A kopasz nyöszörgött egyet utolsó leheletével aztán meghalt alattam. A még meleg szívét undorodva hajítottam arrébb. Éreztem, hogy a repedések lassan eltűnnek. Feláltam, de alig tettem meg egy lépést megszédültem. Két erős kar fogott meg és egy mellkasnak ütközött az arcom. A kellemes tavasz illata álltalában nyugtatóan hatott, de most semmit sem segített. Éreztem ahogy az adrenalin hatása eltűnik a testemből és egyre jobban kezdtek fájni a sebeim. Emellett az ez emlékek is utat törtek maguknak.

- Nem azért, de legalább azt megvárhattad volna, hogy elmondja mi közöm nekem ehhez - mondta az engem tartó lézerszem. Az egyik kezemmel belemarkoltam a ruhájába. A torkomban lévő gombóc miatt alig tudtam beszélni.

- Me... mert... túlz...ottan fájtak az emlékek! Eszembe jutott papa - válaszoltam a könnyeimet nyeldesve. Ő volt kiskoromban a legjobb barátom. Az iskolában mindig furának tartottak és féltek tőlem a kinézetem miatt. Anyáék pedig sokat dolgoztak ezért mindig ő vigyázott rám. Tőle tanultam főzni. Vele néztem animét. Még cipőt kötni is ő tanított meg.

- Keiko! Menjetek haza. El kell látni a sebeiteket! - lépett mellénk apa. Finoman simogatni kezdte a hátamat. Nem reagáltam semmit csak szorosan az albínóhoz bújva zokogtam.

- Máris haza viszem! - szólalt meg a jelenlegi támasztékom. Aztán menyasszony pózba felkapott. Emiatt elvált az arcom a mellkasától. Nem láttam semmit a könnyfátyol miatt. Csak annyit éreztem, hogy a homlokát az enyémhez érinti egy pár másodpercre. Egy nagyon halvány mosoly végig szaladt az arcomon. Én is szeretlek ne aggódj!

Amint elvette én a nyakába borultam Ő pedig felrepülve elindult velem a házunk irányába. Alig telt el pár perc és már éreztem is, hogy ereszkedünk. Egy kicsit sikerült megnyugodnom egyenlőre. A könnyeim folyása abba maradt.

- Keiko! Mi történt veled? Ugye a többiek jól vannak? - rohant elénk anya amint földet értünk. A gombóc a torkomban még nem tűnt el valamint a sebeim miatt fájt minden mozdulat.

- Nyertünk. Csak szokásosan Keiko-chan húzta a legrövidebbet. A kékhaj egyik pillangója megégette a nyakát. Valamint kiderült pár dolog - mondta az albínó miközben besétált velem a házba. Óvatosan letett a kanapére. Ieri azonnal arrébb tessékelte és neki látott a nyakam gyógyításához.

Éreztem, hogy egyszer eltűnik a fájdalom aztán pedig vissza tér. A bőröm össze-vissza húzódott. Szorosan összezártam a fogaimat és egy párnába markoltam. A szemem be volt hunyva így nem láttam mi történik, de hallottam, hogy a vaksi elkezdi anyának magyarázni a történteket.

Egyszer csak megszűnt a fájdalom a nyakamban. Ennek ellenére még mindig éreztem, hogy húzódik a bőröm vagyis valószínűleg nem sikerült teljesen meggyógyítania.

- Mekkora seb marad? - kérdeztem lassan felülve. Aprólat pislogtam, hogy a szemem újra hozzászokjon a fényhez.

- Egy úgy három centis sáv. A nyakad felétől egy kicsit az arc éled felett. Sajnálom. Nem tudtam többet tenni - mondta lehajtott fejjel mire megveregettem a vállát. Felnézett rám én pedig el mosolyodtam.

- Sokkal nagyobb és rosszabb lett volna ha nem segítesz. Köszönöm - felcsillantak a szemei és ő is elmosolyodott. Aztán átért a többi apróbb sebem ellátására. Sóhajtva egyet anya felé fordultam aki a lisztes mellett állt a kanapé mögött.

- Mit nem mondtatok el nekem Cho-papa halánál? - kérdeztem mire vett egy mély levegőt aztán liláival a szemembe nézett.

- Először is. Úgy négyévesen találkoztatok mert az egyik klántaggal apád nagyon jóba lett - mutatott a lisztesre aztán pedig rám - Nem mondom, hogy nagyon jóban voltatok, de az ellenkezőjét sem. Csak tudtatok egymás létezéséről és néha napján játszottatok.

