Nyögve szorítottam kezeim a hasamnak az éles fájdalom miatt. Összegörnyedve néztem fel mérgesen az előttem állónak, aki csak lenézve rám, figyelt. Hogy van mersze! Persze a kiképzésem - amire, nem is szorulnék - megkezdődött. Egy napig semmit nem csináltam csak körbe jártam az égész helyet, közben Anthonyval is megbeszéltünk pár dolgot.
- Kelj fel. - förmedt rám Henry. Tony volt a második ember, aki mondta, hogy H. tök rendes. Na még most sem hiszem el és az ezredik ember után sem fogom.
- Még ilyet. - mormogtam majd nehezen kiegyenesedtem. Támadó állásba álltam majd ő is unottan. Megindultam felé, ütésre emeltem az egyik kezem, de ő gyorsabb volt. Csuklóm elkapva kitért előlem és egy nagy lendülettel meglökött. Hál' Istennek nem estem el csak megcsúszott a lábam.
- Figyelj oda és ne kapkod el. - szólt rám majd kezével jelzett, hogy csináljam megint. Megiramodtam felé, öklét most ő emelte ütésre, de én kikerülve kifordultam előle, így hátam a mellkasához csapódott. Lábammal a sípcsontjába rúgtam majd megfordulva hasába akartam ütni. Csuklómat újfent elkapta és arrébb húzta, de én szabad kezemmel a tarkóját fogtam meg majd lábam beakasztottam az övébe és egy lendülettel átlöktem magam felett. Leérkezett a földre és én újra támadni akartam, de bokámat megfogva kihúzta alólam a lábam, így én is a földre érkeztem. Magamhoz térve már felettem támaszkodott, alkarját pedig a torkomhoz nyomta. Egy pillanatra megijedtem, mivel annak ellenére, hogy csak egy sima edzést tartunk eléggé rátámaszkodott a torkomra. Olyan közel volt hozzám, belenéztem zölden világító szemeibe amikből semmit nem tudtam leszűrni. Mi előtt elhatározta volna magában, hogy ő nyert, gyorsan kiszabadítottam a lábam és a nyakába akasztottam. Meglepetten nézett rám. Löktem magunkon egyet, így már én ágaskodtam felette és fogtam le. Tekintete még mindig meglepettséget sugárzott majd olyan gyorsan változott meg.
- Nem rossz. - felelte, ekkor karját a térd hajlatomba akasztotta és egy laza lendülettel legurított magáról. Bukfenceztem egyet aztán már a földön ültem, ő pedig akkor állt fel. - Elbíztad magad. Azt hitted nyerésre állsz, így már nem erőltetted meg magad. - még szónokolt, morogva álltam fel. - Akadályoz a leengedett hajad és az ékszered. - mutatott a csuklómra, amin egy fekete bőrhöz rögzített, medállal ellátott karkötő volt. A medál egy pentagrammot ábrázolt. Egyszer, régen Anthony azt mondta, hogy ideje hordanom, de úgy, hogy ne nagyon vegyék észre az emberek és még csak meg se forduljon a fejembe, hogy leveszem. Így mióta ide adta és hozzátetted, hogy anyáék ajándéka azóta le sem veszem. Eredetileg nyakláncon volt, de az jobban akadályozott mindenben ezért összehoztam belőle ezt. - Itt, egy ilyen helyen, egy ilyen medált hordasz? - kérdezte szemöldök ráncolva. A számat egy csíkká préseltem. Egy olyan érték számomra, ami azt az érzetet adja, mintha még mindig velem lennének.
- A démonoknak be jön. - rántottam vállat hanyagul.
- Akkor sem kéne itt, ilyet hordanod. - sétált az asztalhoz. Alsó ajkam beharaptam, nem fogom le venni.
- Ajándékba kaptam a szülőmtől. - kezdtem bele meggondolatlanul, így a mondat vége kissé furcsára sikeredett. Rám sem nézve csinált valamit és szólalt meg. Most olyan más, lehetne többször ilyen.
- Tonytól? - kérdezte, mire nagyot nyeltem. Számomra itt véget ért az edzés ezért felkaptam a cuccom, közben válaszoltam.
