Rekord idő! Több, mint 23 napja nem jelentkeztem. Suli végén utolsó hajrá, nyári diákmunka. Nem magyarázkodom. Sajnálom, nem volt kedvem, időm blabla. De hagylak téged olvasni, izgalmas dolgok előtt állsz/ülsz/fekszel drága olvasóm.

 ¥¥

Nem akartam elengedni Bencét. Ennek több oka is volt, a hiányának a kipótlása, és az arcom eltakarása. Az idilli hangulatot muszáj volt elrontania. Ha nem tette volna nem vállalnám fel testvérnek.
-Elég lesz-veregette meg a vállam levegőért könyörögve. Óvatosan eltávolodtam tőle, majd félve a szemébe néztem. Meglepődöttségtől kidülledt íriszei percekig pásztázták az arcom.
-Veled meg mi van Hugi? Ijesztően nézel ki-érintette meg óvatosan az állam, hogy mégjobban szemre vegyen.
-Köszönöm, te is jól nézel ki ma-forgattam meg a gyulladt szemeimet-milyen volt a repülőút? Ugye milyen szép a város?-váltottam témát.
-Ne terelj-parancsolt rám.
-Egy kicsit később elmondom-de most nézd, itt van ChoHyung-mutattam az említettre mosolyogva.

¥¥

Az utóbbi pár órában megreggeliztünk, átadtuk az elmaradt ajándékokat, és sokat beszélgettünk. Már azt hittem, hogy Bence elfelejtette, hogy tartozom még neki egy probléma elmeséléssel. Viszont eléggé rossznak ígérkezett ez a meglátás, olyan 11 tájékán újra felhozta.
-Azt hitted, hogy elfelejtettem?-nevetett-Na mostmár tessék elmondani.

Sóhajtva a szobám felé intettem, és el is indultam arrafelé. Az ágyamra mutatva jeleztem az engem követő családtagomnak, hogy leülhet.
-Szép szoba-foglalt helyet-mesélj.
-Minden olyan tökéletes volt-szipogtam-talán épp ez volt a baj. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Jin féltékeny volt olyan srácokra akiket én észre sem vettem. És a többi tag kitalálta, hogy tesztelik a hűségem, de nem akárhogyan-itt már kicsordult egy könnycsepp-sorban ajándékoztak a fiúk, és tudod mit kaptam Jimintől?-egyre szaporábban követték egymást az apró könnyek-egy csókot. Megcsókolt, érted?!?-dühöngtem.
-Mi a fasz..-reagálta Bence, majd hirtelen felkelt, és kiment a szobából. Látszott rajta, hogy ideges, ilyenkor nem lehet megállítani. Becsuktam a szobaajtót, hogy folytathassam a pityergésemet, majd valamilyen belső megérzés miatt a szoba eldugott sarkába pillantva egy ismeretlen szatyrot találtam.

*Eközben* Bence szemszög

Soha nem voltam még ennyire mérges. Kinek hiszik magukat, hogy csak úgy játszadoznak Annával?!?? Na majd én megmutatom nekik!
Feszülten siettem ki a házból, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a hely nem Magyarország. Ezért visszafordultam, és megérdeklődtem anyától a bizonyos banda címét.
Miután kiszedtem belőle bepötyögtem a telefonomba, és elindultam a nagy világba. A dühöm nem enyhült, ahogy odaértem az említett épülethez hangosan dörömbölni kezdtem az ajtót. Egy magas srác nyitott ajtót. Előkerestem egy képet amit Anna küldött, majd összemértem az előttem állóval. Miután beazonosítottam, hogy SeokJin áll előttem elkezdtem ingerülten lökdösni befelé.
-Hogy tehettétek ezt? Mit ártott nektek a húgom? Mindig rólad beszélt, egyenesen rajong érted, te meg kihasználod?-ordítottam miközben a falhoz szorítottam.
Nem ellenkezett, tűrte a fájdalmat. Ez teljesen meglepett, szóval kicsit engedtem rajta.
-Folytasd kérlek-sóhajtott-megérdemlem.
Jobban szemügyre vettem, szemei karikásak és vörösek voltak, letörtnek és gyengének tűnt. Elengedtem.
-Jól elbasztad-mondtam őszintén.
-Tudom-hajtotta le a fejét-én csak féltékeny voltam. Annyira szép, és különleges. Minden fiú megnézi, és rohadtul zavar. Azt szeretném, hogy csak is az enyém legyen. De most elcsesztük-már-már könnyezett.
Átéreztem a helyzetét, én is nagyon féltékeny voltam, sokat kellett veszekedni Csillával, hogy végre felfogjam, hogy csak engem szeret.

