Jung Hoseokot a szülei kivételes fiúcskának tartották. Édesanyja életének a harminckettedik évét taposta, amikor végre teherbe esett imádott férjétől. A gyermek gondolata sok nehézséget okozott a házas éveik elején, megannyi sikertelen próbálkozás után pedig végleg feladták. Igazi isteni csodának vélték, hogy végül mégis megadatott nekik a szülői lét öröme, és tehetősebb családként nem is volt kérdés számukra, hogy mindent megadjanak majd egyszem fiúknak.

Hoseok nem volt bonyolult személyiség, szerette az életet, és az élet is meglehetősen kedvelte őt. A meleg, szeretetteljes családi környezet meghozta a gyümölcsét, és így vált az egyke fiúcskából kedves, sugárzó, optimista férfi, aki a végtelenségig rajongott a szüleiért. S bár szó nélkül megkapott bármit, amire csak vágyott, az önteltség és arrogancia messze menőleg elkerülte a személyiségét.

Kifejezetten népszerű fiúcska volt az iskolában. Az évfolyamban mindenki kedvelte őt a vidám, barátságos természete miatt, neki pedig már gyerekként megfogalmazódott az egyik életcélja: boldoggá tenni mindenkit. Így történt egy szürke novemberi napon, hogy a legelső pad helyett a leghátsóba ült, a szomorú szemű fiú mellé, akinek eltűnt a mosoly a porcelán bőréről.

- Miért vagy olyan bánatos mindig? A szünet előtt sokkal jobb fej voltál!

- Tudod mi az a szívelégtelenség?

A kis Hoseok megrázta a fejét.

- Az anyukámnak olyanja volt. Gyenge volt a szíve, ezért kapott egy olyan izét... valami rohamot, apa azt mondta. Én a kertben játszottam, a kis katona figuráimmal, éppen küldetésen voltak. Aztán apa kiabált, anya nevét mondta, de nem úgy, ahogy szokta - Yoongi pár pillanatra elgondolkodott, a gyermeki szemekben bánat tükröződött. - Én befutottam, még a katonáimat is kint hagytam, és... anyu a földön feküdt, apa pedig kiabált neki és rázogatta. Én pedig nem értettem, hogy miért könnyes az arca, amikor anya csak alszik... és...

A porcelán bőrű fiú sírva fakadt. A semmiből éles zokogó hang tört fel a hátsópadból, a kis Yoongi könnyei úgy folytak, mint a zápor, amely halkan mossa el a fákra telepedett port. Hoseok megijedt, számára idegen dolog volt a sírás. A vidámság és a jókedv a lételeme volt, no meg tizenegy évesen a legnagyobb problémája a hiányos üveggolyó gyűjteményében merült ki. Az édesapja bárhogy próbálkozott, nem tudta neki megszerezni a türkiz színűt.

Hirtelen ötlettől vezérelve fonta karjait Yoongi köré, majd hosszas ölelésben részesítette. Yoongi elhalkult, zokogása lassan hüppögéssé szelídült, míg valamelyest megnyugodott.

- Nem lesz semmi baj - lapogatta meg a hátát Hoseok. - Mostantól a legjobb barátod leszek, és vigyázni fogok rád! Nem leszel egyedül, hallod?

Yoongi felnézett az élénk barna szempárba, és ahogy megpillantotta Hoseok elszánt, őszinte mosolyát, valami különös dolgot érzett. A lelkében tomboló fájdalmas vihar lecsillapodott, és ahogy egyre több időt töltöttek együtt, úgy érezte, hogy a szürke felhők eloszlanak, helyére pedig ragyogó napsugár került.

Jó néhány évvel később, amikor Jung Hoseok betöltötte a tizenkilencedik élet évét a szülei választás elé állították. Elmegy külföldre tovább tanulni, vagy csinál valami hasznosat. Hoseok két hónapot kért, ezalatt az idő alatt pedig lázasan gondolkodott. Legjobb barátja ez idő tájt kezdett el érdeklődni a gyógynövények iránt, a nap nagy részét pedig ennek tanulmányozásának szentelte.

