- Hát ezt finomat fogalmazva elcsesztük - sóhajtott a lisztes - Annak ellenére is, hogy itt volt nem egy magas rangú sámán!

- A beszámolók alapján sokkal kisebb támadásra számítottunk! Sőt! Ilyen hirtelenre meg végkép nem! - mordult rá Utahime.

- Ettől függetlenül Satoru egy igaz tényt mondott! Még nem is integettünk az elúszott infóinknak! - szállt be a vitába Geto is. Az utolsó mondatnál rám nézett és a nem bekötött kezével integetni kezdett felém.

- A gyerekes egymásra mutogatással nem hogy előrébb nem vagyunk, de még hátrébb is kerülünk! Jobb őrség kellett volna és nem szabadnap a diákoknak! - mordult rá apa egy Ieritől kapott cigivel a szájában.

- Utólag könnyű okosnak lenni! - vágott vissza a fekete hajú.

- Bagoly mondja verébnek! - szólalt meg a vaksi villódzó szemekkel nézve osztálytársára. Ez volt az a pont amikor megelégetem a helyzetet. Teli erőmből beleboxoltam a padlóba. A deszka ketté is tört. A körülötte lévők pedig berepedtek. A hangara mindenki rám kapta a tekintetét.

- Ráér azután egymás torkának esni miután kitaláltunk valamit! Igen. Sok lehetséges információ elúszott ezért abból kell dolgoznunk amink van. Már két búvóhelyüket is megtaláltuk és mindegyik egy elhagyatott épületben volt.

- Azt javaslod, hogy nézzük át a környék vagy Japán összes elhagyatott épületét? - nézett rám keresztbe tett kezekkel Geto.

- Ha van valami jobb ötleted csupa fül vagyok! - tártam szét a karomat.

- Szerintem ezt toljuk el másnapra! Most még mindenki feszült. Holnap kipihenten és kicsit lenyugodva jobban tudunk majd dolgozni - szólalt meg Yaga-sensei. Mindenki egyetértően bólintott. A nagy feszültség nem tűnt el csak egy kicsit csökkent.

A többiek vissza indultak a sensei kocsijával a másik suliba mert oda tettük át a holnapi megbeszélést. Én maradtam mert egy kicsit szerettem volna apával lenni. Szerencsére nem a suliban laktunk volt hova elvonulnunk. Egy közeli kis tópartján volt a házunk.

Belépve mosolyogva fogadtam a rám törő szép gyerekkori emlékeket. Az egyik előszobában lévő kiskori képemet kezdtem el nézegetni amíg apa a szobájába ment a nekem hozott ajándékért.

Ez volt az egyik kedvenc képem anyával. Egy újévi fesztiválon készült pár perccel éjfél előtt. Talán öt vagy hat éves lehettem ezért anya könnyen a karjában tudott tartani. Az én arcomon füligérő mosoly csücsült amit még cukibbá tett a két hiányzó tejfogam. Az övén csak egy elég visszafogott, de tökéletesen látszik mennyire boldog volt abban a pillanatban. Az alapból komoly és kissé zord tekintettel figyelő sötét lila szemei lágyan és vidáman néztek vissza. Hosszú vörös hajában a fonatokat szinte minden reggel máshogyan fonja meg. Azon a reggelen az elülső két tincsét fontabe és a tarkóján összekötötte őket.

- Tudod a szabályt! Szemet be! Kezet ki! - szólalt meg mellőlem. Letettem a képet és engedelmeskedtem. A kinyújtott tenyereimbe tett valamit. Elég nehéz volt. Valószínűleg fémből van. Ha jól érzem egy rúd ami... Ez egy legyező!

- Egy új harci legyező! - mondtam miközben kinyitottam a szemem. Igazam volt. Egy összecsukott vegyvert tartottam a kezemben. Kinyitottam. Gyönyörű volt. A tartó pengék feketére voltka festve és közöttük még sok apró tüske kapott helyet a piros, arany virágokkal díszített szöveten. Az egyik nyele egy apró tör alakot formázott így összecsukott állapotában is tökéletesen lehet használni.

- És van még hozzá egy kis extra! - vett elő a hátamögül egy fekete láncot. Elvettem tőle és az új fegyverem végén található lyukba tettem az egyik véget. Valószínűleg a szemeim csillagokká változtak mert egy halk kuncogást hallottam tőle.

- Imádlak! - ugrottam a nyakába - Hol találtál te ilyet New Yorkban?

- A Kínai negyedben. Elég drága volt szóval vigyázz rá! - simogatta meg a fejemet.

Miután ki örömködtem magam lemostuk magunkról a kormot. Ieri igaz egészen meggyógyította az égését, de mivel még nem tökéletes a teknikája így maradni fog egy kis nyoma. Lekezeltem én is aztán fáslival átkötöttem. Ezek után átmentünk a konyhába vacsorát készíteni.