- Nem. - amint ki mondtam rám kapta a tekintetét, de én csak elsiettem mellette. - Elfáradtam. Fejezzük be. - szólaltam meg és léptem ki a teremből. Képtelen vagyok beszélni a szüleimről, még csak megemlíteni is fáj őket. Hibásnak érzem magam az egészben. Miután megtörtént az esett, képtelen voltam beszélni róla Anthonynak, még magamnak is. Ő néhányszor mesélt róluk, mikor egyre csak idősödtem, de mindig csak csendben hallgattam vagy meg sem hallgattam. A kamaszkoromban pedig már fel sem hozta őket, amit én is jobbnak láttam akkor. Pedig mennyi kérdésem lenne velük kapcsolatosan. Anya, hogy ismerte meg apát? Mi volt a kedvenc színük, gyümölcsük? Mi volt az álmuk? Kis kérdések melyek lényegtelennek tűntek, pedig igen is sokat jelentett volna számomra, ha tudom. Viszont mindeközben utáltam magam, hogy ennyi mindent nem tudok a szüleimről és néha elő kell vennem egy fényképüket, hogy eszembe jussanak, hogyan is néztek ki. Hogy beszélhetnék másnak róluk, ha én sem ismerem őket? Mégis, hogy mondhatnék bármit is róluk, hogy szinte idegennek számomra, akiket szeretek.
Sóhajtva löktem be a szobám ajtaját és terültem el az ágyon. Olyan egy elcseszett ember vagyok. A szüleim úgy haltak meg, hogy engem védtek, hogy segítségre szorultam. Mindig is segítségre szorultam, de ezután már Anthony segítségre. Nem emészthettem magam sokáig, hisz még nem végeztem a mai nappal. Fred mondta, hogy majd látogassam meg az irodájában. Ő ilyen igazgató féleség itt, ahogyan észrevettem. Felkeltem az ágyról és szó szerint kirontottam az ajtón, így sikeresen neki estem valakinek. Egyensúlyunkat akkorra már rég elveszítettünk, így hátra esve elterültünk a földön. Az esésünket az a személy fogta fel leginkább, akinek most a mellkasán fekszem. A felismerés, hogy mit csináltam, villámként csapot belém. Kezeimmel megtámaszkodtam az illető mellkasán, aki barna szemeivel meglepődve és értetlenül fürkészett. Egy helyes velem egy idős pasiba botlottam.
- Atya ég! - nyíltak nagyra szemeim. - Én úgy sajnálom! - álltam fel róla, majd kezemet nyújtottam segítség képen. Elfogadta, így a kezét az én apró kezembe csúsztatta.
- Nem probléma. Nem volt ellenemre az előbbi helyzet. - változott át mosolya egy pillanatra perverzre, de aztán vissza is váltott. Nem igaz, hogy ilyen kevés normális ember lenne ezen a helyen. - Bocsi. Nem mindig tudom elrejteni a furcsa humorom. - válaszolta, mire oldalra a döntöttem a fejem és egy bágyadt mosolyt küldtem felé. - Sebastian. - nyújtotta felém a kezét.
- Rachel. - én is nyújtottam és mikor meglátta a csuklóm csak óvatosan fogott velem kezet.
- Anthony lánya, igaz? - kérdezte mosolyogva. Elég sokan ismerik Anthonyt, ahogy elnézem. Bólintottam közben pedig szemügyre vettem az előttem állót. Erősarc éle kiemelkedett, de nem annyira, mint Henrynek. Borostás állát fentebb szegte még világosbarna, rövid hajába bele túrt. Egy fekete pólót viselt egy szürke melegítőre. Úgy látszik akadnak itt olyanok is akiknek van, hogy semmi dolguk sincs.
- Úgy hallottam belépsz az U.H.-be. - mondta karjait lazán összefogva maga előtt még, én csak az ajtófélfának dőltem.
- Muszáj vagyok ha továbbra is vadászni szeretnék. - rántottam meg a vállam, az arcomra pedig kiült a "nem tetszés".
- Nem fogod megbánni. - mosolyodott el. Amúgy egészen szívdöglesztő, bár nem az én ízlésem. Még őt néztem a válla felett át pillantottam és megláttam Henryt. Tekintetét unottra váltotta és oda sétált hozzánk.
- Hé, H.! - köszöntötte Sebastian, mosolyogva a fiút, viszont ő csak engem nézett mérgesen. Hogy lehet ez az ember kedves? Vagy csak rám lenne pipa? - Ismered az új lányt?
- Persze, hogy ismer. - vágtam rá azonnal, miközben mi ketten farkasszemet néztünk. Sebastian csak zavartan megvakarta a tarkóját.
