A falu főterére vezető úton a bicikli kerekei tompa zökkenésekkel siklottak át a kavicsokon. Yoongi fekete hajkoronája gyengéden libbent a kissé hűvös, áprilisi szélben, ami esőt ígért, de még nem hozott. Az égbolt szürke fátyolként borult a táj fölé, mintha a természet is osztozna az árus magányán. Mindenféle pillantás nélkül gurult el Öregúr mellett, aki mint mindig, most is ékkőként ragyogott a főtér közepén.

Yoongi letámasztotta a biciklit az Ezüst Kanál bejáratánál, majd belépett a kocsmába. A kastély csendes árnyai után a benti zsibongó élet szinte sokkolta őt. A nehéz faajtó nyikorogva tárult fel, orrát azonnal megcsapta a dohányfüst, a sör, és a frissen sült pogácsa illatának keveréke.

- A picsába... Yoongi!

Yoongi pislogva fordult legjobb barátjához, aki rögtön mindent eldobva szaladt ki hozzá a pultból.

- Úristen, jól vagy? – simított két oldalról az árus vállára. – Mi történt a száddal?

- Én... elestem – hebegte Yoongi. – Felbuktam egy nagy kövön, de a biciklidnek semmi baja...

- Szarom le azt a kétkerekű szart! – csattant fel Namjoon. – Hova tűntél két napra?

- Két napra? De hát tegnap mentem el...

- Tegnapelőtt Yoongs... ma szerda van. Reggel jött a hírlapterjesztő, azt mondta nem talált téged otthon.

Yoongi amúgy is fehér bőre csak még sápadtabb lett, ahogy végighallgatta legjobb barátját. Tisztán emlékezett rá, hogy hétfőn ment fel a kastélyhoz, az pedig, hogy ma szerda délután volt, teljesen elbizonytalanította és megrémisztette.

- Yoongi...

- Igen, én dolgozni voltam – bökte ki hirtelen. – Ne haragudj Nam, hulla voltam, amikor visszaértem a domb tetőről, tegnap pedig átaludtam az egész napot, bevallom, nem is éreztem jól magam. Ma körbejártam a falut megint, szégyellem, de a bicikliddel mentem, ne haragudj.

Namjoon pár pillanatig némán fürkészte legjobb barátja arcát, sárkányszemeiben bizonytalanság ült. Keresett valamit, igazán maga sem tudta, hogy mit, végül csak finoman meglapogatta Yoongi vállát.

- Jól van, nem haragszom, csak aggódtam. Már kezdtem bedőlni ennek a hülye szörny dumának – nevetett fel Namjoon, mire Yoongi is csatlakozott hozzá idegességében. – És mi volt ott fent?

- Fent?

- Hát a kastélyban!

- Ja, hát semmi – mondta Yoongi, ahogy leült az egyik székre a pult elé. – A táj tényleg szép virágos volt, de szerintem az a hely elhagyatott. Benőtte már mindenféle gaz, lassan az enyészet majd elnyeli.

- Uhh, de durva – biccentett Namjoon, miközben a kezébe vett egy korsót, és a sörcsap alá tartotta. – Akkor nem találkoztál senkivel?

Yoongi lelkiszemei előtt egy pillanatra felvillantak a zafírkék szemek, a szőke tincsek, és az édes, apró szeplők, amiknek olyan bársonyos volt a tapintása.

- Nem, teljesen magam voltam – felelte végül, majd a korsóért nyúlt. – Kösz, Nam. Bocs még egyszer a biciklid miatt.

Namjoon halvány mosollyal az arcán legyintett, majd a kezébe vett egy boros poharat, hogy szárazra törölje.

- És a pántod? – bökött fejével a bőrszíjas táska felé. – Kicserélted?

- Hogy ez? – fogott Yoongi az említett tárgyra. – Hát én...

- Yoongiah, hát itt vagy! – csendült fel egy vidám hang.

