- Gyermek örökbefogadási nyilatkozat – olvasta fel suttogva Pet a lap tetején virító vastagon szedett betűket. – Hogy mi?!?

Nem néztem hátra, de nem is kellett ahhoz, hogy tudjam, Pet is ugyan olyan döbbenten bámul Tony Starkra, mint én magam.

- Maga örökbe akar fogadni engem? – kérdeztem hitetlenkedve. – Csak így-úgy? Most komoly? Ez meg mégis honnan jött?

- Hát, van rá pár indokom – felelt rezzenéstelen arccal. Teljesen hidegen hagyta, hogy úgy nézünk rá, mint aki meghibbant.

- Mégpedig? – kérte Pet hogy fejtse ki jobban.

- Hát – testsúlyát áthelyezte a bal lábára és fürkésző szemekkel engem figyelt. – hivatalosan azért, hogy Zsebibaba ne a SHIELDtől függjön. Két évig 'nem élt'. Nincsenek papírjai, se pénze. Így munkahelyet sem találna. És pont ezért, a SHIELD már ki is nyilvánította 'jószándékait' és Fury felajánlotta, hogy dolgozhat neki. Ez azt jelenti, hogy Zsebibabának ismét parancsszóra kéne az erejét használnia és harcolnia.

- Ki van zárva – vágtam rá. – A HYDRAnál meg tanultam iratokat hamisítani, megoldom magam is!

- Ez remek, csak hogy van egy iciri-piciri bökkenő. Mutáns vagy – tárta szét kissé a karjait.

- Na és? – vontam vállat. – Olyat mondjon, amit még nem tudok.

- A SHIELD nem engedné, hogy csak úgy kisétáljon az orruk előtt az ajtón. Főleg, hogy még elsődleges HYDRA célpont is.

- Oh, hogy basznák meg... - káromkodtam el magam magyarul.

- Tessék? – vonta össze Tony a szemöldökét, de én csak dühösen legyintettem egyet.

- Mr.Stark azt mondta, hogy ez a hivatalos indok. Mert ugye, ha nem is vér szerint, de a lánya lennél, nem kéne a SHIELDhez csatlakoznod. Ugye? – Tony bólintott. – De akkor mi a 'nem hivatalos' indok?

Ez a kérdés még nekem is felkeltette a figyelmem. Föl sem tűnt, hogy egyre erősebben markolom a papírlapot, miközben Tony sóhajtott egy drámait és belekezdett a magyarázatba.

- Ismertem az édesapját – itt tartott egy kis hatásszünetet, ami kellett s, hogy egyáltalán felfogjam szavai jelentését. – Jó barátom volt. De az egyik közös találmányunknál csúnyán összevesztünk. Bűntudatom volt, ki akartam engesztelni, vagy valami hasonló. De, azóta nem is láttam...

- Már nem is fogja – szakítottam félbe. – Eltűnt. Azt mondták, meghalt. A temetése is már több éve volt.

Egy pillanatra megjelent az arcán a döbbenet és a fájdalom a hír hallatán, de mindezt gyorsan elrejtette és folytatta.

- De talán mesélt neked egy idiótáról, akivel régebben jóban volt.

- Nem tudom. Hiányosak az emlékeim. Még csak az sem dereng, hogy hogy nézett ki.

- Van róla egy képem – szólt közbe Pet.

- Neked mióta van fényképed az én apámról? – mordultam rá.

- Minden cuccodat elhoztuk a budapesti lakásodról. Itt vannak valamelyik szobában.

- Értem, szóval ahhoz, hogy Tony Stark leidiótázta saját magát, senki nem kommentál semmit. – hallatszott a szomszéd szoba nyitott ajtajából egy (számomra) új, ismeretlen hang. Egy magas sötétbőrű férfi állt ott vigyorogva az ajtófélfának dőlve. Nem volt időm jobban végig mérni, mert Tony ismét magára vonta mindenki figyelmét.

