A nap utolsó sugarai még éppen az ég alját simogatták, ezáltal különleges narancssárga fénybe vonva a talewoodi erdőt. Yoongi lihegve szállt le a bicikliről, hiába sétálta keresztül-kasul az egész falut hetente többször, az intenzív testmozgáshoz nem volt hozzászokva. Hátrasimította az izzadságtól nedves sötét tincseit, majd meglazította a nyakában lévő barna kendőjét. Kezébe vette a táskáját, és nyújtózott egyet, ahogy szemügyre vette a mohával borított kőlépcsőt, ami meredeken húzódott fel egészen a domb tetejéig. Egy pillanat erejéig eljátszott a gondolattal, hogy nemes egyszerűséggel hátat fordít a kis kalandjának, végül mégis meggyőzte magát az ellenkezőjéről. Ha már ilyen sokat fáradt, butaság lenne meggondolnia magát a célegyenesben.

Egymásután szedte a lépcsőfokokat, közben igyekezett, hogy a csúszós felületen ne veszítse el az egyensúlyát. Második esztendeje halogatta már, hogy új bakancsot vegyen magának, és bármennyire is nem szerette volna beismerni, legkésőbb az őszi esős időig muszáj lesz beszereznie egy új lábbelit, ha nem akar folyton vizes zokniban, felfázva házalni.

Talán a mai lesz a szerencsenapom, és ez a szörnyecske megvesz tőlem mindent is, - vigasztalta magát Yoongi, ahogy maga alá kapta az utolsó lépcsőfokokat.

Mélyet szívott az erdő földes illatából, a hűvös levegő bőséggel árasztotta el megterhelt tüdejét. Térdeire támaszkodva megismételte ezt még párszor, de amikor felnézett, pirosló tulipánok sokaságát látta maga előtt. Yoongi megdörzsölte a szemeit, biztos volt benne, hogy csak a képzelete játszik vele. Esélytelennek érezte, hogy a kietlen, sötét, barátságtalan erdő után egy virágba borult rétre érkezzen. Azonban szemei nem csapták be, és ahogy a végtelennek tűnő tulipán takaróra nézett, megpillantotta az oly sokat emlegetett kastélyt is.

A négy torony magasan emelkedett felfelé, mintha csak megakarnák érinteni az utolsó, narancsszínű napsugarakat. A tornyokat összekötő épület alacsony volt, Yoongi elsőre kétszintesre tippelte, de túl messze volt ahhoz, hogy biztos legyen ebben. Lassan araszolni kezdett az épület felé, közben nem felejtette el szemmel tartani azt sem, hogy merre lép. Kifejezetten szerette a virágokat, ezért úgy érezte, belesajdulna a szíve, ha valamelyik mosolygós tulipán az agyonhasznált bakancsa talpára tapadna.

Amikor kisfiú volt, az anyukája többször megemlítette neki, hogy a világ legédesebb illata számára a tavasz. Yoongi ezt sohasem értette igazán, ő csak a gyógynövényekhez értett, azokkal nem foglalkozott, amik nem voltak számára hasznosak. Azonban ez most más volt.

Ahogy egyre közeledett a több ezernyi kőből felépített kastélyhoz, úgy árasztotta el elméjét a tavasz bódító, finom illata. Fülébe valahonnan halk madárcsicsergés kúszott, mellette egy dongó repült el zümmögve a párját kergetve. Aztán megállt. Úgy kétszáz lépésre lehetett a kastélytól, amikor valami szokatlant pillantott meg. A díszes, boltíves ablakok valóban sértetlenül mélyedtek a kőtömbök közé, ahogy a tornyok tetői is csúcsosan meredtek az ég felé. A szürke cserepek szépen sorakoztak egymás mellett, és bár Yoongi még csak az egyik oldalt látta, biztos volt benne, hogy sehol nem találna hibát az épület küllemén. Egyet kivéve.

A szépséges, illatos virág takaró alatt barátságtalan, sötétbarna, durva indák húzódtak. Az első két torony közti félkör alakú, kőből kirakott verandán kúsztak felfele, akár a mérges kígyók, és terjedtek el az egész épületen. A díszes, boltíves ablakokra hatalmas tenyérként tapadtak rá, míg a kastély többi részét is mindenütt befedték. Karmokként szorultak rá a tornyokra, míg a sima kőfelületre piócaként tapadtak.

Yoongi oldalazni kezdett, kíváncsi volt, hogy a zord indák valóban az egész helyet befedik-e. Észre sem vette, hogy a kezdődő tulipán rétet mikor váltották fel a nagyfejű, lila jácintok, és a közel fél méteresre nőtt rózsaszín haranglábak. Tekintetét rabul ejtették a kellemetlen érzést keltő indák, amik szoros hurokként szorultak az egyik torony legfelső ablakára. Ha egyszer egy ilyen az ő nyaka köré kerülne...

- Te mit keresel itt?

