(Rin szemszöge)

Már 1 év telt el azótta hogy elszakadtam Haru csapatától és utaztam el Ausztiába. Sokat gondoltam rájuk és próbáltam ugyan úgy úszni mintha Haru-val versenyeznék, de ez sajnos nem ugy sikerült mint ahogy terveztem. Sosem éreztem magam olyan gyenégnek és magányosnak egyszere.
Tudtam hogy ez így fog menni sosem fogok felmutatni az új csapatomnak semmit és gyengének fognak hinni. Sokat gondolkodtam hogy jobban tenném ha vissza mennék de ez szoba se jöhetett. De teltek a napok és én egyre jobban éreztem hogy nem ide tartozok. És mikor a csapat is engem kezdet szekálni tudtam hogy nem ide tartozom így minnél előbb erősödni akartam, és egyre többet és többet edzetem az úszodában.

Nagyon le voltam gyengülve és sokat voltam rosszul. De tudtam hogy nem vagyok még elég erős így még többet és többet edzetem.
Tudtam hogy ez nem fog segiteni de probáltam mindent bele adni hogy bent maradjak, de ez a kapitánynak nem tetszett és mondta nekem hogy jobb lenne ha ki iratkoznék mert ez látszott rajtam is hogy nehéz iskola és csak akkor jöjjek vissza ha egy kicsit erősebb leszek.
Tudtam hogy neki van igaza így nem forró fejűsködtem és ugy tettem a hogy mondott. Így vissza tértem ahol mindent elkezdtem.

(Haru szemszöge)

Már egy év telt el hogy nem láttam és nem beszéltünk. Tudtam hogy nem jönn vissza de mégis olyan mintha itt lenne előttem.
Egy sorompó előtt álltam és vártam hogy felnyison. Mikor egy ismerős alakot fedeztem fel a sorompó túl oldalán. És nem hittem a szememnek mikor meg láttam "talán csak délibáb" gondolkodtam. Mikor felnyitott a sorompó oda kiáltottam hogy meg bizonyosodjak hogy tényleg ő az:

- Rin! Te vagy az?!

-Igen, én vagyok! - mondta egy kis mosolyal az arcán.

Nagyon megörültem neki hogy végre visszajött és hogy halhatom a hangját. De mikor fel nyitott a sorompó Rin arcán már nem mosoly volt hanem szomoruság és düh.

-Mikor jöttél vissza? És hogy hogy? - mondtam egy kicsit valatva.

Ő nem válaszolt erre semmit. Csak hátat fordított nekem és csak egy mondtott mondot.

-Haru! Versenyzünk?

Én csak csodálkozva néztem rá. Tudtam hogy van valami baj. Rin elől ment és én hátul és gondolkodtam egy csomó kérdésen ami hozzá lenne de nem akarom le támadni így csak csendben sétáltam hátul. Mikor oda értünk az úszodához Rin egy feltételt szabot a versenyünkhöz.
Tudtam hogy semit nem változott még mindig meg volt benne a verseny szellem. Szerencsére én is sokat fejlődtem azokban a napokban amikor ő nem volt melletünk.
Mikor így gondolkodtam Rin már bent volt az úszodába. Nem tudom hogy mi történhetett vele Ausztiába de nagyon maga alatt volt mikor a medence peremén állt. Nem tudtam mit kellene ilyenkor tennem így ösztönösen oda mentem hozzá meg fogtam a vállát.

- Na akkor menjünk át öltözni! -mondtam Rin-nek de ő csak állt ott és nézzte a vizet.

- Rin , jól vagy? -mondtam aggodva. De ő nem válaszolt nekem nagyon rosszat sejtettem az egészben. Mikor meg akartam megint szolítani Rint egy ismerős arc jött be. - Szia Haru-chan! - mondta Nagisa vidáman. Nagyon furcsa volt hogy utána nem is szólalt meg és csak ott állt. Senki nem mondot semmit és csak ott áltunk egy helyben nagyon kellemetlen volt. Utána támadt egy ötletem és probáltam kérdőre fogni Nagisát. - Nagisa, segitenél nekünk egy kicsit? - kérdeztem tőle , de csak állt és bologatott. - Segitenél elkezdeni nekünk a versenyt? Lennél te az inditó?- kérdeztem tőle. Nagisa erre csillogó szemekkel nézzet rám és egy nagy mosoly volt az arcán. - Hát persze!!- mondta lelkesen.

-Akkor jo én akkor most megyek az öltözöbe és át öltözök mindjárt jövök- mondtam és az öltözö felé vettem az irányt. Egy kicsit közeledve hallottam egy hangot a hátam mögött és hátra fordultam Rin volt az de nem hallottam nagyon hogy mit mondott. Meg álltam és megvárdtam. De szerintem ez volt a legrosszabb döntésem az egész életemben.

Hát itt is lennék ezzel a csodával. Remélem tetszik nem sokára hozzom a következő részt addig is szép napot mindekinek.