Lágyan, kedvesen simogat...
Feledteti a gondokat...
Nem hiányzik, senki és semmi!
Dicső ilyenkor a jelent is feledni!

Nincs szűkség (tan)anyagra!
Minek a ruha?! Öntsünk a garatra!
Szorítsuk el, majd szúrjunk!
De lehet szívni, vagy akár fújni is...

Az érzelmeket is kidobtuk!
Minek is?! Ilyen embereknek!? Az, tud!!
Fájdalom is eltűnőben, nincs már miért haragudjunk!
Emlékezetünk is kiesik, azt se tudjuk hova jutunk...

Nem kell neked se társ, se ki szeressen!
Elutasítasz mindent, amit a többi 'normálisnak' tetszen!
Fájdalmasan nyőgsz és nyafogsz!!
Az idődet lustasággal kavarod!

Népbetegség. Ezt hallom.
Depresszió. Szinte mindenkinek van egy halom:
Panasza, oka, félelme, gyűlőlete, keseredettsége...
Indok, ami kifogyhatatlan, mint kákán a csomó...

/Így magyar és matek érettségi után pont egy ilyen verset előhúzni a múltévből és publikálni? Miért is ne? Ráadásul töri előtt... Na, de jó! LoL/