Louis részeg, méghozzá nagyon. Az az érzése, hogy már rég túllépte a határt, mivel fáj a gyomra és szinte forog a feje. A szája elé teszi a kezét, hogy megpróbálja elfojtani a rosszullétét. 

A zene dübörög, Jasmine háza pedig tele van emberekkel. Őszintén szólva nem kellett volna jönnie. Az emberek méregetik őt, mert tudják, hogy fejben már nagyon messze jár, ott az emeleten a nappali sarkában. Csukott szemmel fekszik az egyik kanapén. Meglehetősen biztos benne, hogy az emberek, akikkel beszélt - ami bizonyára elég régen volt - elmentek mellőle. Úgy sejti, túl részeg volt ahhoz, hogy beszélgessen velük. 

Nem tud hátradőlni a kanapén, mert akkor felfordulna a gyomra, a feje pedig már így is forog. Csak pihenteti a kezét, könyöke belenyomódik a saját combjába, ahogy nézi ez előtte játszódó jelenetet. 

Harry sör-pongozik. Mosolyog, a pólóját felemelte, hogy felfedje a hasát, a szegélyét pedig beledugta a nyakkivágásba, ezzel egy melltartóvá formázva azt. A Louis által szívott folt a köldöke alatt már eltűnt és nem is látszanak rajta más nyomok sem, amik azt mutatják, hogy Louis megérintette őt, érezte őt, vagy hogy lefeküdtek. 

A meccs óta nem beszéltek rendesen. Vagy egyáltalán nem. Még mindig látja Harry arcán a teljes sokkot, ahogy Louis odahajolt és összeérintette az ajkaikat, ha csak szemérmesen is. 

Louis rájátszott. Csak egy győzedelmes pillanat lökete volt. Az összes fiú ölelgette és puszilgatta egymást - talán nem szájon, de úgysem kapta rajta őket senki. Csakhogy, Harry úgy nézett ki, mint akinek lepergett előtte az egész élete és Louis azt hitte, elhányja magát, amikor hirtelen ráébredt Harry elutasítására

Már ennek a gondolata miatt is hányingere támad. Csupán egy pillanatra összeszorítja a szemeit. Minél előbb meg kéne találnia a fürdőszobát. 

Valaki hangosan nevet - Harry. Louis-nak egyből kipattannak a szemei és összeroskad, hogy milyen mélyen sajog a fiúért a teste. Úgy látszik, Harry épp most nyert egy sör-pong kört Eddel, és győzedelmesen éljeneznek. Louis azt sem tudja, Harry tudja-e, hogy itt van és figyeli. Rengeteg ember van a helységben, Louis pedig megtartja a tisztes távolságot, de akkor sincs annyira messze a fiútól. 

Hiányzik neki. Már majdnem egy hét is eltelt. A meccs vasárnap volt és azóta ez már az ötödik nap. Louis nem mert írni neki, sőt felhívni sem, és Harry sem tett semmit, hogy kapcsolatba lépjen vele. Az edzésen az öltözőben feszültek, toporognak egymás körül, mert félnek a szemkontaktustól. Ez napról napra egyre rosszabb érzés. 

Louis elég biztos benne. Harry megértette, hogy Louis-nak vannak iránta érzései és most kínosan érzi magát. Harry nem érzi ugyan azt. Ez kétségtelen. Louis emlékszik, milyen kellemetlenül váltak el, leporolták a ruháikat, aztán odaszaladtak a helyükre, hogy lejátsszák a maradék időt a meccsből. Ezután Louis alig tudta megünnepelni a nyereséget, mert teljesen eluralkodott rajta az aggodalom. 

Bizonyos értelemben azt feltételezi, hogy ez a pillanat elkerülhetetlen volt. Valamilyen módon végül ki kellett volna találniuk, hogy mit művelnek együtt. Most már Louis tudja, hogy ez nem egy romantikus dolog. Csak örülni tud, hogy soha nem ült le, és nem mondta el Harrynek, hogy mennyire kicseszettül számít neki. 

Louis egy kicsi feljebb ül, ahogy Harry odasétál egy csoportnyi sráchoz, és így már közelebb áll Louis-hoz mint eddig. Még mindig kint van a csinos hasa, gyönyörű dereka pedig csak úgy kiabál Louis-nak, ahogy háttal áll neki. A gödröcskéi feltűnőek, és Louis tökéletesen el tudja képzelni, hogy nézett ki, amikor az arany csillámpor ráhullott a hátára. 

Louis a kezeiben akarja őt tartani. Azt akarja, hogy megérintse, megcsókolja, és érezze őt, legfőképpen a puha, puha bőrét az ujjbegyei alatt. 

A falnál Harry valakinek a derekára teszi a kezét. Louis véletlen lelök a földre egy sörösüveget. Az érintés ártatlan, csak egy másodpercig tart, de egy pillanatig Louis csak zöldet lát. 

- Louis! - szólítja meg valaki hangosan a tömegen keresztül. Stan az, aki egy csoportnyi embert vonszol magával, de Oli az egyetlen, akit Louis megismert ebben a pillanatban. 

Louis nem reagál, de Harry hirtelen megfordul, szemeivel átfutva a tömegen, amik aztán Louis-ra szegeződnek. Találkozik a tekintetük. Louis-t elönti a zavarodottság, mert Harry annyira bizonytalannak tűnik. Vibrál a szeme, ami tele van bizonytalansággal és nyugtalansággal. Esetlennek tűnik, egy helyben toporog, talán még félénk is. Louis nem tudja elfordítani róla a tekintetét. 

Harry viszont igen, gyorsan elszakítja a szemeit Louis-ról és visszafordul a barátaihoz. Louis biztos benne, hogy a vállai még mindig merevek. 

Stan és a többiek letelepszenek köré a kanapéra, és Louis felnéz Jasmine-re maga mellett. Mosolyog, Louis pedig igyekszik jelezni neki, hogy mennyire kényelmetlenül érzi magát. 

- Semmi szükség, hogy úgy tégy, mintha el akarnál futni. Tudom, hogy nem jövök be. Túl tettem magam rajta. 

Louis nagyot nyelve próbálja kiűzni magából a részegséget. - Tényleg? 

- Igen, butus. Tudom, hogy hol vagyok nemkívánatos - kacag kedvesen... Talán benne is van már alkohol. Louis szemei a lány szájára szegeződnek, a rúzsa színe az egyetlen dolog, amire fókuszálni tud, mivel Harry már nem áll vele szemben. Sötét lila színű, ami illik a szemfestékéhez és a fekete blúzához. Észreveszi a tekintetét. - Jól vagy, édesem? Túl sokat ittál? 

- Igen - mondja, de nem biztos benne, hogy mit válaszol. A lány kezei Louis hajába csúsznak és az érintés furcsán megnyugtató, ahogy próbál küzdeni az alkohollal a szervezetében.  

- Louis, őszintén - mondja Stan gügyögve, félig szarkasztikusan. - Aranyos részeg vagy - a fiúk elnevetik magukat, Louis pedig a szemét forgatná, ha nem szenvedne hiányt a szemkoordinációtól. Már ha ez olyan dolog. 

- Csókolja már meg valaki. Megérdemel egyet - mondja valaki más. - Ő szerezte a gólt, és olyan rohadtul rosszkedvű. Vidítsa fel valaki - lehetséges, hogy Oli. Vagy Lee. Vagy akárki. 

- Nincs rá szükségem - mondja Louis, miközben próbálkozik Jas rúzsának a színére koncentrálni. Nem akar elájulni. 

- Mindenkinek szüksége van egy csókra - nyilvánítja ki Stan. - Claire? Hol van Claire? Itt is vagy! Csókot, légyszi? 

Louis nem tudta, hogy volt ott egy Claire is. Viszont a bisztró. A bisztróra gondol. 

Stant megcsókolják. A lány látszólag imádja őt. Louis-nak van egy olyan sanda gyanúja, hogy tapsolna, ha lenne hozzá elég ereje. 

- Louis, most te jössz!

- Részeg, te kibaszott idióta - fenyíti meg Jasmine Stant, aki szintén nem józan. 

- Akkor az arcát. 

Louis odapillant Harry csoportja felé. Azt kívánja, bárcsak oda jönne, és elvinné őt onnan. Csendben reméli, hogy Harry meglátja, hogy mennyire nem odaillőnek érzi magát. Harry valószínűleg nem csinálná ezt, ha Louis nem csókolta volna meg. Louis elkerülné Jasmine-t. 

Louis folyamatosan a másik fiút nézi. Egy csoda folytán Harry megfordul és ránéz. Még egyszer találkozik a tekintetük, de most Harryé egyből elsötétül. Ez Louis-t először összezavarja, de aztán megérzi valaki ajkait az arcának nyomódni. Meglehetősen biztos benne, hogy Jasmine-é az. 

Louis akar valamit mondani. Fel akar állni, odamenni hozzá és elmondani, hogy ő az egyetlen. Csakis az egyetlen. Pillanatnyilag nem is érdekli, hogy Harrynek nem tetszett a csók a focipályán; csak tudatni akarja vele, hogy nem érdekli Jasmine. De Harry megfordul, és gyorsan elviharzik. Eltűnik a lépcsőknél, Louis pedig meg mindig látja, hogy hogyan lángoltak a szemei. 

Lehet, hogy csak részeg, de hirtelen nem érti. Miért érdekelte Harryt, hogy a lány megpuszilta az arcát? Nem szereti Louis-t. Nem szerelmes belé, nem akarja Louis-t, ahogy Louis akarja őt. 

De aztán, persze, hogy mérges. Gyűlöli Jasmine-t. Talán Harry nem szereti őt, de ez nem azt jelenti, hogy nem tekinti (tekintette?) Louis-t egy barátjának. Mert barátok voltak, ugye? Beszélgettek. Törődtek a másikkal. Louis szereti Harryt. Louis annyira szereti Harryt, hogy úgy érzi, ez darabikra tépi - innen ered a boldogtalan, részeg epekedés. 

- Mennem kell - morogja Louis a barátainak. 

- Valaki vigye már el a fürdőbe - mondja Lee, összehúzott szemöldökkel. - Nem fest jól. 

Louis hálás, amikor érzi, hogy két kéz felemeli, és kitámogatja őt a szobából, valaki más pedig a folyosón lévő hálószobába vezeti, a lépcsővel ellenkező irányba. Louis elakarja mondani nekik, hogy segítsék oda Harryhez, de nem tudja. Harry valószínűleg elment.  

- Erre - a kulccsal kinyílik a szobaajtó, a kezek erősen besegítik. - Itt van a fürdőszoba. 

A fürdő fényei világosak, amitől hunyorognia és erősen pislognia kell. Leül a wc elé, egy lágy kéz pedig kisöpri a haját a szeméből. - Semmi baj. 

- Lime? - kérdezi Louis. 

- Igen, Lou. Jobban fogod érezni magad, amint megszabadultál ettől a szartól a gyomrodban. 

- Nem akarok - utál hányni. - Nem tudok. 

- De igen. Ígérem, hogy minden rendben lesz. 

- Segíts. 

Liam, drága kibaszott Liam, megragadja Louis nyakát, és két ujját bedugja a szájába. Louis-nak több se kell, mint egy simítás a szájpadlásán, mielőtt a gyomra émelyegni kezd. Szörnyű, utálja ezt, és ahogy kiadja a gyomra tartalmát, egy hosszú pillanatig képtelen levegőt venni. Olyan mintha ez évekig tartana, míg végül csak szárazon öklendezik. 

- Nem tudom elhinni, hogy ledugtad az ujjaidat a torkomon - mondja érdes hangon Louis, folyamatosan öklendezve. A szeme sarkai nedvesek, gyakorlatilag úgy érzi, nincsenek csontjai. 

- Szeretlek, haver - kuncog Liam, valószínűleg már alaposan megmosta a kezét. 

- Szeretlek - válaszolja Louis, fáradtan és reménytelenül. 

- Gyere, mosakodjunk meg - Liam egy nedves törölközővel elkezdi letisztítani az arcát, finoman dörzsöli a száját és az arcát. Louis hagyja, hogy levegye róla a felsőjét, és újra besegítse a hálóba. 

- Halihó. 

- Szia. Jól van már. Csak fáradt, szerintem. Letehetjük ide?  

- Persze. 

Rúzs. Jasmine. 

Louis még soha nem örült ennyire egy ágynak. Liam, a fejét a párnára hajtva lefekteti, és a válláig húzza a takarót. Louis egy évig simán bírna aludni. 

Liam hamarosan elmegy, int egyet, és szól, hogy próbálja meg nem felfelejteni, hogy reggel hívja fel. Louis nem biztos benne, hogy nem fogja, de fáradtan bólint a párnán. Éppen be akarja csukni a szemét, amikor megérzi, hogy mocorog az ágy. Jasmine még mindig ott ül törökülésben a végén. Elkezdett felállni, de hirtelen, Louis nem tudja elengedi őt. 

- Jas - mondja rekedt hangon. A lány megáll a mozdulatban és visszaül az ágyra Louis szemeibe nézve, de a sajátjai kimerültnek tűnnek. - Miért utál téged Harry? 

Nem bírja ki. Muszáj megkérdeznie. 

Meglepődik, amikor a lány lenéz és kínjában összehúzza a vállait. Egy pillanatig úgy tűnik, nem fog válaszolni, de aztán felsóhajt, és a hangtól összeszorul Louis mellkasa. A hangja mély, szinte suttogás. - Csináltam valamit. 

Louis pislog. - Mit csináltál? - kérdezi, hangját épphogy hallani a rekedtségtől. 

Jasmine belenéz a szemébe, egy pillanatig figyelmesen fürkészi, annak ellenére, hogy mennyire sebezhetőnek tűnik. - Érzel iránta valamit, ugye? - kérdezi lágy hangon. 

Louis kinyitja a száját, de semmi nem jön ki rajta. Jasmine nem vár válaszra, mert már tudja. Elnéz, szemeit a szobából kivezető ajtóra szegezi. - Régen barátok voltunk, ezt tudod - mondja unott hangon. - Mármint rendesen. Aztán másodikban elkezdtünk randizni. 

Louis belül összerezzen. Kicsit beteges arra gondolni, hogy mindketten ugyanazzal a fiúval voltak együtt. Hogy Harry mással is volt, nem csak vele. Elcseszett, de a fejében Harry az övé. Senki nem ismeri őt úgy, mint Louis, és senki nem ismeri Louis-t úgy, mint Harry. Ők egymás emberei. Harry Louis fiúja, az egyetlen, aki képes összerakni a fejében lévő szilánkokat. 

- Nos - folytatja kényelmetlenül mocorogva. - Elég hamar szakítottunk. Megnyugodhatsz, Lou. Semmi... nem történt köztünk - harapja be a száját. - Mert.. öhm. Nem... nem tudott, érted. 

Ó. 

Ó.

- Elég erősen leszoptam, tudod? És csak az a tény, hogy nem velem volt a gond, hanem hogy ő... meleg. Képzeld csak el, hogy együtt vagy valakivel, és rájössz, hogy ő nem igazán önmaga veled - rázza meg a fejét, összeszorítva az ajkait. 

Louis nem tudja, mit mondjon. 

 - Azt hiszem ostobán szerelmes voltam, és elkeseredett - suttogja. - És aztán... azt mondtam neki, hogy elmondanom mindenkinek - beszéd közben a hangja boldogtalan nyöszörgéssé változik.

Louis felnéz rá. A haja a vállára omlik, ami elrejti az arcát, miközben az ölében lévő kezeit bámulja. 

- Nem vagyok büszke, egyáltalán nem. A másodikos énemnek halvány fogalma sem volt a dolgokról - kuncogja, de szomorúan hangzik. - Egy ribanc voltam. Amit tettem az sértő, főleg mivel barátok voltunk. Keresztül kellett volna segítenem rajta. Abban sem vagyok biztos, hogy értette-e, miért nem sikerült neki, amikor megtörtént - húzza el a száját, majd folytatja. - Most pedig utál. A mai napig nem bocsájtott meg. 

Ez túl sok volt egyszerre. 

- Azt mondta, követtél engem, hogy megszerezd.

- Először lehet. Amikor először köszöntem neked, volt egy veszekedésünk. Új év volt, új idők, tudod? Azt akartam, hogy megbocsájtson, de természetesen ő nem. Szóval azt hiszem, próbáltam összebarátkozni veled, hogy bosszantsam őt, mert régen utált téged - néz komolyan Louis-ra. - Meggondoltam magam. Te pedig... már nem azért, de úgy tűnt, úgy is egy rakás szarság volt körülötted, és nem akartam megnehezíteni a dolgokat - rándul meg az ajka egy picike mosoly miatt. - Ezenfelül, talán kedvellek barátként. De te kedveled Harryt, és ő gyűlöl engem. 

- Szóval nem lehetünk barátok - motyogja Louis, a lány pedig bólint. Louis egész feje nehéz, hogy felemelje. - Harry rám is haragszik. 

- Miért? 

- Megcsókoltam. Nem érzi ugyan azt. Mi csak... - emeli fel a kezét, majd erősen leejti az ágyra. 

Jasmine egy pillanatra elhallgat. - Biztos vagy benne? 

Louis nem válaszol, csak visszateszi a fejét a párnára. Érzi, hogy a lány kezei lágyan ütögetik a hátát. 

- Aljas voltam veled. Leginkább Harry miatt. 

- Nem érdekel. Tiszta lap? 

- Tiszta lap - suttogja. 

A lány bólint, utoljára rásimítva Louis hátára. Feláll az ágyról, felsóhajt és az ajtó felé indul. 

Louis mellkasa hirtelen összeszorul, rosszkedvű érzés keríti hatalmába. - Itt maradnál? 

- Mi van? - áll meg az ajtónál, kezeivel a kilincsen. 

- Utálok egyedül aludni, amikor... tudod. 

Elmosolyodik, ezúttal rendesen, mert a szemei körül megjelennek a kis ráncok. - Édes vagy Louis, de Harrynek ez egy kicsit sem tetszene. 

Nem, tényleg nem. 

- Itt alszol. Megengedem, hogy itt maradj holnapig, sőt még reggelit is kapsz, mielőtt elmész. 

- Kösz. 

Behunyja a szemét, ahogy a lány csendben becsukja az ajtót, és úgy gondolja, hallja, hogy kívülről be is zárja az ajtót, nehogy bejöjjenek a részegek. 

Louis lefekszik. 

Amit Jasmine tett az rossz. Az igazat megvallva, kicseszett aljas. Louis már érti, Harry miért olyan sértett és mérges. Másrészről viszont ez két éve volt, és ha jól tudja, a lány nem mondta el egy léleknek sem.  

Eldönti, hogy ez az ő baromságuk. Louis nem tud több dologgal foglalkozni. De ha Harry azt akarja - még ha ő nem is - nem fog barátkozni vele. Bassza meg, Louis bármit megtenne Harryért. Bármit konkrétan. Bárcsak a másik fiú beszélne vele. 