- Értem. - felelte a harmadik kerék, ebben a néma párbajban. - És H. meg van már a pecsétes társad? - kérdezte a fiú, amire az előttem lévő elkapta a tekintetét és mérgesen a másikra nézett.
- Nem. - dörmögte és újra megszólalt gyorsan. - Fred hívat. - lökte nekem oda a szavakat, mire én hátra nyúltam a kilincsért és becsuktam a szoba ajtaját.
- Mehetünk. - feleltem majd Sebastianra néztem már sokkal kedvesebben és mosolyogva. - Örültem, Sebastian és még egyszer bocsánat. Nem akartalak felborítani. - mondtam és elsiettem a két fiú között. Még a kedves dolgára ment, addig a bunkó engem követett. Ő egyáltalán minek jön velem Fredhez? De ami ennél is jobban izgatott, nincs még társa? Hisz elég fiatalon találnak már maguknak, de neki még nincs? Miért nincs?
Fred irodája ajtajához siettem mikor az sebesen nyílt ki előttem majdnem fejbe csapva engem. Anthony és Fred rohant ki rajta, de minek meglátva megálltak.
- Mi történt. - kérdezte hevesen a mögöttem álló.
- Újabb esett, ráadásul U.H. Tagok. - mondta Fred.
- Induljunk. - szólította meg sürgetőbben a két férfit. Nélkülem sehova.
- Én is megyek. - feleltem, mire Tony csak a nem tetszését mutatta ki, de meglennék esküdve, hogy nem csak ő volt ezzel így. Bár még Anthonyból az irántam érzet féltés látszott, addig Henryn csak az, a "minek megyek".
Nem álltunk le vitázni ezen. Ki jöttünk a központból és kocsiba szálltunk. A nap lassan ment lefelé, ahogy mi egyre jobban közelítettünk ahhoz a helyhez, ahol az esett történt. Mire oda értünk már alig látszott a nap, így félhomályban szálltunk ki a kocsiból.
- Anthonyval hátul megyünk be. - mondta Fred felnézve a családi emeletes házra. - Ti pedig elől. Csak óvatosan. - mondta felnyitva a csomagtartót amiben különféle fegyverek sorakoztak. Anthonyék elindultak, mi pedig megpakoltuk magunkat különféle fegyverekkel.
- Maradj mögöttem. - mondta Henry miközben felsétáltunk a tornácra. Hangneme most sokkal másabb volt ahogyan a tekintette is. Nem az a bunkó stílusú, mint amit általában mutat. Nem tudtam semmit sem kinyögni csak bólintottam. Halkan és lassan léptünk be a csendes egyben homályban úszó házba. Lépteinket nem is lehetett hallani a parkettán, ahogyan egyre beljebb és beljebb mentünk.
- Megyek a nappaliba. - szóltam halkan, hisz a nappali és a konyha egymástól ellentétes irányba helyezkedett el. Henry mérgesen rám nézett.
- Nem. Ne kószálj el. - szólt rám, de nem a bunkó stílusában.
- Gyorsabban haladunk ha szétválunk. - indultam el a nappali felé. Nem állók le vele vitázni, tudok magamra vigyázni.
- Nem! Hé! - kiabált suttogva majd morogva a konyhába ment. A nappaliba vezető parkettán vörös folyadék terült szét és már akkor tudtam, hogy maximum egy halott lesz ott. Lassan lépkedtem befelé figyelve mindenre, de mást nem láttam csak három férfit a vérükben feküdve. Sóhajtva engedtem le a fegyverem. Még több áldozat, még egy lény keze által. Gyűlöltem őket és mindegyiket megakartam ölni. Oda mentem a beljebb elhelyezkedő holtesthez és megálltam előtte, ekkor jöttek be a többiek.
- Ha minden igaz, üres a ház. - mondta Anthony szétnézve.
- Egy nő hullája van a konyhában. - mondta Henry és ők is beljebb sétáltak. Előttük álltam még nézelődtek, én addig leguggoltam az előttem heverő hulla elé. Valami nem stimmelt vele. Hirtelen felordított és rám ugrott. A többiek a fegyverüket tartották felé, még én a földön ülve próbáltam vissza tartani.
- Ez valami más! - ordította a képembe. Az adrenalin megtöltötte a testem, ahogyan végig néztem rajta. Nem volt rajta semmi olyan, amit nem a vér borított volna. - Ez.. Ez..- kezdett el halkulni és a szorítása is enyhült.