Yoongi aprót sikkantva ugrott egyet, ahogy a hang irányába pillantott. A térdig érő haranglábak között észre sem vette a földön pihenő fiatal férfit, aki ijedt ábrázattal méregette őt.

- Én izé... - kezdte Yoongi, ahogy kapkodva lehajolt a táskájáért. Korholta közben magát rendesen, nem is emlékezett rá, hogy mikor esett ki a kezéből. – Szóval én csak erre jártam... és hát gondoltam, hogy... esetleg ha...

A bőrszíjas táska tompa puffanással esett vissza a haranglábak közé. Yoongi szíve meglódult, ahogy sötét szemei összekapcsolódtak a másik tekintetével. Az előbbi torkát fojtogató érzés egy szempillantás alatt megszűnt, helyét izgatottság vette át, úgy érezte, hogy egy egész lepkeraj költözött a gyomrába. A heves pulzus megszédítette, ahogy rabul ejtették a másik zafírkék íriszei.

Min Yoongi számára a szerelem ismeretlen fogalom volt annak révén, hogy titokban saját neméhez vonzódott. A faluban egy ismerőse néha kisegítette, ha szüksége volt a vágyai tompítására, de elképzelni sem tudta, hogy bárki iránt is gyengéd érzelmeket tápláljon valaha. Az első látásra szerelem fogalmat pedig egyenesen városi legendának, mi több, fekete mágiának tartotta. De ahogy végignézett az előtte ülőn, szemügyre vette a szépséges arcot, a finom vonásokat, a gömbölyű orrt, a rózsaajkakat és az apró, vöröses szeplőket, tudta, hogy végleg elveszett.

A férfi felállt, gyűrűvel díszített, tömpe ujjaival hátrasimította hosszú, szőke tincseit, közben egy pillanatra megcsillantották a nap lemenő sugarai a fülében sorakozó arany karikákat.

- El kell innen menned! – szólt Yoongira.

Yoongi érezte, ahogy a tarkóján lévő pihék égnek állnak a mély, bársonyos hangra, mely olyan lágy volt, mint a hegedű húrja, amikor finoman megpengetik. A torka kiszáradt, mozdulni sem bírt, mintha az indák a lába köré csavarodva megdermesztették volna.

- Süket vagy tán? – lépett hozzá közelebb a másik.

Yoongi tekintete a rövidebb, világos tincsekre tévedt, amik a zafír szemek elé lógtak, és finoman a szeplőkre simultak. Nevetséges módon féltékeny lett rájuk, ő is érezni akarta a férfi bőrének puhaságát. Egyesével számba vette volna az összes kis vörös pöttyöt, amik szétterültek a szépséges arcon. Aztán a selyemszőke hajba túrt volna, pár tincset az ujja köré csavarva, különösen azt a kettőt, amik apró fonatként húzódtak a férfi díszes füle mögött egészen a kulcscsontjáig. És ha csak azokra a vaskos, rózsaajkakra pillantott...

- Héj, mi bajod van? – szólt hozzá immár élesebben a másik. – Mondtam már, hogy menj innen! Hát nem érted, hogy...

A szőke elhallgatott, zafír szemeit az ég felé kapta, finom vonásait eltorzította a félelem, kétségbeesett tekintetét újra Yoongira emelte.

- Erre nincs idő! – rivallt rá a férfi, majd egy hirtelen mozdulattal a csuklójára fogott.

Jajdulva rebbentek szét, mindketten a kezükhöz kapva. Yoongi fájdalmasan dörzsölte a csuklóját, úgy érezte, mintha egy seregnyi méhraj csípte volna meg.

- A francba... - dünnyögte a szőke, majd ujjaira húzta hosszúujjú, fűzős ingjét. – Gyere! – nyúlt újra Yoongi csuklója után, majd futóléptekkel távolodni kezdett a kastélytól.

Min Yoongi világéletében gyűlölte, ha mások megmondták neki, hogy mit csináljon. Többek között ez volt az egyik indoka, amiért úgy döntött, hogy saját vállalkozásba kezd. Nem akart egy parancsolgató, minden lében kanál főnököt, aki minden idejét beosztja. Ő a saját maga elvei szerint akart élni, és büszke volt arra, hogy neki aztán senki nem mondta meg, hogy mit, hogyan csináljon. Most mégis szó nélkül hagyta, hogy ez az ismeretlen ember úgy cibálja maga után, akár egy porcelán játékbabát.

- Nem mehetek veled tovább – torpant meg hirtelen a férfi a lépcső tetején, majd szembe fordult vele. – Kivel jöttél ide?

- E-egyedül – rebegte Yoongi megszeppenve. – A bi-biciklim lent van...

A szőke lenézett egy pillanatra, zafír szemei megcsillantak, ahogy megpillantotta a sűrű fák között a kerékpárt.

- Remek – fordult vissza Yoongi felé. – Menj haza, rendben? Ülj fel szépen a biciklidre, és tekerj olyan messzire, amennyire csak tudsz, megértetted? – fogott Yoongi vállaira két oldalt. – És még csak véletlenül se gyere vissza!