- Amúgy anyának miért kellett még két hétig maradnia? - néztem fel a paradicsom szeletelésből.

- Milyen két hét? - nézett rám értetlenül pislogva.

- Te mondtad!

- Oh! Két-három napot akartam! A női sámánok egyesület vagy mi tart konferenciát és őt is meghívták - válaszolt az éppen sütött hallal bíbelődve.

- Hogy mik nem léteznek jelenleg! - kuncogtam egy aprót amibe ő is beszállt.

- Egyébként nem akartad volna meghívni azt a srácot vacsorára? Szívesen megismertem volna jobban!

- Kit?

- Azt a Satoru gyereket! Először nem volt túl színpatikus, de láttam milyen aranyos veled! Megnyugtató, hogy jó ízlésed van a fiúk terén! - nézett rám egy mosollyal.

- HEEE? Ő NEM A BARÁTOM!

- Jaj! Ugyan már! Nem kell titkolnod! Mondom hogy színpatikus nekem!

- NEM TITKOLOK SEMMIT! MÉG CSAK BARÁT BARÁTNAK SEM MONDANÁM MINDÍG! - kezdtem el hevesen gesztikulálva magyarázni. Valószínűleg a fejem hasonlított az éppen felszeletelt paradicsomhoz.

- Akkor miért vörösödtél el az udvaron meg most is? Meg a robbanás után az ölében ülve nyugodtál meg - mondta egy mindent tudó vigyorral az arcán.

- MERT OTT GÖZGOMBÓCNAK HÍVOTT! LENT MEG BÁRKI LETT VOLNA OTT AKI ÉL MEGÖLELTEM VOLNA HISZEM KISEBB PÁNIKROHAMOM VOLT! MOST MEG AZ APÁM AZT HISZI, HOGY JÁROK A VILÁG LEGNAGYOBB EGÓJÁVAL RENDELKEZŐ PERVERZ MACSKÁVAL! KI NEM VÖRÖSÖDNE EL EZEN? - mondta el egy levegővel. Apa dinnye méretű szemekkel pislogott rám. Vettem egy mély levegőt aztán kikapcsoltam a rízsfőzőt ami sípolással jelezte, hogy végzett.

- Akkor még nem lesz unokám? - hallottam meg a csalódott hangját a hátam mögül ahogy lerakta az ételt az asztalra.

- TIZENHÉT VAGYOK! - dobtam felé az éppen kezemben lévő kanalat. Nevetve elkapta pár centire az orrától.

- Nem akarsz ilyenekről beszélni az apáddal? Ezért nem jelented ki?

- APA! EGYÜNK! Felejtsd el a fiú témát! Nem járok senkivel sem! - az arcomat felfújtam mint egy hörcsög és úgy ültem le vele szembe. Nem bírtam sokáig tartani mert apám röhögése belőlem is kiváltotta a hatását.

A másnapi tanácskozásról sajnos kimaradtam. A tegnapi enyhe tüsszögésem és köhögés 38,2°-os lázba ment át. Az ágyból sem tudtam kikelni, nem hogy még Getoval veszekedjek.

Következő napra egy kicsit jobban lettem, de a láz nem tűnt el ezért még otthon maradtam. Szerencsére azutáni napon csak egy kis orrhang jelezte, hogy a bacikat még nem sikerült elkergetni a szervezettemből.

- Biztos nem akarsz maradni még? Nem vagy teljesen jó. Meg ma este érkezik édes anyád - kérdezte apa a kocsinak támasztva a hátát.

- Pont ezért akarok vissza menni. Ha anya itt talál két hétig a kertig jutok csak ki a házból - válaszoltam az ajtót bezárva.

- Értem én! Eljött szülő utálatos kamasz kor! - tett a szívére a kezét miközben valahogy kifacsart pár könnycseppet is. Egy hatalmas szemforgatással reagáltam csak.

- Nem azért. Az új fegyverem miatt anya biztos vért izzadós edzést fog tartani és ezt kihagynám - veregettem meg a vállát.

- Jogos - húzta félre a száját. Kuncogtam egy aprót ahogy beültünk a kocsiba és a suli felé vettük az irányt.

A kapuban az osztálytársaim már vártak a sensei társaságában. Vidáman mosolyogtak mikor megláttak. Örülök hogy apa nem hazudott azzal, hogy mindenki lenyugodott a kisebb baklövés óta. Ieri egy öleléssel üdvözölt Geto pedig a szokásos pacsinkkal.

- GŐZGOMBÓC! - kiálltot mellőlem a lisztes. Vörös arccal és vérben forgó szemekkel néztem rá. Mire a fejemre ette a kezét. Láttam még hogy szólásra nyitja száját, de abban a pillanatban fehér fény vakított el.

