Már megint kezdődik..

Napok óta nem aludtam rendesen, de egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal.

Amint elalszom újra és újra lejátszódik ugyanaz a rémálom.

Ez az a pillanat, amikor inkább a kialvatlanságot választod.

Legalábbis én túl gyenge vagyok ahhoz, hogy újra átéljem. Az életem.

Sóhajtva kiléptem az erkélyre, egy doboz cigivel a kezemben, majd ugyanazzal a lendülettel vissza a meleg szobába, pulcsi után kutakodva. A szobát csak a hold fénye világította meg, de sikeresen megtaláltam a legmelegebb ruhadarabomat.
Így már nyugodtan élhettem a szenvedélyemnek.

Ez annyit tesz, hogy miközben elszívtam egy szál cigit nem fagyott be a seggem.

Az erkély az egyik kedvenc helyem. Mivel ebből kettő van az enyémet sosem zavarja senki. A másik kedvenc helyem a tetőtér, hiszen ez az én kuckóm. Lent van anyám meg a nevelőapám, én pedig itt fent. Így nem kell belecsöppennünk egymás életébe. Nem mellesleg itt biztonságban vagyok.

Egy ideig még vizsgáltam az eget. Néhol egy-egy felhő takarta az égboltot, de így is láttam csillagok millióit. Miközben bámultam a holdat beugrott, hogy Szöulban a napot látják. Gondoltam írok Annának, hogy milyen kint, hogy érzi magát, de most is elvetettem az ötletet. Nem fogom zavarni, ő úgy sem tartott fontosnak. Alap volt neki, hogy megvédjen, ha szarban voltam, de barátkozni nem barátkoztunk. Nekem viszont nagyon fontos lett, és mindig szidom magam, mert sosem köszöntem meg neki tetteit.

Még ehhez is gyenge vagyok. Nem akartam közel engedni magamhoz, féltem, hogy olyan, mint a többiek. Mint azok, akik megkeserítették az életem.

Már a gondolattól is könnyek gyűltek a szemembe, de nagynehezen mégis sikerült feltápázkodnom a székről, és visszafeküdnöm az ágyamba.

Tanácstalanul bámultam a plafont, forgolódtam, mikor hozzászokott a szemem a sötétséghez a holdfényben megállapítottam, hogy a fekete körömlakk kezd lekopni, és még azt is észrevettem, hogy egy kicsit rendetlenség van. Néhol szétdobált ruhadarabok, az íróasztalom pedig maga a káosz. Majd nappal rendet pakolok.

Sajnos a szobámban megfigyelhető dolgok végesek, ezért egy idő után rám telepedett az idegesítő unalom. A jól bevált unaloműzést, a telefonozást választottam.

Nagy örömömre mikor megnyitottam a twittert kaptam egy VLive értesítést. A fiúk liveolnak.

A viselkedésem lecsökkent 14 éves szintre, izgatottan nyitottam meg az alkalmazást.

Jungkook kezdte a beszédet, de az Annyonghasejo! köszönésen kívül nem tudtam többet megjegyezni, mert megpillantottam Jin karjai közt egy Annára hasonlító lányt.

Egy átlag army kiakadt volna, hogy elveszi az a ribanc a biasukat, de én inkább azon agyaltam, hogy vajon tényleg Anna az vagy nem.

Elmélkedésemet a fülsüketítő kiabálás szakította meg.

-Magyarország és környező társai jövünk-kiáltotta a csapat, majd pár aegyo után leállították a liveot.

Gyorsan az elejére tekertem, és újra meghallgattam. Akkor még az információ nem jutott el az agyamig.

Többször meg kellett hallgatnom, hogy leessen, hogy szerény hazámról beszélnek. Megvártam amíg valaki csinál angol feliratot, és amikor az is Hungaryt írt végleg elvesztettem az eszem.

Szívem dobogása egy új tempót vett fel, olyan gyorsat, hogy csodálkozom, miért nem tört ki a helyéről. Nem értettem, miért pont IDE jönnek, miért nem Berlinbe vagy bárhova. Elmondhatatlanul boldog voltam.

De semmi nem tart örökké.

Miközben az esküvőmet terveztem V-vel beugrott, hogy nincs is elég pénzem a koncertre.

Ekkor a boldogságot hatalmas düh és bú váltotta fel, es halk zokogásba kezdtem.

Haragudtam magamra, mert a félretett pénzemet elköltöttem, mert feladtam a reménykedést.

Haragudtam anyámra, mert van pénze, és inkább zabáltatja a dagadt szerelmét, minthogy a lányának örömet okozzon.

