Miután a fiúk kihülyéskedték magukat lett vagy 11 óra, és rájöttem, hogy holnap suli.
-Nekem haza kell mennem-ásítottam fájdalmasan.
-Basszameg-káromkodott SeJo-nem akarok rohadt iskolába menni-temette a tenyerébe az arcát.
-Hazaviszlek titeket-kereste a kocsikulcsot Jin, amit pillanatokon belül meg is talált.

Először engem dobott haza. Erőtlenül sétáltam az ajtóhoz, de azt megfigyeltem, hogy Jin csak akkor hajtott el amikor beléptem a házba. Kis aggódós.

Semmi másra nem volt szükségem, csak az ágyamra. Igazából terveztem legalább átöltözni pizsibe, de abban a pózban, ahogy rádőltem az ágyikómra üdvözölni őt, el is nyomott az álom. Szerencse, hogy az ébresztőm minden hétköznap kelt.

Kómásan nyomtam be a szundit, de amikor megláttam az öltözékem, csaknem kiugrottam az ágyból. Csak fáradt stílusban.

Rekord idő alatt rendbe szedtem magam, és reggeli közben elkezdtem a házim. Rendkívül furcsa volt, hiszen itt, Szöulban még soha nem alkalmaztam ezt a módszert, míg otthon ez napi szintű volt.

Miután úgy éreztem, hogy mindent elraktároztam a rövidtávú memóriámba elindultam az iskolába, hogy szembenézhessek a mai nap problémáival.
____________________________________

Annyira nem is volt vészes az iskola, sőt szóra sem érdemes. Elfáradtam, de sokkal fontosabb dolgok is történtek.

-Fontos dologról kell beszélnünk-ült le elém anya- és szeretném, ha komolyan vennél.
-Mesélj-birizgáltam a körmöm szélénél lévő bőrdarabot.
-Van egy udvarlóm-sóhajtott megkönnyebbülten.
-Végre már-mondtam látszólag nyugodtan, de belül mart a kiváncsiság-hogy hívják?
-Do ChoHyung-pirult el (Anya el tud pirulni?)-és szeretném ha megismernéd, szóval hétvégé vele vacsizunk.
-Oké, már várom-mosolyogtam.
Tényleg nagyon izgultam.
-Ja és Anna... kérlek ne mondd el senkinek ezt, mert lehet, hogy nem is jövök vele össze...
-Oké, nem is terveztem-mentem fel a szobámba.

Nagyon hamar eltelt a hét, és sehogy se jutott időm Jinnel találkozni. Emiatt rendkívül szomorú voltam, mert szombaton indulnak. Ja, hogy az ma van? Hát persze. És mi van még ma? A vacsora ChoHyunggal...

Ami egyet jelent: nem búcsúzhatok el tőlük.

Persze, ha anyának mondanám, hogy szeretnék elbúcsúzni akkor eldobna, de nem akarom elrontani a mai napját. Ez a nap az övé,15 év után bőven megérdemli. Épp ezért szomorkodtam magamban, ami kívülről úgy adta át magát, hogy levakarhatatlan mosoly ült az ajkaimra. Szerencse, hogy csak azok veszik észre akik nagyon ismernek. Ja... Olyan nincs. Eddig senki nem vette észre, hogy mikor mosolygok őszintén és mikor nem.

-Anna kész vagy?-kiabált fel anya.
-Még el se kezdtem-nevettem.
-Siessél-utasított.
Sóhajtva kinyitottam a gardróbom, elővettem egy babarózsaszín ruhát, egy hozzáillő cipőt, az ezüstláncomat, és a Swarovski fülbevalómat. Egy nagyon szolíd sminket készítettem a szetthez, és a hajamat begöndörítettem, mindezt 15 perc alatt.

Sietve ültem be a kocsiba, ahol anya várt, és elindultunk az étterem felé. Útközben írtam Jinnek egy SMS-t, hogy nagyon sajnálom, de nem tudok tőle elbúcsúzni, és nagy bánatomra nem válaszolt. Pedig megnézte... Remélem nem haragszik nagyon.

10 perc múlva már az ajtón sétáltunk be a gyönyörű étterembe, de nekem csal Jinen járt az agyam.

