Na jó, ez... ez marha hosszú lett XD Mindegy, remélem elnyeri a tetszéseteket :))

Valami pityegett.

Valami hangosan pityegett.

De baszott hangosan, én mondom!

Aztán egy hatalmas csattanás és angol káromkodások tömkelege.

- Pet, was machst du? / Pet, mit csinálsz? – motyogtam az alvástól rekedtes hangon. Két év után automatikusan németül kezdtem a napot.

- Nichts / Semmit – jött az éber felelet. (Mielőtt bárki furcsállná, ja / igen, Pet igenis tud németül.)

- Was ist passiert? / Mi történt?

- Unerheblich. / Lényegtelen.

- Pet! Was ist passiert? Was war das für ein Geräusch? / Mi volt ez a zaj?

- Der Wecker... / A vekker...

- Sagen mir, dass du nicht zerstören! / Mondd, hogy nem tetted tönkre!

- Háát – váltott angolra és éreztem, ahogy arrébb csúszik az ágyon. Fáradtan kinyitottan a szemem, majd végig mértem kótyagos fejét, kócos haját. Túlfáradt voltam, hogy dühös legyek. De mégis...

- Peter, du prangt Ochse! / Peter, te címeres ökör! – fúrtam fejem a párnába. – Tony ki fog nyírni!

- Billiomos, nem hiszem, hogy egy ébresztőóra nagy szívfájdalmat okozna neki.

- Peter! – morogtam rá.

- Clarissa! – kontrázott.

- Takarodja az ágyamból! – vágtam hozzá az első kezembe kerülő párnát. Felnevetett, visszadobta, majd legördült a takaróról.

- Elmegyek a szobámba átöltözni. A konyhához eltalálsz, ugye? – kérdezte. Léptei távolodtak.

- Persze – feleltem, nem is figyelve a kérdésre. Pet becsukta maga mögött az ajtót. – Na, várjunk csak... Fogalmam sincs, hogy az hol van! – kipattantam az ágyból, amivel magamat is rendesen megleptem, majd feltéptem az ajtót. – Pet! – de a fiú már rég a liftben utazott. – In die Hölle! / A francba!

Becsaptam az ajtót és pufogva bevonultam a fürdőbe. A szennyestartó tetején egy bontatlan dobozt találtam, rajta egy papírfecnivel. Felkaptam a levelet, amire egy rövid, cirádás betűkkel írt üzenet volt firkantva;

Itt vannak a ruhák, amiket ígértem. Szerintem tetszeni fognak. Nem volt szívem felkelteni, olyan édesen aludtatok a barátoddal. Reggelinél találkozunk, addig is, ha bármiben segítség kell, kérdezd Pénteket. Ja, és jó reggelt, Zsebibaba!

- Tony

- Freitag? / Péntek? – vontam össze a szemöldököm.

- Igen, Miss Moon? – jött egy hang Isten tudja honnan. Rettenetesen megijedtem és majdnem a fürdőkádba is beleestem, ahogy ugrottam egyet.

- Mi a ménkű? – kiáltottam fele ezúttal magyarul.

- A nevem Péntek, Mr. Stark mesterséges intelligenciája – felelte az előbbi monoton, női hang. Hiába kapkodtam a fejem, csak annyit értem el vele, hogy megszédültem. – Nem tud látni. Mint mondtam, mesterséges intelligencia vagyok. Azért vagyok, hogy segítsek.

- Какого черта? / Mi az Isten? – motyogtam.

- És az orosz is bele van táplálva az adatbázisomba.

- Пошел! / Bassza meg! – káromkodtam. – Ijesztő vagy, Péntek – közöltem miközben visszaléptem a dobozhoz és kinyitottam. – Anthony Stark, Ich mag dich! / Anthony Stark, imádlak! – kiáltottam kikapva a legfelső pólót és szorosan magamhoz ölelve. Ugyanis, igen, egy Nickelbackes fekete ujjatlan volt! – Lieber Gott! / Édes Istenem!