És haragudtam a BigSHitre, amiért pár hónappal hamarabb nem tudta bejelenteni a turnét.

Miután kiszidtam magam értelmesebb tevékenykedést választottam.

Elkezdtem elemezni a lányt.

Első megfigyelésem az volt, hogy nagyon zavarban van, a másik pedig az, hogy ki van szívva a nyaka. Mármint na. Ez feltűnő volt. A stílusa nagyon hasonlít Annáéra, egy fekete nadrág és egy rózsaszín pulcsi. Az arcuk is teljesen megegyezett. Már szinte biztos voltam benne, hogy ő az, ezért meg is kerestem facebookon, hogy írhassak neki.

Szia Anna.
Nem te vagy a...-najóó, törlés.

Annyira hülye vagyok.. Ha pont most írnék neki azt hinné, hogy kihasználnám a jövőben. Most nem szabad ráírnom, túl feltűnő lenne.

Nem a Bangtan miatt szeretnék vele találkozni, és barátkozni meg főleg nem. Ő már elköltözött, új életet kezdett.

Elkeseredve gondolkoztam az életemen. Nincs pénzem, nincs koncertjegyem, nincsenek barátaim. Nincs semmim.

¥¥

Valószínűleg álomba sírtam magam, vagy nem is tudom, mi történt az éjjel maradék óráiban, de muszáj volt aludnom valamennyit, mert a felkelésre emlékszem.

Dülöngélve a fürdő felé vettem az irányt.

-Csak a szokásos-motyogtam szemforgatva a tükörképemnek.

Hidegvízzel megmostam az arcom, hogy picit emberibben nézzek ki, majd amikor észleltem, hogy nem sikerült vállrántva elhagytam a helyiséget.

A lépcsőhöz mentem, ahol pár percet hallgatóztam, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nincs lent senki halkan elindultam a konyha felé.

-Jó reggelt- vigyorgott idegesítően anyám.

Azt hiszem el kell mennem fülészetre...

-Szia-mondtam egyhangúan, majd kutakodni kezdtem a hűtőben.

-Milyen nap van ma?-érdeklődött.

Vállrántással válaszoltam, és folytattam a tevékenységemet.

-Áhh-világosult meg- csütörtök. Akkor ma jön az újságos-közölte, és egyből utána csöngettek is-Hah, mondtam-tette a hülyét.

Nem reagáltam semmit, csupán kivettem a tejet a hűtőből.

Sietősen kerestem egy tálat, kanalat és valami müzlit, és rápakoltam ezeket egy tálcára. Visszamentem a birodalmamba,  útközben pedig kivettem anya kezéből az újságot amit nekem nyújtott.

Felérve megnéztem, hogy mit adott. Álláshirdetés. Várj, mi?

Honnan tudta, hogy gondolkozom azon, hogy dolgozzak?

Meglepődve birizgáltam az újság sarkait.

Agytekervényeim sietve dolgoztak, és sok teória közül arra jutottam, hogy csak odanyújtott egyet random. Mást nem nézek ki belőle.

Gondolataimat tisztázva lenyugodtam, és elkészítettem a reggelimet.

Müzlimet emésztgetve megbizonyosodtam arról, hogy anyám tényleg random volt, ugyanis sehol nem volt diákmunka feltűntetve.

Nem is tudom mit gondoltam, hogy valami gondolatolvasó? Haha poénos..

Bekapcsoltam a laptopom és elkezdtem témához illően keresgélni.

Alatta elindítottam egy kpop egyveleget, ezzel sokkal izgalmasabbá téve az egyhangú hirdetéseket.

Blackpinket énekelve görgettem le és le, amikor megtaláltam egy viszonylag jól kereső helyet.

Egy raktárban csomagoláshoz keresnek alkalmi munkavállalót 14-20 és 60-? korúaknak.

Megkerestem az elérhetőségeket, majd tárcsáztam a számot.

-Jónapot kívánok, Kiss Dániel vagyok, az Allestore* nevű vállalat igazgatója. Miben segíthetek?-hallottam a vonal másik végéről.
-Üdv, rátaláltam az álláshirdetésükre-kezdtem, de félbeszakított.
-Oh, értem. Ez szuper. Vállalja?
-Kifejtené kérem, hogy miféle csomagolásról van szó?
-Ma ráér?
-Igen.
-Jöjjön be a mai nap folyamán, itt elmondok minden információt. Személyes dolgokat hozzon. Mi a neve?
-Varga Kata vagyok.
-Rendben Kata, várom.

*ilyen cég nem létezik, csak a fejemben. Azaz remélem😂😂😂