A felkelő nap éles sugarai erőszakosan törtek át a díszes üvegen, hogy végigcirógassák a méregzöld díványon heverő férfi porcelánbőrét. Lágy fénybe vonták a hollófekete hajzuhatagot, és a szép, kerek arcot. Yoongi vonásai megrezdültek, sűrű pillái megrebbentek, ahogy a nap sugarai tovább simogatták. Elméje ébredezni kezdett, az álom vastag takarója egyre messzebb húzódott tőle, hiába szorongatta oly erőszakosan vasmarokkal. Ködös gondolataiban újra és újra feltűnt az idegen szürke szempár, miközben sötét, hosszú karmokban végződő ujjakat érzett a testén. Hegyes, kivillanó agyarak kerültek a látóterébe, valahonnan messziről vad, éles vicsorgást hallott. Mozdulni akart, elmenekülni a rémséges fenevad elől, de nem tudott. Végtagjai ólomnehezek voltak, testét elhagyta minden ereje. Fázott, érezte, ahogy a kora tavaszi hűvös szellő bekúszik a ruhája alá, hogy libabőrös érintéseket hagyjon maga után. Kiabálni akart, de ekkor a torkára tekeredett valami. A szörny közben egyre közelebb ért hozzá, alakját eltakarta az éjszaka leple. Egy villanásra látta csak a hosszú karmokat, amik a magasba emelkedtek, hogy aztán kíméletlenül lecsaphassanak rá...

Min Yoongi zilálva ült fel az ismeretlen helyiségben. Hajszál csíkos ingje a testére tapadt, sötét tincsei nedvesen ragadtak az arcára. A mellkasához kapott, a szíve majd kiugrott az előbbi rémálom foszlánytól. Bal tenyerébe tompa fájdalom szúrt, de ahogy rápillantott, meglepődve vette észre a hófehér selyem kendőt, ami gondosan rá volt kötözve. A finom anyaghoz nyúlt, érdes ujjbegyeit végighúzta rajta. Elfordította a fejét, az ablakra nézett, ahonnan az éles fény töretlen erőszakkal mászott be. Yoongi arca lesápadt, ajkait egy kisebb kiáltás hagyta el, ahogy megpillantotta a díszes üvegre tapadt sötét indát. A vastag szár keresztbe szelte végig a boltíves ablakot, mintha félbe akarná hasítani. Itt-ott apró, zöld levelek bontakoztak ki rajta, de Yoongit így is elfogta a félelem, ahogy a múlt éjszakájára gondolt. Még mindig érezte a fojtogató hurkokat a nyakán, lassan derengeni kezdett neki a tenyerén lévő sérülés, és hogy miképpen szerezte. Emlékezett rá, ahogy legurult a lépcsőn, a kárörvendő hollórajra, és, hogy milyen fájdalmas volt elbicegnie a kerékpárjáig...

Yoongi a jobb lábára pillantott, nem volt rajta cipő, bokájára nedves, hideg borogatás volt téve. Rögtön megértette, hogy miért fázott álmában, és miért érezte úgy, hogy mezítláb sétál a csupasz, sáros földön. Megemelte kissé a lábát, várta a fájdalmas, szúró érzést, de az elmaradt. Előre hajolt, óvatosan a nedves rongy alányúlt, majd megtapogatta a bokáját. A duzzanat elmúlt, minimális érzékenységet érzett csak, ha jobban megnyomogatta ott, ahol előző éjjel a fájdalmat érezte.

- Felébredtél?

Mielőtt megfordulhatott volna, Yoongi már akkor érezte, hogy újra elveszett. Már csak a fiatal férfi mély és bársonyos hangja úgy hatott rá, akár egy puha takaró, ami finoman körülölelte a lelkét, simogatva ezzel minden egyes rejtett rezdülését.

A szőke érdeklődve nézte őt, karjait a háta mögé tette, alig öt lépésre állt Yoongitól. Akár csak tegnap, megint fehér fűzős inget viselt, de most egy fekete bőrmellény is lógott rajta. Nadrágja sötét volt, alig ért a térdéig, míg láncos, vastag bakancsa egészen a bokájáig húzódott.

- Hogy érzed magad?

- Én... fázom egy kicsit – hebegte Yoongi zavartan.