A kért határidő előtt egy héttel azonban tragédia történt. Az öreg Park Jihun nyolcvanharmadik életévében váratlanul elhunyt. Egy átlagos estén bezárta a falu egyetlen vendéglőjét, amely a Fekete Hattyú névre hallgatott. Majd hazaért, elolvasta az aznapi hírlapot, megmosakodott, ágyba bújt, és nem kelt fel többé. A falusiak gyászba borultak, nem volt élő ember, aki ne ismerte volna az öreg Jihunt. Kedves, szeretetteljes bácsinak tartották, aki önerejéből építette fel a Fekete Hattyút, és tette Talewood egyik legkellemesebb helyévé. Sosem házasodott meg, ebből kifolyólag gyermeke sem született, csak egy féltestvére volt pár faluval arrébb, aki minél előbb megakart szabadulni a vendéglőtől.

Hoseok egy verőfényes korai délutánon hozta meg a döntését. A szíve hevesen dobogott, amikor a szülei elé állt, mélyen meghajolt, majd hadarva kibökte a szíve vágyát.

- A Fekete Hattyút szeretném!

A Jung házaspár értetlenül összenézett, az anyja a fejét vakarta, míg az apja enyhén megköszörülte a torkát.

- Ha valaki mondott valami olyat, vagy esetleg...

- Szó sincs róla! - vágott közbe rá nem jellemző módon Hoseok. - De tudjátok ti is, hogy mennyire szeretem az embereket! Szeretnék velük foglalkozni és boldoggá tenni őket! Hát van erre jobb mód, minthogy megtöltsem a hasukat finom étellel, miközben illedelmesen eleget teszek a kéréseiknek?

- De hát főzni sem tudsz... - kezdte az anyja.

- Majd keresek magam mellé egy szakácsot! Valakit, akinek nem okoz gondot ez a munka. Nyitva leszek minden hétköznap, még reggeli is lesz! Szójabab levest fogok felszolgálni fűszeres sertéssülttel és omlettes tekercsekkel.

Három nappal később az eladás megtörtént, a Fekete Hattyúnak hivatalosan is új tulajdonosa lett Jung Hoseok képében.

- Két hét múlva nyitunk! - sürgölődött Hoseok az üzletben. - Úristen, addigra kell találnom valakit a konyhára! Yoongi!

- Hm? - érdeklődött az említett, miközben felcsipeszelte az új csipkefüggönyöket a tisztára pucolt ablakra.

- Apukád megtenne nekem egy szívességet?

- Kettőt is.

- Holnap, amikor dolgozni megy, megkérdezné az embereket, hogy érdekel-e valakit egy szakács állás? A felújítás miatt minden nap itt vagyok estig, ha lenne vevő a dologra...

- Majd én közben járok az ügy érdekében - mosolyodott el Yoongi. - Amúgy is el akartam vele menni, csinálnék egy kis közvéleménykutatást az illóolajok miatt.

- De jó lenne, ha mindketten azt csinálhatnánk, amit igazán szeretnénk.

- Igen - értett egyet Yoongi, - az nagyon jó lenne.

Két nappal később magas, izmos fiú lépett be a Fekete Hattyúba. Hoseok egy létrán állt, egyik kezében egy vödör festéket, míg a másikban ecsetet szorongatott.

- Még nem vagyunk nyitva - mondta ragyogó mosollyal. - Gyere vissza a hónap tizennyolcadik napján, minden menü mellé ajándék fahéjas hotteokot adok majd. A nagymamám receptje alapján lesz elkészítve, nem fogsz csalódni!