- De én...

- Menj már! – rivallt rá a szőke.

Yoongi egy utolsó pillantást vetett még a másikra, majd nehéz szívvel rohanni kezdett a lépcsőn. Még magát is meglepte olyan gyorsasággal szedte a fokokat, egy óvatlan pillanatban azonban kicsúszott a lába alól a talaj. Karjait maga elé kapva borult előre, szemeit ösztönösen lehunyta, ahogy felkészült a legrosszabbra.

Hollók károgására ébredt fel, egy egész raj körözött a fák között. Szájában fémes ízt érzett, bokájába és tenyerébe éles fájdalom nyilallt. Nyöszörögve húzta maga alá lábait, ahogy négykézlábra támaszkodott. A Hold fénye vékony sugárként tört be a fák közé, éppen csak némi fényt adva. Yoongi összeszűkült szemekkel nézte a bal tenyerét, melyet sötétre festett a ráragadt sár, és a saját vére. Sziszegve állt két lábra, érezte, hogy nehezen terhel a jobb lábára. A kantáros nadrág szárához nyúlt, kissé megtapogatta, alatta a bokája keményen duzzadt volt. Bicegve a kerékpárhoz ment, remegő kezekkel a kormányért nyúlt, végül megtorpant. Ijedten tapogatta végig a testét, majd kétségbeesetten körülnézett.

- A táskám... - hebegte maga elé a sötétbe.

Megfordult, a meredek lépcső háromszor olyan hosszúnak tűnt, mint amikor idejött. Tett egy lépést felé, elhatározta magát, hogy bármi áron visszaszerzi az édesapja táskáját, és a benne lévő finom illóolajokat. Éppen csak fellépett az első lépcsőfokra, amikor a távolból ijesztő, acsargó hangot hallott. Elméjét azonnal ellepte a pánik, ahogy körülnézve nem látott semmit. Cserepesre száradt ajkait megnedvesítette, majd visszabicegett a kerékpárhoz. Jobb lábát átlendítette rajta, igyekezett a balra terhelni, végül ellökve magát pedálozni kezdett.

Nyögve tette meg az első pár métert, szemeit elfutotta a könny, ahogy minden tekerésnél éles fájdalom nyilallt a bokájába. Azt sem tudta, hogy merre megy, az orráig sem látott, a Hold fénye mintha egyre halványabbam világított volna. A vicsorgó hang újra megcsapta a fülét, ezúttal hangosabban, mint legutóbb. Pánik futott rajta végig, de nem mert hátranézni, helyette próbált még gyorsabban tekerni.

Egy magasan kiálló gyökérbe ütközött, akár csak egy gumilabda, úgy pattant meg rajta a bicikli első kereke. Fordult vele egyet a világ, ahogy újra felborult, ezúttal a hátára esve. Köhögve fordult az oldalára, a hollóraj újra a sűrű fák között hangoskodott. Egyszerre hallotta a madarak rosszindulatú, éles károgását, és a beazonosíthatatlan acsargó hangot.

Yoongi a biciklire nézett, ami alig pár lépésre hevert mellette. Kúszni kezdett felé, de mielőtt a kormányra fogott volna, valami a bokájára tekeredett. Sikítva fordult hátra, ahogy a vastag, durva inda felkúszott egészen a combjáig. Hosszú ujjaival az érdes felületre fogott, erőteljesen feszegetni kezdte, de mindhiába volt. Az égig érő fák sötét árnyai közül újabb indák törtek elő. Yoongi kétségbeesetten próbált szabadulni, mély hangján segítségért kiáltozott, de a hollók károgása elnyomta azt. Pillanatokon belül fonódtak a végtagjaira az indák, karjait a teste mellé szorították, egészen a nyakáig kúsztak, amíg egy hurokban a torkára szorultak.

Yoongi levegőért kapkodott, közben bármennyire is próbálkozott, nem jött ki hang a száján. Reményvesztetten vergődött, ajkai közül kifolyt a nyála, arca a hideg, saras földnek nyomódott. Szemei fennakadtak, ahogy a szorítás egyre erősebb lett, füleiben folyamatosan a hollók barátságtalan éneke hangzott. Elfogta a szédülés, érezte, hogy pillanatai vannak már csak hátra. Szemeit lehunyta, nem mozdult, megsemmisülve várta, hogy a halál magával vigye őt.

Az ijesztő, acsargó hang kettészelte az erdőt. A hollók elnémultak, a föld megrezdült, Yoongi utolsó erejével résnyire nyitotta a szemeit. Még a végső pillanataiban is kíváncsi volt, hogy miképp néz ki a halál. Tekintete elhomályosodott a levegőhiánytól, nem tudott mást kivenni a vicsorgó hangokból csak egy rideg, szürke szempárt. A sötétség úrrá lett rajta, íriszeit lehunyta, és öntudatlanul zuhant bele a hideg, zord semmibe.