Nem érti. Azt hitte, ugyan azon a szinten voltak. A döbbent kifejezés az arcán, amikor Louis megcsókolta, nem kellett volna, hogy ott legyen. Bakker, Harry pár másodperccel korábban még úgy nézett ki, mint aki a Holdon jár. (Mintha azt akarta volna, hogy Louis hozza le neki a kurva csillagokat. Vagy esetleg csak vegyen egyet. Hallotta, hogy már ezt is meg lehet csinálni) 

Kibaszottul fáj neki. És össze van zavarodva. Harry nagyon rosszul reagálta le. Mit csinált rosszul? Még csak nem is látta senki. 

Louis aggodalommal a mellkasában alszik el. 

**

Reggel Louis úgy ébred, hogy úgy dübörög a feje, mint egy kurva bongódob. Bosszantó, úgy ahogy van. Vagy mint amikor valaki megfog egy hangszórót és két órán keresztül a fölébe üvöltetné a zenét. Meg fogja ütni azt, akit ma először meglát. 

Az első, akit meglát az Jasmine. Lüktet a feje, ahogy halad lefelé a lépcsőn. Nem találta az előző este viselt felsőjét, és kínosan érzi magát, hogy egyszál farmerban oson az ajtó felé. A szaga is undorító. 

Mindenhol ott vannak a házibuli maradványai; műagyag poharak minden sarokban és asztalon, üres cigis dobozok, kupi a bútorokon. Amikor elhalad a konyha mellett - ami hasonlóan Louis házához a bejárati ajtó mellett van - a vízcsap hangja megállítja. 

- Mit ácsorogsz ott? - kérdezi Jasmine, mire Louis megfordul, és észreveszi őt egy tál grófi masszával. A sötét haját kontyba kötötte, és egy Abercrombie & Fitch melegítőt, illetve egy régi szürke pólót visel. Némiképp úgy fest, mint Harry női kiadásban, és Louis úgy gondolja, hogyha bejönnének neki a lányok (ami nem úgy tűnik), vonzódna hozzá. 

- Ki akartam surranni - mondja őszintén. 

- Hmm, hát ez nem jött össze. Grófit csinálok. 

Louis farkaséhes, a gyomra üres, és nagyon kell neki kaja. De nem akar itt maradni. Haza akar menni, és megtömni magát Advillal. 

Nem tudja, mit mondjon. Megköszörüli a torkát. - Nem találom a felsőmet. 

- Megtaláltam és beraktam a mosásába - vonja meg a vállát. - Majd visszakapod. 

- Rendben - mondja Louis kínosan. - Rendben. 

Bólint magának egyet, mielőtt elmenne, aztán kinyitja a bejárati ajtót, hogy találkozzon a langyos reggeli szellővel. Már meleg van, annak ellenére, hogy még csak április vége van. A mellbimbói megkeményednek a szellő miatt, de ezen kívül jól van, ahogy elhagyja a házat és elkóvályog a járdára. Nem igazán biztos benne, hogy hol parkolt múlt este, de nem lehet messze. Elkezdi keresni, ahogy elindul az utcában. 

Tíz perc múlva a telefonja rezegni kezd, és pont ekkor ébred rá arra is, hogy nem is ő vezetett tegnap a buliba. Oli vitte el. Basszus. Megfordul, és rájön, hogy haza kell gyalogolnia. Akkor már el is kezdhet sétálni. 

- Szió - veszi fel a telefont, csoszogva az aszfalton. 

- Még mindig részeg vagy, haver? 

- Jaj, hali - köszörüli meg a torkát Louis, és megrázza a fejét, hogy felébressze magát. A nap még mindig túl világos a szemeinek. - Itt voltál tegnap, Ni? - kérdezi összezavarodva. 

- A-a, habár Zayn mondta, hogy eléggé szét voltál cseszve. 

- Hát persze. Zayn - morogja Louis. Nem tudta, hogy ő is ott volt. 

- Igen.

Egy pillanatra elhallgatnak. - Kérdezhetek valamit? - kérdi Louis gyaloglás közben. Picikét furán érzi magát, ahogy vasárnap reggel, félmeztelenül sétál a környéken. 

- Persze. - Niall hangja könnyed, pont olyan, mint amilyen szokott lenni, amikor még közeli barátok voltak. Talán még mindig azok.

- Miért barátkoztál össze vele? - A kérdésnek megterhelőnek kéne lennie, és feszültséggel teli kínos csöndet okoznia. De nem. Niall higgadtnak tűnik, amikor válaszol. 

- Louis - mondja nyugodtan. - Be kell vallanom valamit. 

- Oké? - húzza fel a szemöldökét Louis. 

- Egy ideje már ismerem Zaynt. 

- Egy ideje? 

- Mármint, második óta. 

Louis hirtelen megtorpan. - Hogy mi van? 

- Tudod, hogy Liamnek mindig ott vannak hétvégénkként a barátai, mert a szülei állandóan lelépnek a vidéki házukba? 

Louis nyel egyet. - Igen.

A járda mellett egy nagy kő fekszik, előtte pedig egy füves pázsit terül el, ahol a házak ritkulni kezdenek. Leül rá, és érzi, hogy gyengék a térdei. Nem a fáradságtól, de néha szüksége van valamire, hogy megnyugtassa. 

- Soha nem akartál jönni, mert nem bírod Harry barátait. Zayn mindig ott volt, mivel ő és Liam együtt jártak oviba meg ilyesmi. Na szóval, szokott hozni cuccot a buliba, és amikor néha nem jött el, az emberek megkívánták a cuccot. Így az egész azzal kezdődött, hogy megkérdeztük, hogy vehetünk-e tőle. Utána minden olyan lett, amilyen most. 

- Zayn a dealered? - foglalja össze hitetlenkedve Louis. 

- És egy közeli barátom. 

Ha ez hónapokkal ezelőtt, szeptemberben lett volna, Louis dühös lenne. Most viszont nem tud az lenni, és nem is hibáztatja a barátját. Talán egy kicsit meg kéne bántódnia, hogy ezt mindvégig eltitkolta előle, de a képmutatás nem tartozik Louis tulajdonságai közé. 

Felsóhajt és becsukja a szemét egy rövidke pillanatig. A hangja lassú és egy kis erőfeszítésbe kerül, hogy kinyögje a szavakat. - Gondolod, hogy valahogy mindent magunk mögött hagyhatunk? 

- Semmi ítélkezés, semmi neheztelés, és nincs több hazugság. 

- Aha - suttogja Louis. 

- Igen - mondja Niall. Hangja komoly, mégis derűs. - De először beszélnünk kell rólad. 

Louis folyamatosan bólogat. - Ez egy olyan dolog, amit személyesen szeretnék - motyogja halkan. 

- Most? 

- Most? 

- Most - erősíti meg Niall.

- Jól van - köhint Louis. - Egy utcában vagyok nem messze Jasmine Parks házához. Esetleg tudnál hozni egy pólót, és fel tudnál venni? 

Niall felnevet, és Louis biztos benne, hogy még akkor is nevet miután leteszik a telefont. 

Visszatekintve az elmúlt hónapokra, olyan mintha Louis egy teljesen más ember lenne. Ha valaki azt mondta volna az elsős önmagának, hogy a végzős éve egy kész hullámvasút lesz, akkor nem hitte volna el, legalábbis ilyen mértékben. Ezt kapd ki, Louis! El fogod veszíteni a fél családodat egy évre, a legjobb barátodat néhány hónapra, de rájössz, hogy szerelmes vagy az idióta ellenségedbe, aki valójában a legtökéletesebb emberi lény, akivel valaha találkozhatsz, és tizennyolc évesen jobb focista vagy, mint azt valaha is elképzelted. 

A telefonja újra rezegni kezd. Át akarsz jönni együtt lógni? Üres a ház, csak mi lennék, fiúk :)

Mark az. Az apukája. Hülyeség, hogy Louis menni akar? Hülyeség, hogy tényleg szeretné őt látni? Vágyik a normális időkre. Vágyik arra is, hogy a dolgok kevésbé legyenek problémások. Ezenfelül... beszélgetni akar. 

Az van, hogy mind ott voltak múlt héten. Az egész családja nézte őt a meccs közben, még Fizzy is, a húga, akit karácsony előtt látott utoljára. Most rohadtul április van, és belefáradt a hiányába. Mindenki más törekszik, és talán ahogy egyszer Lottie mondta, ha ő is úgy igyekezne, mint mindenki más, helyére kerülnének a dolgok. Lehet, hogy a darabkák nem forrnának egyből össze, de ezeknek a dolgoknak idő kell. 

Louis elmosolyodik magának. Okos, mi? Öreg és bölcs. Lottie így mondaná. 

Pár perccel később felbukkan Niall autója az utcában, és megáll a járda mellett. Kinyitja a legközelebbi ajtót, és rámosolyog. - Halihó! 

- Csáó - vigyorog Louis. Beszáll az anyósülésre, és elveszi a pólót illetve a pulcsit, amit Niall nyújt neki. Szőke barátja vihog egy kicsit rajta, de Louis meglöki a kezénél, mielőtt felveszi a sötétkék pulcsit a sima fehér pólóra. Olyan, mintha megint jóban lennének. Valahogy jóban vannak. Lehet, hogy mindketten ugyanannyira belefáradtak, hogy nem barátok. 

- Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig kibírjuk anélkül, hogy barátok lennénk - motyogja Louis, ahogy Niall kimanőverezi az autót az utcából. Hátradől az ülésen és belesimul a pulóverbe, aminek az ujjai eltakarják a kezét, a kapucnija pedig elrejti a fel arcát. - Azt hittem túl hamar megtörünk. 

- Mindig is azt hittem, hogy mi azok a testi bántalmazó fajták vagyunk - mondja Niall, amitől Louis összevonja a szemöldökét. - A néma bánásmód sosem volt a mi reszortunk. Mármint, azt hittem, összebújás után simán kitéphetnénk egymás haját. Harapdálás meg ilyesmi. 

- Harapdálás? Megharapnál? 

- Mindjárt megharaplak. 

Louis felkacag. A fiú teljesen komoly. - Én is megharaplak. 

Niall vigyorog, de szemeit az úton tartja. - Hiányoztál. 

- Te is hiányoztál, pocok. 

- Új becenév? Tetszik. Te lehetsz az én karfiolom. 

- Lehetnék inkább csak a virágszálad? 

Niall megvonja a vállát. - Persze, édes liliomom. 

Lágy csend telepszik rájuk, és kényelmesen nézik az út szélén elsuhanó tájat. Itt ülni Niall-lel, úgy hogy nincs köztük feszültség, baromi jó érzés. Mintha hetek óta először szívna friss levegőt. Louis könnyebbnek érzi magát, bár még mindig ott vannak a szörnyek, amik a lábát mardossák. 

Amikor a házakból háztömbök lesznek, Louis-nak eszébe jut. 

- Niall - mondja, tétován a barátjára nézve. 

- Igen, virágszál? 

- Apa írt. 

A fiú odafordul, hogy szembenézzen vele. Tudja, hogy milyen nehéz volt Louis egész családjának a válás, és azt is, hogy mennyit jelent Louis kapcsolata az apjával. - Ó? 

- Szeretné, hogy átmenjek hozzá, mármint most. - Reméli, hogy Niall megérti, ezzel nem lekoptatni szeretné őt.

- Akarsz menni? 

Louis összevont szemöldökkel lenéz a kezeire. - Azt hiszem. 

Niall hangja gyengéd beszéd közben, Louis pedig felnéz. - Kitegyelek nála? 

Egy pillanatra találkozik a szemük. - Igen, az jó lenne. 

- Okés, haver - mondja Niall megnyugtatóan, mert egyszerűen csak ismeri Louis. Tudja, mitől vonja össze a szemöldökét, és azt is tudja, hogy miért. - Még jó is. Az autóban fogok várni, és ha te el akarsz rohanni, el tudlak röpíteni. 

Végtelenül szereti a legjobb barátját. Bárcsak ezt jobban ki tudná fejezni. 

Az út hátralevő részében Louis elnavigálja Niallt az apukája új háza felé. Nos. Kicsit kevesebb, mint egy éve él ott, szóval. Az apukája háza felé.

A pulzusa csak akkor gyorsul fel, amikor leparkolnak közvetlenül a ház előtt.

- Rendben. Szedd össze magad, haver. 

- Tudom, tudom - válaszolja Louis, de a lábai még mindig nyugtalanul föl-le ugrálnak. 

- Szeretnéd, hogy csináljak valamit? Mondjuk tarthatnék egy bátorító beszédet? 

Louis nem tudja, hogy ez segítene-e, mert szeretne találkozni az apjával, egyszerűen csak fél, hogy mi történhet azután, hogy besétál a házba. Ennek ellenére bólint. 

- Rendben - hümmög Niall, nyilván élle  kiagyal valamit, mire Louis majdnem megforgatja a szemeit. - Ó! Igen! Oké - köszörüli meg a torkát. - Egyszer, amikor kicsi voltam, mielőtt megismertük volna egymást, elmentem egy hétvégére és Gregnek kellett volna vigyáznia a közös hörcsögünkre, míg én el voltam. 

Louis kétkedően figyeli. 

- Jó lesz! - reklamál Niall felháborodottan. - Tehát, ha hagyod, hogy befejezzem, amikor haza értem, öregségben meghalt, igaz? De azt hittem ő ölte meg. Szóval konkrétan napokig bőgtem, de amikor végre elmondtam Gregnek, hogy mi bánt, kiderült, hogy egyáltalán nem ez történt. 

- Mi ez a marhaság? 

- Nem tudom. Ez volt ez egyetlen, ami eszembe jutott. 

Pár pillanatig haragosan bámulják egymást, mielőtt Louis sóhajtva feladja. 

- Mi volt a hörcsög neve, Ni? 

- John. 

- Jól van. Szerintem legyen ez a végszó, bemegyek - kacsint. Niall meglöki őt a vállánál. 

- Na, takarodj befelé, Louis! - Küld felé egy bátorító mosolyt, Louis pedig megforgatja a szemeit, de nyel egyet és kinyitja a kocsiajtót, mielőtt meggondolhatná magát. 

A házhoz vezető köves ösvény hasonló, mint az ő házuknál. Habár a városban lévő összes ház hasonló, ez az udvar más, mert ez az egyetlen hely ahol Louis valaha is félt. 

A verandára és a bejárati ajtóhoz vezető kis lépcsőfokok megremegtetik a térdét, és ez arra emlékezteti, amikor egy hete beszállt a fürdőkádba. Most más a helyzet, mert akkor biztos volt benne, hogy Harry miatt jól fogja érezni magát. Nem tudja, mire számítson ennek az ajtónak a másik oldalán. 

Valahogy mindig azt várta, hogy Harry majd fogja a kezét ezekben a pillanatokban, mivel azóta itt van, hogy Markkal aktívan elkezdett személyesen kapcsolatba lépni. De Harry kerüli Louis-t, Louis pedig kerüli Harryt. A helyzet egyszerűen csak furcsa, kínos és kényelmetlen. Louis szeretné, ha beszélnének, már csak azért, hogy megtudják, hol is állnak. Szörnyű nem tudni. 

Mélyen beszívva a levegőt megnyomja a csengőt. 

Abban a pillanatban, hogy Mark kinyitja az ajtót, Louis hülyének érzi magát. Az apukája mosolyog, szemei tágra nyílnak és hamarosan a kis ráncok is megjelennek a sarkában. 

- Louis - mondja lágyan, nyilvánvalóan nem gondolta volna, hogy eljön. 

- Szia - mondja félénken felnézve. 

A férfi mem próbálja megölelni, aminek örül is, mert nem hinné, hogy túl tudna élni egy ilyen kínos pillanatot. Ahogy bemennek, Louis tétován kilép a cipőjéből az ajtóban, és követi Markot a konyhába. 

- Annyira örülök, hogy itt vagy, fiam - mondja mosolyogva. - Hiányoztál. 

Bólint. - Aha - nem tudja vissza mondani. Még nem. 

Louis hezitálva leül az egyik székre, ahogy Mark elkezd keresgélni a diószínű konyhaszekrényben. Még mindig emlékszik, amikor ő és a lányok először látták a házat. Louis utálta. Utálta az új bútorok illatát, utálta az új órát a konyha falon, utálta, hogy a nappaliban a kanapé nem bőrből volt, és teljes mértékben gyűlölte a tényt, hogy ez az egész valódi. 

- Csináljunk ebédet? Hogy kiűzzük belőled ezt a másnaposságot? - vigyorog mindentudón biccentve.

Louis arca felmelegszik. Már csak az előző éjszakára gondolva is megérzi az enyhe megalázás hevét. Nem hiszi el, hogy alapvetően azt mondta Jasmine-nek, hogy odáig van Harryért, miközben az egyetlen dolog, ami az elmúlt héten az említett fiúhoz köti, az a dühös pillantások, amiket tőle kapott. 

Louis-nak annyira hiányzik ő, hogy úgy érzi, egy vasököl szorul belé minden egyes alkalommal, amikor rágondol. A tény, hogy Harry úgymond kidobta őt, egyszerre kínos és szívszorító. Bár még nem érzi, hogy sírni fog, mert nem mondták el neki kifejezetten az igazat. Talán egy kicsit védi magát, és azt képzeli, ha Harry még hivatalosan nem mondta el neki, hogy szánalmasan és viszonzatlanul szerelmes, ez még nem igazi. 

A ház már nem annyira megfélemlítő. A ház nem számít. 

- Ezt nem tudom csinálni beszélgetés nélkül - suttogja Louis, megrázva a fejét, hogy megszabaduljon Harry arcától. - Előbb tudom kell. 

Mark bólint, nyilván megértette, hogy meg kell ejteniük a beszélgetést, de zavarodottan ráncolja a homlokát.

- Mit szeretnél tudni, Lou? - sétál vissza lassan az asztalhoz, és leül a másik felére. 

- Miért nem akartál engem? - Olyan mintha a hangja egy szónyira lenne a remegéstől. Utálja, hogy ilyen bizonytalanul hangzik. 

Mark kinyitja a száját. - Miért nem akartalak? Hogy érted? 

- A válás? - mondja Louis, a hangja pedig egy fokkal hangosabb, ahogy kezd egyre idegesebb lenni. - Amikor a lányok felügyeleti jogáról beszéltél, meg sem említettél engem. - Még mindig emlékszik, hogy úgy érezte, nincs is ott. A hét emberrel teli házban úgy érezte, láthatatlan. 

Mark teljesen meghökkentnek néz ki. - Louis, édesem... 

- Miért? - rázza a fejét. - Meg sem voltam kérdezve, hogy mit akarok. Csak mond meg, miért. 

- Louis, biológiailag nem vagy az enyém - kezdi gyengéd szemekkel nézve rá. - Az égvilágon semmi esély nem volt arra, hogy felügyeleti jogot szerezzek feletted, még veszekedéssel sem. Azt mondta az ügyvédem, hogy ne menjek bele. Tizennyolc éves lettél volna néhány hónap múlva, és édesanyáddal biztosak voltunk benne, hogy úgyis mindkettőnkkel akarsz majd élni. Azt hittük, egyedül fogunk megegyezni. 

