Itt a kövi fejezet, ahogy ígértem, siettem, ahogy tudtam XD Remélem lesz, akinek tetszik :) A történetben említett két zenét megtaláljátok a story legvégén ^^

Steve bőre selymes volt, kék szemében a felismerés csillant. Éreztem, ahogy a boldog könnyek legördülnek az arcomon. Steve ajkára gyöngéd, kedves mosoly kúszott. Kezét kinyújtotta, letörölt pár cseppet, de utána nem húzta vissza. Ujjai végig simították állam ívét, nyakamat, majd megállapodott ép kulcscsontom kis gödrében. Az én kezem még mindig remegve az arcát érintette.

- Clary? – hangjában boldogság és aggodalom keveredett. Nem tudom, mi üthetett belém, de azon kaptam magam, hogy közelebb léptem hozzá, könny áztatta arcomat a mellkasába fúrtam.

- Édes Istenem – suttogtam, fátyolos látásommal Tonyt keresve, miközben éreztem, hogy Steve átkarol, egyik kezével a hajamba túr. – Köszönöm, Tony... Köszönöm...

- Neked bármit, Zsebibaba – lehet, csak képzeltem, de mintha kissé rekedtes lett volna a hangja. Megköszörülte a torkát. – Más színt is látsz a kéken kívül?

Egy homályos pillantást vetettem a laborra, majd hirtelen megint Steve szemébe bámultam. Ő az arcomat fürkészte mosolyogva, egy kósza hajtincsemmel játszva.

- Nem. Csak a kéket. Mint... a holokijelzők, vagy Steve szeme...

Tony zavartan ráncolta a homlokát.

- Ezt szürkének látod? – mutatott a kelleténél egy számmal nagyobb trikójára.

- Nem. Feketének.

- Egyszer még kikészítesz – morogta Tony az orra alatt.

- Nálam maradhat? – vetettem be a bociszemeket, megjegyzését figyelmen kívül hagyva.

- A kontaktlencse? Amíg hordod, nem tudok rajta javítani.

- Ezt meg hogy érted?

- Te szent szar! – itt Steve rámordult, de Tony zavartalanul folytatta. – Miért van az, hogy nektek soha semmi nem kápis?

- ''Nekünk'? – vontam fel durcásan az orrom.

- Steve is ilyen. Stratégiákban tök ász, a magánéletben meg semmilyen célzásra nem kapcsol. Lehet, ez a feldolgozó része az agyának lefagyott az évtizedek során – erre a megjegyzésre mindkettőnktől kapott egy szúrós pillantást. – Jól van, na! Visszatérve a témához, amíg rajtad van, nem tudok rajta javítani, mint mondottam. Lehet, hogy csak néhány állítás kell és voilà; az egész színskálát befogtam neked.

- Vagy ' voilà' és már megint nem látok egy rohad... nyomorult - javítottam ki magam – színárnyalatot sem. Neeem, ha megengeded, inkább kihasználom az alkalmat, hogy egy napot – a falon villogó halványkék digitálisórára pillantottam és gyorsan korrigáltam magam -, pontosabban egy délutánt fekete-fehér-szürke és kék színekbe festve töltsek el.

- Ahogy gondolod – mosolygott Tony. A szeme megcsillant, valami halovány érzelem futott át rajta. Mellkasán ott világított nyugodt, kék fénnyel az arc reaktor. – Na, de most kifelé! Kifelé mindketten! Nem tudok dolgozni, ha folton láb alatt vagytok!

Zavarodott kettősünket kiterelte az ajtón, kezembe nyomta a pajzs alakú tokot, amit gyorsan a zsebembe süllyesztettem, majd ránk csapta az ajtót. Meghökkenten bámultam oda, ahol egy pillanattal ez előtt még Tony állt.

- Persze, szólj, ha megint el akarnál vérezni és 'láb alatt kéne, hogy legyünk'! – morogta Steve.

- Hallak ám, Capsicle! – jött a tompa válasz. – Nekem nem fagytak le a füleim!

Steve fáradtan felsóhajtott, míg én hallkan kuncogva megérintettem a vállát.

- Gyere! Nézzünk szét a toronyban – javasoltam, bár azt a verziót szívesebben támogattam volna, hogy csak üljünk és nézzük egymást. Azokat a meseszép szemeket...

- Rendben – elmosolyodott.

A karöltés ezúttal elmaradt, ugyanis minden (számomra) színes dologhoz odaugrottam; orromat az üvegnek nyomva fürkésztem a kék eget, felkaptam és megvizsgáltam egy kék vázát, megbámultam pár emelettel lejjebb az egyik dolgozó kék nyakkendőjét...

