A napfény lustán kúszott be a négyszögletű ablakon, meleg csíkokat rajzolva a puha, sötét takaróra. Namjoon tisztában volt vele, hogy már réges-rég fel kellett volna kelnie, de semmi ereje nem volt hozzá. Álmosakat pislogva pillantott a falon lévő órára, amely szerint még volt majdnem három órája nyitásig. Semmi értelme nem volt kinyitnia a kocsmát délután kettő előtt, még a legmasszívabb alkoholisták is minimum délig húzták a lóbőrt.

Ettől függetlenül szeretett időben megérkezni, hogy nyugodtan elvégezhesse a nyitás előtti teendőit. Ellenőrizni a söröshordókat, letakarítani a pultot, áttörölni még egyszer az asztalokat, és biztosra menni, hogy minden rendben van az árukészlettel. Mélyet sóhajtott, elhatározta, hogy ezúttal felkel, de ahogy megpróbálkozott ezzel, egy erős kar visszahúzta a puha párnák közé.

- Hova-hova, jó uram? – duruzsolta Jin. Hangja álmosan csengett, de a benne megbúvó huncutságot lehetetlen volt nem észrevenni.

- Kész kell legyek nyitásra, és még egy kávét is meginnék nyugodtan – sóhajtotta Namjoon, noha egyáltalán nem tűnt meggyőzőnek.

- Addig van még egy csomó időd – nyűglődött Jin. – Inkább adnék neked valami plusz feladatot a nyitási teendőid előtt, hogy ne nekem kelljen egyedül megcsinálni...

Jin ujjai Namjoon kezéért nyúltak, majd lehúzta azt kőmerev ágyékához. Hangosan nyögtek egymás szájába, Jin az élvezettől, míg szerelme a meglepettségtől.

- Hát ez? – duruzsolta a csapos, ahogy kiszabadította párja kemény nemességét. Ujjai a méretes farokra kulcsolódtak, közben apró csókokkal hintette be Jin érzékeny nyakát. – Már tegnap is nagyon kis kívánós voltál. Alig bírtad kivárni, hogy rendesen kitágítsalak.

- Most legalább azzal nem kell sokat vesződni – sóhajtotta Jin.

Heves nyelvtáncba forrtak össze, ahogy lekerült róluk a maradék ruha. Namjoon izmos karjai közé vonta szépséges szerelmét, míg Jin maguk közé nyúlva fogta össze merev férfiasságukat, és kezdte el mozgatni kezét. A szobát hangos sóhajok töltötték be, a két férfi csókcsatája lassan szenvedélyesbe ment át.

- Hogy megszoktad az alárendelt szerepet – kuncogta Namjoon, miközben megnedvesítette hosszú ujjait. – Szinte már nem is kéred, hogy te legyél felül.

- A szádat inkább valami másra használd – motyogta Jin, ahogy szerelme kávé színű hajába túrt, majd megtépázva kissé ágyékához nyomta a fejét.

Namjoon pimaszul elmosolyodott, ahogy látóterébe került kedvese méretes farka. Ujjait a tövére kulcsolta, húzott rajta párat, majd nyelvét kidugva lassan lenyalta a makkon ülő sós cseppeket. Jin levegő után kapott, ujjai között párja tincseit még szorosabbra fogta. Namjoon nem sokáig incselkedett, hamar szorgos szájmunkába kezdett, hogy mielőbb kielégíthesse türelmetlen szerelmét. Egyszerre nyomta fel két ujját az általa annyira szeretett szűk lyukba, aminek Jin boldogan hangot is adott. Ajkai elnyíltak, ahogy egyszerre élvezhette kedvese dolgos száját és keze munkáját. Érezte, hogy hamarosan eléri a gyönyör, hangja elvékonyodott, lábai megremegtek, ahogy lepillantva tekintete összefonódott Namjoon sárkányszemeivel. A csapos arca két oldalról be volt horpadva, miközben puha ajkai között gyorsan csúszkált ki-be Jin mérete, lentebb pedig sűrű kézmozgás utalt arra, hogy mi is történik éppen.

