Fáj, mikor mindenki túllépett,
Mikor mindenki elhagyott téged,
Mikor nem érted létezésed,
Mikor magad sem érted értelmed.

Úgy érzed fáj, hogy elhagytak,
De valójában örülsz, boldog vagy,
Élvezed, hogy végre egyedül vagy,
És elszállhatsz mélyen gondolataidban.

Kívülről semminek látszik,
Pedig belülről eléggé ázik,
Agyam már szinte folyik,
Túl sok gondolatom gabalyodik.

Megjátszom, hogy minden rendben,
Csak hagyjanak már engem,
Mert én ezt nem élvezem,
Ha emberek vannak körülöttem.

Néha mutatom, de akkor nagyon,
Hogy milyen a folytonos haragom.
Mérges vagyok mindig, mindenkire,
Mert senki nem fogadja el valódi énemet.

Eldobnak, mert rossz, selejt,
Csak mert másképp képzelem el,
Mert máshogy lát a szemem,
Nem én döntöttem el, hogy éljek-e.

Valaki kitalálta, hogy kell egy ilyen is,
Biztos volt rá valami oka is,
Bár én ezt még mindig nem lelem,
De azért keresem mi a lényegem.