De egyiknek sem volt olyan gyönyörű árnyalata, mint Steve szeme.

- Erre nem az edzőterem van? – kérdeztem Stevet. Már percek óta őt figyeltem, az arca vonásait, de ez szerencsére neki még nem tűnt föl.

- De – felelte kurtán.

- Mit akarsz te ott?

- Megnézni a többiek edzését? – na, igen, ezt inkább saját magától, mint tőlem kérdezte.

- Aha, persze! Steve! Dr. Banner világosan megmondta, hogy még nem edzhetsz!

- Most akkor ki is kettőnk közül a bébiszitter? - pillantott le rám mosolyogva. Morcosan vállbabokszoltam, de Istenem, emberek, ne kövessétek a példámat!

- Baszki Steve! Eltörted a csuklóm! – masszíroztam fájó kezemet.

- Vigyázz a szádra!

- Ennyi a hozzászólásod? – nyafogtam. – Mégis, mi a francból vagy te? Vasból?

- Szerintem összekeversz valakivel – húzta el a száját.

- Örülök, hogy ilyen jót szórakozol a halálomon – játszottam túl a dolgot, de már én is mosolyogtam.

- Hívjak mentőt? – ugratott, miközben benyitottunk az edzőterem ajtaján.

- Hát, ha Pietro nem adja fel gyorsan, akkor szükség lesz rá – szelte át Natasha hangja a levegőt. Stevevel érdeklődve pillantottunk a hangforrás irányába.

Nat és Pietro a szőnyegen; a fiú alul, a nő fölül, térde a mutáns torkán.

- Nat, meg fogod folytani! – ijedtem meg.

- Amint használja a jelzést a feladásra, elengedem – felelte full higgadtan Natasha.

- Pietro, én a helyedben megfontolnám – szólt hozzá Steve.

- Ezzel nem segítesz – nyögte az említett.

Megpróbálta lefeszíteni Nat lábát a nyakáról, de a nő teljes súlyával ránehezedett. Talán ha segítenék Pietronak egy ici-picit... de tényleg csak egy picurit... Ne nézz így!

Éreztem, ahogy az erőm szétárad a testemben. Nat térdére koncentráltam és csökkentettem körülötte a gravitációs vonzóerőt. Megbillent, ezt Pietro azonnal kihasználta és lelökte magáról, majd hangosan levegő után kapott.

Nat nem teljesen értette, mi történt, de nem zavartattam magát, felállt és leporolta fekete edzőruháját.

Egy kék tekintet belefúródott a hátamba. Ahogy megfordultam Steve rosszalló pillantással méregetett, a szája azonban cinkos mosolyra gördült.

- Nem én voltam – hazudtam suttogva.

- Persze. Tony pedig megveti az alkoholt... - rázta meg rosszallóan a fejét.

- Steve! – lépett mellénk Nat. – Mit mondott Bruce?

- Semmit – felelte gyorsan és küldött nekem egy némító pillantást. Megforgattam a szemem, de végül rá hagytam. Ha ő sérülten össze akarja magát veretni, miért ne? Így árulkodás helyett inkább odamentem az épp feltápászkodó Pietrohoz.

- Kösz a segítséget – sóhajtottam mikor mellé értem.

- Nem akartam, hogy megszégyenülj – vigyorogtam. Elhúzta a száját. Izzadságcseppek gördültek le az arcán, majd folytak a szemébe, mire pislogni kezdett. – Kék...

- Mi? – vonta össze szemöldökét, miközben kirázta kósza, csapzott tincseit az arcából.

- A szemed; kék.

- Azt hittem... - kezdte zavarodottan. – Azt hittem, színvak vagy...

- Az is vagyok – sütöttem le a szemem és hintázni kezdtem a sarkamon. – De Tony készített egy kontaktlencsét, amivel láthatom a színeket. Igaz, még csak a kéket, de nekem ez is nagy szó.

- Elhiszem – biccentett mosolyogva. – Hogy hozta ezt össze Stark?

- Fogalmam sincs – nevettem fel saját szerencsétlenségemen. – Kipaterolt minket, mielőtt megkérdezhettem volna...

Pietro szólásra nyitotta a száját, de mielőtt bármit mondhatott volna, Nat közbe vágott.

- Clare, nincs kedved egy kis délutáni edzéshez? – jött a hátam mögül a hangja.

- De, persze – pillantottam rá a vállam fölött.

- Remek – ragadta meg Pietro karját és lerántotta a szőnyegről. Vártam, hogy a helyébe lépjen, de nem tette. Kérdőn vontam föl a szemöldököm.