- Nhaammh – nyögte Jin a gyönyörkapujában táncolva. Szemei fennakadtak, fejét hátracsapta, várta, hogy az eufórikus érzés pillanatokon belül elöntse az egész testét és lelkét egyaránt.

Hangos, türelmetlen dörömbölés szakította meg az idilli pillanatot. Namjoon ijedten hőkölt hátra, ujjait hirtelen cuppantotta ki szerelme testéből. A kopogás nem hagyott alább, sőt, egyre sűrűbb és ingerültebb lett.

- Namjoonah! – hallatszódott Yoongi feszült kiáltása. – Itthon vagy? Fontos lenne!

- Ez most komoly? – sóhajtotta nyűgösen Jin.

A csapos nem reagált kedvese hisztijére, helyette gyorsan magára kapta pizsama nadrágját, papucsba bújt, majd becsukva maga mögött a háló ajtaját az előtérbe rohant, amely az Ezüst Kanál verandája mögött húzódott. Yoongi olyan volt, amilyennek Namjoon még sosem látta: egyszerre volt zavart és ideges. Hófehér bőre furán kipirult volt, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, sötét haja kuszán állt a feje tetején.

- Yoongs... jól vagy?

- Én... Nam, szia. Elkérhetem a biciklidet?

- A biciklimet?

- Igen, én... nekem mennem kell, van egy kis dolgom. Ne haragudj, hogy így rád török, nem tudtam, hogy ma nem nyitsz ki.

- Hogy... mi? – húzta össze szemöldökét a csapos. – Yoongs, még dél sincs.

- Tényleg? – vakarta meg zavartan a tarkóját Yoongi. – Kissé kaotikus reggelem van – nevetett fel erőltetetten, miközben ujjait táskája pántjába mélyesztette. – Szóval a bicikli... visszahozom még ma, esküszöm, de most nagyon fontos lenne, hogy kölcsönadjad. Ha kell, akkor fizetek érte, én...

- Héj, ácsi-ácsi! – intette le Namjoon a legjobb barátját. – Inkább mondd el, hogy mi a baj. A múltkor is már olyan zavart voltál. Nem kéne elmenned a dokihoz, hogy megnézesd a fejed? Ha szeretnéd...

- Az úristenit neki már! – lökte félre Jin a párját az ajtóból. Csíkos köntöse szabadon hagyta meztelen combjait, övcsomója lazán lógott, nem sokon múlt, hogy kibomoljon, és feltárja szépséges teste minden apró porcikáját. Sietős lépésekkel ment az óhajtott biciklihez, majd ugyanilyen gyorsan gurította Yoongi mellé. – Itt van, vidd, ráérsz visszahozni, csak menj!

- Köszönöm szépen! – csillant fel az árus szeme. – Majd sietek vele! – mondta, és már fordult is meg, hogy megkerülve a kocsma épületét útnak induljon.

- Yoongs, várj! – szólt utána Namjoon, de hiába, Yoongi már el is tűnt. Sóhajtva fordult szerelme felé, aki nem éppen a legkedvesebb arckifejezéssel nézett rá vissza.

- Indulj! – mondta határozottan, ahogy kitárta a bejárati ajtót.

- Jin, Yoongi nem hülye, ha elmondja valakinek, hogy...

- Pontosan, a barátod valóban nem hülye, csak éppen kurva szarul bír időzíteni. Ha azt hiszed, nem tudja, hogy mi van köztünk, akkor nem is vagy olyan okos, mint amilyennek képzeled magad.

- Édesem, én... - nyúlt a finom archoz Nam, de Jin szó nélkül elütötte a kezét. Sötét szemeiben furcsa fény villant, szép vonásai megkeményedtek, ahogy a szobába érve végigmérte párját.

- Nem szeretem, amikor nem az van, amit én akarok. Vetkőzz le, és feküdj az ágyra!

Namjoon halkan nyelt egyet, ahogy a nadrágja széléhez nyúlt. Régen látta ilyen állapotban szerelmét, és tudta, hogy ezt most nem ússza meg olyan könnyen. Hirtelen átkozni kezdte magában Yoongit és a biciklijét, ha legjobb barátja csak egy perccel később zavarja meg...