- Az állás miatt jöttem - felelte halkan a fiú. Szégyenlősen a nyakára simított, sötét tincsei sűrű hullámokban omlottak a nyakára. - Én nagyon jól főzök, és tudnék is jönni a kért beosztás szerint. Az én hotteok receptem is nagyon finom.

Hoseok lemászott a létráról, az egyik asztalra tette a festékes kellékeit, majd hellyel kínálta a fiatal idegent.

- Mesélj egy kicsit magadról.

- Jeon Jungkook vagyok, nem rég töltöttem a tizenhetet. Egy iskolába jártunk, felettem voltál két évvel.

- Bocsáss meg, a memóriám néha nem az igazi - szabadkozott Hoseok kacagva.

- Ugyan, nem voltam sosem egy feltűnő személyiség.

- De hiszen még iskolába jársz, nem?

- Ott hagytam - bökte ki Jungkook lehajtott fejjel. - A nagymamámmal élek, aki sokat betegeskedik. Szükségem van a pénzre...

- Hát Jungkook, őszinte leszek hozzád. A fizetés egyelőre nem lesz sok, de ahogy nő a forgalom, és elindul az üzlet, megígérhetem, hogy emelni fogok a pénzeden. Ami pedig a többit illeti... nem is tudom, talán főzhetnél nekünk valamit.

- Nektek?!

- Nekem és a családomnak. A szüleimtől kaptam ezt a helyet, és bár rengeteget segítenek, mindenhez én sem értek.

Jungkook bólintott, majd másnap megjelent a Jung háznál egy nagy szatyornyi alapanyaggal. Eltátott szájjal nézett végig a négy szobás házon, és majd sírva fakadt, amikor megpillantotta a tágas konyhát. Kiküldte a Jung famíliát, és türelmesen megkérte őket, hogy várjanak. Két órával később végzett, majd szemérmes mosollyal az arcán közölte, hogy elkészült az ebéddel. Gazdagon tálalt bibimbapot csinált, tetején a tojás lágyan remegett, akár a nyárfa levél egy kósza tavaszi szellőben. Mellé ökörcsont levest tálalt, és elmaradhatatlan köretként kimchit és fehér retket szolgált még fel.

Az utolsó rizsszem is elfogyott a drága porcelán tányérokból, amikor a ház ura mosolyogva felkelt az asztaltól. Két keze közé fogta Jungkook markáns kezét, majd közölte vele, hogy boldog lenne, ha egy ilyen jó ízérzékkel megáldott fiatalember lenne az egyszem fia társa. Jungkook nem győzött hálálkodni, gomb szemeiben könnyek csillogtak, arcára széles vigyor kúszott megvillantva ezzel a nyuszifogait.

- Mikor kezdhetek?

- Ne tőlem kérdezd, nem én vagyok a főnök - kuncogott a ház ura.

- Hoseok...

- Hívj csak Hobi hyungnak - legyintett a főnök pironkodva. - Mondd csak Jungkook, amíg nem nyitunk ki, mennyire degradálna, ha falat kéne festeni? Halványsárga színt szeretnék, hogy amikor a nap besüt a déli órákban melegséget idézzen az emberek szívében. Érted, amit mondok?

Jungkook remegő szívvel nézett a szív alakú ajkakra, amik szélesen mosolyogtak rá vissza, és ezzel egy időben tökéletesen megértette, amit Hoseok mondott.

*

A Fekete Hattyú a falusi utcák egyik csendesebb részén állt, fehérre meszelt falaival és fekete ajtajával egyszerű, de hívogató látványt nyújtott. A bejárat felett kör alakú cégér lógott, amelyre egy fekete hattyú sziluettjét festették. Az ablakokat apró csipkefüggönyök takarták, a beltér világos volt, a falak halványsárga színben pompáztak, ahogy anno az új tulaj azt megálmodta. A székek és faasztalok egyszerűek, de kényelmesek voltak, utóbbinak a közepén mindig friss mezei virágcsokor állt egy-egy üveg vázában.

