Az egyediség olyan,
Mint a dínók kora.
Rég volt, s el is múlt,
Mint a tavaszi szellő,
Tova fújt.

Ő is olyan,
Az sem más,
Mi ez a görcsös hasonlóság?
Ott egy Adidas, itt egy Converse,
De a stílus már elveszett,
Mikor divatba jött a,
"Legyünk ugyanolyanok" szleng.

Mindenki arrogáns​, bunkó,
Mert ezek nélkül már nem számítható,
Hiszen akkor unalmas és más.
Senki sem lehet más,
Mindenki ugyan olyan hasonmás.
Bármennyire is próbálsz mássá változni,
A lelked marad ugyan olyan semmi.

Az érzelmek kimúltak,
Az emberek elvonúltak.
Menő vagy, ha depizel,
Ha buliból vágod magad,
Miközben akiknek van rá oka lecseszed,
"Menj már innen, beteg!"
Vágod az arcába,
Mikor el sem tudod képzelni
Mára ezt hányadszorra hallja.
Attól, hogy a csuklód véres,
Még nem leszel értékes.
Hiába csinálod,
Ha csak mosolyogsz,
Hogy "de menő vagyok",
S közben tovább karcolod karod.

Sírsz, mert apuci nem ad pénzt,
Mikor máshol mindennapos az éhezés.
Az oké, hogy te nem ott laksz,
De van aki ott mégis boldogabb.
Nincsenek hamis problémái,
Mint neked, ki csak rinyál,
Hogy végre valakai észrevegye
Azt az egyedi pofád!
Attól, hogy kitolod a picsád,
Még nem leszeli szépségkirály.

Hiába hordod a pushupot,
Ha belül sincs semmi,
Mert az ész már nem divatos.
Inkább hordjál szemeteszsákot,
Az jobban illik hozzád,
Mert legalább olyan egyedi vagy,
Mint szemetesek között a kuka,
Melybe mindenki csak dobál,
Olyan szemeteket, mint te!

Tőlem mehet,
Csücsöríts, és nyomd ki a melled,
Mondd, hogy belőled csak egy lehet,
De ami hamis,
Az sosem lesz eredeti
És főleg nem egyedi.

Ez a véleményem​ a mai világról.