- Ha ez így volt miért nem emlékszik erre egyikünk sem? - szólt közbe a vaksi mire anyával ugyan olyan gyilkos pillantással néztünk rá amiért közbeszólt. A hajához hasonló árnyalatot vett fel az arca. Némán bocsánatot kért mire anya visszanézett rám és folytatta.

- Ami Cho-papapa ügyét illeti mi sem tudunk minden részletet. Csak annyit tudtunk, hogy valahogy felgyulladt a háza és őt megtaláltak, de neked nyomod veszett. Apáddal biztosak voltunk benne, hogy élsz ezért minden erönkkel kerestünk. Azonban fél év alatt sem jutottunk semmire. A következő részét a történetnek mi sem tudjuk pontosan de... Satoru valahogy megtalált téged. Azok alapján amit a kopasz elmondott a hála előtt lehet őt is kísérleti alanynak kapta el. Azonban pechére Satorut vagy te szétrombolta a laborját. Mikor rátok találtunk sértetlenül feküdtetek a törmelékeken. Mikor magatokhoz tértetek egyikőtök sem emlékezett az egészre így nem tudtuk megtalálni a felelőst sem.

Miután befejezte a monológot a lézerszem kerek szemekkel nézett rám. Én azonban csak némán néztem magam elé. Vissza gondolva csak annyira emlékszem a tűzesetből, hogy a ház előtt vagyok és hallom papa sikolyát az lángok közül. Aztán meg csak, hogy hiányzik és félek hogy bevagyok zárva. Ezt mindig a gyermeki felejtésnek tudtam be hiszen alig voltam hét mikor történt. Ha belegondolok az első látomásom eleje is az volt, hogy kicsiként találkozunk. Ami szintén bele illik az anya által elmondottakba. Akkor ezért lehet, hogy a vaksi hatására látom a látomásokat. Meg ezért tudhattunk beszélni mikor fogságban voltam. Vagy az átokom vagy a kopasz csinált velünk valamit a mitől ezzel lehetségesek.

Ezt viszont sosem tudjuk meg mert megöltem! Ahhhh! Én hülye! Miért nem bírtam magam egy kicsit még tartóztatni, hogy egy kicsit többet tudjunk! Majdnem akkora barom vagyok mint a vaksi!

Nem sokkal később apáék is haza értek. Ieri az ő sebeiket is ellátta. Én közben inkább kivonultam a tornácra. Szívemből a konyhában kezdtem volna serénykedni, de most hogy ennyire előtörtek az emlékek papával biztos nem tudtam volna semmit csinálni. Valószínűleg sírva csúsztam volna a földre amiből mára bőven elég volt.

Nyár eleje lévén hiába volt már lassan nyolc óra épp hogy csak szürkület volt. Az egész kert vöröses sárgás színben tündökölt. A kellemes szellőt még a kötéseim alatt is éreztem. Levéve a zoknimat lógattam le a lábamat, hogy a fűszálak finoman cirógassák a talpamat.

Szóval félig átok vagyok vagy mi. Ha feldühödött felveszem azt a formámat. Emellett valami kapcsolat izénk van a vaksival és látomásaim vannak néha ha hozzá érek. Vagyis nem csak tőle hanem attól a méregtől ami miatt elméletileg ilyenné változok. És nemrég megöltem azt az embert aki ezért felelős. Valamint ugyan ez az ember gyilkolta meg a nagyapámat. És mindezt azért mert sámánnak születtem és érezte rajtam az átok energiát. Zseniális! Mi kell még mára?

- Lassan már hagyomány lehetne, hogy én vidítalak fel mikor elvonulsz a kertbe - szólalt meg a semmiből mögülem a vaksi hangja. Nem néztem rá csak tovább bámultam a szemben lévő tavat.

- Elég jó vagy benne, de szerintem most kevés leszel.

- Kérsz mellém csokit? Így már három édes dolog van itt! - ült le olyan szorosan mellém, hogy a térdeink összeértek. Egy csokiszeletet lógatott az orrom elé. A papírjával még direkt meg is csikizte.

-Barom! - mondtam egy felmosollyal aztán kikaptam a kezéből a csokirudat és majszolni kezdtem.