Lekaptam magamról a már jól összegyűrődött Metalica pólót és felrángattam a kedvenc bandámat ábrázolót. Odapattogtam a falon lévő hatalmas tükör elé és kábán bámultam a tükörképemre. Először is, mert egy madárfészek volt a hajam... másodszor, mert azt hiszem, beleszerettem ebbe a pólóba.

Kinyitottam a mosdó feletti kis pipereszekrényt és az ott talált fésűvel gyorsan orvosoltam a haj-problémát. Kifésültem, majd laza kontyba fogtam.

- Péntek, te látsz engem? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve.

- Igen, Miss Moon.

- Akkor két dolog; egy, nem hívj így! Ha mindenáron meg akarod tartani a formaságokat, akkor is csak Clarissa, oksi?

- Értettem, Miss Moon.

- Freitag! – forgattam meg a szemeim. – Hagyjuk. Kettő, szerinted hogy nézek ki? – pördültem meg, mintha így jobban láthatna.

- A póló mérete tökéletes. Javaslom, a nadrágját cserélje le a dobozban található egyik világosabbra.

Pénteknek igaza volt. A fekete rövidnadrág túl sötét volt a pólóhoz. A fekete szín legalább még nekem is fekete... Erre a gondolatra elhúztam a számat.

- Valami baj, van, Miss Moon?

- Egy android kioktat a divatból -nevettem a dobozból előkotorva egy világosabb, terepszínű shortot.

- Mesterséges intelligencia – javított ki Péntek.

- Akkor az! Péntek, el tudnál vezetni a többiekhez? A konyhába?

- Természetesen, Miss Moon!

Kiléptem a fürdőből és az ágyhoz indultam, hogy megigazítsam a takarót, de a tekintetem megakadt az éjjeliszekrényen. Először a legalsó fiókot kezdtem szuggerálni, talán arra számítva, hogy a tegnap elrejtett videonapló előugrik belőle Jamessel a képernyőjén... Aztán a pillantásom az örökbefogadási papírra tévedt, amit este a párnám alá gyűrtem.

Most mi van? Próbáltam megfeledkezni a gondjaimról! És akkor nem tűnt rossz ötletnek...

Kihúztam az összegyűrődött papírt és ismét végigfutottam a tartalmát. Talán el kéne fogadnom... Hisz, Pet szerint jó helyem lenne itt. A többiek is szívesen látnának, azt hiszem. És, valljuk be, sok gondom megoldódna.

És őt is jobban megismerhetném...

- Freitag!

- Igen, Miss Moon?

- Ne hívj így! Szólj Tonynak, hogy Miss Stark majd szeretne beszélni vele.

- Azt üzeni, a reggelinél várja, és hogy örül a döntésének – jött szinte egyből a felelet.

- Akkor már csak oda kell találnom – motyogtam magyarul és nagy hévvel kinyitottam az ajtót. De szinte egyből egy mellkasnak ütköztem és visszazökkentem. Ez, de de ja vu...

- Jó reggelt!

Felpillantottam és szinte egyből elvesztem a szürke szempárban... bocsánat, kék! Hozzá kell szoktatnom magam.

- Jó reggelt! – feleltem elpirulva.

- Gondoltam, érted jövök, nehogy elkeveredj – döntötte oldalra, mosolyogva a fejét Steve.

- Ez igazán kedves tőled.

- Gyere! – nyújtotta felém a karját. Zavarba jöttem, de ahogy az arcára pillantottam, úgy tűnt, ő mókásnak tartja a helyzetet. Belementem a játékba és átkaroltam, lábammal pedig berúgtam magam mögött az ajtót.

- Uram! – festette színészi mosolyt az arcomra.

- Hölgyem! Mehetünk?

Csak bólintottam.

- Biztos? – nevetett fel. Összezavarodtam, nem értettem, mi van.