- Eltértünk a témától! – majd a kezemben összegyűrődött papírra mutatott. – Ha nem akarsz a nyakadra SHIELD felügyelőket, én elfogadnám. Persze, erre nem kell most rögtön válaszolnod.

- Meddig van időm gondolkodni? – kérdeztem. Tony ajánlata ugyanis tényleg felkeltette az érdeklődésemet.

- Ameddig Fury nem kéri számon tőled. Csak is tőle függ. Ezért is akartalak mielőbb értesíteni az én 'ajánlatmról' is. Na de most hagyjuk ezt a témát ülepedni és...

- Mi a helyzet a chippel?

- Egy; itt tuti nincsenek HYDRAsok, kettő; van egy védőburok a torony körül, ami blokkolja a sugarakat. Na de most már tényleg hagyjuk ezt. Pihenned kell.

- Egész eddig pihentem – kotyogtam közbe, de ő meg sem hallotta.

- Gyere, megmutatom a szobádat.

Meg sem várva válaszom már sarkon is fordult. Küldtem még egy bizonytalan mosolyt Peternek, aki ösztönzően bólintott, majd követtem ezt a szeleburdi Tonyt. A hátam mögül még hallottam, ahogy a másik két férfi szóba elegyedik egymással.

¤¤¤¤¤

Peter nem hazudott, amikor azt mondta minden cuccomat elhozta Budapestről. Az összes holmim dobozolva és feliratozva; FOTÓK; RUHÁK; FESTÉK KELLÉKEK; KÖNYVEK, meg ehhez hasonlók. A sötét franciaágyon még a fiútól kapott nyomtatott párna is ott volt azzal az idióta idézettel rajta;

„- Witches are bitches!

- And werewolves are what?

- Underground puppies." Mikor megláttam, felszakadt belőlem a nevetés az előbukkanó emlékektől. Aztán megláttam a falnak támasztott, saját kezem által kipingált gördeszkámat. Felvettem megforgattam, végül megpörgettem a kerekeket. Melegség öntött el, ahogy rájöttem, bizony, még maradt valami a régi Clarissa életéből.

Ismét végignéztem a szobán. Mindenhol kartondobozok. Elhihetitek, semmi kedvem nem volt a rendrakáshoz, így az emlékeket hátrahagyva bevonultam a fürdőszobába. Vagy húsz percig áztattam magam, majd az egyik dobozból előhalásztam egy fekete rövidnadrágot. Annak idején lógott rajtam, most viszont elégedetten konstatáltam, hogy még egész jól is áll. A pólókkal már nem volt ilyen szerencsém. Miután a rövidujjúak nagy része 'kicsi'-nek címkézve a sarokban landolt, észrevettem a 'RAJZOK' feliratú doboz tetején egy ottfelejtett, összegyűrt pólót. Megvontam a vállam és felvettem. Nagy betűkkel a Metalica logója virított sötét anyagán. A mérete alapján pedig határozottan férfi póló volt.

De ez engem egyáltalán nem zavart. Most, hogy a fontosabb részeket égre ruha takarta, jobban végignéztem a holmikon. Minden az enyém volt, a pólót és még valamit kivéve.

Az ágyhoz léptem és felemeltem a szerkezetet. Úgy akkora lehetett, mint egy könyv, talán egy picivel kisebb, vékony és majdhogynem átlátszó, oldalán a bekapcsológombbal.

- Egy videónapló – suttogtam. Két éve nekem is volt egy, még apa vette nekem. De ez nem az enyém volt. A sajátom akkora lehetett, mint a tenyerem, ez viszont háromszor akkora.

- Hékás! – halottam meg Tony hangját a hátam mögül. Ijedtemben összerezzentem. Ahogy megpördültem a szerkezetet a farzsebembe rejtettem. Talán inkább csak kétszer akkora, mint az enyém. – Az az enyém! – bökött felém.

És nagy meglepetésemre nem a videónaplóra mutatott, hanem a Metalica pólóra. Megkönnyebbülten húztam féloldalas mosolyra a számat.

