Pontosan 103 napja, hogy
utoljára találkoztunk; nem
olyan sok, mások régebben
is találkoztak már, vagy
lehet még sosem látták
egymást élőben, de nekem
akkor is sok ez az idő és
napról napra csak növekszik.
Emlékszem, akkor szombat
volt, leutaztam hozzád, a
vonaton kissé el is bóbiskoltam,
te pedig az állomáson vártál
a szokásos adag kávénkkal.
Sétálgattunk a városban, majd
egy random park, random
padján letelepedtünk és
meghallgattuk 2020
legzseniálisabb albumát.
Mikor pedig eljött az idő,
hogy felszálljak a vonatra,
mérhetetlenül szomorú voltam;
sosem fájt még annyira, hogy
el kellett szakadnom tőled,
mint akkor, mivel nem tudtam,
hogy mikor lesz a következő
alkalom, mikor elveszhetek
veled egyetlen percben.