- Nat?

- Jaj, hát nem elfelejtettem mondani? – csapott színészkedve a homlokára. – Nem velem kell bunyóznod, hanem vele – bökött a hátam mögé. Rosszat sejtve megfordultam.

- Nem fogok Amerika Kapitánnyal bunyózni! Még el akarok menni egyszer moziba a halálom előtt!

Steve küldött felém egy fáradt mosolyt, ezzel üzenve 'nem az én ötletem volt'.

- Ugyan már, hisz hadi sérült! Lazán lenyomod – kiáltotta Nat lelkesen. Ha ezt bíztatásnak szánta, akkor vennem kell neki egy értelmezési kéziszótárat. Mégiscsak A Kapitányról beszélünk! Meg amúgy is, sérült – pont ezért nem kéne harcolnia. De így is, úgy is; ellene semmi esélyem! Vagyis... van egy ötletem!

- Freitag! – emeltem meg kissé a hangom.

- Igen, Miss Stark? – jött a válasz.

- Egy; Clarissa. Kettő; tudnál némi zenét nyújtani aláfestésnek, míg én szétrúgom a Cap seggét? – vigyorogtam, akárcsak Steve a kijelentésemre.

- Oh, igen?

- Oh, Igen!

- Milyen zenét szeretne, Miss Stark?

- Mondjuuuk... - nyújtottam el a szót. – Avril Lavigne – Bad Girl? – nem Nickelback, de (majdnem) ugyan olyan jó.

A zene elindult az ismerős ütemmel és szöveggel;

„Just lay your head in daddy's lap you're a bad girl..."

Stevere pillantottam.

- Felkészültél?

- Soha jobban! – és azzal megindítottam az első ütést, amit az alkarommal könnyedén félreütöttem.

„... one, two, three, four..."

Most én irányítottam. Rúgást indítottam a tarkója felé, ami elől az utolsó pillanatban elhajolt. Egy újabb, gyors láblendítéssel kisöpörtem alóla a lábát.

„... you know that I'm a little tease, tease..."

Megragadta a bokám, majd kirántotta, elvesztettem az egyensúlyom és a földön kötöttem ki Steve alá préselődve.

„... but I want it pretty please, please..."

Túl közel került az arca. A kék szem és az ajkai. Bepánikoltam és ágyékon térdeltem, mire fájdalmasan felnyögött.

„... you know I'm crazy

I just want to be your baby... "

Lelöktem magamról, de a gyomromba térdelt, így összegörnyedtem. Mikor egy újabb ütést indított felém, összeszedtem a maradék erőmet, kitértem és gyorsan felpattantam. Ő is így tett.

„... you can can fuck me you can play me

you can love me or you can hate me..."

Egy elterelő ütést indítottam, ami elől félrelépett, így cigánykerekeztem egyet ás állon rúgtam. Megtántorodott egy pillanatra. Elkaptam a csuklóját és hátrafeszítettem a karját, a másikat lefogtam.

„... choke me because I daid so

stroke me and feed my ego

I've been a bad girl, don't you know?..."

- Ügyes fogás. Kitől tanultad? – kérdezte, miközben, fogalmam sincs, hogyan, de fordított a helyzetünkön, mellkasom előtt keresztbe fonta a karjaim és hátra rántotta. Halkan felszisszentem.

- A HYDRAnál.

- Akkor adok egy tippet; legközelebb a másik kezemet is erősebben fogd le... - suttogta a fülembe.

„... one, two, three, four

miss me, miss me

now you wanna kiss me..."

- Kösz a tippet, szivi! Adok egyet én is! – azzal jó erősen lefejeltem. – Jobb, ha vigyázol; kemény fejű vagyok!

Elmosolyodott, letörölt az álláról egy kis vércsíkot. A következő bal egyenese lassú volt, így könnyedén félreugrottam, ekkor hirtelen megpördült és hátba rúgott. Meglepett és térdre estem ugyan, de kihasználtam a helyzetem; ahogy lendületből felálltam vállammal a hasának mentem, feldöntöttem. Ismét mindketten a földön voltunk, csak ezúttal én voltam fölül.

„... you a fuckin' bad girl

one night..."

Fordított a helyzetünkön.

„... so come on over the wild side..."

Torkon vágtam és ismét felülkerekedtem.

„... we both know that

you love me 'cause I'm so bad..."

- Egész jó vagy – mosolyodott el. Még csak nem is lihegett, én meg majd meghaltam! Kösz, Steve, imádlak téged is, mega a gyönyörű szemeidet is, de ezért a beszólásért még kapsz!