Magas, sötét hajú férfi támaszkodott a hátsó ajtófélfának. Széles vállait a keretnek döntötte, míg hosszú karjait összefonta szálkás mellkasa előtt. Gömbölyű ajkai terjedelmes mosolyra húzódtak, hibátlan bőrén megcsillant a petróleum lámpa tompa fénye.

- Szia Jin – köszönt Yoongi kedvesen, bár szíve még mindig hevesen zakatolt az előbbi kérdés miatt. – Hogy vagy?

- Jól, kissé elfáradtam ma – sóhajtott fel a férfi, ahogy az árus mellé telepedett. – Négy adagnyi pogácsát sütöttem le a szokásos kettő helyett. Komolyan, mintha az emberekre otthon nem főznének az asszonyok.

- Talán így is van – bólintott Yoongi. – Még szerencse, hogy Nam nem éhezik melletted.

- Bizony – értett egyet Jin kacagva. – Látod milyen jó neked Namjoonah, hogy én vagyok az üzlettársad?

Yoongi lelkesen bólogatott, és bár mélyen tudta az igazat, hogy többek, mint üzleti partnerek, vagy barátok, sosem hozta ezt szóba. Sok mindennek tartotta magát, de vaknak aztán igazán nem. Látta, ahogy a két férfi egymásra nézett, néha még el is kapott egy-egy óvatos érintést, amiről azt hitték, hogy a legnagyobb titokban zajlott le köztük. Yoongi ilyenkor örült, boldog volt, hogy legjobb barátja megtalálta a szerelmet valaki mellett, csak éppen azon aggódott, hogy egy rossz napon ezt talán valaki más veszi majd észre. Valaki, aki nem olyan megértő, mint ő.

- Az, igazi áldás vagy te nekem – motyogta Namjoon, ahogy helyére rakta a szárazra törölt borospoharat.

- Még jó! Ráadásul háromszor is engem választottak a falu legszebb férfijának! – mondta tovább a magáét Jin. – Nem véletlenül mondom mindig, hogy angyalok faragták az arcomat. Ugye, Yoongiah?

Yoongi figyelmesen bólogatott, és bár tökéletesen tisztában volt Jin bájával, elvégre még mindig nem volt vak, az ő fejében Felix szépségéhez semmi nem volt fogható. Összeszorult magányos szíve a gondolatra, hogy többé nem láthatja a gyönyörűséges szőke férfit. Megígérte, hogy nem beszél róla senkinek, és ha valóban ez Felix kívánsága, akkor nem megy oda vissza többé. Pedig ha még egyszer láthatná őt utoljára...

- Minden oké? – szakította ki őrlő gondolatai közül Jin.

- Nagyon szótlan vagy – jegyezte meg Namjoon.

- Bocsánat, kissé fáradt vagyok, a sör eltompított – magyarázkodott Yoongi. – Megyek, ha nem bánjátok, de jó volt látni titeket. A bicikli...

- Hagyd csak, majd én behozom – huppant le Jin a magas székről, majd a pult mögé nyúlt. – Vigyél egy pár szem pogácsát is, az utolsó adag még langyos.

- Köszönöm – mosolyodott el hálásan Yoongi, majd elővett pár érmét, és a pultra helyezte.

- Hagyd csak, Yoongs – kezdte legjobb barátja, de mire végigmondhatta volna, már csak az árus integető alakját látta az ajtóban, kezében a kis zacskónyi pogácsával.

- Jól vagy? – simított Jin a karjára egy óvatlan pillanatban.

- Persze – húzódott hátrább Namjoon. – Csak Yoongi olyan... zavart volt.

- Bizonyára kimerült, tán még a fejét is beverte. Láttam a horzsolást a száján, gondolom történt valami.

- Azt mondta, hogy elesett. Remélem nem kapott agyrázkódást, vagy nincs komolyabb baja.