- Nickebackeset nem találtam – feleltem, mire ő is elmosolyodott.

- De ez nem épp a te mérted.

- Azok sem – mutattam szórakozottan a sarok felé.

- Majd hozatok neked új ruhákat.

- Olyat, amilyet hordok is majd?

- Meglepődnél, milyen jó ízlésem van – vágott egy nagyképű vigyort. – Amúgy, azért jöttem, hogy szóljak, Capsicle szeretne veled beszélni, kicsit nyugodtabb körülmények között is. Bár nem tudom, mikor lettem én a postabaglya...

- Kicsoda? – vontam össze zavarodottan a szemöldököm.

- Steve – magyarázta, miközben az ajtó felé vettük az irányt.

- Capsicle? Mert jégbe volt fagyva? – nevettem.

- Pontosan.

- Tuti hogy maga találta ki. Úgy hangzik, mint egy jégkrém márka.

- Igen, ezt már mástól is hallottam... Megtennéd nekem azt a szívességet, hogy nem magázol? Annyira még nem vagyok öreg!

- Háát – nyomtam le nevetve a kilincset. A folyosóra kilépve Steve mellett találtam magam, aki a falat támasztotta. – Nem féltél, hogy elfordulok, és ismét beléd esem?

- Szerintem a múltkor sem estél belém – vigyorgott. Az arcom égni kezdett, ahogy belegondoltam szavaim kétértelmű jelentésébe.

Tony halkan becsapta a szobám ajtaját, majd elviharzott arra hivatkozva, hogy neki dolgoznia kell. Nem válaszoltam, még csak hátra sem fordultam köszönni. Végig Steve mellkasát bámultam nagy csöndben. A pontot, ahol a golyó becsapódott.

- Mi az? – kérdezte. Ahogy az arcára néztem, arra a még fekete-fehérben is gyönyörű arcára, hirtelen törtek elő a könnyeim.

- Sajnálom – szipogtam. Pár pillanatig sokkosan meredt rám, majd a mellkasára vont és átölelt.

- Miket beszélsz? Hisz megmentettél. Nélküled meghaltam volna – simított végig vizes hajamon.

- Nélkülem ott sem lettél volna!

- Ugyan már, Clary – emelte fel az állam – Nincs semmi baj.

- De, hisz megsérültél!

Erre elhúzta a száját, hátrébb lépett és lekapta magáról a pólót. Mellkasán egy apró heg húzódott, semmi több. Annyira megdöbbentem, hogy még a zavaromról is elfeledkeztem, ugyanis egy félmeztelen Amerika Kapitány állt előttem.

- Gyorsabban regenerálódok, mint egy átlagember – rántott vissza magyarázatával a kábulatból.

- Oh – ez volt a legtöbb, amit ki tudtam nyögni.

Aztán a végtagjaim maguktól mozdultak, közelebb léptem, kezemmel óvatosan megérintettem a vart, mintha bármelyik pillanatban összetörhetném, eközben az agyam a lehető leghangosabb hangerővel tiltakozott. Steve bőre forró volt, bizsergés futott végig tőle a kezemen.

- A... Akkor... nem... nem is fáj? – nyökögtem.

- Nem. Egyáltalán nem. És ezt neked köszönhetem. Ha nem ütöd ki azt a két HYDRA katonát, megöltek volna.

Még jobban elpirultam, kezemet visszahúztam és a hátam mögé rejtettem, mintha vétkes lennék csak azért, mert megérintettem Steve Rogerst.

- Azt... Azt hiszem, én megyek és lefekszem – mondtam miközben próbáltam visszanyerni arcom eredeti színét.

- Rendben, menj csak – felelte mosolyogva, majd magára kapta felsőjét. – Később találkozunk – fordult ő is sarkon, mint pár perce Tony. Hogy merre ment, azt már nem láttam, ugyanis amilyen gyorsan csak tudtam, besuhantam a szobámba és hátam az ajtónak vetve, egy hatalmas sóhaj kíséretében a földig csúsztam.