- Mi az? – boxoltam a vállába.

- Te mindig mezítláb jársz? – elmosolyodtam a kérdésen.

- Pontosan – erre pedig ő vigyorodott el.

- Akkor menjünk – indultunk meg a lépcső felé. Tetszett, hogy Steve a lift helyett ezt választotta. A lépcsőház kihalt volt, mi is csak addig voltunk ott, mg felszaladtunk három emeletet.

- Tony a lépcsőt külön neked építtette? – gúnyolódtam.

- Hát más nagyon nem használja...

Egyszerű sablon témákról beszélgettünk, mint az időjárás, vagy, hogy mi hol van a toronyban, mégis, végig nevettük az egészet. Viccet csináltunk mindenből. Végül kilyukadtunk a keresett szobában.

Nevetve léptünk be az ajtón, de ahogy megláttam a bárpultnál a kávéjukat kortyolgató Bosszúállókat, a torkomon akadt a hang. Steve lazán egy 'Jó reggelt'-tel üdvözölte a többieket, majd leült egy világos hajú nő mellé (akinek ha jól raktam össze Pet elbeszélése alapján Sharon Carter a neve) és mély beszélgetésbe elegyedtek.

Kicsit elszomorodtam, bár, nem tudom, mire is számítottam... Talán arra, hogy Steve azért ilyen velem, mert belém zúgott? Oh, ugyan már, Clarissa, hisz ő maga Amerika! Te meg... na, ne ragozzuk...

Igen, elszomorodtam. De ugyanakkor zavarban is voltam a sok rám szegeződő tekintet súlyától. Főleg, hogy a teremben lévő emberek közül mindössze hatot 'ismertem'.

Pet a bárpultot támasztotta, olvasott valamit a telefonján, kezében az az irtózatos zöld tea, amit minden reggel iszik.

Wanda az egyik széken ült és követte barátom példáját, kezében egy könyvet szorongatott. Ő azonban a helyett a förtelem helyett inkább maradt a kávénál.

Mellette Sam ült hasonlóan a kávéját szürcsölgetve.

Pietro a hűtőnek dőlve kortyolgatta a kakaóját. Úgy tűnik, tényleg távol szokták tartani a kávétól...

Natasha Steve és Tony között ült, eddig áthajolva a bárpulton egy férfival beszélgetett, de most ösztönzően rám mosolygott.

Tony arcán pedig a világ lehető legnagyobb genius-mosolya volt. Zavartan viszonoztam a gesztust.

Mást nem ismertem. Sem Sharont, akiről mindössze annyit tudtam, hogy SHIELD ügynök, de jóban van a Bosszúállókkal (vagy inkább csak Stevevel), sem a szemüveges ürgét, sem akivel Natasha beszélt, se a hosszú, fehér hajú, széles vállú férfit, sem azt a lebegő, kopasz figurát palásttal a hátán...

Iszonyatosan zavarba jöttem. Ezek az emberek (vagy lények) mentettek meg tegnap a HYDRAtól, én meg itt flangálok mezítláb, rajtuk élősködve. Hirtelen égni kezdett a tetoválás a lábamon...

- Ömmm... Jó reggelt! – indítottam szinte suttogva, de Steve és Sharon halk beszélgetése mellett még így is túl hangosnak éreztem magam.

- Hello, Zsebibaba! – nem kell mondanom, ki volt az... - Csüccs le! – biccentett a közte és a szemüveges fazon között székre. – Kérsz kávét?

Óvatosan lehuppantam mellé.

- Igen, kérek - erőltettem agy mosolyt az arcomra. Tony ráérősen felállt, kivett egy bögrét a szekrényből, megtöltötte a forró itallal, majd a kezembe nyomta.

- Köszönöm – pillantottam rá, mire kaptam egy újabb meleg mosolyt, de szinte egyből lesütöttem a tekintetem. Még mindig éreztem magamon a tekintetek súlyát.