- Túl sokat aggódsz, Édes – pusmogta Jin áthajolva a pult felett. Finoman rákacsintott üzlettársára, akinek majd felgyulladt a füle. – Ma zárj be korán, meglepetésem van számodra.

- Milyen... meglepetés? – száradt ki a pultos torka, ahogy keze megállt törölgetés közben.

- Siess haza, és megtudod – kacagta Jin, majd kiment, hogy behozza a biciklit.

*

A nap már alábukott a horizont mögé, a falu apró házait lágy narancsos fény ölelte körbe. Yoongi a hosszú és szokatlan nap után kimerülten sétált végig a kis utcán. A kertje felé vezető ösvényt követte, a nehéz napok után igazi menedéket nyújtott számára a fémkerítéssel körbevett kis hátsó rész. Ma pedig úgy érezte, hogy igazán szüksége van erre.

A kerthez érve elhúzta a vasajtó kis láncát, amely halkan kattanva engedte be az otthonába. A gyógynövények csendesen hajladoztak a tavaszi szellőben, a fémkerítésen át kezdett már besötétedni. Yoongi nehéz szívvel felsóhajtott, ahogy lehajolva óvatosan megsimította a búzavirágok éppen nyíló, törékeny szirmait. Ujjai finoman érintették a virágot, szinte alig érve hozzá, mintha attól tartana, hogy túl nagy súlyt helyez rá. A szirom még halvány volt, a kék árnyalata nem volt telített, de ott lappangott benne a mélység, akár csak egy ígéret.

Az emlék szinte váratlanul csapott le rá, felébresztve benne valami édes, mégis fájdalmas érzést. Felix zafírkék szemeire gondolt, egy pillanatra olyan tisztán látta maga előtt, hogy meg kellett kapaszkodnia a vasajtóban. Összeszorult a gyomra a gondolatra, hogy nem láthatja többé a fiatal férfit, aki kérdés nélkül rabolta el egy pillanat alatt a szerelmes szívét. Újabb gondterhelt sóhaj hagyta el apró ajkait, és tudta, hogy mostantól már nem tud ugyanúgy nézni a kék búzavirágokra.

A kunyhóhoz érve a fém ajtó nyikorgott, mikor elfordította a kilincset. Bent az ismerős, otthonos levegő fogadta, a kandalló fénye azonban már régen kialudt. Yoongi összedörzsölte a tenyerét, majd a fonott kis kosárhoz lépett, melyben sorra álltak a fahasábok. A kandalló elé guggolt, először néhány vékony ágat rendezett keresztbe, közéjük pedig tobozokat helyezett, hogy könnyebben begyulladjanak. A szoba egyetlen asztalán találta meg a gyufásdobozt, mellette apró, színes üvegcsék sorakoztak különböző gyógynövények eszenciáját tartalmazva.

A gyufaszál sercegve robbant lángra, Yoongi óvatosan az ághoz tartotta, míg aranyló meleg fény nem keletkezett a kandallóban. Ezután egy kis cserépedényt vett elő, melyet a kandalló peremére helyezett, így perceken belül a levendula jellegzetes, nyugtató illata töltötte be a kunyhó poros falait.

Yoongi el sem tudta hirtelen dönteni, hogy mihez kezdjen. Éhes volt, fáradt, és mindennél jobban fel akarta frissíteni magát. Az apró főzőfülkébe ment, elővette a két legnagyobb lábasát, közben a tűzhely alá gyújtott. Mire megjárta a rövidke utat a kertjében lévő kútig és vissza, addigra a főzőlap is teljesen felmelegedett. Amíg várta, hogy fürdővize elkészüljön, sorra vette a fából készült polcokon lévő üvegeket. Hümmögve nézegette őket, párnak lepattintotta a tetejét, hogy mélyet szimatoljon a kellemes és friss aromából, majd feljegyezte magában a fogyóban lévő illóolajokat. Ezután a keskeny pulthoz fordult, egy száraz ronggyal áttörölte a különböző méretű mozsárjait, míg számba vette a szárított gyógynövényeit. Kikukucskált a fülke egyetlen ablakán, melyen keresztük tökéletesen rálátott a kis kertjére, ahol a virágok életre keltek a friss levegőn.