Szemeit nem tudta elszakítani a gyönyörű idegentől, aki pár lépéssel közelebb merészkedett hozzá. Kissé lehajolt, alig pár centire Yoongi arcától állt meg, majd tenyerét a homlokára helyezte. Yoongi biztosra vette, hogy az összes oxigén a tüdejébe rekedt. Érezte a másik bizsergető érzését a bőrén, az apró szikrákat, amik bár nem voltak olyan erősek, mint előző nap, mégis jelen voltak. Úgy gondolta, ha a tömpe ujjakon lévő díszes gyűrűk nem hűsítették volna ezt valamelyest, bizonyára felrobbant volna a feje zavarában.

- Szerintem nincs már lázad – lépett hátrább a szőke.

Yoongi a vékony csukló után nyúlt, majd visszarántotta magához a fiatal férfit. A zafírkék szemek értetlenül pislogtak rá, míg a vaskos rózsaajkak enyhén elnyíltak.

- Bi-biztos? – kérdezte Yoongi. – Megnéznéd azért még egyszer?

A szőke tétován bólintott, majd újra a másik homlokára simított. Yoongi elkerekedett szemekkel gyönyörködött a fiatal férfi szépségében. Ilyen közelről meg is tudta volna számolni az apró szeplőket, amik teljesen elbűvölték őt. Vadvirágos illat árasztotta el az orrát, ahogy tekintetével próbálta elméjébe vésni a szőke arcának minden milliméterét. A szépen ívelt szemöldök tökéletes vonalban húzódott a zafír szemek felett, egy kósza szál sem lógott ki belőle. A világos bőr hibátlan volt, ez Yoonginak már elsőre is feltűnt előző nap. Embert tudott volna ölni azért, hogy csak egyszer végigsimíthasson a zafír szemek alatti pöttyökön és a kívánatos rózsaajkakon...

- Biztos – lépett újra hátrább a férfi. – Valószínűleg a borogatás miatt fázol, mindjárt leveszem – mondta, és már ott sem volt.

Yoongi elhűlve nézett a kecses sziluett után, majd mosolyogva a homlokára simított. Kereste a bársonyos érintést, ami megbizsergette minden porcikáját, de nem érezte, csak a saját ujjai érdes felületét.

- Mi az, tán a fejed fáj? – érkezett vissza a szőke egy tégellyel a kezében.

- Ne-nem – bökte ki Yoongi bután. – Hogy hívnak?

- Ó, az nem fontos.

- De én szeretném tudni.

A férfi halványan elmosolyodott, ahogy leült a méregzöld dívány végére, és maga mellé helyezte a tégelyt. Ujjai közé csípte a nedves kötést, majd finoman lehámozta azt Yoongi bokájáról.

- Már egész szép, a duzzanat szinte teljesen lement.

Yoongi csinált pár bokakörzést, majd elégedetten konstatálta újra, hogy valóban rendben van a lába.

- Hogy kerültem ide? – fúrta tekintetét a zafír szemekbe.

- Hát... én találtalak meg hajnalban a lépcső alatt. Még szerencse, hogy nem hűltél ki. Nem igazán voltál magadnál, alig bírtalak ide visszacipelni.

- A lépcsőnél? – húzta össze szemöldökeit Yoongi. – De hát elindultam, miután leestem. Biciklire pattantam, és addig tekertem, amíg újra fel nem borultam. Aztán... - Yoongi elhallgatott, ahogy eszébe jutottak a testére tekeredő gonosz indák, amik kis híján majd megfojtották, és a szürke szemű acsargó szörnyeteg. – Én...

- Bizonyára beverted a fejed, amikor leestél a lépcsőről. Elég csúszós a felülete, velem is előfordult már. Nem csoda, hogy a bokád is olyan csúnyán megzúzódott, de ez majd segít – szedte le a tégely tetejét a szőke. – Fekete nadálytő krém, magam készítettem nem olyan rég kókuszolajból. Tökéletes fájdalomcsillapításra, és a zúzódást is szépen helyrehozza. A kezeden lévő kötést friss kamillás főzetbe áztattam, így nem kell aggódnod azon, hogy a vágás elfertőződik. A szádon lévő sebet is megtisztítottam vele.

- Köszönöm – hebegte Yoongi szemlesütve. – Sajnálom, hogy miattam kellett ennyit fáradnod. Bizonyára régóta ébren lehetsz...