- Istenem – morogtam, miközben letöröltem az arcomra száradt könnycseppeket. Igyekeztem még csak nem is pislogni, ugyanis valahányszor lehunytam a szemem, minden egyes alkalommal Steve jelent meg előttem. Az arca, a szeme, a haja, a mellkasa, az izmai, az ajkai, amikkel Clarynek hívott, az ajkai, amiket olyan szívesen...

- Clarissa, uralkodj magadon! – kiáltottam ismét magyarul.

Ahogy elkezdtem felkászálódni, valami nyomni kezdte az oldalam. Nem hazudtam Stevenek, szándékomban állt aludni, de ahogy előhúztam a farzsebemből a videónaplót, minden fáradtságom elpárolgott.

- Lássuk, mit rejtegetsz, picikém – dőltem rá az ágyra, fejemet a feliratos párnának döntve. Megnyomtam a bekapcsoló gombot. 'Loading...' jelent meg egy pillanatra a képernyőn, majd a gép könyvtárában találtam magam. Rányomtam az egyik legelső fájlra. Tony jelent meg, kezén és lábán a Vasember páncél prototípusával.

- 11. nap, 32-es teszt, 2.0-ás verzió – hallatszott Tony tipikus, full nyugodt hangja a felvételről. Mellette egy kis szerkezet minden lépését követte, mintha attól félne, hogy a férfi kigyullad. A háttérben több, gyönyörű sportkocsi látszott. – Mivel nincs jobb megoldás, még mindig lüke a tűzoltóm – bökött a kis gép felé. Jósnőnek kéne mennem... - Hogyha megint lefújsz, pedig nem égek, odaadlak egy főiskolának! – fenyegette a szerkezetet. Megmosolyogtam a kijelentését. – Na, szép óvatosan, – morogta Tony. A felvétel vissza zoomolt, így látható volt, hogy akármilyen nyugodt is a hangja, valójában feszengve toporog a vaslábakban. Kezdett zsibbadni a szám a mosolygástól. – és komolyan! – ez az, amit tőle nem lehet elvárni. – A kapacitás 1%-ával indulunk – nagy levegőt vett, amitől egy pillanatra nekem is összerándult a gyomrom. – És 3... 2... 1 – és fénycsóvák törtek ki a vasvégtagokból. Tony lassan felemelkedett. Lebegett egy kicsit egyhelyben, erősen koncentrált, majd végül sikeresen visszaszállt a földre. Látszólag megkönnyebbült. Majd ismét ahhoz a géphez fordult, amelyiket az iskolával fenyegette. – Légyszi, ne kövess azzal az izével, mert félek, hogy spontán lángra kapok 

– erre a kijelentésre halkan felkuncogtam, miközben a hasamra fordultam és a videónaplót a párnának döntöttem. – Akkor gyere, ha tényleg van valami. Most nyomjuk fel 2,5-re – parancsolta. Ezúttal hamarabb jutott el háromról egyre. Most magasabban lebegett, próbálta irányítani magát, de hirtelen tolatni kezdett. A faltól csak kicsi választotta el, mikor befordult és átrepült a kocsik felett. – Jaj, ne, ide nem akartam jönni! Jaj, ne, a kocsikat ne! – kibuggyant belőlem a nevetés, ahogy a videón Tony össze-visszarepült, pörgött és mindent levert maga körül. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy igazi szuperhős. Végül megtántorodva ugyan, de ismét talajt fogott.

Gyorsan a tűzoltó gép felé fordult. – Nem! Á-á! – kiáltott rá, mire az búskomoran leengedte a poroltócsövet.

Nevetés közben bezártam a fájlt és egy frissebbet, alig pár heteset nyitottam meg.

A videón megjelent egy ismerős, fémkarú katona.

Remélem, elnyeri ez a rész is a tetszésetek :) Vélemény a borítóról? Ez vagy az előző volt a jobb? :)