- Lassan le kell párolnom a rozmaringokat – jegyezte meg csak úgy magának. – A sok asszony majd meg fog érte veszni, ha jön a migrénes időszak.

Ujját a lábas vízébe dugta, és elégedetten konstatálta, hogy megfelelő hőmérsékletű a víz. Oldalazva lépett ki a kis főzőfülkéből, majd a szoba sarkában lévő lavórba öntötte mind a két fazék tartalmát. Ezután a sarokpolchoz fordult, melyen mindig kéznél voltak az egyszerű, de puha törülközők, és egy-egy szappan, melyet szintén ő készített. Mire végzett a tisztálkodással, már nem csak a levendula, hanem a kamilla édeskés illatát is érezte magán. Magára kapta világos színű flanel hálóingjét, majd a kandallóval szembeni matracra telepedett. Az ágy rugói megnyikordultak, ahogy leült, közben megszegte az egyik aranyszabályát, miszerint mindig asztalnál kell egyen. Korgó gyomorral bontotta ki a kis vászonanyagot, melybe Jin csomagolt neki pár szem pogácsát. Míg elfogyasztotta szerény vacsoráját, tekintete a rozoga kis könyvespolcára telepedett, melyen katonás sorrendben sorakoztak a gyógynövényekkel és illóolajokkal kapcsolatos vaskos könyvei. Mellettük csak pár klasszikus regény árválkodott, és Yoongi bármennyire is szerette volna befejezni a Gulliver utazásait, hirtelen minden fáradtság megszállta az elméjét.

Elegánsan leseperte magáról az apró morzsákat, majd eldőlve az ágyon nyakáig húzta meleg takaróját. A hűvös éjszakai levegő és a fák susogása a szobán kívül megnyugtatta, csapongó gondolatai mégis Felix körül pörögtek. A szőke férfi arcának emléke úgy élt a fejében, mint egy álom, melynek minden egyes részlete valóságosnak tűnt: a zafírkék szemek, ahogyan ragyogva ránéztek, és a lágy mosoly, amit nem látott elégszer.

Yoongi az ágy szélén feküdt, tekintete a plafonon pihent, de nem látta. Csak Felix volt ott, egy kép, amely egyre inkább ködösödött, ahogy a fáradtság eluralkodott rajta. Az álom határán egy pillanatra úgy érezte, mintha Felix keze az övét keresné, hirtelen újra érezte a szikrázó érintést a bőrén.

Érzékei eltompultak a néma csendben, utolsó gondolatával azt kívánta, hogy bárcsak még egyszer láthatná a szépséges fiatal férfit. Szemhéjai lassan lecsukódtak, végül teljesen elmerült az álom világban, ahol Felix ismét ott volt mellette.

*

A nyugodt, borongós fény finoman simította végig Yoongi arcát, ahogy átszökött a szobában lévő egyetlen ablak vékony, zöld függönyein. A reggeli napsugarak megvilágították a füstölt tölgyfa padlót, ezáltal lágy színt kölcsönözve neki. A kandallóban még mindig parázslott a tegnap esti tűz, míg a levegőben tovább keveredett a friss gyógynövények illata.

Yoongi nehéz szívvel ébredt, lelkét fájdalom mardosta, ahogy a valóság kiszakította az álomvilágból, és ezáltal Felix mellől is. Morogva öltözött fel, jó szokásához híven sötét, kantáros nadrágot húzott, míg felülre egy egyszerű világos inget vett. Kipillantva az ablakon látta, hogy a fák lombjait nehéz szél cibálja, így jobbnak látta magára kapni térdig érő, vékony vászonkabátját is. Enyhén domború, kis karimás barna kalapot nyomott a fejébe, majd a vállára akasztotta a táskáját. Hirtelen állt meg a mozdulatban, ahogy végigsimított az új pánton. Lelkiszemei elé ugrott Felix mosolya és arca, ahogy a kezébe adta a bőrszíjas táskáját. Hosszú ujjai meggyűrték az érzékeny anyagot, szíve már csak a szőke férfi gondolatára is hevesen kezdett verni. Végül megrázta magát, kitárta a fém ajtót, majd mélyet szívva a tavasz édeskés, hűvös illatából elindult dolgozni.