Februárban volt öt éve, hogy együtt voltak Jinnel, az Ezüst Kanál megnyitója után jöttek össze, addig csak kerülgették egymást. Ismerte a férfi minden kívánságát, tisztában volt az összes hóbortjával, és tudta azt is, hogy hogyan szereti intézni a dolgokat. Megadóan az ágyra könyökölt, tekintete a világos párnahuzatra tévedt, és titkon örülni kezdett, amiért nem cseréltek tegnap ágyneműt. Mélyet sóhajtott, lábait terpeszbe rakta, fenekét kitolta, és várt.

Éles nyögés szelte ketté a benti csendet, ahogy Namjoon megérezte szerelme nyelvét a vájatánál. Ujjai öntudatlanul a lepedőbe martak, ajkai elnyíltak, ahogy egyre többet kapott a rég nem érzett kényeztetésből. Aztán a dolgos nyelv eltűnt, helyét hosszú, csontos ujj vette át. Namjoon halkan felszisszent, elég régen volt már, hogy alávetett szerepe legyen az ágyban. Jin türelmesen puhatolózott, apró csókokkal hintette végig az izmos hátat, amíg meg nem találta azt a pontot, amit egész végig keresett.

- Hahh! – szakadt ki a csapos ajkai közül, hangja pedig még hangosabb lett, ahogy még egy ujjat kapott kényeztetésképp.

- Nagyon felhúztál azzal, hogy a férfiasságomat sértegetted – duruzsolta Jin, nem kímélve szerelme prosztatáját.

- Éhn... nhem – nyögte Namjoon erőtlenül. Feje a karjára borult, lábai kocsonyaként remegtek.

- Ó, dehogynem – simította ki csatakos tincseit az arcából Jin. – De lásd, mennyire szeretlek, megengedem, hogy gyönyörködj bennem, amíg a magamévá teszlek.

Namjoon levegőért kapott, ahogy a csontos ujjak kihúzódtak alfeléből. Kötelességtudóan a hátára fordult, lábait feljebb húzta, hogy szerelme a fenekéhez férjen az üvegcsével, amit most a kezében szorongatott.

- Talán haragszom még Yoongira, de ezért örökre hálás leszek neki – lötyögtette meg Jin az édes mandulaolajat.

A lucskos ujjak újra tövig merültek a csapos formás fenekében pár pillanatra, majd Jin a saját férfiasságát is bevonta bőséges adaggal. Síkos makkját a szűk réshez nyomta, ahogy kedvese felé támaszkodott, és forró csókot lehelt a szájára. Namjoon izgatottan ölelte magához párját a lapockája alatt, sárkányszemeivel szerelmesen pásztázta a másik arcát.

- Szóval, mi lesz az egyetlen dolgod nyitás előtt? – duruzsolta Jin, ahogy ajkai közé vette szerelme fülcimpáját.

- Hogy gyönyörködjek benned, amíg teljesen a magadévá teszel.

- Jó fiú – mosolyodott el Jin, majd újabb csókot nyomott a kívánatos ajkakra. – Látod, máris boldogabb vagyok, ha az van, amit én szeretnék.

Namjoon türelmetlenül megmozgatta a fenekét jelezvén, hogy készen áll a nyitás előtti feladatára. Jin kuncogva csókolta újra szájon, majd egymás ajkai közé nyögve merült el kedvese szűk fenekében.

*

A bicikli kerekei halkan surrogtak a földúton, ahogy Yoongi felért a talewoodi dombra. Bőven elmúlt már dél, normás esetben most kellett volna ebédelnie, de még csak gondolni sem tudott az ételre. Gyomra görcsbe szorult, ahogy leugrott az ülésről, és remegő kezekkel neki támasztotta a kerékpárt az egyik sűrű lombú fa törzsének.