- Na! Tudtam én, hogy mi vagyunk a legjobb duó neked! - kacagott aztán át karoltam a vállamat figyelve arra, hogy nehogy hozzáérjen a sebemhez. Aztán a ball vállamra hajtorta a homlokát és így folytatta - Keiko-chan! Te ettől még mindenki szenében ugyan az maradtál! Ha meg valakinek mégis problémája van elintézem én! Kicsiként is segítettem és most is fogok.

- Esélyem sincs ellened - mondtam egy őszinte mosollyal. Hülye vigyorral az arcán nézett fel rám. Egy pillanatra a szemébe néztem. Hasonlóan csillogott mint a ma délutáni látomásomban. Az emlék hatására elvörösödtem ezét elkapva a tekintetemet újra a kertet kezdtem figyelni. A lisztes sóhajtott egyet aztán ő is elfordította a fejét. Egy kicsi bűntudatom lett. Hiszen ma igazából végighallgattam egy vallomást tőle. Valamint én is rájöttem. Hogy nem vettem észre? Jobban belegondolva rengeteg jele volt. Olyan vak vagyok mint Kagome!

- Tudom! Túl profi vagyok! - kacagott amihez én is csatlakoztam aztán a vállára hajtottam a fejemet. Egy pillanatra megfeszült aztán egy boldogat hümmögött - Egyébként honnan tudtad, hogy mire készülnek a kopaszék?

- Nos a botban a körmös csaj megvágott valószínűleg mérgezett körömmel amitől lett egy látomásom. Ott haza hoztalak téged és a csajt és így megtudták, hogy hol lakunk. A csata végén elveszettem a fejemet és ráadásul a házat is lerombolták. De mivel mindenki megúszta így volt okunk egy kicsit szórakozni. Elmentünk egy vízi parba aztán meg este iszogattunk. Te teljesen részeg lettél és az lett az este vége, hogy berántottál magad mellé - itt muszáj volt egy kis szünetet tartanom mert éreztem, hogy forrósodik az arcom.

- Fura. Akkor ért véget mikor elaludtál? - kérdezte mire még vörösebb lettem. Mondjam el? De túl zavarba ejtő. De úgy lenne igaz.

- Nem... Még reggel felkelést is láttam. É-és u... Úgy ért véget, hogy - motyogtam egyre vörösebben. Akaratlanul is felemeltem a kezemet és az ajkamhoz érintettem. Megint lejátszódott előttem a jelenet. Nem tudom folytatni.

Hirtelen megfogta az ajkamnál lévő kezemet. A másikkal felemelte az államat és maga felé fordított. Mélyen a szemembe nézett. Elvesztem a kékjeiben. Kacéran elmosolyodott.

- Talán ezt csináltam reggel? - kérdezte aztán az ajkainkat összeérintette. Kifagytam egy pillanatra aztán azonnal viszonoztam. Erre fellelkesült és még hevesebben csókolt. Beletúrtam a selymes hajába. Mire bele mosolygott a csókba.

A levegő hiány miatt váltunk el. Hevesen vette a levegőt mindegyikünk. A homlokát az enyémhez érinettet. Az állámon lévő kezét elvette és a derekamhoz vezet. A másikkal összekulcsolta az ujjainkat.

- Akkor helyes volt a tippem? - kérdezte mire kuncogtam egyet.

- Igen. Érdekes, neked ez az első nekem meg a második. Mégis most sokkal hirtelenebb voltál.

- Mert? A neked elsőnél hogyan volt? - kérdezte elemelve a homokát így rendesen a szemébe tudtam nézni. Eufórikus boldogságban csillogtak.

- Egy hosszú vallomás után történt.

- És melyik tetszett jobban? - kérdezte miközben a derekamnál fogva teljesen magafelé fordított.

- Ez! A másik nagyon aranyos volt, de nem tudtam jól kiélvezni nem úgy mint ezt. Plusz megspóroltál vagy egy hetet! - válaszoltam miközben átkaroltam a nyakát. Megbabonázva nézte az ajakimat.

- Nem is értem, hogy ott hogyan bírtam még annyi ideig! - suttogta aztán megint megcsókolt. Most én mosolyogtam bele.

- Másodjára minden jobb! - szólalt meg mikor megint elváltunk.

- Nekem ez már a harmadik volt - mondtam miközben nyomtam még egy puszit a szájára.

- Ha a képzeletemben és az álmaimban megtörténőket számoljuk nekem ez már vagy a századik!

- Egy barom vagy lisztes! - nevettem fel. Mire óvatosan a sebemet eltakaró sebtapaszra tette a kézét.

- De a te barmod!

Vége