A vendéglőben az ebédidő már véget ért, de a vacsora még nem kezdődött el, így a hely nem volt túlzsúfolt. Hoseok éppen egy fiatal nő rendelését vette fel, arcán mint mindig, most is szívmelengető mosoly ült.

A zsanérok halkan nyikordultak, ahogy a masszív tölgyfaajtó kitárult, és az apró harang csilingelve jelezte az érkezést. Yoongi lépett be, magával hozva az április kora esti fuvallatát. Sapkáját levéve magáról megrázta sötét haját, majd az egyik szabad asztal felé indult. Kipirult arcát otthonos melegség, míg orrát finom illatok csapták meg.

- Yoongi! - köszönt rá Hoseok, ahogy meglátta őt. Arca felragyogott, ahogy letette a kis jegyzetfüzetet, amibe az imént még rendeléseket írt. - Rég láttalak!

- Egy hete voltam itt - kacagta Yoongi. Jól ismerte már barátja vendégszeretetét, szinte lehetetlen volt nem mosolyognia, amikor találkoztak.

- Azért jöttél, hogy a társaságommal feldobd a napodat, igaz? - nevetett Hoseok, miközben az asztalra helyezett egy kancsó friss vizet. - Szólok Jungkooknak, hogy itt vagy - mondta izgatottan, majd eltűnt a pult mögött húzódó ajtóban, ahol a konyha volt.

Yoongi halvány mosollyal az arcán kortyolt a friss vízbe, igazán jól esett neki a fárasztó nap után. A barátságos zsivaj megnyugtatta, még ha nem is volt egy kimondottan társasági ember. Hiába járt itt már milliószor, mindig jól esett körbenéznie. Szinte öröm volt rápillantania a csillogó mézszínű padlóra, a vidám lángokra, melyek a kandallóban táncoltak, vagy az egyszerű, mégis gyönyörű hattyú motívumokra, amik a halványsárga falakon húzódtak. Bármerre is nézett, úgy érezte, hogy barátja szeretetteljes jelenléte mindenhol ott volt.

A konyha lengőajtaja halk nyikorgással nyílt ki, ahogy először Hoseok majd Jungkook lépett ki rajta. A fiatal szakács barna kötényét törölgetve közeledett, kissé zavartan, de határozott léptekkel. Dús, rövidre nyírt fekete tincsei rendezetlenül álltak a feje tetején, sötét szemei elárultak minden érzelmet, ahogy a főnökére nézett.

Hoseok kedves mosollyal tette le a gőzölgő levest Yoongi elé, majd jó étvágyat kívánva magára hagyta őt és Jungkookot.

- Ginzeng csirke leves - magyarázta a szakács, ahogy a gazdagon telített tányérra mutatott. - Magam vágtam le hajnalban a fiatal csirkéket hozzá, remélem ízleni fog.

- Amit te csinálsz az csak finom lett, Jungkookah.

A szakács megilletődve elpirult, majd biccentve megköszönte a kedves bókot. Yoongi megdörzsölte a halántékát, kissé ő maga is zavarban volt. Jungkook ritkán jött ki, általában csak intett neki köszönésképpen, miközben Hoseok a rengeteg munkáról beszélt, ami a fiatal férfit terhelte. Ennek ellenére minden találkozásukkor igyekeztek udvariasak lenni egymással, de Yoongi tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a jó barátsága Hobival valahol mélyen feszélyezte a szakácsot.

- A főétel szalonnás-rozmaringos kacsa sült lesz kéksajtos zellerpürével.

- Istenien hangzik - lelkendezett Yoongi, miközben kanalát az aranyszínű levesbe mártotta. - Ennek már az illata is valami fenséges. Hoseok bizony meg van veled áldva.