Elbaszott így hallani. Úgy hangzik, mint egy egyszerű változata annak, ami hónapokig Louis személyes pokla volt. Torkában gombóc képződik. Utálja ezt az érzést. Ettől mindig olyan tehetetlennek érzi magát, minden érzésre láthatóvá válik. 

Mark hangja lágyabb. - De miután véglegesítették a válást, nem beszéltél velem... 

- Talán azt akartam, hogy harcolj értem - suttogja Louis. Nem tud belenézni a szemébe. Túl nehéz. Minden szót úgy kell kiküzdenie a száján. - Azt éreztetted velem, hogy nem vagyok fontos. Te és anya állandóan veszekedtetek a lányok miatt. - Mark kinyitja a száját, de Louis-nak folytatnia kell. - Felfogod, hogy milyen jelentéktelennek éreztem magam miattad? - kérdezi, végre felnézve. Mark bánatosan nézi őt. - Azt hittem nem akartál többé az apám lenni. 

Néhány könnycsepp kicsordul és lefolyik az arcán, de gyorsan és mérgesen letörli őket. Szipog, vállai remegnek az egyeletlen levegővételeitől. 

Mark föláll az székről és gyorsan megkerüli az asztalt. Leguggol Louis-hoz, csuklóját pedig lágyan a kezébe veszi. Felnéz rá, és bár Louis szeretné, nehéz felkapni a fejét és ránézni a hely biztonsága nélkül. 

- Louis - mondja Mark lassan, teljesen komolyan, mégis gyengéden és megnyugtatóan. - Nagyon szeretlek. Soha nem akartam nem az apukád lenni. - Egy pillanatra figyeli Louis-t, és megszorítja a kezét. - Emlékszel, amikor Lottie megszületett? A kórházban fogtad őt a kicsi kezeiddel, és felnéztél rám nagy, kék szemeiddel, - kuncogja - aztán megkérdezted, hogy ez azt jelenti-e, hogy a te apukád is vagyok, és...

- És azt mondtad, igen - vág közbe Louis rekedt hangon, és elhúzza a száját a meghatódottságtól. 

Mark bólint. - És azt mondtam, igen. Pontosan - szorítja meg újra a csuklóját, amitől Louis belenéz a szemébe. - Figyelj ide, Lou. Mindig is a fiam voltál, és most is az vagy. Akkor is az apukád leszek, amikor harminc éves vagy és van öt gyereked. Mindig. 

- Oké - suttogja Louis. Bólint, aztán ismét bólint. - Jó. 

- Rendben - mosolyog Mark, és erősen megöleli. 

Louis belékapaszkodik. Nehéz felfogni, milyen idióták voltak ezek a hónapok. Csak az jut az eszébe, hogy milyen jó érzés az apukája karjaiban lenni, mióta nem érezte az illatát, és hogy mennyire hiányzott neki. Nem tudja, meddig ölelkeznek, de amikor elengedik egymást, az olyan érzés, mintha egy lufi kidurrant volna körülöttük, és most először teljesen feszültség mentes a helyég. 

- Akkor szeretnél ebédet? - kérdezi Mark, ahogy mosolyogva feláll. 

- Valójában - mondja Louis, félénken felnézve. - Niall kint vár a kocsiban. Együtt fogunk lógni. Már rég nem volt ilyen. 

- Ó, hát... akkor legközelebb - vonja meg a vállát. 

Legközelebb. 

- Rendben - mondja Louis, mosolyra húzva a száját. - Legközelebb. 

Pár perc múlva el is megy, Mark ismételgeti, hogy mennyire szereti őt, és int a verandáról Niallnek, mielőtt visszamegy a házba. Louis beül az autóba, és érzi a még mindig forró mellkasát.

- Hűha - mondja Niall. - Boldog vagy, de kimerült. Elfáradtál? 

Louis bólint. 

- Ölelést? 

- Igen, légyszi. 

Odahajol, aztán Niall teljesen a karjaiba zárja. Louis érzi, hogy a könnyek szurdossák a szemét, de ezúttal gyorsabban, nehezebben, és több jön. Érzi, ahogy Niall simogatja a hátát, hogy megnyugtassa, de ettől csak még jobban remeg. Lehunyja a szemeit, de ez nem tartja vissza a könnyeket. Kisírja a szemeit, és beleszipog Niall nyakába. 

- Mi az, virágszál? - motyogja Niall. - Azt hittem, jól ment. 

Louis megrázza a fejét, szipog, és szaggatottan kifújja a levegőt. Nagyon sír, képtelen abbahagyni, minden egyszerre zúdul rá. Azt sem tudja, miért. 

- Louis? - szól neki Niall, most már komoly hangon. Kezeit ugyanolyan erősen tartja körülötte, nem engedi ki az ölelésből. 

- Szerelmes vagyok belé - sírja. 

Niall ledermed. - Markba? 

- Nem! - rázza a fejét Louis, miközben folyik az orra. Egy picit megrándul a szája, de a szomorúság azonnal felülkerekedik rajta. - Harrybe. Szerelmes vagyok Harrybe. 

Niall ledermed, úgy tűnik hirtelen leesett neki, hogy mit is mondott. Szerelmes belé. Szerelmes Harrybe. 

Louis még jobban sír. A barátja nem mond semmit, de kezei még mindig körülötte vannak. Le van dermedve, Louis pedig úgy bőg, mint egy kisgyerek. 

- Mi van? - kérdezi Niall nyugodt, de döbbent hangon. 

- Szexeltünk - köhögi Louis. - Szeretem őt. 

Ez elég tömör összefoglaló, de teszi a dolgát. 

Niall hátradől és tágra nyílt szemekkel bámulja Louis-t. A felkarját szorongatja, de megtartja a távolságot. Talán azért mert Louis egy kész árvizet sír fel, csuklik és hevesen remeg. 

Csendben ülnek, és Louis szavain gondolkodnak. 

- Basszus - suttogja Niall. - Jól van, beszélnünk kell - mondja, Louis pedig köhögni kezd és megtörli az arcát a felsője végével. Niall elfintorodik. - Oké, jézusom. Lélegezz. 

Louis nem tud beszélni. Csak sír, remeg, folyik az orra, de nem tud ellene mit tenni. Atya ég, ő csak... Harry. Szereti Harryt, és ez hirtelen szánalmassá teszi Louis-t és az egész életét. 

- Louis - Niall hangja lágyabb. - Erről szólt minden? Te és Harry? 

Bólint, és csak tovább bólogat, közben törölgeti a szemét. 

- Louis, beszélned kell. El kell mondanod nekem. 

Nem sikerül nagyon meggyőzőnek lennie, mert ugrál az időben, félbeszakítja magát a mondatai közepén, hogy sírjon, öklendezzen, és üzeneteket mutogasson a telefonján. Egy kicsit összevissza, de Niall végre megérti. A könnyei nem állnak el, de a remegés végül igen. 

- Tehát - mondja Niall összevont szemöldökkel, a fejét vakarva. - Én megértem, hogy nem mondtál semmit a munkádról. Vágom, az ciki...

- Kösz, Ni - pillant rá gúnyosan Louis, és megtörli az állát. 

- De a Harry dolog? Mármint? - rázza meg a fejét. - Mármint, ez hatalmas. Ez nagyobb a hatalmasnál, ez... Mi nagyobb a hatalmasnál? 

- Ez? - szipogja Louis. 

- Igen! Ez hatalmas része az életednek, és ez Harry. Azt hitted dühös leszek vagy ilyesmi? - sóhajtja. - Mert ez a problémázás mindig is a tiéd volt, nem az enyém. Nem érdekel, hogy ő az, hanem csak a tény, hogy azt hitted, el kell titkolnod? Őszintén, nem tudom elhinni, hogy nem mondtad el, abban a pillanatban, amikor megtörtént. Tudod, hogy le se szarom a meleg...

- Queer. 

- ...dolgot. Történjen bármi, én támogatlak mert a legjobb barátod vagyok! - Egy pillanatra megáll és lenéz a kezeire. - Csak... csak egy kicsit csalódott vagyok. És nagyon sértett. 

Louis ajkai megremegnek. - Annyira sajnálom. 

- Nincs több hazugság - mondja Niall szigorúan, a szemébe nézve. 

- Valójában... 

- ...vagy információ elhallgatás. 

- Igen - mondja Louis. - Ígérem. 

- Oké - bólint Niall. Mosolyog. - Öleljük ki, és menjünk haza, jó? 

Ölelni őt olyan érzés, mintha egy évnyi kimerültség és szorongás felszabadulna belőle. Mindennel nyíltan előállt. Nem kell többé bujkálnia Niall előtt, hisz a szőke fiú újra az oldalán van, és nem veszítette el. Kezd jó viszonyban lenni Markkal is. Néhány dolog a helyére kerül. 

- Majd kitaláljuk, mi legyen, jó? Nem teljesen elcseszett Harryvel. Helyre fogjuk hozni. 

Louis nem tudja, hogy hisz-e neki, de végtelenül jobban érzi magát, hogy ezt mondja. 

Kellemes csendben vezetnek haza, és fáradság pedig kezd rátapadni Louis végtagjaira. Látja, hol piszkolta be Niall pulcsiját a sírástól, de úgy tűnik, a barátját nem érdekli. Louis nagyon szereti őt, és pillanatnyilag nem tudja elhinni, hogy Niall valódi, hogy ő egy olyan személy, aki megadatik az életében. 

Niall nagyot sóhajtva leparkolja a kocsit Louis háza előtt. - Csak rendeljünk pizzát és nézzünk filmet Lottie-val. Ő is hiányzott. 

Louis bólint, kinyitja az kocsiajtót, és elindul a ház felé, nem messze Niall-lel mögötte. Utoléri, mielőtt beérnének, és megragadja a karját. 

- Hé - mondja a szemeibe nézve. - Nem akarok nyálas lenni, de szeretlek. 

- Mindig is nyálasak voltunk, Ni - mosolyog Louis. - Én is szeretlek. 

Louis kinyitja az ajtót és leveszik a cipőiket, aztán elindulnak a konyhába, hogy keressenek egy kis kaját. Niall mögötte sétál, és végül a pizza feltétek megvitatásánál kötnek ki. Louis nem tudja abbahagyni a mosolygást. 

- Hahó! 

Louis ás Niall megfordulnak, és egy tátott szájú Lottie-t találnak. - Helló - vigyorog rá Niall. 

- Hol a faszomban voltál! - kiáltja hangosan Lottie, és odarohan, hogy megölelje Louis barátját. Niall félúton találkozik vele, és megpörgeti őt. Kicsit film-szerű, és Louis egy picikét furcsának is találja, de a mosolya már szinte fáj. 

- És te! - mondja Lottie Louis-ra mutatva, ahogy Niall elengedi. - Mindig írsz, amikor kint maradsz egész éjszakára. Hol a picsában voltál ma?!

Louis kínjában megköszörüli a torkát, és a lábát bámulva mosolyog. Felnéz, képtelen komoly arcot vágni. - Apánál. 

Lottie arca egy megtestesült meglepett emojivá formálódik - ami elég nevetséges megfogalmazás - aztán hirtelen összeomlik. Tesz egy apró lépést, és a testét Louis-éhoz nyomja. A fiú köré fonja a karját, biztonságban szorítva magához. 

- Köszönöm - suttogja, Louis pedig ráébred, hogy mennyire bántotta ő azzal, hogy egész végig önfejű volt és félt. Ő csak egy kicsi lány, Louis pedig a nagy tesója, akinek meg kéne őt védenie. Úgy gondolja, a családja végre rendesen begyógyulhat. 

- Szeretlek. - Túl sok bensőséges pillanat volt egy napon belül, de muszáj kimondania. Úgy tűnik, átszakadtak a gátjai. Majdnem megforgatja a szemeit saját maga miatt, de így érez. 

- Én is szeretlek. 

- Csoportos ölelés? 

- Fogd be, Niall - mondja Lottie, közelebb szorítva Louis-t. 

**

Az ember azt hinné, hogy egy ilyen úttörő hétvége után, ami Louis-nak volt, a dolgok kezdenének jóra fordulni. Louis személy szerint elég szar évet élt át, szóval ha Isten abba hagyná ribanckodást és Harryt vidám óta küldené, hogy beszéljen vele, hálás lenne. 

Igen, mérges. És szokás szerint, Isten nem hallgat rá. 

Harry sem. 

Louis megpróbált beszélni vele edzés közben. Kínos volt. Louis sírni akart. 

Még csak nem is róluk szólt, hanem a fociról. Vagyis a csapatról, aminek mindketten a kapitányai. Ez egy újabb hét, hogy kerülik egymást, a péntek pedig közeledik. Szerinte eléggé abszurd, hogy milyen lassan telnek a napok Harry nélkül. Hirtelen egy csomó szabadideje van és semmit sem kell csinálna. Visszakapta Niallt, de ő nem igényel annyi időt mint, Harry, hiszen Harry folyamatosan mellette volt. Louis nagyon unatkozik, és az önkielégítéstől sem érzi jobban magát. 

A reggeli edzésen odasétált Harryhez a pályán, ahol éppen ivott. Louis köszönt, illedelmesen, úgy ahogy szokott. Harry kerek három másodpercig csak kínosan bámult rá, aztán egy szó nélkül elsétált. 

Louis-nak visszautasítottnak kéne éreznie magát, de már a következő szinten van: ideges. (Azt meg sem kell említeni, hogy még mindig össze van törve a szíve, és össze van zavarodva.)

Erőteljes változás történt, és mindenki észre vette. Két hete közelebb álltak egymáshoz, mint valaha, most pedig épphogy ránéznek a másikra. Ez pedig rohadt idegesítő, úgy ahogy van. A csapatban egyik srác sem mond semmit, de Louis elég biztos benne, hogy aggódnak a közelgő meccs miatt, félnek, hogy ami Harry és Louis között zajlik, az össze fogja kuszálni az eddigi jó dolgokat. Louis nem aggódik, de egy kicsit mégis.

Éppen a pizzázóba tartanak, hogy vegyenek pizzát, mielőtt elmennének Liamhez. Louis szocializálódik, mert Niall előhozza a társaságkedvelő pillangóit (amik még mindig Harrybe szerelmesek, aki egy fasz). 

Hat darab pizzád rendelnek és a pultnál várakoznak. 

- Most már elég elbaszott látni Harryt - mondja Niall társalgó hangon. Louis odafordul, hogy ránézzen. Nem tudja miért, de negatívan emlegetni Harryt idegesíti, hiába nem volt mellette hetek óta a fiú. Ennek ellenére nem kell aggódnia, mert láthatóan Niall nem így értette. - Mármint annak a tudatában, hogy viszonyban vagytok. El sem tudom képzelni. Gondolj bele, hogy te és ő smároltok...

Akkor nagyon nem kéne elmondania, hogy kinyalta Harryt. 

- Gyenge vagy. 

- Viszont látom a kémiát. Gyűlölet szex. Csúcs. 

- Csak az elején volt gyűlölet szex. Azok nem is voltak a legjobbak - morogja Louis. 

- Akkor melyikek voltak a legjobbak? - húzogatja a szemöldökét a szőke. 

- Nem mondom meg, meg amúgy sem tudom. - Határozottan, amikor kinyalta Harryt és fogták egymás kezét, vagy a legutolsó alkalom. 

- Oké, akkor azt mond meg, milyen ő, amikor nem veszekedtek. - Louis rásandít. - Ugyan már, tudni akarom. Lottie elmondta, de tőled akarom hallani. 

Louis megforgatja a szemeit. - Jó, aranyos. Lehetne, hogy nem beszélünk róla, kérlek? 

Niall hirtelen összevonja a szemöldökét és megköszörüli a torkát. Lassan oldalra fordítja a fejét, nyilván észrevett valamit.

- Öö, oké. De öhm, itt van. 

- Hogy érted, hogy "itt"? 

- Azt, hogy itt - sziszegi Niall. 

Louis gyorsan megfordul és szemei kikerekednek, ahogy meglátja Harryt besétálni a szüleivel a pizzázóba. Ez az egész túl ismerős. Louis nem tudja elviselni. 

- Mindjárt vissza jövök - sziszegi Niallnek, aztán elviharzik a mosdó felé, aminek az ajtaját jól be is csapja maga mögött.

Úristen. Akkora egy nyuszi. Nem számít, Harry mennyire felidegesíti, akkor is képes elrohanni és bujkálni előle. Ez hogy a picsába történt? (Azt sem tudja elhinni, hogy hányszor feltette már magának ugyanezt a kérdést.) Egy kibaszott mosdóban áll, és úgy bujkál, mint egy félős elsőéves az első napon a gimiben. 

Az öt éves kapcsolata Harryvel sok mindent kihozott belőle. Utálatot, dühöt, felháborodást, de szerelmet, aggódást és csodálatot is. Viszint soha nem félt. Louis-nak voltak néhány elég mély pontjai az évben, de ezt utálja a legjobban. 

Leginkább talán azért, mert Harry nem félelmetes, soha sem bunkó, és egy légynek sem ártana. Szóval ez azt jelenti, hogy teljesen őszintén elmondaná Louis-nak, mit érez, ha oda kerül a sor. Visznt Louis nem hinné, hogy már tudni akarja-e a választ. 

A mosdó ajtaja kinyílik. Louis megfordul háttal a bejáratnak, és elrejti az arcát a tenyerébe.

- Ó. 

Nem fair, hogy Louis fel tudja ismerni a hangját már ennyiből. Összerezzenve megfordul. 

- Helló - szemeit lent tartja és egy helyben toporog. Egy része eltűnődik azon, hogy Harry fog-e válaszolni, vagy csak megfordul és elmenekül. 

- Helló - meglepi, hogy Harry mennyire idegesnek hangzik. Aztán ahogy figyeli Harryt az ujjaival babrálni, rájön, hogy ő is ugyanolyan kényelmetlenül érzi magát és bizonytalan, mint Louis... de nem érti, miért. Nem értett semmit, ha Harryről van szó az elmúlt hetekben. 

Egy darabig csak félig a padlót nézve, félig egymásra pillantva állnak egyhelyben.

Harry az, aki végre tesz egy lépést. - Láttam, hogy megint barátok vagytok Niall-lel. Tudja? 

Louis elhúzza a száját. - Igen. - Nem tud teljesen felnézni. Harry nézi őt? Lehet, hogy ez túlzás. Persze hogy észre vette.

- Jó - suttogja Harry alig hallhatóan. 

Több mint két perc eltelik, és mindketten csak kínos csendben állnak, mert nem tudják, mit csináljanak. Louis utálja ezt. Tudnia kell mi történt. Tudnia kell, hogy a csók a pályán miért rontott el mindent. 

Harry óvatosan a csap felé sétál, miután megkerüli Louis-t, akinek a tekintene követi minden mozdulatát, majd lassan és alaposan megmossa a kezét, mintha húzni akarná az időt. Vajon Louis képmutat, hogy azt gondolja, Harry tényleg itt akar lenni vele? Vagy csak optimista? Talán Harrynek mindig öt percbe telik kezet mosni.

Atyaisten. Fogd be. 