- Clare? Jól vagy? – hajolt előbbre Natasha.

- Persze. Jól vagyok – feleltem elhaló hangon.

- В чем проблема? / Mi a gond? Вы можете сказать, ни один из идиот не знает русский язык. / Elmondhatod, egyik idióta sem tud oroszul.

- Каждый должен злиться, как будто я был преступником ... / Mindenki úgy méreget, mintha bűnöző lennék...

- Ни в коем случае! / Dehogyis! Просто пока не известно. / Csak még nem ismernek. Ввести их? / Bemutassam őket?

- Az jó lenne – váltottam vissza angolra egy erőltetett mosoly kísértében.

- Srácok, hova tettétek a modorotokat? – dőlt hátra Nat a székén. – Akkor majd leszek én az idegenvezető. Clare, melletted ül dr.Bruce Banner és lakótársa, Hulk – ahogy a férfi felé fordultam, egy kedves mosoly és egy kinyújtott kéz várt. Viszonoztam a gesztust, de lehet Brucenak bármilyen erős kézfogása, mégis; Ő? Hulk? Nane... - Ő itt Clint Barton, SHIELD ügynök – mutatott a vele szemben ülő fickóra. Vele csak egy biccentéssel köszöntünk. – A kétajtós szekrény pedig Thor – bökött állával a Pietro mellett álló felé.

- Aki skandináv Isten – nyugtáztam magamban. Thorral is kezet fogtaunk, bár azt hittem, eltöri a kezem, majd érdeklődő tekintetem a Wanda mögött lebegő figurára vezettem.

- Ő pedig Vízió... - világosított fel Nat. Újabb kedves, de megtévesztő mosolyt kaptam.

- Rosszabb is lehetne – motyogtam magyarul, mert reméltem, ezen a nyelven senki sem beszél a teremben. Kaptam pár furcsálló pillantást, de többre nem méltatták számukra értelmetlen megjegyzésem.

- Vissza kell mennem, dolgozni – hörpintette ki utolsó korty kávéját Tony, majd felkelt és az kijárat felé indult. Ajtónyikorgást hallottunk, majd egy mély, dörmögő hang szelte át a hirtelen beállt csöndet. – Látom épp lecsúsztam a bemutatkozásról.

Az ajtóban egy sötétbőrű, szemfedős, fekete ballonkabátot viselő férfi állt. Végigmérte a Bosszúállókat, majd átható tekintete megállapodott rajtam. A gyomrom összeszorult, önkénytelenül is összefűztem a bokám a szék alatt, így rejtve el a tetoválást.

- Nahát, Hukk-kapitány! Minek köszönhetjük, hogy beugrott? - lépett arrább a férfi útjából Tony, ahogy az megindult felém.

- Ne húzza az időmet a szarkazmusával, Stark! Pontosan tudja, miért vagyok itt! – felelte, de tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam.

- „Miért"? – fadatam ki továbbra is magyarul. – „Miért"? Elárulná valaki, mióta tekint mindenki tárgynak?!

- Úgy beszéljen, hogy értsem is, Miss Moon! – dörmögte a félszemű, mire pár centivel összébb húztam magam.

Tony a háttérben a szemét forgatta és épp közbe szólni készült, de Wanda megelőzte.

- Sie sagte, sie nicht als ein Objekt behandelt werden mag / Azt mondta, nem szereti, ha tárgyként kezelik – felelte a lány, becsukva a kezében tartott könyvet. A félszemű fujtatott egyet, míg én tányérméretű szemekkel bámultam a lányra.

- Da kannst Ungarisch sprechen? / Beszélsz magyarul?

- Ja. Und Ich spreche gut Russisch / És beszélek oroszul is – ült ki egy önelégült mosoly az arcára. Elismerően visszavigyorogtam.

- Hölgyeim? – vonta magára félszemű a fegyelmünk. – Angolul!

- Mit akar itt, Fury? – tért a lényegre Steve.