Remegő szívvel szedte a lépcsőfokokat, minél feljebb jutott, annál idegesebb lett. Ahogy megtette az utolsó lépést is, megtorpant egy pillanatra, hogy végignézzen az elé táruló látványon. A virágok lágyan ringatóztak a tavaszi szélben, színpompájukkal körbeölelték az egész kastélyt, melynek tornyai magasan húzódtak az ég felé, komoran és méltóságteljesen. Az indák szorosan fonták át a falakat, szinte beleolvadtak a kövekbe, mintha a természet visszakövetelte volna magának ezt a helyet.

Yoongi gyomra újra összerándult, úgy érezte, mintha a dombon uralkodó csend is figyelte volna minden mozdulatát. A nyakában lógó zafírból csak úgy sütött a hűvösség, még az ingjén keresztül is tökéletesen érezte. Menj haza! – suttogta egy belső hang, de a lábai nem mozdultak. Fordulj meg, ülj fel arra a kurva biciklire, és felejtsd el ezt a helyet!

Aztán eszébe jutott Felix, amikor ő is ugyanezt kérte. Nem tudná megtenni, képtelen lenne rá, hogy kitörölje az elméjéből a szőke férfi létezését. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan dolog úgy vonzotta hozzá, mint fény a lepkéket. Nem tudott szabadulni ettől az érzéstől, és ha mélyen magába nézett, be kellett vallania, hogy nem is akart.

Ökölbe szorított kézzel indult el az illatos, színes virágmezőn. Fél szemmel a lába elé nézett, ezúttal sem akart egyetlen bimbózó szépséget sem eltiporni. A bejárati ajtóhoz érve megállt, és mély levegőt vett. Körülnézett, de ezúttal nem látta Felixet a haranglábak között feküdni. A rózsa alakú kopogtatóhoz nyúlt, kopogott vele párat, de nem érkezett válasz. Eszébe jutottak Felix szavai, miszerint nem szeretné, hogy idejöjjön többé, és ez pont elég indokot is adott számára, hogy szó nélkül nyisson be a kastély falai közé. Yoongi érezte két keze alatt a hűvösséget, ahogy a kilincsekre fogott, és hátrább lépett. A kétszárnyú, masszív mahagóniajtó halk nyikorgással tárult ki, egy lakat sem védte a bejáratot.

A félhomályos előcsarnokban halvány fények táncoltak a falakon. Yoongi beljebb merészkedett, léptei puhán visszhangzottak a simított kőpadlón. A csillár halovány gyertyái imbolyogtak a huzatban, hosszú árnyékokat vetve ezáltal a régi falakra. A levegő állott volt, de nem kellemetlen, inkább valami időtlen elhagyatottság lengte körbe a helyet.

Yoongi tekintete az asztalra tévedt, pontosabban az azon pihenő vázára, amely most üresen állt. A patinás falikarok nem mindegyike égett, csak némelyiknél pislákoltak a narancssárga lángok. Lassan haladt el az ajtó előtt, amelyről tudta, hogy a nappaliba vezeti, ahol mint kiderült több, mint egy napot aludt. Halkan kopogott párat, de válasz újfent nem érkezett. Mélyről jövő sóhaj hagyta el vékony ajkait, szíve a torkában dobogott, ahogy hosszú ujjai a kilincsre szorultak. Másik kezével táskájának a pántjára fogott, elszámolt magában háromig, majd szó szerint berobbant a sötét tölgyajtón.

A kandallóban táncoló ropogó tűz hangja halkan töltötte be a szobát. A méregzöld dívány ott állt az ablak alatt, mintha csak várt volna valakire, de a helyiség üres volt. Yoongi megborzongott, ahogy hideg huzat simított végig a tarkóján, mintha láthatatlan ujjak érintették volna. Lassan beljebb lépett, tekintete a boltíves ablakra szegeződött, amit durván több darabba szeltek a vaskos, tekergőző indák. Egy halk nesz visszarántotta a figyelmét, de maga mögé pillantva senkit nem látott. Aztán a kandallóra nézett, sorra vette annak peremén pihenő tárgyakat, majd felvonta a szemöldökét. A miniportré eltűnt, pedig emlékezett rá, hogy ott volt az óra mellett. Közelebb lépve kezei közé vette a szerkezetet, a számlap szüntelenül ugyanazt az időt mutatta, mint legutóbb, a vékony mutató még mindig az ötös és a tízes között ugrált. Hüvelykujjával végigsimított a kis szörny alakon, tarkóján a pihék égnek álltak.