- Mi a problémád? - kérdezi végül, és látja, hogy Harry nagyot nyelve ledermed. Mereven felegyenesedik, kezét pedig a sötétkék pulcsija zsebébe dugja. Louis észreveszi, hogy fáradtnak tűnik. Fekete Adidas melegítőben van, amit Louis kölcsön szokott kérni, haja pedig kócos. - Mi történt? - kérdezi újra. - Nem értem, mi történt. 

Harry nem mond semmit, csupán összevont szemöldökkel bámulja a saját lábát. 

- Harry. 

- Harry. 

Az isten szerelmére. 

- Harry, a kurva életbe... 

Harry kinyúl, és Louis nyaka köré fonja a kezét, hogy összeillessze az ajkaikat. 

- Mmpf. - Louis kezei tapogatóznak és Harry pulcsijába markolnak, miközben az utóbbi forró ajkakkal az övén a mosdónak nyomja. Nem telik el sok idő, míg a nyelve Louis szájába kerül, és nyöszörög, ahogy Louis testéhez simul, miközben ő a másik fiú derekát fogja. 

Túl jó érzés. Az egész túl jó. 

Az egész annyira természetes, minden mozdulat nagyon könnyedén jön. Louis megszorítja Harry hátát, hogy közelebb legyen hozzá, mire a fiú gondolkodás nélkül követi Louis mozdulatait A nyelve a szájában a világ legjobb íze, és mindketten felnyögnek, ahogy elmélyül a csók. 

Harry kifújja a levegőt és felnyüszít, amikor Louis megtöri a csókot. A hang olyan finom, és Louis-nak annyira hiányzott ez, hogy már megőrjíti. 

- Nem tudom távol tartani magam tőled - csóválja a fejét Harry, és a nyakánál fogva újra magához vonja Louis-t, ajkaik tökéletesen illeszkednek egymáshoz. Atya ég, nem tudja elhinni, hogy ezt csinálják, amikor...

Louis hirtelen tétovázni kezd és enyhén elhajol. Harry követi, de Louis a mellkasára teszi a kezét, hogy eltolja magától.

- Hogy érted? 

- Én... 

- Direkt kerültél? Miért? 

Harry vibráló szemekkel enyhén elhajol. - Nem úgy értettem...

- De igen - bámul a másik fiúra. - Nem értem - biccent lefelé, jelezve, hogy hogyan egymásba vannak gabalyodva. - Nem értem, mi történt a focimeccs és a most között. 

Harry nagyokat pislog és az ajkai egy picikét megremegnek. Louis látja ezt, de nem érti. Harry kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, de egy szó nem jön ki. Szemei olyan tiszták és zöldek, szinte könyörögnek. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem tudja, mit mondjon. Harry újra elkezd valamit mondani, de aztán kinyílik a mosdó ajtaja, ami mindent elront. 

Louis hátralép, ezzel hagyva legalább két méter távolságot kettejük között. 

- Ó, Louis! De rég láttalak! - Des az, Harry édesapja. 

- Helló - motyogja Louis, és sóhajtva keresztbe fonja a karjait. 

Des odasétál és kinyúl, hogy kezet rázzon Louis-val. - Örülök, hogy látlak. És jó látni végre titeket együtt. Harry az utóbbi időben eléggé maga alatt volt, hiányoztál neki. Merre voltál? - kacag enyhén megütögetve Harry hátát. 

Mindketten bámulják az idősebb férfit, Harry arca tiszta pír.

- Most mi van? Észreveszem a dolgokat - mosolyog Des, kezével lágyan megszorítva a fia vállát. 

- Mennem kell - suttogja Louis, aztán kimegy a mosdóból. Odakint meglátja  Niallt pizzás dobozokkal a keze alatt támaszkodni a pultnak. - Niall, indulunk - mondja a kijárat felé sietve. 

- Hé, hé, várj, mi történt? - követi Niall kintre és az autóba, beül az anyósülésre és leteszi a pizzás dobozokat az ölébe. - Láttam, hogy Harry bement, mi történt? 

- Nem értem őt - rázza a fejét nyomatékosan Louis. - Nem értem mi folyik a kibaszott fejében. 

- Hát, kérdezd meg? 

- Én megkérdeztem, de a hülye apja besétált - sóhajtja, ami egy nyögéssé változik. - Nem tudom, hogy magyarázzam el. Nálunk sosem értheted meg az egészet. Mi csak megértjük egymást, de úgy érzem, azon a ponton vagyok, ahol muszáj elmondania, mert már nem értem többé. 

Eddig kerülte őt, de most csak úgy megragadta és megcsókolta? Ennek semmi értelme. Most akkor azt jelelni, hogy nem akarja abbahagyni ezt, legyen ez akármi is? Louis nem akarja elveszíteni Harryt, de azt hitte, megcsókolni őt a focipályán valami többet jelentene. Harry ezért tartotta magát távol, mert tudja, hogy Louis érez iránta valamit? Igyekezett kerülni őt, hogy végül ne sértse meg az érzéseit, de aztán a kísértés sípcsonton rúgta? 

Baszki. Louis-nak fogalma sincs. Szart sem ért. 

Niall ráncolt homlokkal bólint. - Csak menjünk át Liamhez. 

Niall úgy mondja, mintha ezzel eloszlathatná a helyzetet súlyát, és hogy Louis gondoljon másra ebben a pillanatban. Nos, könnyebb mondani, mint megtenni. Louis összevonja a szemöldökét és a zavarodott düh komorrá festi az arcát. Hirtelen sokkal jobban sértettnek érzi magát, mint egész héten, mert egyszerűen nem érti. Mit tett? A csók tényleg mindent elrontott? Azt hitte, minden csókjuk ugyanazt jelenti. Amikor rábízta magát Harryre, azt gondolta, ez pontosan ugyanazt jelenti. 

- Ne sírj, Louis - mondja Niall, mire Louis odafordul, hogy ránézzen. - Te több vagy nála. Még ha úgy is érzed, hogy ő egy nagy részed, nem így van. Te te vagy, és ha ő csinált valamit, ami nem frankó, akkor nem hagyhatod, hogy teljes egészébe lehúzzon. 

- Köszi, Ni - suttogja Louis, de ez csak egy kicsit segít. Niall nem rég óta tud róluk, és még nem igazán érti Louis és Harry koncepciót. Nem az van, hogy Harry csinált valamit, hanem pont az, hogy nem. Louis-nak kell, hogy csináljon valamit. 

Fél kilenckor megérkeznek Liamékhez és kopogás nélkül bemennek. Louis már egy jó ideje nem járt a házban, de a belseje és a falak színe ismerős. A háznak mindig jellegzetes otthoni kaja szaga van, és Louis-nak szokása ettől otthon érezni magát. Nem jött át gyakran, de olykor-olykor megtörtént. Szinte biztos benne, hogy Liam anyukája rajong érte. 

Liam és néhány ember már a nappaliban vannak, a kanapén görnyedve. Van néhány felbontott sörös doboz és chipses zacskó az asztalon, a tv-ben pedig szól a zene valakinek a Spotify fiókjáról. Louis észreveszi Sophiát, Liamet és Edet, aztán meglátja Zaynt is az egyik fotelben ücsörögni. Louis köszönésképpen bólint, viszonzásul pedig kap néhány vigyort és katonai köszöntést. Meglehetősen biztos benne, hogy Zayn szórakoztatónak találja a Harryvel való kapcsolatát, vagy csak élvezi szenvedni látni Louis-t. Talán általánosságban szereti nézni az embereket szenvedni. 

Louis megrázza a fejét. Az egyetlen, akit valaha is baljósnak minősítettek, az ő maga, és még csak nem is olyan tette, aki nem szereti őt. Az anyukája valójában nagyon is szereti. 

Louis leül Liam ölébe (mert hova máshova?) és egy eltúlzott mosolyt vet Sophia felé. A lány megforgatja a szemeit, de Louis tudja, hogy csak kedvességből. Még egyszer eltűnődik azon, hogy tud-e Harryről... valószínűleg igen. 

Niall leteszi a pizzákat az asztalra, leül a kanapéra és egyből ellop egy bontatlan sört. Ed ezután karon üti, így a sör gazdáját gyorsan megtalálják. Louis élvezettel nézi a civakodásukat és hátradől Liam vállára. 

- Jól vagy? - kérdezi Liam a fülébe, karját erősen a hasa köré fonva. 

Louis a fiúkon tartja a szemeit. - Igen.

- Louis. 

- Harry. 

- Észre vettem. - Liam hangja csak motyogás, de komoly és enyhe egyszerre. Louis érzi a leheletén, hogy már legalább egy cigit elszívott, és ivott valami erőset. Azonban nem részeg. - El akarod mondani? 

Louis belülről beharapja az arcát. - Nem tudom, hol állunk. 

- Kérdezd meg. 

- Egy kicsit nehéz, amikor csak megcsókol és ott hagy. 

- Ezt csinálja? - húzza fel a szemöldökét Liam.  

- Nem nagyon. Csak ma. 

- Mikor? - Louis érzi Liam borostáját az állkapcsánál. 

- Van szakállad. 

- Nemsokára tizenkilenc leszek, ez megengedett. 

- Harry tizenkilenc. - Ah, logikus. 

- Le kell állnod, hogy állandóan rá gondolsz. 

- Tudom.  

- Akarsz cigizni? 

Louis megrázza a fejét. - Most nem. 

Liam ránéz. - Mi történt veled pontosan? 

Louis felsóhajtva elnéz, és a fejét rázza. - Semmi - morogja, és Liamnek dőlve hátradőlnek a széken. Liam elengedi a dolgot, mert kedves, Sophia pedig felhúzza a szemöldökét Louis elégedetlen arcára és morcosan keresztbe font kajaira. - Mi van, anyuci? 

- Aranyos vagy, amikor duzzogsz - nevet. 

Louis megforgatja a szemeit, és végül újból beszélgetésbe elegyednek, mert hirtelen valamiért Stant és a Claire lányt kezdik el megvitatni. Látszólag valami elromlott csütörtökön. Viszont Louis nem tudott foglalkozni vele. Pillanatnyilag eléggé haragszik Stanre. Nagyon nem szereti, ahogy folyamatosan az arcába nyomja Jast. Nem volt szép tőle, különösen, amikor olyan részeg volt múlt héten. 

- Később átjön - mondja Ed. - Szerintem most éppen nála van. 

- Később átjön - mondja spontán Zayn. 

- Hogy érted? - néz rá Liam. 

Zany megvonja a vállát. - Tegnap Hannah-val volt. 

Louis felhorkant. - Hannah Walker? - Ő az utolsó lány, akivel Louis smárolt Harry előtt. Megforgatja a szemeit. Valamiért elég hülyén hangzik. Hannah csinos, de ugyan már. 

- Aha - vonja meg a vállát megint Zayn, és kinyúl egy chipsért. 

- És szerinted ez klassz? - kérdezi Liam. 

- Nem járulok hozzá a megcsaláshoz, ha erre célzol - mondja Zayn Liamre bámulva, de aztán valamiért Louis-ra villannak a szemei. Louis meghökkenve összevonja a szemöldökét. Mi a francot akar ez jelenteni? - Nem járulok hozzá, de azt hiszem, ez az ő dolga. 

Louis felháborodottan ráncolja a homlokát, és megint keresztbe fonja a karjait. Mi a faszt akar az jelenteni?!

A ház bejárati ajtaja kinyílik, és nem sokkal ezután valaki bekukkant a nappaliba, kezében egy doboznyi sörrel. - Hoztam pár... ó.

Fantasztikus. Louis repdes az örömtől. 

Ugyanabban a ruhában van, mint korábban, és Louis eltűnődik azon, hogy a másik fiú szerint illik-e pulcsiban és melegítőben megjelenni egy ilyen összejövetelre. Az, hogy lehúzza, lényegtelen. Louis pedig utálja, hogy amint meglátja, Harry milyen szomorúan néz ki, érzelmessé válik és már a legkisebb mértékben sem tud ideges lenni rá. 

Találkozik a szemével, és Harry nyel egyet, amikor meglátja Louis elkeseredett arcát. A többiek köszönnek neki, de nyugtalannak tűnik, ahogy leül a kanapéra Louis-val és Liammel szemben. A beszélgetés folytatódik, de Louis képtelen becsatlakozni. Azon kapja magát, hogy kitartó tekintettel a kör közepén lévő asztalt bámulja, mert nem akar felnézni és találkozni Harry szemeivel. 

Valamikor, valaki mondata közben Louis feladja, és először felnéz azóta, hogy összenéztek Harryvel, amikor az ajtóban állt. A szeme azonnal Harryre villan (mert árulkodóak) és rájön, hogy Harry nem is őt nézni, hanem a hasát, pontosabban Liam kezét, ami köré van fonva. 

Baszki. Nem. Louis nem tudja elviselni. Most először döbben rá, hogy valaki más ölében ülni, ahogy ott van előtte az ő... bármije legyen is Harry, nagyon hülye ötlet. Minél tovább tartja Harry lesütve a szemét, de határozottan az érintést nézve, Louis annál jobban nyugtalan lesz. 

Nem ülhet Liam ölében, amikor Harry ott van közvetlenül előtte. Ez nem jó, főleg, hogy az egyetlen ember, akinek az ölében szeretne ülni az Harry. Vagy jobb, Harrynek kéne Louis ölében ülnie. Magához kéne húznia, éreznie, ahogy a fürtjei csiklandozzák a homlokát és az arcát, belefulladnia a fiús illatába, és éreznie a lágy testét a mellkasán, miközben lélegzik. Ennek kéne történnie. 

- Kimegyek a mosdóba - motyogja Harry, és szomorkásan feláll, aztán kimegy a helységből. 

Louis azonnal feláll, megragadva a lehetőséget, hogy átköltözzön Liam öléből Harry helyére, de érzi, hogy Liam karja megfeszül körülötte, Niall pedig csak csóválja a fejét. Louis zavartan ledermed, és azon töpreng, mire gondol a fiú, és miért viselkednek mindketten ugyanúgy. Ez valami beteges telepátia? 

- Maradj - mondja Liam. - Ne mozdulj miatta. 

- Tudsz olvasni a fejemben, vagy mi van? - kérdezi Louis. 

- Nem, de feszült leszel, amikor látod, hogy figyel téged. Louis, nyugodj meg. 

- Nyugodt vagyok! - kiáltja. Egyből a szája elé kapja a kezét, azon gondolkozva, hogy mi ütött belé. - Baszki - suttogja, mert rájön, hogy mindenki őt nézi. - Ne haragudj. 

- Semmi baj - mondja Liam közömbösen. 

Louis felnéz, és dejó. Harry az ajtóban áll, és őt nézi. 

Louis csak elmegy. Kiszabadul Liam karjaiból, megragadja az egyik sörös dobozt az asztalon, és figyelmen kívül hagyva mindenki tekintetét elsiklik Harry mellett, aztán görnyedt vállakkal és a kiemrülten a fejét rázva felmegy a lépcsőn. Az emeleten megkeresi Liam szobáját, becsukja maga mögött az ajtót, majd lehuppan az ágyra és a legközelebbi párnával eltakarja az arcát. 

Üvölt és drámaian rugdos a lábaival. Kibaszottul fáradt. Úgy viselkedik, mint egy gyerek, de nem tudja, hogyan máshogy adja ki a feszültségét. Általában a pályán való focisás segít, de ezt jelenleg nem teheti meg. 

Nem telik el sok idő, miután hallja, hogy a szobaajtó kinyílik, és hamarosan lassan be is csukódik, a lépések pedig elérnek az ágyig. Az ágy besüpped mellette, de nem akar felnézi. Tudja, hogy ő az. Ki más lehetne? 

Érzi a kezét a térdén. Csak ott van, ott pihen, ujjbegyei könnyűek a farmerján. Semmi sem történik. Louis erősen szorítja magához a párnát, amibe forrón kifujjai a levegőt, és izmai megfeszülnek. Harry keze egy centit elmozdul, majd megsimogatja a térdét és megütögeti a lábát. Louis nem tudja, mit csinál, de abban sem biztos, hogy Harry tudná-e, ha megkérdezné. 

Louis ellöki a párnát és kócos hajjal felül. Harry keze a combján marad. Louis dermedten ülve lenéz rá. 

- Mit csinálsz? - kérdezi óvatosan. Nem tudja, hogy érti. Mit csinálsz a kezeddel? Mit csinálsz velem? 

Harry felszült vállakkal lesütve tartja a szemeit és összevonja a szemöldökét. - Akarlak - suttogja. 

Louis nem tudja, ezt hogyan fordítsa le. Tudnia kell, mit jelent. - Harry, mi folyik itt? - kérdezi tele fáradsággal. 

Harry nagyot nyelve felnéz rá, szeme pedig rávillan az ajkaira. - Akarlak. 

Újra kinyújtja a kezét és megragadja Louis állkapcsát, hogy egy helyben tartsa, amikor az ajkaira tapad. Louis nem tudja, meg adja-e magát, vagy megállítsa. Megszokásból kinyitja a száját, mert amikor Harry csókolja, mindig többet akar. Harry most határozottan csókolja, aztán sürgetően. Van benne valami, ami nem jó. Kétségbeesettnek tűnik. Jelenleg nem önmaga. Louis érzi. Ez nyugtalanság. 

Erőteljesen eltolva Harryt megszakítja a csókot. - Mit művelsz? - kérdezi, és most már mérgesen. 

Harry arca összeomlik. Remegve beszívja a levegőt és behunyja a szemeit. - Annyira sajnálom - suttogja. - Annyira sajnálom. 

- Hogy érted? - kérdezi Louis most már óvatosan. 

- Nem mondhatom el - suttogja Harry. - Nem akarok fájdalmat okozni. 

Nem. 

Ez jobban fáj. Így jobban fáj. 

- Jobban fáj az, hogy nem mondod el az igazat - könyörög Louis, és a szemei elkezdenek viszketni. Ha ez az, amit Louis gondol, hogy az, akkor csinálja. Legyen kész vele. Legyen kész Louis-val. Nem kell húznia, csak véget vetnie. 

- Baszki, Harry. Csak mond már. - Harry könnyei kicsordulnak, és lefolynak az arcán. - Mi a faszom történt? A pályán? Mi az istent csináltam, amitől úgy néztél ki, mintha mindent elrontottam volna? 

Harry beszíja a levegőt, és sírva beszélni kezd. - Nem erről beszé...

- Harry. 

Harry megadva magát megrázza a fejét, de a tartása most már más, mintha egészen másról beszélnének. Felnéz, de amint találkozik Louis szemeivel, teljes szerencsétlenségében elfordítja az övét. 

Eltelik pár pillanat, aztán suttogni kezd. - A meccsen úgy néztél rám, mintha... - megáll. Keresi a szavakat, kinyitja és becsukja a száját, de úgy tűnik, nem jut semmire. 

- Harry - mondja Louis unszolva. Harry felnéz, és most végre rendesen találkozik Louis szemeivel. A düh hirtelen elillan belőle, mert Harry annyira maga alatt van, és úgy néz Louis-ra, mintha ő lenne a mindene. Louis nem meri remélni, de... 

