosabban állt amiből enyhén ki álltak a folytatni. Baromi aranyos látvány volt.

- Jó reggelt! Csak elütöttem az időt amíg fel nem kellsz.

- Neked is. És miért fekszel itt? - kérdezte mire még pirosabb lett a fejem. Én el nem mondom neki!

- A játszón kiütötted magad mire haza hoztalak, de én sem voltam teljesen józan és valamiért befeküdtem melléd - füllentettem egy kicsit, mert nem tudtam volta elmondani a teljes igazságot. Így is éreztem, hogy az arcom egyre vörösebb - Gondolom eléggé másnapos vagy.

- Nagyon könnyen részeg vagyok, de cserébe nem leszek másnapos. Csak a fejem fáj egy kicsit - mondta aztán visszanyomta a homlokát a nyakamba.

- A-akkor hoz-zok inni egy kis vizet - próbátam meg kiszabadulni, de nem engedett el.

- Nem kell csak maradj! - motyogta hallkan. A fejem színe még vörösebb lett. A homlokát ha lehet mégjobban hozzám nyomta. Tényleg volt valami abban a látomásban tegnap? Lehet meg kéne kérdenem.

- Amúgy tegnap délután volt egy látomásom.

- Mi? Miért nem mondtad? - kérdezte a nyakamba motyogva.

- Mert nem jövő volt hanem egy emlék.

- Mikor volt? Mit láttál? - kapta fel a fejét. Az alsó kezével fel könyökölt. Én felakartam ülni, de nem engedte. Az egyik kezével még mindig a csípőmnél fogott le.

- A strandon a vízi csata után. Egy lila hajú nő a homlokát egy kis fehér hajú fiúhoz nyomta és azt mondta neki: Azzal mutatja ki a családunk a szeretetét, hogy hozzáérintjük a homlokunk a másikhoz - mondtam vörös fejjel mire az arcára fagyott a mosoly. Egy halvány pír csík jelet meg és elkapta a tekintetét. Ezek szerint tényleg ezt csinálta velem?

- Gondolom most mérges vagy, hogy nem szóltam - szólat meg egy pár perces csend után.

- Nem! Egész aranyos szokás. Csak azt nem értem miért velem csinálod. Hiszen olyan bunkó vagyok veled - mereven a takarót néztem egész beszédem alatt. De egyszer csak megragadta a vállamat és hanyatt fordított. Felém magasodott. A kezeimet egyik tenyerével összefogta a mellkasomnál. A másikkal az államat emelte meg, hogy a szemébe nézzek. Elvesztem a szemébe. Kékjei komolyan csillantak, de alattuk még mindig pír csücsült. A homlokát az enyémhez érintette - Li-liszes?

- Azért mert gyönyörű vagy. Legyen bármilyen veszélyes is te nem félsz a sebektől mert segíteni akarsz másokon! Vicces vagy. Kicsit hamar felkapod a vizet, de tudsz elképesztő aranyos is lenni hiába mutatod magad kemények és néha lehet kicsit bunkó vagy. De mióta megláttalak az erdőben azóta nem tudom levenni a szemem rólad! - minden mondat után egyre jobban halkult a hangja. Az utolsó mondatánál a levezette a tekintetét a számra. Én lefagyva bámultam. Köpni nyelni nem tudtam. A hüvelykujjával finoman végigsímította az alsó ajkamat.

Vette egy mélylevegőt. Még egyszer a szemembe nézett aztán megcsókolt. Az ajkai melegek és selymesek voltak. Azonban mire bármennyire is felfoghattam volna a helyzetet a fehér fény elvakított.

Egy boltba kerültem. Ugyan abba mint amibe pár napja küldött el anya. Ugyan ott álltam mint mikor a betonvágó csaj belém ütközött. Most egy emléket látok? Lenéztem a kezemre ami a kosár fogólyán pihent. Felemeltem, ökölbeszorítottam aztán visszatettem kinyújtva. De hát magamtól mozgok. Teljesen itt vagyok. Mi történt? Ha látomásom van miért nem történik semmi és miért tudok teljesen öntudatosan mozogni? De ha nem az akkor miért vagyok itt. Hiszen előbb még a suliban voltam.

