Kikerekedett szemekkel körbenéztem. A fiúk rezzenéstelen arccal nézték a reakciómat.
Sokkoltan, földbegyökerezett lábakkal álltam. Az egyetlen zaj ami hallatszott az ajándék koppanása a földön, ami az én kezemből esett ki.
A szobában megfagyott a levegő, megszólaltam volna, de fogalmam sem volt, mit mondjak és hang sem jött ki a számon. Ránéztem Jinre, de semmit nem tudtam leolvasni az arcáról.
Millió kérdés fogalmazódott meg bennem.
Könnybe lábadt szemmel siettem az ajtóhoz. Az utolsó magabiztosságomat előkapartam, visszafordultam hozzájuk.
-Khm-köszörültem meg a torkom-az ajándékok címkézve vannak.
Gondolkodás nélkül becsaptam a bejárati ajtót és elindultam valamerre. Én sem tudtam, hogy hova megyek, csak egyedül akartam lenni. Lehet, hogy a szobám is megtette volna, de nem akartam még Jinnel beszélni, és ott rám találhatott volna.

Egy elhagyatott játszótérhez értem. Leültem a nyikorgó hintára és keserves sírásba kezdtem. A fejemben folyamatosan lejátszódott ahogy Jimin feszülten közelít, és megcsókol. Nem értettem. Én bíztam bennük, és minden olyan tökéletes volt. Csak kihasználtak?
A gondolatától is megszakadt a szívem.
Nem foglalkoztam azzal, hogy felfáztam, és azzal sem, hogy -10 fok volt kint. Semmi nem tudott érdekelni.
Az időközben egyenletesre váltott szipogásomat a telefonom csörgése zavarta meg. Jin hívott.
Sóhajtva felvettem.
-Mondd-szóltam bele erőtlenül.
-Tudnánk beszélni?-kérdezte. A hangja átlagos volt. Semmi megbánás vagy bármi.
-Mondd.
-Úgy gondoltam szemtől szembe-sóhajtott.
-Ja-tettettem a megértést. Nem akartam vele élőben beszélni.
-Hol vagy?-érdeklődött.
-Valahol-nevettem fel keserűen-fogalmam sincs, valami játszótéren.
-Aj, miért nem tudod, merre mész? Ne legyél ilyen felelőtlen-vetette oda idegesen.
Nem akartam vitázni ezért letettem.
A telefonomon bemértem, hogy mégis hol tartózkodom, és 20 perc alatt hazasétáltam. Közben Jin percenként hívogatott, még jó, hogy 14 hívás után rájött, hogy nem véletlen nyomtam ki.

Amikor hazaértem anya és ChoHyung meglepődve konstantálták, hogy itthon vagyok.
-Sajnálom, ha megzavartam valamit, csak a szobámba megyek-indultam el.
-Mi történt?-kérdezték aggódva.
-Semmi, semmi. Ha Jin jön engedjétek be-mosolyodtam el szomorúan és felmentem az emeletre.
Magamra csuktam az ajtót és elővettem a telefonom.

Hahó
Vedd fel a telefont
Jólvan akkor elmegyek hozzátok.
Anna ne haragudj

Még jó, hogy hazajöttem...

Itthon vagyok.

Oké, ott vagyok, 2 perc.

Ledőltem az ágyamra, és tovább gondolkodtam. Hogy fogok így Jin szemébe nézni?
Pár perc múlva kiderült. Kopogtak a szobaajtón. Nem reagáltam, ezért Jin bejött és becsukta maga után.
Érdeklődően ránéztem, de amint meglátta a kisírt szemem eltűnt az összes magabiztossága. Sajnálat váltotta fel.
-Figyelj Anna. Nem tudtam, hogy ez így fog elsülni. Eszméletlenül sajnálom, de nagyon féltékeny voltam, és annyira magamba fordultam, hogy a fiúk kitalálták ezt. Jimin nem akart neked rosszat tenni, csak is miattam tette. Így akartuk tesztelni, hogy mennyire vagy hűséges-magyarázkodott.
Itt betelt a pohár. Bármire képes voltam gondolni, de erre soha. Ennyire nem bíznak bennem? Csak Jint szeretem, de ez nekem is sok. Ő egy híresség, bárki rátapadhat, bárkit megkaphat. És ő a féltékeny? Teljesen kiakadtam, de túlságosan szeretem ahhoz, hogy szakítsak vele.
-Csak menj ki-bámultam a falat.
-De megmagyarázom, és ténlyeg nagyon sajnálom-folytatta.
-Jin, menj ki-néztem rá.
-Kérlek-tette össze a kezeit.
-Menj már el innen-emeltem fel a hangom.
Ez már nem tűrt ellentmondást, ezért teljesítette.