Hirtelen ragadta meg a karom és hajított a szőnyeg másik végébe. Hogy az Istenbe?!

- Baszki Rogers! – sziszegtem a fogaim között.

„... don't tell me what to do..."

- Vigyázz a szádra!

Vigyázz te – akartam visszavágni, de ez... full kétértelmű.

Elkapta a csuklóm, át akart dobni, de lerántottam a meglepetés erejével és körbe fontam a lábaim a nyakán. Eltelt pár másodperc... még több, de Steve nem mozdult.

„... come and get it now or never

I'll let you do whatever

I'll be xour bad girl, here we go..."

- Steve? – lazítottam a szorításon. Na, ekkor marha gyorsan életre kelt, maga alá fordított és arccal lefele belepréselt a szivacsba. Elharaptam az ajkam, a számat betelítette a vér íze.

- Figyelmetlen – kommentálta kurtán a fejleményeket.

A zene véget ért így leszállt rólam. 1:0 Stevenek.

- Nem vetted komolyan – dorgált meg, miközben felsegített. Persze, hogy nem! Hisz hadirokkant vagy!

- Akarsz visszavágót? – kérdeztem gúnyosan.

Volt egy zene... amire még a HYDRAnál edzettünk... Jamessel... De erre senki nem győz le, az tuti. Még a Tél Katonája sem volt rá képes.

Steve láthatta a magabiztosságot a szememben, így kissé homlokráncolva, de beleegyezően bólintott.

- Freitag! Kérlek, tedd be nekünk a Gothkillert az Eisbrecher-től.

A gép nem válaszolt, de a zene egyből betöltötte a termet. Lehunytam pár másodpercre a szemem, ahogy megszólaltak a mély billentyű hangok, elhessegettem a feltörő emlékeket.

- Úgy gondolod, ha változtatsz a zenén, akkor majd le tudsz győzni? – más szájából ez nagyképűen hangozhatna, de nem Steveből... Szinte hallottam, ahogy forognak az agykerekei és próbál bele látni a fejembe.

- Erre edzettünk... edzettem a HYDRAnál – döntöttem oldalra a fejem. A ritmus, a hangok előhívták belőlem a gyilkost, akit a HYDRA és James alkotott. Steve most már célpont volt. – Mindenkit megvertem.

Steve szemében megcsillant valami. Kérdezni akart, de elkésett; megszólalt a dalszöveg, én pedig ösztönösen, engedve a gyilkosnak, ütést indítottam felé.

„You know I'm not here to stay (playing the fool)..."

A szavak megszokott, halálos mozdulatokat csalogattak a felszínre. Steve ugyan az utolsó pillanatban kitért a torkára irányított csapásom elől, de azt nem tudta kivédeni, hogy a mellkasába könyököljek. Megtántorodott, én pedig térden rúgtam. Előbbre botorkált, hogy ne essen el, de időt sem hagyva neki, a csuklóját megragadva visszahúztam.

„... give me love and give me hate and give me pain..."

Magamhoz rántottam és az oldalába térdeltem, majd a pólójának a nyakát hátul megragadva elzártam az oxigéntől. Ő erre hátr ütött és a hasamba könyökölt. Ám mivel számítottam erre hátrébb húzódtam, de így is eltalált. Összegörnyedtem egy pillanatra és ő ezt kihasználta.

„... please kill me

please thrill me..."

Ütött és én hárítottam. Aztán jött egy fejelés, amit bekaptam.

„... give love and say that you want me..."

Megpördültem a tengelyem körül és halántékon rúgtam, mire ő oldalra esett. Rávetettem magam, a derekára ültem, mint reggel Pietronak és megpróbáltam bevinni arcába egy ütést, mindhiába. Felém kapott, erre hátra dőltem és sikeresen eltalálta egy rúgás a tarkómat. Megszédültem. Mire ismét mindenből csak egyet láttam Steve már fordított a helyzetünkön és lenyomta a karjaim a fejem felett.

„... every shot you gave to me (is now killing you)

im the poisn in your veins (the poison of truth)

give me love and give me hate and give me pain

give me blood I don't give a fuck to your faith..."

Felderengett egy emlék. Mikor ugyanígy harcoltam Jamessel... Ha belegondolok Stevevel nagyon hasonlóak a mozdulataik...

James is ugyan így nyomott le, majd két órán keresztül különféle mozdulatokkal kellett megpróbálnom szabadulni a markából.

Volt az a bizonyos módszer, ami James ellen is tökéletesen bevált... De ezt tenni Stevevel?... Szemétség volna...