Yoongi a kandalló pereme felé nyúlt, hogy visszahelyezze az órát a helyére, közben akaratlanul is a díszes tükörbe pillantott. Éles sikoly szakadt fel a torkából, ahogy meglátta a vele egy magas, mögötte álló fiatal férfit. Fekete haja egyenes tincsekben omlott a homlokára, sötét, rókaszemei áthatóan figyelték Yoongit a tükrön keresztül. Telt ajkai visszafogott mosolyra húzódtak, világos bőrén nem látszottak a kandalló tüze által keletkezett árnyékok. Érdeklődve döntötte oldalra a fejét, ez pedig láthatóvá tette a mély vágást, amely keresztülszelte hófehér torkát.

A nehéz, díszes óra hangos csattanással landolt a padlón, ahogy Yoongi megpördült. Egyedül volt a helyiségben, csak a méregzöld dívány volt mögötte, felette az ablakon fenyegető karmokként tapadtak az indák az üvegre. Lélegzete szaggatott volt, feje megfájdult, próbálta helyre rakni magában az imént látottakat.

- Te meg hogy kerülsz ide?!

Felix hangja hirtelen töltötte be a teret. Yoongi összerezzent, egész testét ellepte a libabőr, ahogy a szőke férfi felé nézett. Felix az ajtóból lépett felé, zafírkék szemeiben düh villant, hangja élesebben csengett, mint eddig bármikor.

- Megmondtam, hogy ne gyere ide többé!

Yoongi ösztönösen hátrább lépett, ahogy Felix rohamosan közeledni kezdett felé. Szépséges arcán megfeszültek a vonásai, bazsarózsa ajkait szólásra nyitotta. Yoongi lelkében a szorongás egyre fokozódott, szinte majd megfulladt tőle. Egy impulzív mozdulattal tépte fel a táskáját, és húzta elő Seungmin naplóját, majd maga elé tartotta, mintha valamilyen pajzsként funkcionálna. Ujjai idegesen markolták a bőrkötést, ahogy az elérte a megfelelő pillanatot.

Felix megtorpant. A levegő mintha megdermedt volna, hirtelen még a kandallóban játszó tűz is elcsendesedett. A férfi arca egy pillanatra teljesen elfehéredett, zafír szemeiben mintha egy világgal teli felismerés csillant volna meg. A bazsarózsa ajkak teljesen elhalványultak, mintha a levegő is kiszívódott volna a helyiségből. Yoongi szíve lelassult, érezte, hogy valami megváltozott. Nem tudta elfordítani tekintetét a szépséges szőke férfiról, mindketten ott álltak elakadó lélegzettel, a félelem és a bizonytalanság között.

- Seungmin... - motyogta maga elé Felix, ahogy a naplóért nyúlt.

Yoongi szó nélkül nyújtotta át neki, és ekkor már biztos volt az elméletében, amit a délelőtti órákban gyártott. Felix remegő ujjakkal pörgette át a megsárgult lapokat, mintha minden egyes szó egy újabb ütést mérne a szívére. Zafír szemei elhomályosultak, ahogy a múlt sötét fájdalmai előbújtak a sorok mögül. Nem figyelt már semmire, sem Yoongira, sem a nehéz levegőre, ami fojtogatóan közéjük szorult. Annyira elmerült a naplóban, úgy érezte még az idő is megállt körülötte. Az emlékek, a múlt fájdalmai és a titkok mind ott voltak a papíron, mintha kiáltottak volna hozzá, mégis semmi nem hangzott olyan hangosan, mint a szívében tomboló vihar.

- Hát igaz... - szólalt meg Yoongi halkan. A szavak hatalmas súllyal zúdultak Felixre, mintha egy új világ nyílt volna ki előtte egy olyan ajtón keresztül, amit örökre zárva akart hagyni. – Kísértet vagy?