- Butaság - mondja Harry kétségbeesetten, és a kezeibe temeti az arcát. 

Louis elkapja őket, és biztonságosan az ölében fogja. - Nem butaság - suttogja. 

Folyamatosan nyaggatja, hogy mondja el, amit szeretne, mert érzi, hogy ez egy nagy dolog. Érzi, hogy ez valami, ami magába foglalja, hogy Louis mit érez belül. A pillangói megbolondulnak, csapkodnak a szárnyaikkal, és az egész mellkasa megtelik várakozással. A pulzusa vadul dübörög, mintha nem lenne sebességkorlát.

Harry kifújva a levegőt megrázza a fejét. Könnyei megint félúton vannak, és Louis nagyon szeretné tudni, mitől érzi magát így Harry. 

Mielőtt kimondaná, a szoba az eddiginél és csendesebbnek tűnik. 

- Úgy néztél rám, mintha jelentett volna valamit - mondja Harry, szemei pedig csillognak a könnyektől, amikor felnéz. 

Louis szíve olyan szinten ver, hogy már a torkában érzi. Érzi, hogy egy csomó keletkezik, ami eltömíti a járatait. A kis izmok a szája sarkában erőteljesen lefelé húzódnak. 

De Harry folytatja. 

- És félek, hogy ez azt jelenti, amire gondolok, mert... - remegve belélegzik, és a csuklásai között kapkodja a levegőt. - Nem tudom, hogy igazam van-e, nem tudom. Annyira sajnálom... 

Louis odahajol és lágyan, megnyugtatóan megcsókolja. Tudatnia kell, hegy ez igenis jelentett valamit. Harry a szájába csuklik, ami egy kicsit furcsa, de Louis ottmarad, kezei pedig a nyakára csúsznak és hüvelykujjai lágyan simogatják az állkapcsát. Aztán belenéz a szemébe.

Harry megérti. Visszamered rá. A vállai fel-le mozognak, mellkasa megemelkedik. Azonban van valami, ami nem jó. Nem tűnik nyugodtnak, és megkönnyebbültnek sem. 

Louis úgy érzi, felváltva fut hidegben és melegben. Egyik pillanatban még úgy gondolja, Harry össze fogja törni a szívét, a másikban pedig úgy tűnik, viszont szereti. 

- Bejutottam a Manchesteri Egyetemre, Louis - suttogja Harry. - Annyira sajnálom. 

Érezted már valaha úgy, hogy hirtelen bent ragadtál egy légüres térben? Csend van, és csak te és a gondolataid vagytok. Ez nagyon ilyen érzés, néhány másodperccel azután, hogy Harry abbahagyja a beszélést. Teljesen mozdulatlanul bámulnak egymásra, és nagyokat pislognak, mintha egy apró mozdulat üvegként törné össze mindkettőjüket. 

Louis végül hátradől. Ajkai elnyílnak, a döbbenet teljesen elárasztja a egész szervezetét. Elengedi Harry kezét, és úgy érzi, mintha a szoba egy törékeny kristály lenne. 

- Ma reggel tudtam meg - mondja Harry sírva, szavai kétségbeesettek - Annyira sajnálom! Még mindig bejuthatsz, Louis! De, de el kell fogadnom, mert... Itt nincs nekem semmi, és a szüleim az üzleti sulin kívül nem fizetnek mást, de kaptam egy teljes ösztöndíjat. Muszáj elfogadom, Louis. Nagyon sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. - A szavai suttogássá válnak a végén, vállai remegnek a sírástól. 

Te pedig nem az egyetlen vagy a csapatban, aki be szeretne jutni Manchesterbe. 

Louis emlékszik, amikor az edzője mondta neki. Akkor bele sem gondolt, ki lehet az. Korában rá kellett volna jönnie, mert ennek már van értelme. 

- Úristen - suttogja magának. 

- Louis - zihálja Harry és megfogja a kezét. - Még mindig hívhatnak. 

Ez nem realisztikus. Egyáltalán nem. 

A legszarabb része az az, hogy érti miért hívták Harryt már most, úgy hogy még nem is látták a szezon utolsó meccsét. Harry zseniális. Irányító, csapatjátékos, vágyik a képességekre, valamint elhivatott és határozott. Legfőképpen következetes. Louis kockázatot jelentene. Vannak hullámvölgyei, túl heves és szikrázó. Megbízhatatlan. 

Louis összeszorítva a száját megrázza a fejét. Nem fog megtörténni. Kiveszi a kezét Harryéből. 

Ekkor az ajtó kinyílik, amin Stan csörtet be, úgy látszik végre megérkezett. Zayn és Niall alig állnak a lábukon, látszólag igyekeztek megakadályozni, hogy bejöjjön a szobába. Louis azt kívánja, bárcsak sikerült volna nekik. Egyáltalán nincs hozzá türelme. 

- Hé, hát itt vagy! - vigyorog Louis-ra, az ölébe dobva egy pólót. - Jas megkért, hogy ezt adjam oda. Szép darab. Jó az ágyban, mi? - nevet, és ismét kimegy a szobából, fütyörészve sétál el a folyosón, nyilván fogalma sincs, hogy az imént mire nyitott be. 

Louis lenéz az ölében lévő összetűrt, frissen mosott, de gyűrött pólóra, amitől olyan csend keletkezik, hogy a szoba megremeg, mint egy csillár földrengéskor. Még mindig érzi Harry combját az övénél, érzi, ahogy a könnyektől megremeg. 

Louis körülnéz a szobában, mintha az valami átkot tartana. 

Harry pislogva lenéz a pólóra és utána föl Louis-ra. - Ez a tiéd - súgja alig hallható hangon, de egyértelmű benne a döbbenet, mintha nem is gondolta volna, hogy ez valóban az. 

- Harry, ez nem az, amire gondolsz - Niall hangja kemény. 

- Mit akar ez jelenteni? - szipogja megtörölve a szemét. Annyira tiszták és zöldek, és ez Louis-nak hihetetlenül fáj. 

A szobában lévő jégcsap elolvad és eltűnik, ahogy felvirágzik a vad, forró tűz. 

- Ez elcseszett. Az egész helyzet elcseszett - jelenti ki hangosan és mérgesen Louis. Felpattan az ágyról és elmegy, Niall pedig követi őt, ezzel hátrahagyva Harryt, Zaynt és a pólót. 

**

Louis nem tudja, mit csinál. Egy hét maradt a bajnokságig, és tessék, kihagyja az edzés. A manchesteri játékosfigyelők ott lesznek. Három héttel ezelőtt Louis még csak fel sem tudta volna fogni, hogy a csapatból egyetlen ember is kihagy kettő percet az edzésből a meccset megelőző héten. Szó szerint élve nyúzná meg azt a személyt. 

Reggel azt mondta az edzőnek, hogy nem érzi jól magát. Beteg, ezért nem tud részt venni. Ez nem lehet, nem. Nem akarja, hogy még rosszabb legyen a meccs előtt. 

Louis tizenegy embertől a csapatból kap üzenetet, akik kérdezik, hogy jól van-e. Louis betegesnek érzi magát, hogy nem vészeli át velük. Ő a rohadt kapitányuk. Jóban-rosszban velük kéne legyen. Erősnek kéne legyen. 

Az igazság az, hogy bizonytalan. Nem érzi jól magát. Szétmarja az aggodalom, a szorongás felfordítja a gyomrát, a szíve pedig olyan mintha darabokra hullana. Ma reggel felvette a futó cipőjét, de olyan rossz érzés volt, hogy inkább levette. Jobban érezte magát, amikor nem mozog. 

Úgy tűnik, rendszeresen adják neki az egzisztenciális változásokat, pedig nem bír el velük. Talán Isten azt akarja, hogy tanuljon. Mellesleg végzett Istennel. Befejezte, hogy higgyen dolgokban. De ha te még nem, az fájni fog. Ez van.

- Hogy meg a foci? - kérdezi Mark a telefonben délután, miközben otthon van. - Alig várom, hogy lássam a meccset. Szoros lesz, mi? 

Természetesen nem mondta el senkinek, hogy nulla százalék esély van arra, hogy bejusson Manchesterbe. Ritkán fogadnak el egynél több játékost ugyanabból is iskolából, a kivétel pedig túl szokatlan. Plusz hétfő van és Harryt pénteken hívták. Az előző héten hívták az összes választottjukat, akkor ennyi. Louis nem megy egyetemre és nem ér el semmit az életben. Ez van.

- Jól - válaszolja. Minden olyan kurva jó. 

- Te leszel a kapitány? Vagy Harry? 

Louis azt kívánja, bárcsak ne említette volna meg őt, de már elkerülhetetlen.

- Harry. Én voltam múlt meccsen. Felváltva vagyunk. - Ez Harry pillanata ragyogni. Azok az emberek, akiknek az egyetemen játszani fog egy idő után most először nézik meg őt, szóval Louis szerint ez belefér. 

Beszélgetnek még a közelgő meccsről. Louis hülyén érzi magát, mert ez nem izgatja úgy, mint három héttel ezelőtt. Újabb tíz perc beszélgetés után leteszik a telefont, Louis pedig lebotorkál a földszintre mackónadrágban és sízokniban (mert kényelmesek, oké?), hogy vigyen fel egy kis teát, hogy az ágyában morgolódjon. 

Ledermed a konyha bejáratánál, mert az anyukája nyugodtan iszogat a bögréjéből. 

- Itthon vagy - állapítja meg Louis kényelmetlenül álla egyhelyben. 

- Igen - mondja nyugodtan. - Nem vetted észre, amikor hazaértél az iskolából egy órával korábban a kelleténél - húzza fel a szemöldökét. - Ezeket pedig ma reggel találtam - biccent az előtte lévő asztal felé, pontosabban a kis dobozokra, ami rajta van. 

Louis elvörösödik. - Ez...

- Köze van ennek a sok furcsa ruhadarabhoz, amiket találni szoktam? Amik nem a tieid? - Louis nyel egyet, mert fogalma sincs mi a faszt mondjon. Az anyukája felveszi az egyik dobozt, és megköszörüli a torkát, mielőtt olvasni kezdi, ami rajta van. - Durex. Gumi óvszer. Szivárványszínek. 

Hagyd csak az anyjára, hogy ő legyen a legkínosabb ember az egész világon. 

- Vicc volt - mondja erőtlenül. Harry mondott valamit a pálcikás jégrémről...

A nő jelentőségteljesen ránéz, mielőtt int neki és kinyújtja felé a kezét. - Szeretnéd elmondani, drágám? 

Lassan bólint, és befészkeli magát az anyukája ölébe, és úgy érzi magát, mint egy öt éves, ahogy odasimul a mellkasához. - Van egy fiú - motyogja. 

- Egy különleges fiú? - motyogja vissza, és arcát Louis feje tetejének dönti. 

Lassan bólint, és közelebb húzza magához, mert azt szeretné, hogy átkarolja és elrejtse őt. 

- Miatta hagyod ki az edzést? - kérdezi, és Louis tudja, hogy tudja, Harry az. 

Nehéz válaszolni, mert nem kizárólag miatta. Sok dolog keveréke az ok, de leginkább a foci. Jelen pillanatban a foci sok kiábrándító dolgot jelképez. 

Lassan pislogva megvonja a vállát. - Nagyon fáradt voltam ma. - Nem kell többet mondania. Az anyukája érti. Egy pillanatra előre-hátra ringatja magukat, karjaival erősen tartva a fiát. 

- Mark mondta, hogy megtárgyaltátok a dolgokat. 

Louis bólint. - Aha. Beszéltünk. 

- Elmondta, hogyan érezted magad. - Egy pillanatra megáll, ringatása abbamarad. - Nem tudtam, hogy így érzel. - Nem tud válaszolni, mert nem tudja, hogy mit mondjon. - Édesem - sóhajt fel. - Meg kellett volna beszélünk. El kellett volna magyaráznunk, hogy mi történik. A dolgok olyan bonyolultak voltak akkoriban, és biztosan sokkal zűrzavaros lehetett neked és a lányoknak. Nagyon sajnálom, hogy soha nem beszéltük meg. 

Csak bólint, mert képtelen másra. 

Az anyukája megpuszilja az arcát, és ott is hagyja, hogy hozzábújjon. - Szeretnél érettségi bulit? - kérdezi. 

Összeszorítja a szemeit. - Ne, kérlek - suttogja. - Semmi buli. - Az anyja bólint és elkezdi őt ide-oda ringatni, közben pedig egy régi altatót dúdol, amit régen szokott énekelni. Butaságnak kéne lennie, de nem az. 

Kap egy üzenetet Harrytől este, mielőtt lefekszik aludni. 

Louis kérlek gyere edzésre, ne gondold hogy a meccs nem számít mert igenis számít

A hülye beszédstílusa olyan világosan átsüt az üzenetein, és Louis-t mardossa, hogy mennyire fog neki hiányozni, amikor elmegy. Már most hiányzik. 

**

Kedden elmegy edzésre. Tartozik ennyivel a fiúknak. Ez a legutolsó meccs a gimiben, az utolsó a csapatával, a fiaival. Még ha nem is megy egyetemre, tartozik a fiúknak annyival, hogy a lehető legjobban játszik. Amúgy is jelentene valamit neki, ha megnyernék a bajokságot, még akkor is, ha ez nem fogja semmi nagyobbhoz vezetni. 

Apró dolgok. Csak azért mert néhány dolog elromlott, az nem azt jelenti, hogy a többi elveszti a jelentését. Ez nem azért van, mert Harry itt van. Csak... sehova máshova nem tud menni, szóval... Vagy lehet, csak ezt mondogatja magának. 

Nyilvánvaló, Harry miért néz szomorúan és kényelmetlenül minden egyes alkalommal, amikor egymásra néznek. Louis még mindig nem érti, hogy miért tartotta magát távolt tőle, mielőtt elfogadták volna Manchesterbe, de minden alkalommal, amikor Louis elkapja, hogy bámulja, már nagyon boldogtalanul és bocsánatkérően néz. 

Louis tudja, hogy Harry nem foglalta el a helyét. Szinte a szemét forgatja, hogy milyen butaság lenne ezt gondolni, de tudja, hogy Harry fél. Pedig nem. Ez az egész csak... szerencsétlen helyzet. 

Tudja, hogy Harry oda akar menni hozzá és megbeszélni, bocsánatot kérni, és bocsánatot kérni megint, mert látja rajta, ahogy ránéz. Louis ezt nem bírja. Nem bírja, hogy Harry sajnálja, hogy megkapta azt, amit Louis akart. Ettől csak még rosszabbul érzi magát. 

- Hiányzik Harry - mondja Lottie nyomatékosan délután, edzés után. Mindhárman a nappaliban ücsörögnek, Niall pedig vakargatja a lány feje búbját, ahol azt az ölébe hajtotta. 

- Hát ez van. 

- Mármint várod, hogy Harry felnőjön és elmondja, hogy viszont szeret-e vagy sem - mondja Niall, mire Lottie helyeslően összevonja a szemöldökét. 

Harry fél, hogy Louis utálja őt a foci miatt. A helyzet az, hogy Louis elmondhatná, hogy nem, baszki, el kellene mondania, de... Nem tud beszélni vele, főleg nem arról, hogy hol állnak éppen. Hányszor kell megkérned valakit, hogy tisztázza veled a dolgokat, de soha nem ad választ, amíg rá nem jössz, hogy nem is akarja elmondani? Nyilvánvaló, hogy nem azt a választ adják, amit te hallani szeretnél. 

Ott a másik dolog. Harry elmegy. Nem tudja mikor, de valamikor szeptember elején már nem lesz itt. Louis nem tudja, hogy ő maga hol lesz, de azt igen, hogy hol nem. Ez szerencsétlen helyzet. 

- Hozok egy pohár vizet - mondja, ahogy feláll a székről, majd kimegy a konyhába. 

Hagyja folyni a csapot egy pár másodpercig, és várja, hogy a víz hideggé váljon. Az egész poharat megissza, kétszer is újratölti, mielőtt visszamegy a nappaliba. 

- Mondott neked bármit is? - Niall motyogása halk. Louis összevont szemöldökkel megáll a nappaliban. 

- Nem annyira. Csak pici random dolgokról beszélgettünk. Amikor Louis sokáig aludt le szokott jönni és megreggelizett velem, vagy csinált teát, és egy kicsit ott ültünk az asztalnál. 

Louis ezt nem tudta. Harry mindig mellette volt, amikor felébredt. Mindig ott volt, orrát a torkához nyomva. Ez azt jelenti, hogy mindig visszament, bebújt a takaró alá, és befészkelte magát Louis mellé? 

- Ez fura - mormogja Niall, mintha ez hihetetlennek tűnne neki. Louis csöndben marad és feszülten hallgatózik. - Gondolod, hogy viszont szereti? Tudod, mármint úgy értem, Louis szereti őt. Értem, hogy barátok is, de romantikusak? 

- Sosem láttam, hogy úgy viselkedtek volna, mint egy pár, de ragaszkodtak egymáshoz. A magán dolgaikat megtartották egymást között, azt hiszem. De... - a hangja elakad egy pillanatra. Louis összevont szemöldökkel erősebben hallgatózik. - Tényleg úgy gondolom, hogy jók lehetnének együtt. 

Nincs igaza. Nem lehetnek jók együtt. Túl sok a külső tényező, ami elbasz mindent. Nagyon szar arra rájönni, hogy bár Harry valóban érez iránta valamit, nem fog számítani. Három hónap múlva úgyis elmegy. 

Őszintén, Manchester elmehet a picsába. Nem azért mert nem őt választották, hanem mert Harryt és csak őt, ezzel messzire söpörve őt Louis-tól. 

Louis Liverpoolnak fog játszani, kizárólag a bosszantás érdekében. 

Visszamegy a nappaliba, ezzel minden hangot tisztán hallhatóvá tesz. Ne beszéljetek. Ne beszéljetek. 

**

Szerda.

Az órákon való csend, a kínosan egymás kerülgetése, a félénk bocsánat kérő pillantások mind abbamaradnak a szerdai edzésen. 

A srácok a csapatban az öltözőben, egy körben, a padon ülve gyülekeznek. Louis a végén ül Liam és Ed között. Harry az ellentétes oldalon van, pontosan szembe vele. Louis a cipőfűzőjével ügyetlenkedik, hogy ne kelljen ránéznie a fiúra. Nem tudja miért számít, ha megoldják-e a dolgokat vagy sem. 

Louis befejezi a bal cipőjét, és felnéz a srácokra, akik Harry mellett nevetnek valamin. Stannek ott a kezében a telefonja, Oli pedig mellette kacag. Úgy tűnik, valamilyen buliról nézegetnek képeket. Mogorván lenéz a cipőire, és folytatja a másikkal. 

Pár pillanattal később még egyszer meghallja a kacagását, mire felkapja a fejét és alig bírja visszatartani magát, hogy valami csúnyát mondjon. Az utolsó pillanatban ráharap a nyelvére és becsukja a száját. Nem tenne jót a csapat mentalitásának, ha a meccs előtt veszekednének. 