Jungkook zavartan megköszörülte a torkát, fülei elvörösödtek, ahogy akaratlanul is főnökére pillantott. Yoongi észrevette a sötét tekintetet, melyben mély érzelmek csillantak, és halványan elmosolyodott. Számára nyilvánvaló volt, ami Hoseoknak nem: Jungkook évek óta tartó szerelme, amit igyekezett a legnagyobb titokban tartani.

- Megyek vissza, nem akarom, hogy sokat várjanak a kedves vendégek.

- Természetesen - biccentett Yoongi. Egy pillanatig sem volt csalódott, teljesen tisztában volt azzal, hogy a társasági élet nem a szakács terepe volt.

Ahogy Hoseok hamarosan visszatért egy illatozó tányérral, amelyről friss sült hús és fűszerek illata áradt, Yoongi újra elmosolyodott. A Fekete Hattyúban mindig történt valami különleges, még akkor is, ha ez a különlegesség a kimondatlan érzésekben és rejtett pillantásokban bújt meg.

Kis idővel később Yoongi mélyet szusszanva dőlt hátra a kényelmes széken. Úgy érezte majd szétpukkad az egyszerű, de laktató húsleves után. Hoseok eközben a pult mögött mosogatott, félszemmel a barátjára sandítva.

- Minden rendben van? Mintha kicsit másutt lennének a gondolataid.

Yoongi habozott, mielőtt válaszolt volna. Lelkiszemei előtt egyszerre villantak fel Felix zafír szemei, és a kastély, amitől titkon minden porcikája borzongott.

- Csak a szokásos, nem egyszerű a munka - felelte végül.

- Jaj, akartalak is róla kérdezni! Van esetleg egy kis csodaolajad? Már megint fájnak a vállaim, kissé be vannak feszülve.

- Szerintem akad - motyogta Yoongi a táskájába túrva. - Tessék, borsmentaolaj! Ez majd kellően ellazít, a vérkeringést is fokozza.

Hoseok hálás pillantással vette el a színtelen üvegcsét, majd felpattintva a tetejét érdeklődve beleszagolt.

- A halántékomra kenjem, igaz?

- Az is jó, de hatásosabb lenne a tarkóra masszírozni. Kérd meg Jungkookot, biztosan segít.

Hoseok zavartan bólintott, majd elvette az üres tányért legjobb barátjától.

- Mindjárt hozom a kacsát...

- Pofátlan lennék, ha megkérnélek, hogy csomagold el? Meghalok, ha még egy falatot kell ennem.

- Persze, semmi gond - mosolygott Hoseok, majd eltűnt a lengőajtó mögött.

Yoongi meredten bámulta az előtte lévő pipacsokat, amik ragyogva néztek rá vissza az üveg vázából. Elméje megint Felix körül forgott, úgy érezte nem is tud másra gondolni. Szerette volna jobban megismerni a szőke férfit, le akarta hozni a faluba, bemutatni Namjoonnak, aztán elhozni ide a Fekete Hattyúba, hogy együtt költsenek el egy finom ebédet. Talán az otthonát is megmutatta volna neki, bár a rozzant kis kunyhója sehol nem volt a kastély egy építőkövéhez sem. Az pedig, ahogy Felix viselkedett vele... egyszerűen sehova nem tudta tenni. A férfi az egyik pillanatban még kedves és barátságos volt vele, aztán mint aki kattant egyet távolságtartóvá és rideggé vált. Minden olyan furcsa és titokzatos volt körülötte, ez pedig csak még kíváncsibbá tette Yoongit.

A hosszú porcelán ujjak finoman simultak a pipacs vöröslő szirmára, melynek tapintása olyan volt, akár a bársony. Yoongi mélyet szusszantott, szíve fájdalmasan dobbant, hiába tartotta nonszensznek ezt az egészet. Elment heccből a talewoodi kastélyhoz, és első látásra beleszeretett egy titokzatos idegenbe, arról nem is beszélve, hogy maguktól mozgó indákat és valami szörnyet is látott. Tudta, hogy nem csak képzelte, hiszen minden olyan valóságos volt.