Felix fájdalmas kacaja betöltötte az egész teret, ahogy megrázta a fejét. Egy mozdulattal csukta be a kezében lévő naplót, majd szomorúan végigmérte az előtte álló árust. Mindegy volt már, hogy mit mond, felesleges lett volna tagadnia bármit is.

- Bárcsak az lennék...

- A faluban azt mondták, hogy családi viszály tört ki köztetek, és egymásnak estetek. Nem tudtatok megegyezni a vagyonon, így inkább megöltétek egymást, és...

- Az nem úgy volt! – csattant fel Felix, szemeiben egyszerre csillant meg a harag és a rémület. – Fogalmad sincs arról, hogy mi történt! Még hogy bántani egymást...

- Nem kell letagadnod, olvastam a napló bejegyzéseket – lépett közelebb Yoongi. – A falu lelkésze elmondta azt is, hogy Minho erőszakos volt veletek, még nyilvánosan meg is ütött valakit.

- Minho – horkantott fel remegő hangon a szőke férfi. – Az a bolond csak annyira volt erőszakos, hogy amikor arra került a sor, habozás nélkül állt Han és egy éles penge közé. Az előcsarnokban vérzett el a hideg kőpadlón, csakhogy mentsen minket és a szerelmét.

Felix zafír szemei a kandalló lángjai közé révedtek, mozdulatlanul állt, mintha lélekben újra a múlt kövein sétált volna.

- Azon az éjjelen... - kezdte halkan. – Éppen a vacsorához készültünk. Chan libát rakott a sütőbe, amit aznap reggel vágott le Changbin. Bár tudtuk, hogy régóta gyülemlik a feszültség és harag, mégsem volt semmi jele annak, hogy közelednek felénk. Csak a nevetésünk töltötte meg a termeket.

Yoongi érezte, ahogy összeszorul a szíve, de nem szólt egy szót sem, hagyta, hogy a szőke folytassa.

- Aztán idegen hangokat hallottunk, majd a két szolgálónk rémülten sikoltott fel az ajtón kívül, de mielőtt felfoghattuk volna, hogy mi történik... már késő volt. – Felix ujjai ökölbe szorultak, körmei mélyen a tenyerébe vájtak. – Az emberek tucatjával özönlöttek be, mi pedig ahogy tudtunk fegyvert ragadtunk. Próbáltunk küzdeni, megvédeni egymást, de... túl sokan voltak.

A bársonyos, mély hang megremegett, majd elcsuklott. Felix lassan sóhajtott, tekintete még mindig a tűzbe meredt, mintha attól félt volna, hogy ha Yoongira néz, minden összetörik.

- Egyesével öltek meg mindenkit, egyik fivéremet a másik után. Láttam, ahogy összerogynak előttem... hallottam a sikolyaikat... és nem tudtam tenni értük semmit. Tudod mi a legrosszabb? – pillantott végre Yoongira, tekintetében ott csillogott a múlt fájdalma keveredve a gyásszal és bűntudattal. – Hogy nem ők haltak meg utoljára, hanem én. – Yoongi szeme elkerekedett, miközben Felix keserű mosolyra húzta ajkait. – Persze nem szó szerint. Sajnos nem. Amikor mindannyiukat elvesztettem... az a Felix is meghalt, aki addig voltam. Ami maradt belőlem, az nem több csupán árnyéknál. - Hangja ezúttal elhalkult, szinte alig hallható suttogássá vált. - És most itt vagyok, több mint egy évszázaddal később, ebben az átkozott kastélyban, egy átkozott testben! Hallom őket minden egyes éjszaka... látom őket, ahogy meghalnak, és élettelen szemekkel rám merednek... és nem tudom elhallgattatni a sikolyaikat...

Yoongi érezte, hogy elszorul a torka, mintha csak a szíve kúszott volna fel odáig. Szavai a nyelvére fagytak, lábai nem moccantak, mintha indák szorították volna a földhöz. Felix hirtelen felnevetett, de a hang semmiben sem hasonlított a boldogságra.