A hátamon éreztem pár tekintetet, ezért hátrafordultam. Hat másik srác nézett. Nem akartak letámadni, csak néztek. Nagyon kész voltak ők is. Főleg a legkisebb. Akkor ő Jimin.
-Figyeljetek-néztem körbe-én tökre átérzem a helyzetet, mert én is rohadt módon féltékeny típus vagyok, de azért ezt nem kellett volna. Hogy juthatott ilyen az eszetekbe? Nem is érdekel inkább. Anna szeret titeket, főleg téged, Jin, de most nagyon megbántottátok.
-Más a gondolkodásunk. Ezek azt hitték, hogy majd megérti. De ő lány-mondta a legmagasabb.
-Pontosan-bólogattam.
-Van esélyünk még? Bármit megteszünk-szinte könyörgött egy másik srác.
-Persze, semmi nem lehetetlen, csak nagyon kell akarni-vigyorodtam el.

*Anna szemszög*

Felkaptam a fehér szatyrot, leültem az ágyra, és belekukkantottam. Megláttam a Taehyungos párnát, és a Hoseokos babát. Szóval elhozta az ajándékokat.

Mindegyik címkézve volt. Egy levelet pillantottam meg, amit Jin neve díszített. Óvatosan kibontottam, de amikor nekikezdtem volna az olvasásának SeJo benyitott.
-Sziaa-mosolygott, de amikor meglátott elhúzta a száját-még mindig ezen rágódsz?
Válasz helyett elkezdtem olvasni a levelet.

,,...remélem tetszik az ajándék..."

Kinyitottam a dobozt, amiben egy porcelán szív pihent. Megfogtam, és úgy folytattam az olvasást.

,,Nem tudtuk, hogy így fog elsülni. Azt hittük majd megérted."

Megértem? Mit lehet ezen megérteni?!?

Idegesen pillantottam a barátnőmre.
-Hogy tehették?-kezdtem el sírni, de most az idegességtől.
-Nem tudom miért vagy ilyen. Nem nagy dolog, szerintem semmi értelme fennakadni ezen. Feleslegesen hisztizel-közölte lenézően.
Teljesen meglepődtem rajta, és még mérgesebb lettem.
-A kurva életbe már-ordítottam magyarul, és földhöz vágtam a legközelebb lévő tárgyat, ebben az esetben a porcelán szivecskét, ami óriási csörrenéssel ért padlót, és apróbbnál apróbb darabokra tört-ha ezért jöttél ide akkor menj is. Úgy gondolom nem téged csókolt meg az egyik legjobb barátod, csak azért mert nem bízik benned, mert egy hülye ribancnak hisz. Mindegyik tag. Szerintem te sem örülnél és folytatnád tovább a megszokott életed, vagy, ha igen, akkor sajnálom, én nem ilyen vagyok. Ha nem tetszik el lehet menni-mondtam hisztérikus hangnemmel.

SeJo elgondolkodott, majd az ajtó felé vette az irányt. Az ajtóból visszanézett, és szomorúan elmosolyodott.
-Hozok zsepit, várj itt-mondta egyszerűen.
Egyáltalán nem erre a válaszra számítottam, ezért elkezdtem nevetni. Azt hittem, csak úgy itthagy.
-Van itt is zsepi-kiáltottam utána vigyorogva.
Mosolyogva jött vissza.
-Komolyan azt hitted, hogy nincs bennem ennyi bűntudat? Annál jobban szeretlek-karolt át-ne veszekedjünk, nem szeretnélek elveszíteni.
-Én is szeretem azt a hülye fejed-öleltem meg.
-Amúgy mit jelent az a magyar kifejezés amit ordítottál, miközben összetörted azt ott?-mutatott a földre.
-Melyik?-csodálkoztam el. Nem emlékeztem magyar kifejezésre.
-Valami, idézem:kulva...-mondta eszméletlen cukin.
-Kulva?-röhögtem.
-Ne nevess ki, nem tudok magyarul-hajtotta le a fejét hisztit színlelve.
-Kurva életbe? Erre gondolsz?-kérdeztem.
-Igeen az-csillant fel a szeme.
Elmagyaráztam neki, hogy ez mit takar, és annyira tetszett neki, hogy csúnyát mondtam, hogy megkért, tanítsam meg magyarul káromkodni. Szép is a magyar nyelv..

Eleget tettem a kérésének, elég gyorsan tanult, a kiejtésen kellett igazából csak csiszolni. Negyed óra múlva a legjobb barátnőmnek lett egy bizonyos magyar szókincse, cifrábbnál cifrább káromkodásokkal telítve.

-Mostantól csak ezeket fogom használni-vigyorgott-ezt úgy sem értik.

SeJonak sikerült felvidítania, legalábbis elfeledtette velem egy ideig a történteket, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Azt hiszem, ő tényleg igazbarát.

Csak ne vettem volna észre a porcelán szilánkok között előbukkanó csillogást...

Folyt. köv.
Amúgy most is vasárnap van, nem lesznek hétfőn részek, csak csípőből, úgy ahogy jön. Biztos közrejátszott az ötlethiányhoz a nyomás, hogy úristen hétfőn kéne írni, szóval ezt kilőttük. Egy próbát azért megért.😁