-Anna, ő itt ChoHyung-mutatott a mellette lévő jóképű férfire, azaz biztos jóképű, én nem bukok a 40-es férfikre.
-Üdvözlöm- hajoltam meg.
-Tegezz nyugodtan-mosolygott.
Leültünk az asztalhoz, és nem sokkal a rendelés után megszólalt a telefonom.
-Elnézést-keltem fel a székemről.
Sietve bementem a női mosdóba, ahol elővettem a telefonom és megnéztem Jin üzenetét.

Semmi baj.
Már felszálltunk a repülőre. NAGYON hiányzol.

Könnyes szemekkel olvastam az üzeneteit.

Nekem is nagyon hiányzol. Éppen eljöttem a mosdóba, hogy tudjak válaszolni.

Miért, hol vagy?

Étteremben anyával és az egyik ismerősével.

Ja értem. Még jó, hogy nem jöttél elbúcsúzni. Biztos rosszul esett volna Krisztinek.

Azért annyira nem jó, de igen, én is így gondolom.

Amúgy el kell, hogy mondjam, hogy rengeteg dolgunk lesz, minden nap. Próba, fellépés,fotózás.. Nagyon húzós lesz...

Magyarul nem tudunk majd beszélni...

Hát, ha magyarul úgy akkor koreaiul is így... Viszont amint tudok írok.

Rendben. Én nem írok, nem foglak zavarni.

Te sosem zavarsz😉

Neee kacsintgass SeokJin, még telefonon is átjön, hogy milyen az arckifejezésed😂😂

Tudom. Te most mosolyogsz.

Eltalálta. Túl cuki.

Nem iss...

Dehogynem. Ismerlek 😄

Kiváncsiság vezérelve küldtem magamról egy mosolygó selfiet, várva, hogy mit reagál rá.

Gyönyörű vagy Anna, most ezt beállítanám háttérképnek, de túl mű a mosolyod. Mi a baj??

Rájött.. Ő az első aki megfejtett.

Szomorú vagyok, mert nem találkoztunk..

Én is szomorú vagyok, de azért mégjobban, mert nem őszintén mosolyogsz.
Akkor mesélek egy viccet..

Ajjajjj........

Te akartad.
Megy a nyuszika az erdő szélén...

????

Leesik.

Ez szörnyű volt😂😂😂

Elnevettem magam a próbálkozásán, és meg is örökítettem.

na végre egy őszinte nevetés. Tudtad, hogy így gyönyörű vagy?💖

Köszönöm, de illene visszamennem. Sajnálom.

Felvéve a műmosolyomat visszamentem az asztalhoz, ahova már kihozták az ételt.
-Sajnálom, itt is vagyok-ültem vissza.
-Semmi baj, Anna. Jó étvágyat nektek- mosolygott ChoHyung.
-Viszont-kezdtem el enni.
-És-nyelte le a falatot a férfi- milyen itt, Szöulban?
-Én nagyon jól érzem magam. Nagyon barátságosak az emberek, és barátokat is találtam-mosolyogtam folyamatosan. Azt nem tettem hozzá, hogy Dél-Korea egyik leghíresebb bandájával, a BTSszel barátkoztam össze. Arról nem kell tudnia.
-Ennek örülök-mosolygott barátságosan- és az iskola? tetszik?
-Igen. Kimondottan jó a tanítási rendszer, nagyon tetszik.
-Azta-nevetett-ilyen diákokkal is ritkán találkozni.
Elmosolyodtam. Nem is olyan gonosz,mint gondoltam.
Megint megszólalt a telefonom, de most nem érdekelt, illetlenség lett volna elővenni.
-És ChoHyung.. neked mi a foglalkozásod?-érdeklődtem.
-Cégvezető vagyok Korea legjobb telefongyáránál, a Samsungnál.
-Az jó-mosolyogtam.

Az este többi részén beszélgettünk, és eléggé megkedveltem anya leendő barátját. Olyan 10-re értünk haza,eléggé fáradtan.

-Mi a véleményed róla?-kérdezte a szülőm.
-Nagyon szimpatikus. És rendkívül aranyosak lesztek együtt-mosolyogtam őszintén.
-Köszönöm-ölelt meg lelkendezve.
-Rajtam múlt, hogy összejössz-e vele?-kérdeztem meglepődve.
-Mondhatni-vigyorgott- viszont menj, feküdj le.

Felballagtam a szobámba, átöltöztem pizsibe, majd alvás előtt az ágyban gyorsan elővettem a telefonom.

Tudtam, hogy valamit elfelejtettem.

Jin válasza:
Szeretlek.

Én is szeretlek Jin..