- Felvenni Miss Moont a SHIELDbe. Amennyiben ebbe ő is beleegyezik.

- Sajnálom, de Tony ajánlatát választottam – feleltem kertelés nélkül, angolra váltva. Volt, aki döbbenten pillantott rám, de Sharon szemében értetlenség csillogott, Tony és Nat vigyorgott, Pet és Pietro kihúzták maguk, arcukra kiült az 'én tudtam' kifejezés.

Fury azonban Sharon véleményét osztotta.

- És pontosan mi is volna az az ajánlat, Mr. Stark? – vetett egy jelentőségteljes pillantást Tonyra, aki csak vigyorogva megrántotta a vállát és lezserül válaszolt. Úgy tűnt, még élvezi is, hogy Furyt bosszanthatja.

- Nick, had mutassam be Miss Starkot – mutatott színpadiasan felém. Fury arcára kiült a tömény döbbenet.

- Maguk csak szórakoznak velem? – pillantott körbe egyetlen szemével. – Ez a lány elsődleges veszélyforrás, maga meg a családjába akarja fogadni?

- Mégis miről beszél? – csattant fel egyszerre P&P.

- Nyugi srácok! – szóltam rájuk, bár egyúttal magamra is.

- Mégis, hogy érti azt, hogy veszélyforrás? – mérgelődött tovább Peter. – Casy nem tehet arról, ami vele történt!

- Pet, elég! Kérlek! – kérleltem és ezúttal befogta. De a tekintet, amivel Furyt méregette, továbbra sem volt barátságosnak mondható.

- Azt hiszem, ennek az eldöntése, csakis rám tartozik – fonta össze Tony mellkasán a kezeit.

- Erre még később visszatérünk! – próbált fenyegető lenni Fury. – Carter ügynök, jöjjön! Feladatom van a számára.

- Igenis! – pattant fel a nő a székről. Talán azt hitte, senkinek nem tűnik fel, de én láttam, ahogy még megszorította Steve kezét, mielőtt Fury oldalán távozott volna a teremből.

Az ajtó becsukódott és ismét csönd telepedett a szobára.

- Nem dolgozni indultál? – pillantottam fel a tanulmányozásából Tonyra.

- De – bólintott és egy táncos mozdulattal megpördült, majd távozott ő is. Senki sem szólt, én pedig ismét az italomba temetkeztem.

- Clary, minden oké? – kérdezte Steve. Megint Clarynek hívott. Ha nem láttam volna, hogy néztem egymásra Sharonnal, talán még jól is esett volna. Helyette inkább úgy éreztem, megszakad a szívem.

- Persze – lóbálni kezdtem a lábam, bokáimat továbbra is összekulcsolva tartottam. Pislogtam néhányat, nehogy előtörjenek a könnyeim.

Fájt, amit Fury mondott. Fájt, hogy nem tudom, mit érzek Steve iránt. Fájt az elmúlt két év emléke. Fájt a bokámra vésett örök billog. Fájt a színek hiánya.

- Clary – egy kéz súlyát éreztem a vállamra nehezedni.

- Jól vagyok – álltam fe a féladagnyi maradék kávém mellől. Igyekeztem senkire sem nézni. – Megyek, kipakolom a cuccaimat.

¤¤¤¤¤

Szürke dobozok. Fekete ágy. Fehér plafon.

Szürke dobozok, amikhez hozzá sem nyúltam, mióta bejöttem a szobába. Fekete ágy, amin azóta fekszem, hogy otthagytam a többieket a reggelinél. És a fehér plafon, amit mindeddig bámultam.

- Casy, bejöhetek? – hallottam meg Pet hangját az ajtón túlról. Nem válaszoltam, csak egy kis erőkoncentráció és a kilincs lenyomódott a nyomás hatására. Hallottam, ahogy belép, becsukja az ajtót, de nem néztem rá.

- Gondoltam, besegítek a pakolásban. Ahogy elnézem, szükség is van rám.