Ehelyett a szemei Harryre tévednek, aki Stan telefonját nézi, ahogy a másik fiú görget. Arca közömbös, a rosszkedv a szemei alatt pedig feltűnő. Louis ki akarja simítani, elpuszilni őket. Viszont nem teheti, nem. 

Louis nem tudja, mi az, ami éppen történik, de a fiúk hirtelen elhallgatnak, Harry tartása pedig ledermed, ahogy mindannyian a kijelzőt bámulják. 

Egy másodperccel később Stan és a fiúk nevetésben törnek ki, de Harry nem. Az egész arca tiszta döbbenetet mutat, szája egy picikét tátva. Aztán összeszorítva az ajkait szembefordul Louis-val. Szemei hidegek, de Louis úgy tudja olvasni benne a fájdalmat, mintha egy nyitott könyv lenne.  

Az egész csapat elhallgat, ahogy Harry egyszer csak egy félelmetesen vad mozdulttal feláll, ezzel megzavarva a csevegést. A kör kellős közepén áll, szemei átszúrják Louis-ét, akinek a szíve olyan erősen ver, hogy olyan mintha el fogná törni egy bordáját. Harry soha nem nézett rá így. Csak ott áll, szemei tele dühvel és fájdalommal, és úgy bámul Louis-ra, mintha ketté törte volna. 

- Akkor jól megdugtad? 

Louis eltátja a száját. 

Harry hangja semmilyen érzelmet nem tükröz, viszont a szemei mindent egyszerre tárnak fel. 

- Mi? - kérdezi esetlenül. - Kit?

- Jasmine! Őt! - Hangja egy szónyira van az összetörésről. Rámutat a telefonra, amit Stan fog. Stan riadtan ül ott, pont mint mindenki más.

- Nem - suttogja Louis. 

- Zayn látott téged! Bent voltál vele a fürdőben. A kurva póló!

Fürdő? Mi - baszki, az egy hónappal ezelőtt volt. 

Liam hangja olyan, mint a nyugodt hely a hurrikán közben. - Harry, nem feküdt le vele. Kimosta a pólóját, mert undorító volt a buli után. 

Harry nyel egyet, kezeivel zavarában átkarolva magát. Gyorsakat pislog, mintha próbálná leküzdeni a könnyeket. 

- Nem bízol bennem - ébred rá Louis. 

Louis rámered Harryre. Rájön, hogy igenis számít, hogy beszélnek-e vagy sem. Az a lényeg, hogy fülig szerelmes Harrybe, és Harry is érezheti ugyan ezt, de lehet, hogy nem. Igenis kurvára számít 

Harry felad minden látszatot, hogy higgadtnak tűnik. - De igen, Lou - súgja. - De félelmetes, mert te nem bízol bennem. 

Ez nem fair. A meccsen ennek nem kellett volna megtörténnie. Harrynek nem kellet volna úgy ránéznie, aztán magyarázat nélkül otthagynia. Minden más reakció jó lett volna. Louis bízott Harryben. Az éjszakájuk után teljes mértékben bízott benne, de a reakciója után elbizonytalanodott abban, hogy már hol is állnak. Még mindig nem tudja. 

- Ez nem igaz - mondja Louis. - Rád bíztam magam. 

A helységben kísérteties csend honol, Louis alig érzékeli a körülöttük ülő többi fiút. 

Tudja, hogy Harry nem tudja befolyásolni, ha fájdalmat okoz neki. Bárhogyan is végződik ez az egész, Louis-nak fájni fog, mert a végén Harry elmegy. 

- Pályára, fiúk - parancsolja, tekintetét Harryébe szegezve. Senki sem mozdul meg. - Azt mondtam, irány a pályára!

Egy kínos pillanat után a ruhák susogása és a padlón a cipők kopogása hallatszik. A fiúk kivonulnak a helységből, Harry és Louis pedig egy helyben állnak, míg az utolsó ember is távozik, és a csend az egyetlen, ami a helységben maradt. 

Louis rámered, hangja kemény. - Egy másodpercig se gondold, hogy ilyen fájdalmat okoznék neked. Jasmine-nel el kéne rendeznetek a kibaszott dolgot köztetek. Engem hagyj ebből ki, mert hűséges voltam hozzád. 

Megfordul és elhagyja az öltözőt, az ajtót pedig hangosan csukja be maga mögött, pedig nem akarta becsapni. Soha többet nem akarja újra látni Harry tekintetét, amikor megszólalt. Nem gondolná, hogy el fogják ezt rendezni. Egyszerűen nem látja, hogy megtörténik. 

Kisétál a pályára, és látja, hogy a csapattársai suttognak maguk között. Louis nem mond semmit, Harry pedig nem jön vissza az edzés további részében. 

**

A következő néhány nap a bajnoki döntő előtt furcsa. Louis tudja, hogy beszélgetések folynak róla és Harryről az iskolában. Úgy tűnik, senki sem tudja, mi az, amiről beszélnek, de a tény, hogy valami történik Harry Styles és Louis Tomlinson között, nyilvánvaló. Ezek sem a szokásos beszélgetések. Nem az van, hogy "Harry meglökte Louis-t edzésen" vagy "Louis kiabált Harryvel, amiért nem csinálta meg a gyakorlatokat, és nyomorult köcsögnek nevezete". Ez egy nagyon titkos, A-listás pletyka. 

Lehet, hogy ezek a beszélgetések másak, mert Louis és Harry nem térnek vissza a normális kerékvágásba, mint általában egy vita után. Louis szemében Harry nem létezik, és Louis sincs Harry radarján. Nem beszélnek, nem néznek egymásra, és észre sem veszik egymást. Amennyire bárki más tudja, tudomást sem vesznek a másik létezéséről. 

Csak Harry van mindig ott. Louis körül kocog a pályán, ül a padban a teremben, és dől neki a kocsijának Zayn mellett a parkolóban. 

Louis kíváncsi, hogy akkor ennyi, most már vége van-e. Olyan mint egy könyv óriási felvezetővel, várakozással a közepén, amitől bizsereg a bőröd, és amikor végzel és becsukod, befejezetlennek érzed, mert a vége nem is volt olyan jó. Louis szeretné tudni, hogy a történetük is ezek közé tartozik-e, és ez teljesen kiábrándító. 

Szerencsére csupán két nap maradt az iskolából hétvégéig és a nagy meccsig, és az, hogy úgy tesz mintha nem látná Harryt, csak két teljes napig tart még. Ez egy életen át tartó érzés. Amikor kerülték egymást legalább elnyújtott pillantásokkal tudomást vettek a másikról. Most már nem is tesznek úgy, mintha ott lenne a másik. 

A drámaiasság mindig is Louis erőssége volt, így nyilvánvalóan erősen úgy érzi, vége az életének. Nincs tölti el at izgalom és várakozás a közelgő meccs miatt, hanem máshogyan érez. Szinte csalódott, mert mindig vidámnak képzelte a szezon utolsó meccsét, amit mindenki élvez. A csapatnak olyan állapotban kéne lennie, ahol az aura komfortos, akárcsak az elődöntő előtt. Most minden kínos és rossz.  

Azt sem érti, hogy egyáltalán miért jönnek a meccsre a játékosfigyelők. Nem fair, hogy azt gondolta, kaphat egy esélyt, hogy legalább bizonyítson, mielőtt eldöntik, megér-e egy próbát vagy nem. Már most neheztel rájuk. 

Szombat este, a meccs előtti napon a focipályán van, és hagyja, hogy a frusztrációja úgy zúgjon körülötte, mint az elektromos áram. Egymás után felsorakoztatja a labdákat a kapu előtt, rúg és rúg, ég a mellkasa, az izzadság pedig benedvesíti a haját. Addig rugdos, amíg mindet újra össze kell gyűjtenie, és újrakezdenie, majd újra és újra, újra és újra. A labdák a hálóba repülnek, összeütköznek a kapufával, megzörgetik a kerítést a pálya mögött, de sehogy sem érzi a megkönnyebbülést. 

Az ilyen esték, amikor úgy érzi, semmi nincs rendben, a foci mindig megtalálja a módját, hogy megnyugtassa. Föl és alá futkosni a pályán ki szokta tisztítani az elméjét, de ez ma este nem segít. Semmi sem segít. 

Újabb kemény lövést enged a bal kapufa aljához. Eltalálja a belsejét, de túl erős és átlósan kipattan Louis jobb oldalán a sötétbe. Louis felsóhajt, és ismét elkezdi sorba rendezni a focilabdákat. 

Még mindig ott van az ereiben a kellemetlen energia, amely nem oszlik el. Meg kell tőle szabadulnia, de nem múlik el. 

- Hát persze, hogy itt vagy!

Louis megáll, amikor éppen belerúgna az egyik labdába. Frusztráltan behunyja a szemeit. 

- Természetesen itt vagy...! - dalolja. Louis megfordul, és nézi, ahogy félig sétálva, félig táncolva odamegy hozzá a pálya széléről. - Mindig itt vagy. 

- Jézusom, te ittál? 

- Csak egy kicsit - mondja Harry felháborodva. Megáll néhány méterrel odébb, kezeit pedig összekulcsolja a háta mögött, amitől szinte teljesen józannak néz ki. 

- Baszki, Harry, holnap meccsünk van - bosszankodik Louis, és belerúg a legközelebbi labdába, egyenesen a felső kapufának küldve, amitől az egész kapu enyhén megremeg. 

- Csak néhány sör, nem leszek másnapos. 

Louis felhorkant. - Hogyne. Nem te töltötted az egész reggelt a fürdőben, mert túl sok felest ittunk? - rúg egy újabb labdát a hálóba. 

- Nem vagyok másnapos a sörtől - javítja ki magát bosszúsan Harry. 

- Miért jelensz meg mindig, amikor itt vagyok? - Még egy labda suhan a hálóba. 

- Ez nem a te pályád. 

- Miért vagy itt? - Még egy rúgás. 

- Oké - mondja Harry feltartva a kezét. - Csillapodnál kicsit a lövésekkel? Nyugi... Jézusom. 

Erre valami elindul Louis-ban. 

- Nem! - kiabálja indulatosan megfordulva, és szó szerint a képébe üvöltve megy oda hozzá. - Hogy a faszomba kéne lenyugodnom? Van bármi fogalmad arról, hogy milyen érzés elveszíteni az egyetlen dolgot, ami megmenthet a kibaszott pokoltól?!

Arcuk csak centikre van egymástól, és Harry lenéz rá. A fiú bizonyos értelemben kitartó, de egyáltalán nem tűnik ridegnek.

- Nem veszítettél, Louis - mondja egy lépést hátrálva, és nyel egyet. - Még mindig hívhatnak. 

- Ne légy már ilyen kurva naiv, Harry. - Hangja tele van méreggel. 

- Louis, a meccs meg sem történt még! Ne gondold azt, hogy mindennek vége, amikor még közel sem vagy a célvonalhoz!

- De vége van! - kiabálja, makd elrúg egy másik labdát, de az elrepül a kapu felett, és megrezegteti a kerítést a pálya mögött.

Harry hangja, amikor visszakiabál egy olyan dolog, amit Louis ezelőtt soha nem hallott. A benne lévő zord érzelem megdöbbentő, és a szíve kalapácsként ver. 

- Úgy csinálsz, mintha nem lenne hová menned, pedig van! Ettől megbolondulok! - gesztikulál a kezével, mintha azt kívánná, hogy ki tudjon tépni egy végtagot a testéből a színtiszta frusztráció miatt. - Egy dolog van a fejedben! Semmit nem látsz tisztán! Még ha Manchester nem is választ téged, vannak választási lehetőségeid! A jegyeid jók, Louis. A focizásod messze van a közepestől, és vannak más programok! Van munka tapasztalatod, a tanárok szeretnek, Edző pedig nagyon tisztel. Az emberek jobbról-balról beléd szeretnek, és te még csak észre sem veszed!

Louis pislog. - Ki szerelmes belém? 

Harry megremeg. Nyel egyet, és megvonja a vállát. - Nem tudom, lányok? Greg?

Áú.

Rohadt seggfej. El sem tudja mondani, igaz? Kibaszottul nem tudja elmondani, hogy nem érzi ugyanazt. 

Louis ki akarja kényszeríteni belőle. Szóval nem? Akkor nem vagy belém szerelmes? 

- Gregnek van barátnője, te barom - suttogja helyette. 

Visszafordul a focilabdáihoz, és az egyiket berepíti a háló bal oldalába, viszont ez sem nyugtatja le.

Harry hangja halkabb, de még mindig olyan, mintha könyörögne Louis-nak, hogy figyeljen rá. - Ne állj meg, amíg tényleg véget nem ér. 

- Harry, a kurva életbe...

- Nincs vége!

- Nem hiszek neked!

- Isten áldjon meg, Louis, bízz bennem! - kiáltja mérgesen Harry. 

Odamegy, hirtelen megragadja Louis karját és visszarántja. Louis megbotlik, de gyorsan felegyenesedik, és kitépi a karját Harry érintéséből. 

Bíztam benned, és nézd meg, hova jutottam. Keservesen beleszeretett, anélkül, hogy esélye lett volna a boldog befejezésre. Ezt pedig nagyon el akarja mondani neki.

- Louis - sóhajt fel reménytelenül Harry. - Hónapok teltek el, kicsim, csak bízz bennem.

- Ne hívj így! És nem bízok az emberekben. Csak magamban. - Néha olyan, mintha arra is képtelen lenne. - Bíztam benned, Harry, és nézd meg hova jutottam. 

Harry arca elkomorodik, de közben úgy fest, mintha egyáltalán nem hinne el egy szót sem, amit kiejt a száján. - Nem az én hibám, hogy...

- Nem a rohadt ösztöndíjról beszélek. - Szerelmes vagyok beléd, te kibaszott idióta. 

Ismét visszamegy a focilabdákhoz, de rúgás helyett a kezébe veszi az egyiket, és keresztül hajítja a pályán, ezzel eltűntetve a sötétségben. 

- Louis! - mondja ezután Harry. Hangja komoly, őszinte, és félelmetesen határozott. - Mindened pórázra van kötve. Megölöd magad azzal, amit csinálsz. Van egy munkád, ott a suli, foci, a sok szar a családoddal és... velem. Falba fogsz ütközni, ha nem hagyod abba. Az őrületbe kerget, ha figyellek téged. - Megáll, de csak egy pillanatra. - Soha nem vagy teljesen nyugodt. Rengeteget aggódsz, és nem jut eszembe egyetlen pillanat sem, amikor hagytad volna, hogy minden úgy legyen, ahogy van. 

Louis csak bámulja őt, mert képtelen megszólalni. 

- Néha jobb elengedni. 

Egymásra néznek, és Louis úgy gondolja, mindketten tudják, hogyan értelmezhető az, amit az imént mondott. Egyértelmű a kettős jelentés. 

- Azt akarod, hogy elengedjem? - kérdezi Louis keresztbe fonva a karjait, és felhúzva az egyik szemöldökét. Hangja egyenletes, de belül már gyülekezik a vihar

Most ez egyszer Harry szemei nem árulják el, mit gondol. Legalábbis Louis nem tud bennük olvasni. 

Louis-nak el kellene engednie őt, mert elvégre úgyis el fog menni. Lehet, hogy nem most, de később igen. Ha megpróbálja megtartania, mindketten csak szenvedni fognak. 

Harry nem mond semmit. 

- Nem tudom, mit akarsz tőlem - csóválja a fejét Louis, ahogy tesz hátra néhány lépést. 

- Téged akarlak - szaladnak ki a szavak Harry száján, amint tesz előre egy lépést. 

- Látod, ezt mondod - mondja Louis. Ez az egyetlen dolog, amit Harry mondott neki valahányszor Louis rákérdezett a valódi dologra. - De ez nem elég. És ettől nem leszünk rendben.

Elindul hátrafelé. 

- Találkozunk.

**

Louis már mindenét bepakolta. A stoplis cipője, törölközője, tiszta ruhái, és sípcsontvédői (amik frissen mosottak, mert szörnyen bűzlöttek, szóval Louis eldöntötte, hogy bedobja őket a mosógépbe, és működött) mind gondosan bele vannak tömve az edzős táskájába, és a ajtóban várakozik. 

A meccs két és fél óra múlva kezdődik, és hamarosan jönnie kéne Marknak, hogy felvegye. Nem izgul, de a hasát furának érzi. Ez az a mérkőzés, amelyhez az egész végzős év vezetett, és most meg nem tudja, hogy érezzen eziránt. 

Furcsa belegondolni, hogy a középdöntő majdnem egy hónapja volt. Most annyira más minden, hogy olyan mintha, az utolsó alkalma Harryvel meg sem történt volna. Elbaszott, de másfelől mindig minden egy kicsit elbaszott. Hozzá kellene szoknia. 

- Louis! - szól neki Lottie a konyhából. - Itt van apa!

- Várj! Várj, várj, várj! - szalad ki az anyukája a nappaliból, ezzel megakadályozva, hogy felvegye a táskáját. Kezei közé fogja a fejét, és egy-egy cuppanós puszit nyom mindkét arcára. - Sok szerencsét! Remekül fogod csinálni! Mi pedig mind együtt fogunk nézni. Ha meg akarsz minket találni, keresd a rózsaszín, csillogó feliratot a mezszámoddal. 

Louis elfintorodik, ahogy Jay elengedi a fejét. - Készítettél egy plakátot? 

- Az ikrek csinálták. Mark küldött képet. 

Louis megcsóválja a fejét, és elrejti a mosolyát, ahogy lehajol, hogy vállára akassza a táskáját. - Most már megyek. 

- Állj meg! - jön ki Lottie az előszobába, és átöleli őt, mielőtt elmenne. - Sok szerencsét, bátyó. Ne cseszd el. 

- Annyira szeretve érzem magam veled - mosolyog Louis, aztán megfordul és kimegy az ajtón, de még hátraint egyet. A fejére húzza a pulcsija kapucniját, és lesiet a köves ösvényen a járda mellett várakozó sötétkék Volvóhoz. Beugrik az ülésre, becsukja az ajtót és beköti az biztossági övet, miközben Mark elindítja a gyújtást. 

- Szia - köszön Louis egy pillanattal később. 

- Egyáltalán nem hangzol idegesnek. Mi a baj? - kérdezi egyből Mark. 

- Hogy érted? 

- Nem dobolsz a lábaddal és a tartásod sem feszült. Gyerünk, mi folyik itt? - húzza fel a szemöldökét, ezzel emlékeztetve Louis-t, hogy milyen jól is ismeri őt. 

Louis ránéz az apukájára. - Nem mondhatod el senkinek, ha elmondom. 

Még mindig föl van húzva a szemöldöke, de ennek ellenére bólint. - Mi az? 

- Megígéred? 

- Szavamat adom. 

Louis felsóhajt. - Nem jutottam be Manchesterbe. Nem számít ez a meccs. - Elfordul, hogy kibámuljon az ablakon. Pár pillanatig Mark csendben van, és egyszerűen csak kinyitja a száját, mielőtt Louis félbeszakítja. - Tudom. 

Nem is kell többet mondania és az apukája odanyúl, hogy megszorítsa a vállát. 