- Ó, ugyan – legyintett a szőke mosolyogva, ahogy rövidke ujjait a sárgás színű krémbe mélyesztette. – Egyébként sem vagyok egy túl jó alvó.

Yoongi elcsendesedett, élvezte, ahogy a bizsergető érzés újra végigszalad a gerincén, ahogy a másik a sérült bokáját kenegette. Szemeit lehunyta, egy pillanatra átadta magát a kellemes érintésnek, amíg az abba nem maradt.

- Na, ezzel is megvolnánk – pattant fel a fiatal férfi. – A biciklidet kint hagytam, a bejárat mellett. Szinte egy lélek sem jár erre, de nem akartam kockáztatni, hogy valami hajléktalan ide téved, és meglóg vele. Ó, és a táskádat is megtaláltam! – mondta, azzal újra eltűnt.

Yoonginak eddig eszébe sem jutott édesapja hagyatéka, mégis érezte, ahogy szíve örömtáncot lejt erre az információra. Kinyújtóztatta lábait, végzett még pár bokakörzést a jobbal, majd körbenézett a helyiségen. Csak most vette jobban szemügyre a széles, faragott kandallót, melyben halkan ropogott a narancsos melegséget adó tűz. Peremén egy régi gyertyatartó, egy kopott könyv, és egy nehéz asztalióra helyezkedett el. Yoongi felállt fekvő helyzetéből, lábfejére húzta az ócska bakancsát, megkerülte a dívány előtti tömör faasztalt, majd kíváncsian a tűzfészek elé sétált.

Az első, amit meglátott, az a saját arca volt, ahogy a kandalló feletti négyzetalakú, díszes tükörbe pillantott. Száján a seb csúnyán fel volt repedve, ahogy óvatosan hozzáért, aprányit felszisszent. A barokk stílusú, nehéz asztali óra szerint tizenegy óra múlt öt perccel. Yoongi ebben erőteljesen kételkedett, de minden értelmet nyert számára, ahogy megpillantotta, hogy a vékony perc mutató erőteljesen kattog az ötös és tízes között.

- Bizonyára elromlott – mormogta maga elé, miközben végigsimított az apró szörny alakon a számlap alján.

Tekintete tovább haladt a kandalló peremén lévő tárgyakon, majd megpillantott a legszélén egy arany színű, ovális keretben lévő miniatűr portrét. Yoongi tétován az ujjai közé vette a képet, majd a szemei elé tartotta azt.

Az aranyozott fém több helyen is kopott volt, mégis erős keretet adott a portrénak. A férfi, aki a képen keresztül visszanézett rá nagy, kifejező barna szemeivel, nagyjából a húszas éveiben járhatott. Arcvonásai egyszerre voltak finomak, mégis karakteresek, tekintete barátságosnak tűnt első ránézésre. Vöröses ajkai halvány mosolyra húzódtak, arca két oldalán bájos gödröcskék lapultak. Világosbarna haja elegáns, dús hullámokban volt hátrafésülve, fülében egyetlen apró karika díszelgett.

Yoongi visszahelyezte a portrét a kandalló peremére, majd a díszes tapéta felé fordult, ami vastagon borította be a falakat. A mélyzöld szín itt is erősen dominált, amiken vékony, aranyszínű, stilizált rózsák húzódtak mindenfelé. Bár a tapéta pár helyen fakó és kopott volt, Yoongi még így is lélegzetelállítóan szépnek találta.

Megrezzent, ahogy a nehéz, sötét tölgy ajtó kinyílt, és belépett rajta a szépséges fiatal férfi. Tömpe ujjai között ott lógott a táskája, azonban egy valami rögtön szemet szúrt Yoonginak.

- A pántom...

- Bocsáss meg, bátorkodtam kicserélni a szakadtat – magyarázkodott a szőke. – Pont volt egy hasonlóm, sosem használtam még, azért is voltam el ilyen sok ideig. Még jó, hogy csatos, ha szegecses lenne, akkor bizony el lettem volna vele még egy darabig.

Yoongi mukkanni sem bírt, ahogy kezei közé vette a táskáját. Az új pánt tökéletesen illeszkedett, még színben is majdnem olyan volt, mintha csak az eredeti lenne.

- Én... köszönöm.