De ki mondta, hogy nem vagyok aljas? És amúgy is, Steve magának kereste a bajt.

„... please shoot me down before I kiss you..."

Eltűntettem az ajkaink közti pár centi üres teret.

Steve meglepődött, összerezzent és elgyengült a szorítása. Kirántottam a kezem, megtörtem a csókot és helyet cseréltünk.

A gyilkos felébredt bennem. Halálos ütést indítottam Steve torka felé, de valaki elkapta a karom.

Felpillantottam az illetőre; Pietro.

A gyilkos ismét eltűnt, én pedig zavartan kapkodtam a tekintetem a két döbbent férfi között.

- Sajnálom... én...

- Eszméletlen jól toltad! – szakított félbe Pietro.

Döbbenten pillantottam rá.

- Majdnem megöltem!

- Attól még messze voltál – kommentálta az alattam fekvő Steve vigyorogva, kezeit feje alá tűrve.

- Abban ne légy olyan biztos – erőltettem egy hamiskás mosolyt az arcomra. Forgott velem a világ.

Mégsem mondhattam az arcába, hogy meg akartam ölni!

- Elfáradtam. Megyek, eldőlök egy picit a szobámban – kerestem kibúvót a további beszélgetés alól. Kicsit egyedül akartam lenni.

- Odatalálsz? – kérdezték egyszerre mind a hárman.

Nem volt erőm a kifigurázásom miatt vitába bonyolódni, így csak bólintottam, felpattantam Steveről és anélkül, hogy bárkire is ránéztem volna, kiszáguldottam a teremből.

¤¤¤¤¤

Rémálom.

Vagyis, egy emlékkép álom formájában.

A fém karon megcsillant a fény, a fekete csillag szinte világított. Mindketten ziháltunk. Jó pár percig küzdöttünk, míg sikerült lenyomnia. Próbáltam szabadulni, de nem ment, mechanikus karja gúzsba kötötte a kezemet, így hát... Előbbre hajoltam és megcsókoltam. Meglepődött, annyira, hogy egy másodperc után nem hogy elengedte a kezem, de fel is pattant, mintha megcsípte volna az áram. Az arca jó pár árnyalattal sötétebb lett, emberi kezével megérintette az ajkát.

Vigyorogva feltápászkodtam, nem tudva, mekkora érzelmi lavinát indítottam el benne... A következő pillanatban magához rántott, én pedig végig sem gondoltam, de már vissza is csókoltam.

Az emlék eltűnt és egy másik lépett a helyébe.

- Sie werden über mich vergessen / El fogsz felejteni – suttogtam. Ki akarták törölni az emlékeit. Újra akarták indítani.

- Das werde ich nicht! / Nem foglak! – fogadkozott és bíztatóan végigsimította az arcom. Hittem neki... nagy hiba volt.

Újabb váltás.

- James, stoppen! / James, hagyd abba! – könyörögtem már sírva, de ő nem lazított a szorításon. Semmi jelét nem adta annak, hogy tudná, ki vagyok. – Barnes, nicht macht this! / Barnes, ne csináld ezt! – de megtette. Roppant a csontom...

¤¤¤¤¤

- Clary! – zengte be a hang az elmém, ahogy felébredtem. Körbepillantottam, lecsekkoltam, hogy még mindig a szobámban vagyok-e, az ágyamban, az éjjeliszekrényen a pajzsos kontaktlencse tartóval, benne a lencsével, ami kék színt vitt az életembe. Megnyugodtam valamelyest.

Felpillantottam az ágyam szélén ülő Stevere, belenéztem aggódó szemeibe. Kontaktlencse hiányában ismét szürkék voltak, de még mindig gyönyörűek. Majd lenéztem kezeinkre; összekulcsolt ujjainkra.

- Rosszat álmodtál. Nyugi, csak álom volt – érintette meg másik kezével a vállam. Lassulni kezdett a légzésem; eddig föl sem tűnt, hogy zihálok.

- Nem álom volt – suttogtam. Steve arca megrándult.

- Mondtál valamit álmodban...

- Miért lepődik meg mindenki azon, hogy beszélek álmomban? – próbáltam kibújni a válasz alól, de Steve arca komor maradt. Felsóhajtottam. – Mit?

- James Barnes.

Avril Lavigne - Bad Girl

https://youtu.be/K3EgAgqIZJE

Eisbrecher - Gothkiller

https://youtu.be/bYarzyD3S30

(egy kis titok; ez a két videó adott ötletet a story fő cselekményszálait XD ):

https://youtu.be/lKqwoVuyCcI

https://youtu.be/baZtDDQUBpE