- És azt hiszik az emberek, hogy mi egymás ellen fordultunk... hogy megöltük egymást. Mintha csak... mintha csak valami ostoba, értelmetlen belső harc lett volna. – A nevetés elhalt, helyét düh vette át. – Hát ezért nem akarok róla beszélni. Mert mindenki csak ferdít a történteken! Az emberek elfelejtették, hogy mi is történt valójában, helyette szépen kiszínezték azokat a részeket, amikről fogalmuk sincsen! És most, hogy te is kérdezel... csak újra és újra át kell élnem.

Felix zafír szemei fátyolosak voltak, de nem engedett szabadutat a könnyeinek. Yoongi megmozdult. Ezúttal nem sokat gondolkodott, csak ösztönösen cselekedett. Közelebb lépett, lassan kinyújtotta a kezét, ujjait a másikéba fűzte. Érezte ezúttal is a furcsa, csípős érzést a bőrén, de elhatározta, hogy nem engedi el Felixet.

- Nem kell egyedül cipelned ezt a terhet – mondta halkan. – Ha elmondod nekem, ha megosztanád velem...

Felix ajkai megremegtek, egy hosszú pillanatig úgy tűnt, mintha az ájulás kerülgetné. Aztán lehunyta szemeit, mély levegőt vett, majd kiszakítva ujjait a másikéból hátrált egy lépést, mintha égette volna Yoongi közelsége.

- Ez nem a te dolgod! Nem a te kereszted, nem a te fájdalmad! Nem kell beleavatkoznod!

Yoongi teste megremegett a hirtelen kitöréstől, majd kétségbeesetten újabb lépéseket tett a szőke férfi felé.

- Csak segíteni szeretnék...

- Nem kell a segítséged! – vágta rá Felix ijedten. – Csak menj el, és hagyj engem békén örökre!

A csönd nyomasztó súllyal nehezedett a nappalira. A kandallóban ropogó tűz halvány árnyékokat húzott Felix arcára, aki továbbra is állhatatosan nézett az árusra. Az előző pillanatok feszültsége még ott lüktetett a levegőben, Yoongi érezte, hogy ezúttal tényleg nincs maradása. Szíve fájdalmasan összeszorult a felismerésre, ahogy végigmérte a szőke férfit.

Nem akart beletiporni Felix múltjába, nem akarta felkavarni azt a mérhetetlen fájdalmat, amit oly régóta magába temetett. Csak meg akarta érteni, és közelebb kerülni hozzá.

Fáradt sóhajjal kerülte meg a férfit, ahogy az ajtó felé indult. Léptei tompán koppantak a padlón, a kastély rideg csendje mintha még inkább magába szippantotta volna a távozását.

Felix nem állította meg, és talán ez fájt neki a legjobban.

Mielőtt kilépett volna, megtorpant az ajtóban. A szíve azt súgta, hogy ne hagyja így a férfit, ne ezzel a némasággal. Egy pillanatig habozott, majd lassan hátrafordult. A tűz fénye aranyszínűre festette Felix arcélét, de a zafír szemek továbbra is a padlóra szegeződtek. Yoongi halkan, de határozottan szólalt meg.

- Vissza fogok jönni.

Felix megrezzent, ahogy bánatos szemeit Yoongira szegezte.

- Mégis miért tennéd?

Yoongi ajkai halvány mosolyra húzódtak, ahogy őszinte tekintetét a másikéba fúrta.

- Azért, mert nem tudlak elfeledni.

Egy utolsó pillantást vetett még rá, majd kilépett az előcsarnokba, onnan pedig egyenesen a virágosrétre.

A tavasz késő délutáni hűvös szele a csontjáig hatolt, de a szívében égő fájdalom sokkal rosszabb volt.

Sziasztok Nyuszifülek!
Nagyon izgultam, hogy a történet mikor ér majd ehhez a ponthoz, őszintén érdekel mindenki véleménye, hogy mit gondoltok a sztori alakulásáról, és a mi kis párosunkról! 🫢🫣