- Nagyon sajnálom - motyogja. Louis nem látja őt, mert nem akar szembefordulni vele. - Minden rendben lesz - mondja ekkor Mark nyugtató hangon, minden aggodalom nélkül. Ez roppantul frusztrálja Louis-t. - Tudom, hogy így van. A focinak nem feltétlen kell lennie a mindennek, Louis, de vannak más iskolák is, szívem. Nem kell most beszélnünk erről, de meg tudjuk oldani, jó? 

Louis nem válaszol, de tudja, hogy nincs igaza. A foci a minden. 

Pár perc elteltével oda is érnek az iskolába. Mark egészen az épületig megy, és megáll a parkoló végében. 

- Louis - mondja, miközben Louis be akarja csukni maga mögött az ajtót. - Még ne add fel. Végül is ez csak egy meccs. Te is a fiaid meg akarjátok nyerni a bajnokságot, igaz? 

Louis becsukja az ajtót, Mark szavai pedig ott motoszkálnak benne. 

Fiai. A srácok. A csapata. 

Persze, hogy mind meg akarják nyerni a bajnokságot. A fiúk számítanak rá, hogy a legjobb formája szerint játsszon, és úgy vezesse a csapatot, ahogy azt egy kapitánynak kell. Ők egy csapat, az isten szerelmére. Basszus. 

Mark kocsija elhajt. Úton van, hogy felvegye Fizzyt és az ikreket, mielőtt az anyukájukhoz megy. Látszólag úgy tűnik, próbálnak egy kis időt együtt tölteni. A szülei nem jönnek össze újra, Louis nem ilyen buta vagy naiv. De ez szép. Igyekeznek. Louis csapata is igyekszik ma este, szóval minden más megrohadhat, mert Louis-nak is így kell tennie. 

A nehéz táskájával a vállán elindul az öltözők felé. A jegyellenőrző fülkék már fel vannak állítva, a lelátók ki vannak díszítve az iskola színeivel, nyilak pedig mutatják az ellenfél csapatának, hogy merre van az öltözőjük. Bizonyos szemszögből nézve vidámnak és szórakoztatónak tűnik, de valójában távolról sem az. 

A legtöbb fiú már ott van, amikor Louis bemegy, és elfoglal egy helyet az egyik pad végén. A légkör nem olyan szikrázó, mint a középdöntő előtt, de Louis nem is igazán várta, hogy így legyen. Habár a srácok nyilvánvalóan izgulnak, fel-alá járkálnak, ugrándoznak, és a szükségesnél több koncentrációval húzzák fel a zoknit. Louis árulónak érzi magát, mivel most az egyszer nem osztja ugyanazokat az érzéseket, mint a csapat többi tagja. 

Mindenki felöltözik a saját tempójában, és Louis-nak még az is tizenöt perce telik, hogy felvegye a rövidnadrágját. Pont ahogy lehúzza a felsőjét, kinyílik az ajtó, amin Harry lép be Abrahams Edzővel. Harry szemei Louis irányába villannak, mire Louis azonnal elfordul, arra koncentrálva, hogy felvegye a felsőjét. 

Testét a szekrénysorral szemben tartja, hátát pedig a helység közepén lévő üres kör felé fordítja. Megpróbálja felrázni magát, ugrál egy kicsit, hogy felmenjen az adrenalinja. Soha nem érezte magát még ennyire elfogulatlannak és közömbösnek a meccs előtt. Nagyon rossz érzés. 

- Louis. 

Megfordul és Harryt találja maga mögött. Teljesen fel van öltözve, a meze túllóg az ágyékán. Félénken néz le rá, hasa kissé előredől, miközben babrál valamivel a kezében. Ez a piros-fehér kapitány karszalag, vastag, fekete felirattal. 

- Tessék - mondja, ahogy átnyújtja, és úgy rágcsálja az ajkát, mint egy kisgyerek. 

- Nem az enyém. Az előző meccsen én voltam, Harry - mondja Louis összevont szemöldökkel. 

- Oda szeretném adni. 

- Harry...

- Kérlek. - Szemei mélyen megfontoltak. - Beszéltem a srácokkal, mind egyet értünk - mondja halkan. - Neked kell kapitánynak lenned a szezon utolsó meccsén. Jobb csapattá tettél minket idén, és nagyon odaadó voltál. Megérdemled. 

Louis csendben nézi őt egy pillanatig, és nyel egyet, ahogy Harry a kezébe nyomja a szalagot. Elveszi, amikor a másik fiú elengedi, és figyeli ahogy, bólint egy aprót, mielőtt megfordul és visszamegy a helyére az egyik padhoz. 

Louis nem tudja, hogy igaz-e, hogy megérdemli. Esetleg egy másik meccsen, de ma... Habár... Ki tudná érdemelni. A játék még el sem kezdődött, és ő máris csalódott önmagában. Ennek nem kell így lennie. Még mindig meg tudja fordítani. 

Felugrik a lábujjain, kezeivel erősen szorítja a karszalagot, mielőtt úgy dönt, hogy basszus, oké. Meg tudja csinálni. Felhúzza a bal karjára, és érzi, hogy a feszes anyag szorítja a bicepszét. Jó érzés. Úgy érzi, oda való. 

Az edzőjük csak úgy, mint múltkor, most is beszél velük a meccs előtt. Louis nem igazán figyel, mert túlságosan elfoglalt az ereiben vadul lüktető pulzusával. Meg tudja csinálni. Igen. Persze, hogy igen. 

Párszor összenéznek Harryvel a beszéd közben. Egy apró mosollyal odabiccent a Louis karján lévő szalagra. Louis ráveszi magát, hogy elforduljon. 

Nem sokkal később Edző kiküldi őket az öltözőből, szimbolikus okból belefúj a sípba, mindannyiuknak ad egy pacsit és megpaskolja a hátukat. Ahogy Louis kilép az utolsó távozó fiúcsoporttal az öltözőből, valaki megszólal tőlük jobbról. A csapat nagy része továbbmegy a pálya felé, de Louis megáll, mögötte néhány sráccal. 

- Hé! Tomlinson! 

Louis megfordul, és meglát egy csapatnyi fiút az ellenfél csapatából, akik közül öten csak pár méternyire bandáznak. Zöld ruhában és keresztbe tett karral állnak, ahogy végigmérik Louis csapatát, a középső pedig megrándítja a szemöldökét. 

- Jól vagy, haver? - mondja Louis, és összevont szemöldökkel mered vissza rá. Ő is keresztbe fonja a karját, bicepsze feszült, a kapitány karszalagra egy másodperce sincs szükség, hogy megmutassa, ki a felelős ezen a gyepen. 

A középső, akinek sötét haja van, és pár centivel magasabb Louis-nál, elvigyorodik, és tesz még egy lépést előre. Louis egyből érzi, hogy a fiúk körülveszik a háta mögött. Nem teljesen biztos benne (de igen, ezer százalékig biztos), de úgy gondolja, Harry közvetlenül a jobb oldalán van, egy centire sem a karjától. 

- Hárommal vezetsz a gólszerző ligában. 

- Még jó hogy. 

Felhorkant. - Nem kéne ilyen magabiztosnak lenned, mivel ma este átveszem a helyed. 

Louis felhorkant, nevet, aztán ismét komollyá válik. - Undorító az önelégültséged. 

- A szenteskedő viselkedésed meg visszataszító - teszi hozzá Harry. Louis majdnem megforgatja a szemeit.

- Talán ha gyakoroltad volna még a szabadrúgásaidat ahelyett, hogy büntetőkkel játszol, nem rontottad volna el az esélyeidet arra, hogy rendesen bejuss a döntőbe. - Látja, hogy a fiú szeme elsötétül. - Talán nem kellett volna idejönnöd, hogy felbosszantsd az embereket, ha a tényleg jobban játszol a közép szintnél. 

Felhorkant, hangja sötét. - Járhat a szád, Tommo, de nem fogsz kapni érte arany trófeát. 

- Pontosan ezt mondtam, te inkompetens barom. 

Szemei összeszűkülnek, a düh nyilvánvaló az arcán. Úgy tűnik, mintha tovább akarna veszekedni, de ehelyett egy utolsó mondattal megfordul és elmegy.

- Szép fonat, hercegnő - horkantja Harry felé biccentve. 

Louis ezt nem tűri. Az egész csapat nem tűri. 

Szinte mintha gyakorolták volna, mindegyikűjük ökölbe szorult kézzel előrelép. Louis hangja jéghideg. - Miért nem fogod meg ezt a kurva homofób beszédstílusodat, amit az imént a fiúmhoz vágtál, és dugod fel a kibaszott seggedbe, mielőtt kitekerem a nyakad.

Talán azért megy el, mert Louis szemei lángolnak, de valószínűleg azért is, mert Abrahams Edző odalép hozzájuk. A srácok szétszóródnak, és azonnal a pálya felé indulnak. 

- Hé, fiúk! Mit csináltatok? Indítsatok bemelegíteni. Most, gyerünk!

Louis felsóhajt, és morogván nézi, ahogy az ellenfél csapat vezetője elmegy. Reméli, hogy el tudja majd törni az egyik bordáját egy kedves kis belekönyököléssel. Megfordul és elkezdi követi a fiúkat a pályára, de Harry a vállánál fogva megállítja. 

- Mi van? 

- A fiúdnak neveztél. - Hangja lágy, és csillogó szemekkel néz. Reménykedés. 

Louis az ajkát rágcsálva keresztbe fonja a karját. - Ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon - sóhajtja, aztán elsiet. 

Úgy tűnik, a bemelegítés két perc alatt elsuhan. Mielőtt Louis észrevenné, itt az idő, hogy elfoglalják a pozíciójukat, üdvözöljék a bírókat, és kezet fogjanak a másik csapattal. A fiúk a padnál készülődnek, az utolsó kortyokat isszák a vizükből, és nyújtogatnak még egy kicsit. Louis észrevette a rózsaszín plakátot a tömegben, a jobb sarokban a földön. Nem integetett vagy próbálta felkelteni a figyelmüket, mert az, hogy ott vannak már épp elég.

- Louis - ütögeti meg a vállát az edző. Louis szembefordul vele, és látja, hogy az idősebb férfi az pálya széle felé biccent. Követi őt, és megállnak pár méterre a csapattól. Edző felhúzott szemöldökkel a karja felé biccent. 

Furcsamód, Louis úgy érzi, elpirul, nyaka pedig felmelegszik. - Harry adta.

- Értem - összekulcsolja a kezeit a hasa előtt, és komoly szemekkel nézi őt. - Szeretném, ha tudnád, hogy nem baj, ha ideges vagy. A játékosfigyelők itt vannak, hogy kimondottan téged megnézzenek. Nem akartam így elmondani, de láttam, hogy milyen zavarodott voltál és mennyire nem itt jártál a héten, ne is törődj vele, hogy nem jöttél edzésre. Minden rendben lesz, Louis. Ne hagyd, hogy az idegeid befolyásoljanak. Ha úgy játszol, mint általában, akkor semmi baj nem lesz. 

Louis elfehéredik, és nagyokat nyel. - Most hazudik nekem? - suttogja. 

Felhorkant. - Miért hazudnék valaha is? 

Ez egy jó kérdés. Nagy jó. Abrahams Edző bátorítóan vállon veregeti és küld felé egy teli szájas mosolyt, aztán elindul a pad felé. 

A tömeg már most hangos a lelátókon, plakátokat és sálakat lobogtatnak, és éljeneznek a saját csapatuknak. A bírók elfoglalták a helyüket a pálya közepén, kezeik össze kulcsolva a hátuk mögött, vállaik merev. 

Bassza meg, itt vannak. 

Louis megfordul, és szemével átfutja a tömeget. Nem látja a játékosfigyelőket, vagy bárkit, aki feltehetőleg azok lennének. Mellkasa szűk, torka elszorult. 

Kétség kívül sápadt, ahogy odamegy, hogy csatlakozzon a srácokhoz a pálya közepén lévő körbe, és a sor elejére áll. Érzi, hogy Liam kesztyűs keze megnyugtatóan megveregeti a hátát, de körülötte minden elmosódottnak tűnik. 

Az érmefeldobás gyors, Louis nyer, és úgy dönt, hogy a labdával kezdés helyet, inkább oldalt választ. Mindig is ezt csinálta, mert a második félidőben labdával akart kezdeni, arra az esetre, ha le lennének maradva. Nem nagy dolog, de ettől mindig optimistábbnak érzi magát. Egy ideje azonban nem volt rá szükség, mert évek óta nem maradtak le góllal. 

Amikor elkezdődik a meccs, az olyan érzés, mintha valaki egy dudát fúja a fülébe, amivel kizár minden hangot. A labda meg van neki világítva. A mérkőzés a kezdettől fogva kiélezett, és mindenki hirtelen lábujjhegyen van. Louis nem tudja hogyan, de valahogy mind a furcsa légkörben egymás kerülgetése helyett, csapatként játszanak. Talán a kemény edzésük miatt, talán azért mert nem számít, mi történik a csoporton belül, de összejönnek, és egy csapatként játszanak, mert csak így tudják, hogyan kell csinálni. 

Louis húsz perc múlva ellopja a labdát az ellenfél csapatkapitányától, és egy szabad helyen átrepíti azt a pályán. Közeledik a tizenegyeshez, és érzékeli, hogy a másik fiú ott van közel a háta mögött. A bal oldalán odapasszol Jonahnak, és készen áll egy új pozíció felvételére, de amint átadta a labdát a csapattársának, érzi, hogy behajlik a térde valahol a büntetőterület előtt. Keményen ér földet a bal oldalára, a bíró sípját pedig hangosan és tisztán lehet hallani a pályán. A nézők dühöngnek.

- Hé! - kiabálja Louis és mogorván bámulja a zöld mezt és piros karszalagot viselő fiút. - Tarts a lábad a kibaszott labdán, jó?!

Odajön a bíró, és kezét feltartva figyelmezteti Louis-t, hogy vigyázzon a szájára. Aztán komor arccal a másik fiúhoz fordul. Feltart egy sárga lapot, amitől az egész zöld ruhás csapat felnyög a frusztrációtól. 

Louis még egyszer felhúzza a szemöldökét, és elvigyorodik, aztán megragadja Stan kezét, amit kinyújtott neki, hogy felsegítse. Habár, mielőtt megfordul, sikerül elkapnia a sötét nézést a fiú szemében, és tudja, hogy ez közel sem a vége. 

Mindenki elkezdi elfoglalni a helyét a szabadrúgáshoz, három védő hátul marad, a többiek pedig a büntetőterületen gyülekeznek. Louis, Harry és Lee vannak a labdával, és gondolkodva nézik. 

- Ezt Louis viszi - mondja Lee, és hátra lép egyet. 

- Kellene? 

Összevonja a szemöldökét. - Mikor kérdeztél ilyet? 

Ez igaz. Louis egyszerűen csak felsétál és mintha az övé lenne, vonalba teszi a labdát. Ráncolt homlokkal bólint. 

- Vonalba teszem neked - mondja Harry, és rögtön vissza is bólint neki. Louis-nak nem kell válaszolnia, mert Harry egyszerűen csak tudja. 

Louis hátrál pár lépést, és elfoglalja helyét a védők által formált sorfal előtt. A kapus majdnem egy méterrel túlságosan balra áll. Ez egy apró technikai dolog, ami észrevétlen marad, de Louis jól meg tudja büntetni, azt ahol elkövették a hibát. 

Az adrenalin lüktet Louis fülében, és érzi, hogy az szíve nagyon gyorsan dobog a mellkasában. A bíró megfújja a sípot, Harry pedig bólint, ahogy egy picit előrébb löki a labdát, aztán Louis tesz három gyors lépést előre, és elrúgja egyenesen a védők fölött. 

A kapus, ahogy felugrik öt centivel túl kisebb, kezeivel nem tud elég messze elérni, amikor a kapu jobb sarka felé nyúl. A labda bemegy a felső sarokba, kielégítően megrezegtetve a hálót. 

Különös, mert az öröm nem jön olyan hirtelen, mint általában, és egy másodpercig Louis furcsán kábultan érzi magát. Érzi, ahogy a fiúk ölelik, fejen puszilják, és vállon illetve háton veregetik. Edző a levegőbe emelve az öklét dicséretet kiabál, de olyan sokáig közömbös ettől az egésztől, hogy Ed hangos hangja kell ahhoz, hogy felébredjen. 

- A két legfontosabb gól! Kibaszott hihetetlen vagy! Semmi kétség, hogy fel fogsz kerülni valahol a hírességek falára! - kacag, hangja éles Louis fülében. 

Gólt szerzett. 

De ahogy a dolgok lenni szoktak, nem tartják sokáig a vezetést. Csupán öt perc múlva az egyik védőjük vét egy apró hibát, és engedi, hogy az egyik zöld játékos elmenjen mellette. Sikerül gólt rúgniuk, és hirtelen megint ugyanannyira állnak. 

Ezután a meccs valami teljesen mássá változik. A frusztráció nyilvánvaló, a támadások erősebb, az aljas egymásba könyökölések és csipkedések pedig rosszabbak, mint valaha. Louis néhány perccel a félidő előtt hátba löki a vállával az egyik középpályást. A bírónak túl homályos, hogy kibogozza mi történt, de határozottan nem volt egy tiszta játék, és ezt mindenki tudja. Az edző figyelmezteti, hogy vegyen vissza, de nem könnyű. Minél többet ad Louis csapat, annál többet kapnak vissza. Az egész pálya olyan, mint egy aknamező. Egy rossz lépést, és csúnya vége lesz. 

Félidő közben Louis kisöpri az izzadt haját a homlokából, csak hogy vizet öntsön az egész arcára, és utána letörölje a meze végével. Úgy érzi magát, mint egy ázott vidra, izmai fájnak és a vádlija pedig ég. 

Ha azt hitte, hogy az első félidő durva volt, akkor nem ismeri a meccs második felét. Kiosztottak még három sárga lapot, és Louis már nem is emlékszik, hogy mennyi teljesen szükségtelen szabadrúgást. Amikor harminc perc múlva a másik csapat gólt szerez, Louis-nak minden elsötétül. Érzi, hogy a fiai bosszankodnak, Liam pedig idegességében kesztyűire köpköd. Olyan, mintha már rég fel kellett volna robbanniuk. 

Néhány perc múlva Louis fellök egy másik játékost. Aljas és a sportszerűsége nem éppen valami jó. Már rég benne van a szituációban, és lebirkózza az egyik srácot, aki a kapitányuk mellett állt, amikor az homofób volt Harryvel. Nem ridegségből, de Louis szerint megérdemli, és még sok mást. 

A bíró egyből sípol és odamegy hozzájuk. Mogorván nézi Louis-t, ahogy feltartja a sárga lapot, amitől Louis megforgatja a szemeit. Nem az van, hogy nem tudta, hogy ez lesz, hanem az, hogy tudta és nem érdekelték a következmények. 