*

Yoongi el sem hitte, hogy milyen napot tudhatott a magáénak. Bőrszíjas táskájában alig néhány üveg illóolaj maradt, a legtöbb háznál sikeresek voltak az eladásai. Kedvelte javarészt a faluban élőket, jól ismerte őket már kis gyermekkora óta az apja révén. Míg a legtöbb osztálytársa az iskolai szünetekben a barátaival lógott, esetleg meglátogatták a távolabbi rokonokat, addig ő az apjának segédkezett. Boldogan húzta vele együtt a kis kézi kocsit, melyre minden reggel hatalmas kupacba pakolták a kiszállítandó csomagokat és leveleket. Yoongi már gyerekként is szerette látni a falusiak mosolyát, ahogy kezükbe vették az olyannyira várt irományokat. Már akkor tudta, hogy ő is valami hasonlót szeretne csinálni. Házalni, váltani pár szót a lakosokkal, miközben mosolyt varázsol az arcukra.

- Tudod Kedvesem, mostanában megint nem jó a gyomrom – panaszkodott neki aznap egy Hyeon nevű idős asszony. – Ha lenne rá valamid...

- A borsmenta lesz rá a legjobb – mondta Yoongi, és már nyúlt is a táskájába. Halvány sárga üvegcse került hosszú ujjai közé, majd felpattintva a tetejét az asszony orra elé dugta. – Kókuszolajjal van hígítva, így azzal már nem kell foglalatoskodnia. Amikor már kezdi érezni a panaszokat, dörzsöljön egy keveset a köldöke alá. Ha kifejezetten görcsöket érez, akkor oda is érdemes tennie.

- Áldott fiú vagy te, Yoongi – csipkedte meg két oldalról az arcát Hyeon néni. – Édesapád annyira büszke lenne rád.

Yoongi halványan elmosolyodott, majd zsebre rakta az illóolaj árát.

- Aztán ne tessék annyi zsíros dolgot enni, különösen lefekvés előtt!

Hyeon néni bólogatva integetett, majd útjára engedte az árust.

- Tudod fiam, az a helyzet, hogy mostanság aggódom az én Hanseomért – osztotta meg vele aggodalmait egy középkorú férfi, név szerint Lee Dong Wook. – Idén lesz egy éve, hogy a feleségemet elvitte a tuberkulózis. Én már megbékéltem vele, de Hanseo még csak kilenc éves, nem tudja rendesen feldolgozni, hogy meghalt az anyja. Az iskolában rosszul teljesít, a hangulata ingadozó, nem tud igazán koncentrálni, folyamatosan szorong...

Yoongi sajnálkozva bólintott egyet, tökéletesen vissza tudta idézni a lelki fájdalmait abból az időszakból, amikor elveszítette az édesanyját. Csak két évvel volt idősebb Hanseonál, és úgy érezte akkor, hogy belehal a fájdalomba.

- Rozmaring – mutatta fel Yoongi az üvegcsét, melynek zöldes árnyalatán halványan megcsillant a nap. – Egy-két csepp a mosdóvízbe segít ellazulni, oldja a szorongást, és jót fog tenni az alvásnak is. Reggel pedig kenjen egy keveset a fia tarkójára vagy halántékára. Segít frissíteni az elmét, és serkenti a szellemi teljesítményt és koncentrációt is egyaránt.

Dong Wook hálásan megszorította az árus kezét, miközben bankjegyeket nyomott az ujjai közé. Yoongi minden jót kívánt a férfinak, majd tovább haladt, hogy folytassa a munkáját.