Elengedve a virág szirmát Yoongi hátradőlt, lába idegesen járt. Felhorkantott, ahogy arra gondolt, hogy ilyen még a mesékben sincs...

- Itt is vagyok! - csicseregte Hoseok kivágva a lengőajtót. - Csomagoltam neked egy kis hotteokot is, bevallom ez csak maradék az ebéd menüből, de ha átmelegíted egy serpenyőben, és... Jól vagy?

- Mi? - pillantott fel Yoongi a barátjára.

- Minden rendben? Falfehér vagy...

- Mint mindig.

- Nem úgy - rázta meg a fejét Hoseok. - Olyan sápadt vagy, akár csak egy hulla.

- Csak hosszú volt az elmúlt pár nap, kicsit kimerültem.

Hoseok körülnézett a vendéglőben, vetett egy gyors pillantást arra a pár vendégre, akik a tányérjuk felett nyammogtak. Az elcsomagolt ételt az asztalra helyezte a váza mellé, majd kihúzva a másik széket leült barátja mellé.

- Oké, nem vagyok hülye, ismerlek majdnem húsz éve. Mi az, amit nem mondasz el nekem?

Yoongi nagy szemeket meresztett a mellette ülőre. Tegnap titokban egyszerre volt büszke és ette a bűntudat, amiért hazudott Namjoonnak, de most nem is tudta hirtelen, hogy mit mondjon Hobinak. Bár az Ezüst kanál tulajdonosát tartotta a legjobb barátjának, Hoseokot sokkal régebbről ismerte. Ha pedig valahol mélyen magába nézett, tudta, hogy utóbbi sokkal közelebb áll hozzá.

- Ismered... tudsz valamit a kastélyról, ami a talewoodi dombon van?

Hoseok összevonta szépívű szemöldökeit, szív alakú ajkai résnyire nyíltak meglepettségében.

- Nem igazán - motyogta maga elé. - Apám egyszer volt ott még régen, meg akarta venni a telket, de nem tetszett neki. Azt mondta, hogy az épületet nagyon bevonta a dzsindzsás, és túl sok pénz lenne lebontani.

- Ennyi?

- Hát... aish, nem akarom, hogy hülyének nézz!

- Nem foglak.

- A gyógynövényeidre esküszöl? - kérdezte halálos komolysággal Hoseok, mire Yoongi határozottan bólintott. - Szóval, apám azt mondta, hogy az egész helynek olyan rossz energiája volt. Mesélt valami virágosrétről, de ahogy közelebb ment a kastélyhoz, úgy ment el a kedve az élettől, még a levegő is olyan fullasztó lett. Azt mondta olyan, mintha az a hely belülről rohadna, és inkább nem akarja tudni, hogy mi van ott.

- És szerinted mi van ott? - kérdezte Yoongi tétován.

- Őszintén? Patkányok és hajléktalanok. De miért kérded ezt most ily hirtelen? Tán voltál arra?

- Dehogy! - vágta rá Yoongi azonnal. - Csak izé... Namjoon riogatott valami rémmesével. Azt mondta, hogy az öreg Hyunbin látott valami szörnyet.

- Jaj, ez a Namjoon - sóhajtott fel Hoseok gesztenye színű hajába túrva. - Az a vénember teljesen szenilis, a saját fiát is összekeveri egy fikusszal.

- Lássuk be, valóban nincs köztük sok különbség - felelte Yoongi, mire mindketten felnevettek. - Csak azon gondolkodtam, hogy vajon kié lehetett a kastély - morfondírozott tovább. - Régen biztosan élt ott valami nemesúr a családjával, vagy ilyesmi...

- Fogalmam sincs - vonta meg a vállait Hoseok. - De ha ennyire érdekel, miért nem mész el Taehyung tiszteleteshez?

- A lelkészhez?!