Hideget éreztem. Mintha vízben lettem volna. Lenéztem és láttam, hogy tényleg egy tóban úszom. Valahonnan ismerős volt a helyszín, de nem tudtam honnan. Nem ért le a lábam ezért a kezeimmel tartottam fenn magam. A fém fegyvereim miatt ez nem volt túl egyszerű. Kinéztem a partra. Egy óriási három farkú rókát láttam egy ház romjain állni.

Geto egy hasonló méretű átok hátán állva hadakozott Kurama rokonával. Mellette a szüleimet láttam ahogy a kék hajúval küzdenek. Ieri a sensei társaságában a beton vágó csajjal küzdött. A lisztest nem láttam sehol.

- Ne fázz meg újra nekem! - szólalt meg a fejem felül egy hang. Mire felnézhettem volna a ruhámnál fogva kiemelt a vízből és a karjába vett. Az albínó volt az. A fásli kivolt engedve így az ékkövei az én sárgáimba ragyogtak. A fehér fény újra elvakított és megint a suli előtt találtam magam.

- Csak vicceltem - mondta a lisztes még mindig a fejemen tartva a kezét. Ezek szerint csak pár pillanatra fagytam ki míg ezt láttam. Várjunk! Lehet így megvan a következő búvóhelyük vagy célpontjuk! A romok alapján egy kis fa ház lehetett. Akkor csak keresnünk kell ilyen helyeket!

- Keiko? - zökkentett vissza Ieri hangja.

- Tudom hogyan találhatnák meg az ellenséget! - néztem barátnőmre csillogó szemekkel - A látomásim segítenek!

- Lehet sok volt a gyógyszer reggel - szólalt meg Geto mire csak egy gyilkos pillantást kapott tőlem.

- Már egy párszor mikor az albínó hozzám ért pár pillanatra láttam a jövőt ami eddigi szinte mindig valóra is vált - magyaráztam lelkesen. A fiúk és a senei feje felett láttam lebegni a hatalmas kérdőjeleket.

- Miért ér hozzád olyan sokszor? - törte meg a csendet apa. Ránéztem és láttam, hogy egy perverz vigyor ül az arcán. A fejem azonnal vörös lett. Részben a zavartól részben a dühtől. Ekkor jöttem rá, hogy az említett keze még mindig a fejemen van. Azonnal leszedtem onnan.

- Neked erre nem idegesnek kéne lenned és elkezdeni védelmezni a lányod? - mordultam rá mire csak becsukta a szemét és vállat vont.

- Tíz éves korod óta megtudod védeni magad! Miért pörögjek feleslegesen? - a végén noha a szemkötő miatt csak az egyik szeme látszott, de így is egyértelmű volt, hogy kacsintott egyet a vaksinak intézve. Ekkor trappoltam elé és kezdtem betuszkolni a kocsiba.

- Inkább menj haza és készülj anya hazaérkezésére! - ahogy nyomtam egyszer csak összefogta a kezeimet és nyomott egy puszit a fejem búbjára.

- Csak ha kapok egy búcsúpuszit! - mutatott a szabad kezével az arca egyik pontjára. Már tényleg nem tudtam, hogy a zavartól vagy a dühtől vörösödött jobban a fejem. A hátam mögül halk kuncogásokat hallottam. Egy mély levegő után teljesítettem a kérését mert tudtam máskülönben sosem megy el.

- Viszlát legyetek jók gyerekek! - integetett bárgyú mosollyal az arcán apró rózsaszín virágokkal a feje körül miközben elhajtott. Én még mindig az előbbi helyen álltam miközben kifújtam a benntartott levegőm maradékát.

- Én nem kaphatok egy üdvözlő puszit? - jelent meg mögöttem a lisztes. Hiába kezdett visszatérni az eredeti színére a fejem színe megint paradicsommá változott.

- Ieritől kapsz mindjárt gyógy puszit ha még egy ilye- nem tudtam befejezni a mondatot mert megfogta az arcomat és egy lány puszit nyomott az egyik orcámra. A homlokát a fejem oldalához nyomta és úgy szólalt meg.

- Üdv újra itt Gőzgombóc! - suttogta még gyorsan a fülembe aztán futásnak eredt. A pár pillantnyi sokk után azonnal előkaptam a legyezőmet és utána eredtem.

Sziasztok! Remélem tetszett ez a fejezet is! Igyekszek a következővel, hogy ne legyen megint ekkora kihagyás.

A minap egy baromi jó tokyo revengers playlistel a fülemben felszabadultam a picrew.me-re és alkottam pár dolgot. Amit gondoltam beteszek ide, hogy ne csak a barátaimat zaklassam velük.

(Keiko apja kamaszként)

(Jelenleg)

(Anyukája)

Ezt a kettőt pedig magamról csináltam és gondoltam megmutatom. Így leglább lesz egy kis elképzelésetek, hogy hogyan nézki az az idióta akinek a történetét olvassátok.