- Ugyan, semmiség – mosolygott rá a szőke. – Nem akartam belenézni, de a pánt cserélése közben véletlenül megláttam a kis fiolákat...

- Illóolajokat árulok – vágott közbe Yoongi, ahogy oldalára akasztotta táskáját. – Olyat, ami segít az emberek nyavalyáján. Hallani mostanában mindenfélét, hogy gyógyszergyárakat akarnak nyitni, hogy aztán kémiailag előállított tablettákkal tömjenek minket. Ijesztő belegondolni, hogy merre halad a világ.

- Tényleg?

- Igen, nem olvasod a híreket?

- Szerinted feljut ide hozzám bármilyen hír is?

Yoongi elvörösödött, ahogy realizálta, hogy mekkora butaságot is kérdezett.

- Igaz, elnézést. Szóval... hogy kerülsz ide?

A fiatal férfi szomorú mosolyra húzta rózsaajkait, miközben hátrált pár lépést. A zafír szemek bánatot tükröztek, ahogy a kandalló feletti díszes tükörbe pillantottak. Yoongi szólásra nyitotta vékony ajkait, végül mégsem mondott semmit, úgy érezte mintha egy pillanatra megállt volna az idő.

A kandalló meleg, narancsos fénye lágyan táncolt a szoba falain és bútorain. Különösen megcsillant a régi tárgyakon: a nehéz, asztali órán, melynek szüntelenül őrlődött a mutatója az ötös és a tízes között, a miniatűr portré üveglapján, és a gyertyatartó sötétre patinázott fémén. A boltíves ablakra tapadt indák árnyékai baljós mintákat szőttek a díszes, régi tapétára, és Yoongi újra érezte a fojtogató hurkokat a nyaka körül.

- Menned kéne – fúródott lelkébe a zafírkék szempár. – Ezúttal tényleg.

- Én... szeretnélek még látni.

- Az sajnos nem lehetséges.

- Legalább a nevedet áruld el! – lépett közelebb Yoongi. – Megmentettél, és kicserélted a szakadt pántomat...

- Mégis mi értelme lenne? Úgy sem találkozunk többé.

- Kérlek! – fogott két kézzel Yoongi a vékony csuklókra.

A fiatal férfi rózsaajkai elnyíltak, ahogy a tőle magasabbra nézett. Egy pillanatra rabul ejtették a sötét macskaszemek, és az őszinte kérlelés, amely mélyen bennük ült.

- Felix... - felelte halkan.

- Milyen egyedi – mosolyodott el Yoongi, - akárcsak te magad. Bizonyára valami nemesi leszármazott lehetsz ilyen szépséggel és bájjal.

- Miért, te talán az vagy?

- Én? – mutatott magára Yoongi meglepődve. – Mégis miért lennék? Egy egyszerű falusi kis legény vagyok, semmi különleges nincs bennem.

- Dehogynem.

- Tessék?

- Semmi – köhintett zavartan Felix, ahogy hátrább lépett, és a kandalló peremén lévő órára nézett. – Most már tényleg menned kéne.

Yoongi ellenkezni akart, szívét erősen tépte a bánat, ahogy a szépséges fiatal férfire nézett, végül megadóan bólintott. Felix a sötét tölgyajtóhoz lépett, majd szélesre tárta. Yoongi vetett még egy pillantást az elegánsan díszes nappalira, majd mélyet sóhajtva elhagyta a helyiséget.

Az előcsarnokba lépve egyenesen eltátotta vékony ajkait. A helyiség elképesztően tágas volt, magas mennyezettel, melynek közepén egy hatalmas, kovácsoltvas csillár lógott. Tompa fénye melegen csillant meg az ívesen lógó kristályfüggőkön, melyek néhol már megkoptak, mégis lenyűgöző hatást keltettek. A falon egyenletes távolságban elhelyezett patinás falikarok csak tovább növelték a helyiség világítását. A gyertyák pislákoló fényei kellemesen derengtek a sötét tapétán. Yoongi festmények, esetleg újabb portrék után forgatta a fejét, de egyet sem látott. Helyette megpillantott az előcsarnok közepén egy régi, faragott asztalt, melynek tetején egy porcelán váza ékeskedett. A bennük lévő virágok szárazan lógatták a fejüket, mintha valaki egykor díszíteni akarta volna a helyet, de az idő múlásával elfelejtett róla gondoskodni. Yoongi megtorpant, ahogy Felix kecses alakja a kétszárnyú mahagóniajtóhoz nyúlt, és a lába elé nézett. Akárcsak a nappaliban, a padló itt is simított kőlapokból állt.