- Persze. A templom könyvtárában van pár könyv a falu történetéről. Tudod, ott van az önéletrajza Kim Saejinnek is, aki Talewoodot alapította.

Yoongi bólintott, teljesen tisztában volt az illető kilétével, és a könyvtárral, csak éppen a történelmi könyvekről nem tudott semmit.

- Meg van valami festmény Öregúrról is, ami vagy száz éves.

- Kösz Hobi, majd holnap arra megyek munka után.

- Nincs mit. Meglep, hogy ennyire érdeklődsz kicsiny falunk történelme iránt - bökte vállba Hoseok a barátját.

- Semmi különös, csak eszembe jutott, aztán gondoltam utánanézek.

- Fel is akarsz menni oda?

Yoongi fejében újra bevillant a lágy mosoly Felix arcán, és a bazsarózsa ajkak, amiket úgy szeretett volna megérinteni a saját szájával.

- Nem, tudod milyen lusta vagyok. Gyalog vagy fél nap lenne az én tempóban.

- Hogy bírsz huszonhét évesen úgy viselkedni, mint egy megkeseredett vénember? - kacagta Hoseok ragyogó hangon.

Yoongi illedelmesen nevetett, majd felkelt az asztaltól. Magára kapta hosszú vászonkabátját, míg sapkáját a fejébe nyomta.

- Mennyivel tartozom? - nyúlt a bőrszíjas táskájába.

- Hagyd csak.

- Dehogy hagyom! Kész hercegi lakomát hoztál nekem.

- Akkor vedd cserebere üzletnek - mutatta fel Hoseok az illóolajos üvegcsét.

- Hallod, az az egész nem ér annyit...

- Hogyne érne! A te hasad tele van, nekem pedig el fog múlni az izomfájdalmam.

- Aish, elképesztő vagy - morogta Yoongi, ahogy finoman megtapogatta barátja vállát.

- Gyere többször, oké? - nézett rá komolyan Hoseok. - Ha nem megy jól az üzleted, és nincs pénzed, akkor is. Nálam mindig van egy tál étel a számodra.

- Neked több tál étel van mindenki számára.

- Tudom - görbültek felfelé a szív alakú ajkak. - Ha nem volna olyan drága a tűzifa, az alapanyag, és Jungkook sem kérne fizetést, esküszöm ingyen etetném az egész falut.

Yoongi elmosolyodott, majd újra megveregette barátja vállát.

- Aranyszíved van neked, Hobijah.

- Kár, hogy ezt senki nem látja rajtad kívül.

Yoongi tekintete a konyha ajtajára tapadt, gondolatai a fiatal szakács körül forogtak erre a mondatra.

- Ne felejtsd, szólj Jungkooknak, hogy masszírozza az olajat a tarkódba. A vállaidat is átnyomogathatja, ha már olyan nagy keze van.

- Vissza kell mennem - pattant fel hirtelen Hoseok zavartan. - Akkor majd legközelebb. Vigyázz magadra, drága barátom!

Yoongi mosolyogva biccentett egyet, az apró csengő újra megszólalt, ahogy távozott a barátságos vendéglőből. Fázósan húzta magán össze vékony kabátját, a tavaszi levegő jócskán lehűlt sötétedésre. A főtérre érve megtorpant Öregúr előtt. A kocsányos tölgy ágai dúsan meredeztek mindenfelé, és mint minden évszakaszban ilyenkor, most is sűrű lombkorona borította be őket.

Yoongi megfordult, hátát Öregúrnak mutatta, ahogy szemügyre vette a főtértől nem messze álló templomot. Az alacsony épületek közül hegyesen emelkedett ki a harangtorony, és ha a zsebórája nem tévedett, lassan meg kellett szólalnia.

Hoseok szavaira gondolt, és arra, hogy bár életében nem sokszor járt a falu egyetlen templomjában, holnap bizony ott fogja kezdeni a napját.