Nekem ez túl sok volt egyszerre. Legszívesebben kiordítottam volna a lelkem, de nem tehettem, így inkább a sírást választottam. Álomba sírhattam volna magam, de nem voltam rá képes. Bármikor becsuktam a szemem lejátszódtak a történtek. Sehogy nem tudtam kiverni a fejemből.

Semmihez nem volt kedvem. Mindenről a Bangtan tagok jutottak eszembe. Jót tett volna egy fürdés, de arról az I need u videoklipje jutott eszembe.
Testvéremként szeretem Jimint, de nagyon csalódtam benne.
Mégis leginkább magamban. Ahhoz, hogy ne higyjenek a hűségemben tennem kellett valamit.
De most akkor is én vagyok a sértett.

Kisírt szemekkel ballagtam le este 11-kor azzal az elhatározással, hogy felfalom a konyhát. Ki is szedtem egy jó adag halászlevet, de sajnos hamar rájöttem, hogy nincs étvágyam. Szomorúan elraktam a kaját, visszaballagtam a szobámba, és utána gyorsan le is tusoltam.

Bekapcsoltam a tv-t, és kerestem egy zenecsatornát. Nem tudom mit hittem, talán, hogy nem BTS számokat fognak adni... De eléggé rosszul hittem. Nem is mehetett más, csakis a TOP 15 Bangtan boys zene. A videoklipeket látva újra rákezdtem a pityergésre, de nem kapcsoltam el. Ki kellett bírnom.

A zene némi megnyugvást biztosított, de mégis szenvedést egy-egy tag hangjától.

A Young foreverre aludtam be végül ideiglenesen. Az álmomban kísértett az a csók, és nem hagyott békén. Az ismétlődő rémálmot, ami mellesleg tükrözte a színtiszta igazságot, eléggé meguntam, ezért hajnali 4-kor felkeltem, és a fürdőbe vettem az irányt. Belenéztem a tükörbe, és elszörnyedtem a látottakon. A sírástól feldagadt szemhéjamtól a vörös szemgolyóim alig látszódtak, és a tusolással nem tökéletesen eltávolított szemfesték úgy hatott az arcomon, hogy, ha jelentkeztem volna főszereplőnek egy horror filmbe gondolkodás nélkül felvettek volna.

Csalódottan léptem ki a folyosóra, és a szobámba indultam. Viszont a földszintről kisebb zajokat hallottam, ezért inkabb lementem, hátha fent van valaki.
Anya éppen a kabátját vette. Értetlenül néztem rá.
-Hát te?-kérdeztem kissé rekedtesen.
Az ijedtségtől majdnem ugrott egyet, és csak remélni tudtam, hogy nem a kinézetemtől rettent meg ennyire.
-Ömm mindjárt jövök-sietett ki a házból.
Pár percig néztem a csukott ajtót, és elgondolkoztam, hogy vajon más anyukák is mennek-e el otthonról Karácsony napján hajnali 4 órakor. Aztán megrántottam a vállam és leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tv-t. Átkapcsolgattam a csatornákat, de semmi érdekes nem volt, ezért kikapcsoltam és körülnéztem, hogy mit tudnék csinálni. Megakadt a szemem a magyar relytvényen. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy indulás előtt anya bement mindegyik újságosba, hogy más-más relytvényújságokat tudjon vásárolni, és elraktározni. Imádja ezeket.
Kiszemeltem egyet magamnak, és neki kezdtem. Persze csak fejben, mert nem akartam anyu elől megcsinálni. Egészen sokat tudtam magamtól, de voltak olyanok amikre sehogy sem tudtam rájönni.
Annyira elütöttem vele az időt, hogy közben anya is hazaért. Amint kinyitotta az ajtót lecsaptam rá.
-Anya,mi az? Két betű, és japán táblajáték.-kiáltottam az előszoba felé.
-Go-válaszolt Bence.
-Anyát kérdeztem-flegmáztam, amikor megláttam a bátyjámat. Aztán rájöttem, hogy nem álmodok.

Könnyek gyűltek a szemembe, és odarohantam a testvéremhez. A nyakába ugrottam, és elkezdtem sírni. Nagyon boldog voltam, de közben kisebbnél kisebb darabokra törtem.

Vegyes érzelmek uralták a lelkemet.

Sziasztok!
Huhú milyen gyorsan hoztam részt!!
Ezt megérdemlitek, és tudom, hogy rohadt depi az egész, de ez most egy kis ideig ilyen lesz.