Az éles napfény hatására összehúzta szemeit, ahogy kilépett az illatos virágoskertbe. Ameddig a szeme ellátott tulipánok, jácintok, nárciszok és magas haranglábak mosolyogtak a színtiszta kék égre.

- Itt ne hagyd a biciklid – mutatott Felix a bejárat melletti kerékpárra.

Yoongi hálásan biccentett, majd a kormányra fogott. Esküdni mert volna, hogy soha többet nem látja a biciklit, szinte biztos volt benne, hogy teljesen tropára ment, miután akkorát esett vele. Az egész nem egyezett össze azzal, amit Felix mondott neki. Talán tényleg csak beütötte a fejét, miután legurult a lépcsőn, és ez az egész szörnyes-indás dolog meg sem történt.

- Elkísérlek a lépcsőig, a végén még megint összetöröd magad.

Yoongi elmosolyodott, ahogy lassan tolni kezdte a karcsú test mellett a kerékpárt. Ezernyi kérdése lett volna a szépséges szőkéhez, mégsem tudta, hogy mivel kezdje. A virágtakarók színesen bólogattak a hűvös szellő hatására, a tavasz illata újra felerősödött. Yoongi nem akart elmenni, egy örökkévalóságnak érezte azt, hogy elindult az Ezüst Kanálból. Mintha egy másik dimenzióba lépett volna, egyszerűen nem értette, hogy hogyan állhatott itt ez a kastély magányosan ezzel a gyönyörű férfival.

A csend még akkor is kitartott köztük, amikor lemásztak a meredek lépcsőn. Yoongi a sebes ajkát kezdte el rágni, tekintete idegesen járt Felix angyali arcán.

- Hát, akkor minden jót – mosolygott rá illedelmesen a szőke.

Yoongi agya kattogni kezdett, majd hirtelen döntve engedte el a kerékpárt, és kapott a vékony csukló után, mielőtt Felix felléphetett volna az első lépcsőfokra.

- Várj! – kiáltotta kétségbeesetten. Felix felvont szemöldökkel fordult hátra, világos bőrén perzselő érzést keltettek Yoongi ujjai. – A-azt mondtad, hogy rossz alvó vagy. Hadd segítsek – hebegte, ahogy bőrszíjas táskájába nyúlt. Remegő ujjakkal kiszedett egy borostyán színű fiolát, majd felpattintva a tetejét sűrű cseppeket folyatott a szőke csuklójára. – Cédrusfa kivonat mandulaolajjal hígítva. Magam csináltam. A cédrus földes illata megnyugtatja az idegrendszert, elcsitítja az elmédet, és segít majd jobban aludni – mondta, miközben simogató mozdulatokkal Felix bőrébe dörzsölte az illóolajat. – Kenj egy keveset lefekvés előtt ide, vagy a halántékodra. Nem sok minden, de szeretném valahogy meghálálni az eddigieket, ha már nem akarsz többé látni.

- Ez nem arról szól, hogy én mit akarok – simított Felix Yoongi karjára. – Hanem arról, hogy mit szabad, és mit nem. Teljes szívből köszönöm – forgatta meg a fiolát rövidke ujjai között. – Ha igazán hálás akarsz lenni, kérlek ne említsd senkinek, hogy mi történt itt. Sosem láttál engem, és a kastélyban sem jártál, érted? Egyszerűen csak felejtsd el, hogy létezem.

- Elfelejteni, hogy létezel? – horkantott fel Yoongi, ahogy erőt véve magán mutatóujjával megcirógatta a zafír szemek alatti apró szeplőket. A rózsaajkak elnyíltak a nem várt érintésre, és ha az árus bátrabb lett volna, talán még többet is megtett volna. – Életem végéig hallgatok arról, hogy valaha is találkoztunk, ha ez a vágyad, de azt ne kérd tőlem, hogy elfelejtselek. Bármennyire is szeretnéd, a lehetetlent még én sem tudom teljesíteni. 

*A nappali, ahogy nagyjából én (illetve a chatgpt😅) elképzeltem*