- Peter! – morogtam rá.

- Igen? – sistergés. kinyitott egy dobozt.

- Ha még egyszer a béna szarkazmusoddal próbálod megmutatni, hogy a helyzetemnek van napos oldala, pedig nincs, én esküszöm, hogy Hold körüli pályára állítalak! – ültem fel az ágyon, majd mellé sétáltam.

- Mivel akarod kezdeni? – mérte végig a felcímkézett dobozokat.

- Hallottad egyáltalán, amit mondtam?

- Persze. Akkor? Melyik?

- Utállak! – fontam össze a karjaim.

- De csak egy kicsit – nyomott egy testvéri puszit az arcomra, majd kinyitotta a RAJZOK feliratú dobozt. Felsóhajtottam és végül kezelésbe vettem a KÖNYVEK ládát. Pár percig csöndben dolgoztunk, míg meg nem törtem a némaságot.

- Nem is kérdeztem! Hogy van a nénikéd?

- Remekül. Majd kicsattan.

- Ez jó hír. Ha a temetőben jársz, add át üdvözletem Ben bácsikádnak és Gwennek – folytattam könnyedén. Ha én lazán veszem, neki is jobb.

- Meglesz – tett arrébb egy rajztömböt.

- Éés... Mi a helyzet Wadedel? – kérdeztem, miközben átegyensúlyoztam egy könyvhalommal a kezemben a szoba másik felében álló üres szekrényhez.

- Mi lenne? – próbált lazának tűnni... de nem, egyáltalán nem sikerült neki.

- Nem feledkeztem meg róla! Még mindig hódol neked?

- Clarissa!

- Mi van? Hisz szerelmes beléd!

- Nem! No! Nein! Noh! не! Pas! Hány féle képpen mondjam el neked, hogy nem akarok róla beszélni?!

- Sok féle képpen? – próbálkoztam, de csak egy szúrós pillantás volt a jutalmam. – Jól van, na! Talán összevesztetek?

- Mi? – csukta be az immár üres doboz tetejét.

- Annak idején folyton együtt lógtatok. Próbáltad megjavítani. De most nincs itt. Összevesztetek? – álltam fel egy újabb adag könyvvel a kezemben. Pet sóhajtott egy nagyot.

- Váltsunk témát – kért. A hangja szomorúságot árasztott. Rendben, váltsunk témát... gondol, gondol... A szemem hirtelen megakadt a deszkámon.

- Délután nincs kedved gurulni egyet? – kérdeztem vidáman. De meglepetésemre Pet ismét egy fájdalmasat sóhajtott.

- Ez a másik, amiről beszélni akartam veled. Igen, tudom, hogy rossz az időzítés, és hidd el én is csak tegnap tudtam meg és sajnálom, de...

- Nyögd már ki! – morogtam, miközben a könyveket rendezgettem.

- May nénikémmel Angliába megyünk egy hétre – felelte monoton hangon. A kezem egy pillanatra megakadt a levegőben, de hamar folytattam rezzenéstelenül a pakolást. – Casy? – nem válaszoltam. – Casy, ne haragudj! Tudom, hogy most melletted kéne lennem, de a nénikém tegnap hívott, hogy megvannak a perjegyek. Én nem tudtam az egészről! Meglepetésnek szánta. Saj...

- Nem haragszom, Pet. Semmi gond – hazudtam. Még jó, hogy van! De milyen ember lennék, ha ilyesmit 'megtiltanék' a legjobb barátomnak?

- Itt biztonságban vagy...

- Ha te mondod. Lementem edzeni. Köszönöm a segítséget – nyomtam a földön ülő Pet buksijára egy fájdalmas puszit. – Jó utat!

Kimentem a szobából, de azt még hallottam, ahogy Peter utánam kiált; - Sajnálom!