A délelőttje és kora délutánja telis-tele volt hasonló vásárlóval. Egy utcában legalább két sikeres eladása volt, és ha a többi lakos nem is vett tőle semmit, pár jó szóval azért megillették. A falu egyik legidősebb nénije, Harin mama, aki már húsz éve megözvegyült, kedvesen beinvitálta egy finom teára, még pár szem édes süteményt is kínált mellé. Yoongi pedig illedelmesen elfogadta a meghívást.

Jócskán belenyúlt az idő a délutánba, mire a falu javarészét megjárta. A nap már majdnem lemenőben volt, mire a Főnix Ligethez ért. Kicsiny parkocska volt, nem messze a főtértől, tökéletesen alkalmas arra, hogy leüljön és megpihentesse fáradt tagjait. Yoongi megkönnyebbülten huppant le az egyik padra, amely a park közepén lévő szökőkút körül helyezkedett el. A lábai alatt még érezte a nap melegét, de a hűvös estékhez közeledve már nem volt annyira elviselhetetlen a fáradtság.

Miután leült, előhúzta zsebéből az apró, bőrkötésű noteszét, amelyben az eladásait vezette. Lassan forgatta hosszú ujjai között az örökírót, miközben a nap során kapott pénzt számolgatta. Apró, kerek érméket, és papír bankjegyeket tett maga mellé a padra, arcára széles vigyor húzódott, ahogy sorra belenézett a noteszébe, majd összegezte az aznapi keresetét.

- Fantasztikus! – lelkendezett halkan, ahogy visszagyömöszölte táskájába a pénzt és a kis füzetet.

Sokkal, de sokkal több volt, mint amit várt. Még így első ránézésre és számolásra is biztos volt benne, hogy szeptemberig nem kell majd aggódnia a tűzifa miatt. Ha rendesen beosztja, akkor még egy-két luxusabb dologra is futja majd. Talán egy új cipőt is vehet magának, és az alapanyagait sem kell kínzó pontossággal számolnia.

A Főnix Liget csendjében, ahogy a szökőkút vízének csobogása betöltötte a teret, Yoongi szusszantott egyet. A körülötte lévő színek, a park nyugalmának látványa, és a naplemente enyhe aranyfénye mind segítettek egy pillanatra elengedni az elmúlt napok feszültségeit.

- Talán végre megérdemlek egy korai vacsorát is – motyogta maga elé apró mosollyal a szája szegletében.

Aznap még semmit nem evett a pár édes süteményen kívül, amivel Harin mama megkínálta, de most már nem zavarta a gyomra korgása sem. Nem kellett aggódnia az anyagi dolgai miatt egy jó időre, innentől kezdve már csak okosan kellett bánnia a pénzével. Aznap végre valami örömet talált a nehéz nap után.

Mielőtt felkelt volna, újra Felix arca villant be a gondolati közé, mint egy árnyék, amely a napfényből bontakozott ki. Sokadjára jutott aznap eszébe a fiatal férfi, de mindig elhessegette, és igyekezett a munkájára koncentrálni. Azonban most egyedül volt, a víz lágy csobogásán és a dallamos madáréneken kívül semmi más nem volt körülötte. Lelki szemei elé ugrottak a zafírkék szemek alatt húzódó apró szeplők, és a puha szőke tincsek, amik olyan finoman keretezték a szépséges arcot. Fekete mágiának tartotta a szerelmet, az első látásra történőt pedig legendának, és most tessék! Nem bír szabadulni a vágyittas gondolataitól, és Felix arcától.

Mély sóhaj hagyta el ajkait, ahogy felemelkedett a padról, és útnak indult. Eltervezte, hogy meglátogatja a falu legjobb vendéglőjét, és ha már ott van, akkor vált pár szót gyermekkori barátjával, egyben a hely tulajdonosával, Jung Hoseokkal.