- Engedje el! - kiabált rá Henry a férfi felé tartva a fegyverét. Sokkos állapotban volt az illető és kiszámíthatatlan.
- Ez nem..egy sima..démon. - nyögte ki majd ereje elhagyta és összerogyott. Óvatosan leszedtem magamról és megnéztem a pulzusát, ami már nem volt. Megráztam a fejem, a többiek pedig enyhítettek a feszült állásukon. Dörömbölést hallottam az emeletről, ahogyan a többiek is. A lépcsőhöz siettünk, mikor valami felborította Fredet. Annyira más volt, nem is láttam rendesen mi is lehet az.
- Fred! - kiabálta Anhony és a lény után sietett ahogyan a férfi is miután felkelt a földről. Én pedig elindultam az emeletre.
- Nézzünk szét fent. - mondtam, mire Henry arrébb tolt, hogy előttem menjen. Meglepődtem rajta, most olyan más. Talán azért mert akcióban vagyunk? Fent pontosan négy szoba van. Enyém volt a folyosó végén lévő kettő. Bólintottam Henrynek majd elindultam. Amibe elsőnek benyitottam, abban semmi nem volt. Vendég szobának tűnt majd jött az utolsó. Mikor benyitottam egy rácsos baba ágyat pillantottam meg, aminek rácsai fehér lepedővel voltak letakarva, a lepedő pedig néhány részen vöröslött. Légzésem elnehezült, a félelem átjárta az egész testem. Nem értettem, nem értettem miért. A csecsemő miatt? Nagyon reméltem, hogy semmit nem találok a babaágyban még fegyverem leengedtem és nehéz léptekkel közeledtem felé. Óvatosan néztem bele, de ami látvány fogadott ott, attól felfordult a gyomrom, végtagjaim pedig remegésbe kezdtek. Nehéz lélegzetvétel közben a kézfejemet melyben a fegyvert volt a számhoz szorítottam. A másikkal belekapaszkodtam a babaágy korlátjába és óvatosan ereszkedtem le a földre. Próbáltam kitisztítani a fejem és újra összeszedni magam. Még soha nem láttam egy olyan csecsemőt se akit démon támadott meg.
- Rachel? - hallottam meg Henry hangját majd olyan gyorsan vágta ki az ajtót, amilyen gyorsan csak lehet. Tekintettem a padlón tartottam, még a fiú lassan besétált és elém állt. Nem néztem fel rá, nem volt hozzá erőm, csak hallgattam, hogy mit csinál. Ha minden igaz, akkor letakarta a csecsemőt majd leguggolt elém. - Rachel. - szólt rám. Érződött rajta, hogy azt várja rá figyeljek. - Rachel! - kapott a fejemért, amit maga felé fordított. Bele néztem a szemeibe, ezután a légzésem kezdett helyre állni, a fejem nem zúgott és elernyedt végtagjaim is kezdtek erőre kapni, még a hányingerem is csillapodott. - Menjünk. - nyúlt a kezemért. Magával együtt húzott fel a földről és mikor a babaágyba akartam nézni a hátam mögé kapott karjával, közben másik kezével elfordította a fejem és kivitt a szobából úgy, hogy még egyszer rá sem nézhessek a csecsemőre. Ki érve a szobából elengedett az ajtót pedig becsukta, én pedig a falnak támasztottam a hátam és mélyeket lélegeztem, mindeközben néha megremegtek az ajkaim. - Jól vagy? - kérdezte mellettem állva, de én rá sem néztem. Szemeimet hosszan lehunyva bólintottam majd elindultam a lépcső felé. Le érve láttam, hogy már Anhonyék is vissza értek.
- Meglógott. - bosszankodott Fred.
- Mit találtatok fent? - kérdezte Anthony, amire mereven nyeltem egy nagyot. Henry elém állt és elmondta, hogy mit látott fent. Még a többiek jobban szétnéztek, én csak álltam egy helyben és figyeltem őket.
- Jobban vagy? - kérdezte mellém állva a fekete hajú.
- Persze. - fontam magam elé a karjaimat. Miért érdekli, hogy mi van velem? Letudtuk az egészet, akkor meg? Összepakolva a lényeges dolgokat Fred felhívta az unokaöccsét, aki rendőr, mi pedig kezdtünk lelépni még mielőtt ide érnek. Egy valami nem hagyott nyugodni. Egy hangot sem adtam ki a baba szobájában, akkor Henry miért rohant úgy, mintha fegyver dördülést halott volna? Miért?