¤¤¤¤¤

Már vagy fél órája ütöttem azt a szerencsétlen boxzsákot, mikor léptek közeledtére kaptam fel a fejem. Először azt hittem, Peter jött utánam, de akkor kiszúrtam;

- Pietro – üdvözöltem a fiút egy erőltetett mosoly kíséretében.

- Cas – mosolygott vissza. Az övé őszinte volt. – Mit ártott neked az a zsák?

- Á, csak a feszültséget vezetem le egy kicsit – dörzsöltem meg kezeim sajgó bütykeit.

- Fury miatt?

- Részben – bólintottam.

- Talán Sharon miatt?

- Mégis miről beszélsz? – döbbentem le.

- Láttam, hogy néztél a Kapitányra.

- Pietro, ne provokálj, mert meg talállak ütni! – néztem rá összehúzott szemekkel.

- Gyere csak! – tárta szét karjait. A felgyülemlett adrenalin kirobbant belőlem és egyből rá vetettem magam. Mindketten a földre kerültünk. – Ne foglalkozz azzal, amit Fury mondott! Mert nem igaz! – kezdte, ahogy maga alá nyomott.

- És ha mégis? – fordítottam a helyzetünkön, de ő oldalba rúgott, így kénytelen voltam legördülni róla.

- Mondom, hogy nem! – indított egy rúgást, ami elől sikeresen lebuktam. – Biztos vagyok benne!

- De én nem! – hisztiztem, miközben bevittem egy jobb egyenest a gyomrába.

- Akkor kérd ki Peter véleményét – megpróbálta kisöpörni a lábam, de én felugrottam.

- Pet elmegy! Itt hagy! – kaptam el a nyakát, majd hátrarántottam a földre. – Mindenkinek gondot jelentek, ezért mindenki lepasszol! – egyik karját átfonta a lábamon és átdobott. A hátam hatalmasat csattant a padlón.

- Ez nem igaz! Csak túl sok változás történik körülötted túl gyorsan és összezavarodtál! – rám ugrott és lenyomta a kezeimet a törzsem mellet. Lefejeltem, így megtántorodott és lazult a szorítása.

- Ugyan ez volt két éve! De akkor legalább a HYDRAnak kellettem! – kirántottam a kezeim és torkon vágtam, épp, mint tegnap. – Nem tartozom sehova! – leesett rólam, agy most én másztam rá. – Mit kéne most tennem, Pietro? Nem vagyok HYDRA tag! Nem is akartam soha! Nem én kértem a tetoválást! – felém ütött, de elhajoltam. – De SHIELDes, vagy Bosszúálló sem akarok lenni! Nekem nem való a harcmező! – ráültem a csípőjére és egy ütést indítottam az arca felé. Ő kivédte, kicsavarta a karom mire egy halk kiáltás hagyta el a szám, majd maga alá fordított. Ott voltunk, mint az elején.

- Akkor csak legyél Cas! Stark lánya. Legalább egy küldetés után nekünk is lesz kihez hazajönni.

Pietro keze a torkomnál megállt. Pár másodpercig pihegtünk, egymás szemébe bámulva, majd legördült rólam és mellém dőlt a padlóra. Mindketten ziháltunk és beszereztünk jó pár zúzódást. Az arcomon legördülő izzadságcseppek csípték a szemem, de Pietro szavai még jobban marták a bensőmet.

- Nektek nincs szükségetek rám – leheltem. – Tony is csak azért fogad örökbe, hogy bosszanthassa Furyt...

- Minden hősnek szüksége van valakire, aki újjáépíti a lekét, ha összeomlott...

- Mint te most nekem? – fordítottam felé a fejem. Ő is így tett.

- És ahogy remélem, te fogod nekem – mosolygott. Őszintén.

- Majd én is jól megverlek – felnevetett, majd lehunyta a szemét, hogy a sós víz ne folyjék bele. – Azt hiszem, kinevezlek lelki támaszomnak.

- Én meg téged második húgomnak...

- Pietro!

- Hm?

- Köszönöm...