- Keiko-chan? Minden oké? - kérdezte mellőlem a vaksi hangja. Rá kaptam a tekintetem. Az édességes polc előtt állt. A szemüvege mögül ki látszottak a ragyogó szemei. Hasonlóan nézett mint pár perce mikor... Jesszusom! Az előbb szerelmet vallott aztán meg csó-k...kolt!

A fejem egy vulkánhoz hasonlíthatott ahogy elkaptam a tekintetem róla. Biztos a csók miatt van látomásom. De még mindig olyan mintha nem is az lenne! Várjunk! Ha a boltban vagyunk és Ő az édességes polcnál van akkor... Lenéztem a másik kezemre. Egy nő ujjai között volt. A kézfejemen egy apró csepp vér volt ami egy annál is kisebb sebből folyt ki.

- Jól van? - kezdte a kéz tulajdonosa. Fekvezettem a tekintetem rá. A szőke paróka alól vészjóslóan csillogtak. Ajkán elégedett mosoly ült. Biztos mikor megvágott valami mérget vagy valamit adott be ettől láttam ezeket. Akkor nem történt meg a csata meg a vízípark? Aztán pedig az iszogatás és a reggel? Hogyan?

- Igen! Bocsánat! Csak eszembe jutott valami! - villantottam egy hamis mosolyt. Ha most ugyan azt csinálom mint a látomásomban vagy miben akkor lerombolják a házunkat és elveszítem a fejemet. Viszont megölöm a csajt. Aztán pedig a vízi park és egyebek olyan szép volt. De megfontoltabban kell lennem. Úgy tudták meg hol van a házunk, hogy oda viszem a betonvágót. El kell csalnom őket.

- Mi jutott eszedbe? - kérdezte mögülem a vaksi. Nem mertem ránézni. Keiko! Felejtsd már el! Rá érsz később ezen kattogni!

- Hogy otthon van még dolgom! Induljunk! - kapta ki az egyik kezéből az egyik édességet és behajítottam a kosárba. Aztán szélsebesen tolni kezdtem a kasszák irányába. A lisztes gyorsan utánam sietett.

- Nem is arra va-

- Kerülő úton jöttünk ide. Tudok egy rövidebb utat! - ragadtam karon mikor kiértünk a boltból. Pont a feszes karizmára fogtam rá amitől vérvörös lettem. A mennyei tavasz illata bekúszott az orromba. Hogy van mindig ilyen jó illata ennek az embernek? Annyira mámorító! Megint előjött az ébredéses jelenet. Keiko! Nyugodj le! Intézzük el őket! Szinte a vállához bújva kezdtem el sétálni.

Direkt ellentétes irányba mentem mint amerre laktunk. Kicsiként az egész környéket jól feltérképeztem. Pontosan tudtam, hogy hova kell menni ahol meglehet küzdeni velük.

- Mi bajod? Furcsán kezdtél el viselkedni - suttogta a fülembe mire kirázott a hideg.

- A nő aki nekem ütközött az a betonvágó csaj volt. Követnek minket. Azt akarják megtudni, hogy hol van a házunk - válaszoltam mereven az utat nézve.

- Honnan tudod?

- Majd később elmagyarázom! Nézd meg hányan követnek!

- Mégis hogy tudnám?

- Nem azt mondtad, hogy valahogy úgy mint a denevér képes vagy felmérni a körülötted lévő területet és ezzel az emberek helyzetét? Ezért kötöd le folyton a szemedet is - kaptam fel rá a tekintetem. A szemüvege egy kicsit lecsúszott így rám ragyogtak a szemei. Arcán egy csibész vigyor ült.

- Ezek szerint figyeltél mikor magyaráztam az erőm! - csukta be a szemét mire pár apró virág és szívecske kezdett el lebegni a feje körül. Az utóbbi szimbólum miatt az arcom még vörösebb árnyalatot vett fel.

- Ba-baka! - kaptam el a tekintetemet és a járdát kezdtem el nézni magam előtt.

- Egy nő és két férfi követ minket. Tartják a távolságot. Alig láttam meg őket - teljesítette végül a kérésem.

Megráztam a fejem és komoly arcot öltöttem. Igazam volt. Gyorsan előkaptam a telefonomat. Beírtam apa számát aztán egy sms-t kezdtem el pötyögni. Amint meg volt üzenet befordultam a következő sarkon. Most elfogjuk kapni azokat a rohadékokat...