- Még egy ilyen, és lemész a pályáról - figyelmezteti a bíró, Louis pedig tudja, hogy ez komoly. Biztos benne, hogy felhúzta magát, hogy lemaradt Louis előző aljasságáról (Louis örömmel tudatná vele, hogy többről is lemaradt, de nem kérdezi. Meglehetősen biztos benne, hogy az egész ellenkező csapat utálja a képét) és ha tudná, leküldené a pályáról. 

Valaki megrántja a karját, és elhúzza a játékosok tolongásából, ami ott alakult ki, ahol a szánalmas idióták még mindig a földön ülnek. 

- Koncentrálj - mondja Stan megragadva az fejét, hogy egy helyben tartja és a szemeibe nézzen. - Nyugodj meg. Koncentrálj. Hagyd a srácot, ne tett ezt személyessé, Louis. Ki nem szarja le, hogy mit mondanak Harryről? Homofób barom az összes, akik ledughatnak a torkukon egy műdákót, de nem fogjuk hagyni, hogy ez befolyásoljon minket, rendben? 

Louis idegesen kitépi magát a keze közül, de egy helyben marad és Stant nézi. Igaza van. Tudja. 

Élete legfurcsább meccsét játssza. Nem tudja, minek játszik. A játékosfigyelőkért, akik a lelátókon ülnek? A barátaiért vagy a trófeáért, vagy Harryért, aki bizonyítani akarja magát az embereknek, akik tovább viszik őt, vagy csak azért játszik, mert kell? Soha nem érzett még így a foci iránt. Régen mindig magáért játszott. 

Arcon üti magát. Éget, de egyből jobban van tőle. Koncentrálni kell. Nem számít, minek játszik. Bármi is legyen, a győzelem az egyedüli cél az egészben. 

A többi sráccal elfoglalja a helyét a büntetőterületen, Jonah és még másik két védő sorfalt áll. A játékos, aki a szabadrúgást fogja rúgni vonalba állítja labdát, a többiek pedig lábujjhegyre állva elhelyezkednek. 

A fiú belelő a labdába. Egyenesen a bal kapufára érkezik, és szépen kis is repül onnan. Louis hallja, ahogy a tömeg kapkodja a levegőt, a zöld csapat pedig frusztráltan felnyög. De a labda még mindig szabadon van. Gyorsan, mint senki más, Liam felkapja és a pálya bal oldalára hajítja, amivel eléri, hogy mindenki megforduljon, ahogy Lee lábánál landol. 

Ismét akcióban van mindenki. Lee elsuhan a pályán, Louis pedig elé megy, hogy választást adjon neki. Két védő van előttük, és Lee odapasszolja Louis-nak a labdát. 

Olyan mintha vissza mennénk nyolc hónapot. Pontosan ugyan az a helyzet, Louis egyedül van, előtte két védővel. Elmegy az első mellett, az átlépés magától jön, mielőtt úgy csinál, mintha balra menne, közben pedig jobbra indul. Csak egy játékos van előtte, aztán a kapus. 

- Hé!

Harry a messzi jobb oldalon van, mert a francba, hát persze. Hol máshol lenne? 

Louis közeledik a játékosához, aki kétségbeesett, hogy megtámadja-e, vagy megbizonyosodjon róla, hogy ne tudjon passzolni Harrynek. Suhannak a pillanatok, és a végzetes döntés, hogy először megállítsa Louis-t, mindössze egy ezredmásodpercbe telik. 

Butaság, hogy milyen nagy dolognak érződik, de bassza meg. Louis bízik Harryben. Odapasszolja neki a labdát. Harry a kapussal maradt, és semmi kétség, hogy mi történik ezután. Harry belövi. 

Louis majdnem felnevet, amikor a tömegen keresztül meghallja Abrhamas Edző kiabálását, és odafordul, hogy lássa, ahogy a férfi teljes eufóriában földhöz vágja a hatalmas jegyzettömbjét. Louis kacag, és mosolyogva megöleli a fiai hátát. Újra holtverseny. 

A meccs intenzitása az utolsó percig kitart. Amikor a bíró befejezi a második félidőt, még mindig döntetlen. Már a gondolat is kimerítő, hogy hosszabbítást játsszanak, de nincs mit tenni ellene. 

Louis-nak fáj a vádlija, szíve pedig hevesen ver a kimerültségtől, mivel csaknem két órát rohangált fel-alá a pályán. A hosszabbítás első fele kudarcba fulladt, a második pedig többé-kevésbé reménytelennek tűnik. Minden alkalommal, amikor valamelyik csapatnak adódik egy góllehetősége, szerencsétlenség történik. Egy kapufa, valaki az utolsó pillanatban megmenti a csapatát, elveszítik a labdát, vagy például amikor Harry megpróbálja megkörnyékezni a védőjét, és a mezénél fogva visszarántják, nyilván azért mert a védő túl fáradt ahhoz, hogy lépést tartson, és pont emiatt miatt fordul rosszra a meccs. 

Amikor a bíró lefújja a játékot, Louis szinte megkönnyebbül egy pillanatra, amíg rá nem jön, ez mit is jelent. 

- Hé, Tommo - mondja vigyorogva a másik csapat kapitánya. Sáros, az arca pedig vörös a futástól, de úgy tűnik, a beképzelt vigyora az egész meccsen jelen van. - Vegyél egy mély lélegzetet, tesó. Szerencsére már meg is kaptuk a büntetőnket - gonoszul elmosolyodik, aztán megfordul, hogy csatlakozzon a csapatához. 

Louis megütné. Bármely más nap eltörné az orrát, hogy menjen a ronda pofájához. De nem szól semmit, csak szembe fordul a fiaival. Mindannyian körbeállták az edzőjüket, idegeik lüktetnek az ereikben, a mellkasuk pedig még mindig emelkedik a kimerültségtől. 

Csapatonként öt lövést kell végrehajtani. Edző határozottnak néz ki, amikor kimondja a neveket. - Rendben - mondja, miközben figyeli őket. - Lee. Harry. Jonah - mindannyian bólintanak. - Stan... Louis. 

Az utolsó rúgás. 

Az edző biztosan látja a pánikot a szemében, mert előrelép és megfogja a vállát. - Louis. Ez csak egy hülye foci meccs. 

- Nem hülye. Ez az életem - leheli. 

- Meg fog ölni, ha büntetőt kapsz? - kérdezi. 

- Nem...

- Akkor nem az életed - engedi el vállat vonva. 

- Meg tudod csinálni - mondja Liam mellette. - Már ezerszer rúgtál nekem büntetőket. Lehet, hogy én ismerem a trükkjeidet, de ők nem. Használd azokat. 

Liamnek öt darab büntető lövéssel kell majd számolnia, mégis nyugodtan igyekszik lecsillapítani Louis-t. Az van, hogy Liam jól teljesít nyomás alatt. Louis soha. 

Nem sokkal később az egyik kapunál gyülekeznek. Tombol a feszültség, ahogy Liam és a másik kapus feldobják az érmét, hogy ki kezdjen. Liam veszít. Louis-nak a torkában dobog a szíve, ahogy nézi, hogy a fiú odamegy a kapuhoz és elhelyezkedik. Amikor a játékos, aki először fog rúgni odamegy a büntetőponthoz, Louis megragadja a legközelebbi személyt, az oldalára csimpaszkodik és az ujjait belemélyeszti a karjába. Érzi, hogy viszonzásul megszorítja a csuklóját. 

A sípszó elhangzik, és két másodperc múlva a zöld ruhás játékos belemélyeszti a bal lábát a talajba a labda a mellett, a másikkal pedig magabiztosan belő a kapuba. A labda balra megy, Liam jobbra. 

0-1

Lee elhagyja a helyét a fiúk közül, és rezzenéstelen arccal felsétál a büntetőponthoz. Louis nem mer pislogni, miközben nézi, ahogy lő. Óriási megkönnyebbülés szökik fel a tüdejéből, ahogy Lee a hálóba rúgja a labdát. Az egész teste magabiztosnak tűnt, amikor leadta a lövést, de amikor megfordul, Louis látja, milyen sápadt és remegve fújja ki a levegőt. Mindannyian ugyanolyan idegesek. 

A másik csapat következik. Valamilyen csodából kifolyólag Liamnek sikerül elérnie és kirúgnia a labdát, amikor az a bal sarok felé közeledik. A fiúk és a tömeg hangos sikolyban tör ki. Louis biztos benne, hogy ez a ma este végezni fog vele. 

Ezután valahonnan Louis bal oldaláról Harry elszakad a csapattól. Feszült léptekkel, lassan odasétál a büntetőterülethez. Lehajol, és úgy ahogy szeretné, szinte szent módon elhelyezi a labdát a füvön. A tíz kilométeres körzetben senki sem hibáztatná. 

A bíró megfújja a sípot. Nagy levegő. 

Harry belövi, mert hát persze. Louis még mindig emlékszik, milyen mérges volt, amikor Harry mást sem csinált, csak büntetőket rúgott az edzésen. - A büntetők tizenöt meccsből háromszor fordulnak elő - mondta neki hülyén és ingerülten. Úgy néz ki, a bajnoki döntő is egy a három közül. 

Amikor Harry visszamegy hozzájuk, úgy liheg, mintha most futott volna le egy kilométert. Ahogy elsétál mellettük, a fiúk ahol érik, megveregetik, de végül Ed mellé áll, az idegesség szemmel látható az egész arcán. Louis elnyúl Ed háta mögött és megragadja Harry mezének hátulját, hogy kapaszkodjon valamibe, ami egy helyben tartja. Abba viszont nem biztos, hogy ez Harrynek szánja-e vagy magának. 

De minden rendben lesz. Minden rendben lesz. Minden rendben lesz. 

Az ellenkező csapat belövi. Jonah elhibázza. 2-2 és még maradt két büntetője mindkettő csapatnak. 

A másik csapat ismét belövi, Stan úgyszintén. A másik csapat még egyet belő, és hirtelen Louis következik. Jelenleg 3-4 az állás. Ha Louis megszerzi a gólt, még egy kör következik, ha nem, akkor vesztenek. 

Nem néz össze senkivel, amikor odamegy a helyére. Fülei lüktetnek a szívverésével, és nagy nyomás érez, nem csak az egész iskola és a fél város miatt, hanem a fiúk, Edző, és nem utolsó sorban saját maga miatt is. Már viszket a bőre, és fázik, pedig még mindig izzadt attól, hogy kimerültségig rohangált két órán keresztül. 

Ez nem az életed, gondolja. Nem az életed. Nem az életed. 

A gondolatok nem működnek, mert hát miért is? 

Eligazítja a labdát a földön, de Harryvel és Leevel ellentétben ő nem tudja rávenni magát, hogy egy kicsit elhúzza az időt. Meg kell tennie. Ha túl sokat gondolkodik, csak ront a helyzeten. 

Hátralép párat, de nem néz a kapus szemébe. Louis tudja, hogy vigyorog, mert ezzel próbálja elterelni a figyelmét, úgy mint az összes többi kapus. Louis elnéz a feje fölött, és várja a hangot, ami jelzi, hogy lőjön. Egy pillanattal később meg is érkezik, Louis pedig tesz előre három határozott lépést, aztán belerúg a labdát. 

Abban a pillanatban, ahogy hozzáér a labdához, tudja, hogy valami nem lesz jó. Szinte hányingere van, és érzi, hogy valami beteges dolog elkezd becsordogálni a hasába és a mellkasába, ahogy nézi a labdát a kapu felé repülni. 

Túl erős a lövés. A labda villámként suhan egyenesen a felső kapufa felé. Louis teljes rémületben figyeli, és az egész hely hátborzongatóan csöndesnek érződik, ahogy a labda közvetlenül a kapufa alá pattan. Olyan mintha lassított felvételben nézné, és tekintetével követi a labda minden mozdulatát. 

Be fog pattanni a kapuba vagy kimegy? A kapus már rég rossz irányba vetődött, és minden, amit tenni tud az az, hogy nézi, amint a labda földet ér. 

Kimegy. 

Teljesen mozdulatlanul és tátott szájjal áll ott. Elhibázta. 

Lebénult az előre nem látott sokktól, bár tudta, hogy ez egy nagyon valószínű forgatókönyv. Nincs gól. A könnyek egyből ellepik a szemeit. Nem hallja a tömeget, sem azt, hogy mit beszélnek az emberek körülötte, és ez jó. Nem akar hallani egy szót sem. 

Megfordul és elmegy. Nem fut, de fájnak az izmai, hogy mennyire nagyon el akar tűnni. Tudja, hogy a másik csapat kiáltozik az örömtől, a sajátja pedig mozdulatlanul áll, mert nem tudnak mit mondani. 

Talán ha ez máskor lenne, gondolja. Ha nem csókolta volna meg Harryt az előző meccsen, ha Manchester várt volna, hogy felhívja Harryt, amíg véget nem ér a mérkőzés, akkor talán belőtte volna. Akkor talán nem lenne minden olyan, mint most. 

A valóság beáll: nem tudod megváltoztatni a múltat. 

Abrahams Edző megragadja a vállát, amikor feleúton van a pályáról, hogy elmenekülhessen mindenki elől. - Louis.

- Ne - mondj sírva, és lerázza magáról a kezét. 

- Minden ren...

- Nem, nincs minden rendben! - kiabál vissza, ahogy hátrál. Most már tényleg fut, hogy elsiessen erről a helyről. 

Tudta. Tudta, hogy ez lesz. Jézus, kibaszottul tudta, de akkor miért roppantja szét ilyen kurva nagyon? Miután már pár hete odavesztek a reményei, nem kéne így éreznie. Fel volt készülve. De ahogy lenni szokott, ez egy kicseszett pillanatig sem számít. 

Nem lehet itt. Nem tud belenézni a senki szemébe. Senkit sem akar látni ezek közül az emberek közül. Nem tud szembenézni velük. 

Louis elhibázta. Azt mondta Harrynek, hogy nem bízik senkiben, csak magában, de úgy néz ki, meg erre sem képes. Baszki... tudta. Tudta, hogy ez lesz. 

Mindenhol emberek vannak, néhányuk ünnepel, néhányuk pedig csüggedten néz lefelé. Louis addig fut, amíg el nem éri a parkolót, és az utca felé indul, ami hazavezeti, ahol el tud rejtőzni. 

- Louis! - Harry elkapja Louis kezét pont a parkoló sarkánál. Louis-nak tényleg meg sem kéne lepődnie. 

Harry szinte erélyesen a mellkasához húzza őt, és mielőtt Louis észrevenné, egész egyszerűen Harrybe van burkolva. Feszes karjával erősen tartja őt, ezzel gondoskodva arról, hogy Louis ne tudjon menni sehova. Tudja, hogy éppen menekült, hogy elrejtőzzön, de ezt nem tűri. 

Louis vállai remegnek a sírástól, de egy pillanatra olyan mintha minden elmúlana, és egyedül Harryt érzi, ahogy körülöleli őt. Sír, teste reszket. Köhög, szipog, szemei viszketnek a könnyektől, a kezével pedig fájdalmasan markolja Harry felsőjét. 

Harry lehelete meleg a fülénél, karjai védelmezők, és Louis szinte úgy érzi, eltűnik benne. Bárcsak megtehetné. Sár és fű, izzadság és só illata van. Egy pillanatra azt kívánja, bárcsak ez lenne az a hely, ahol elrejtőzhetne. 

- Csak pár centi volt, kicsim - súgja Harry a hajába. Olyan erősen szorítja Louis hátát, hogy már fáj. Nem csak fizikailag. Louis érzi az emelkedő mellkasát a sajátjának feszülni, és hogy a kósza tincsei a nyakát súrolják. Azt kívánja, bárcsak itt maradhatna, de tudja, hogy nem lenne rá képes. 

- Közel volt, de kurvára nem eléggé, ugye? - suttogja elszakítva magát a fiútól, és elsiet. 

**

Egy nap. Két nap. Három nap. Négy. 

Csütörtök. Louis a verandán ül. Semmit nem hallott az egyetem felől. 

Elkerülhetetlen, hogy megtörténjen, mert muszáj, ugye? A beszélgetés. 

Az egész családja bent van a házban, szó szerint egy év után most töltenek el egymással egy kis időt. Bolognai spagettit ettek, most pedig mindannyian desszertet készítenek. Jó volt egy darabig, amíg minden mást elfejtett. Ezt nem tudja sokáig csinálni. 

Meleg van, pedig félhomály van. Május van, és a május azt jelenti, hogy keményen egy hónap maradt az iskolából. Harry örökre elmegy Louis életéből.

Louis megpróbálhatná rávenni, hogy maradjon. Nem fogja. Harry megérdemli, hogy egyetemre menjen, és megérdemli, hogy a Louis szerinti legjobb iskolában focizzon. Nem mérges, hogy ő nem fog, csak szomorú. 

Szóval, az elkerülhetetlen megtörténik. Kezeivel a hajában, és felhúzott térdekkel ül a verandán. 

- Szia. 

Felnéz. 

Harry a járdán áll, pont ott, ahol kis köves ösvény kezdődik. Sötétkék kapucnis pulcsiban van a szokásos melegítőjével. Normálisan néz ki, mégis minden másnak tűnk attól, amikor derült égből csak úgy megjelent. 

Louis nem beszélt vele a meccs óta. Nem volt nagyon iskolában. A vizsgáknak vége, az edzéseknek már nincs jelentősége, és az iskolában az emberekkel való szembenézés túlságosan nehéz feladat. 

- Be kell valljam, jó az időzítésem - mondja Harry. Hangja könnyed, de olyan mintha erősen igyekezne, hogy lezsernek tűnjön. Butaság, mert mindketten tudják, miért is van itt. 

Louis tudja, mire érti. Jó Harry időzítése, mert Louis úgy ül a verandán, mintha szinte számított volna a fiúra. 

- Nem annyira. - A jó időzítés azzal járna, hogy nem mennek el abban a pillanatban, amikor úgy tűnik, mindketten tudják, hol állnak. 

- Akkor talán nem - von vállat, ajkai nem túl erősen, de le vannak biggyesztve, arca pedig egy picit puffadt. Ezzel együtt piros is, mintha máris zavarba jött volna. Louis rájön, hogy ideges. Halványan elmosolyodik, amivel próbál megfélemlítőnek tűnni, de ez inkább fáradtnak és reménytelennek bizonyul. 

Egy picit remegő ujjakkal Harry beszívja a levegőt.

- Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy rám bíztad magad? - kezdi egyeletlen hangon. Nyel egyet, és amennyire Louis azt kívánja, hogy bárcsak odamehetne hozzá, megfoghatná a kezét, és a szemeibe nézve lenyugtathatná, tudja, hogy nem teheti. - Tudom, hogy próbáltál velem beszélni... rólunk? - Feszült izmokkal vesz egy mély levegőt. - Sajnálom, hogy nem voltam... öhm... nyitott. Csak... ne haragudj. 

Louis figyeli őt, és egy csomó máris elkezdi elszorítani a torkát. 

Idegesen toporogva nézi a lábait, fürtjei eltakarják a fél arcát. Louis látja, ahogy mozog a szája, ajkai finoman rózsaszínek a lassan sötétedő estén.

- Azt mondtad, rám bíztad magad, és ez úgy hangzott, mintha azt hitted volna, hogy többé nem tehetnéd. És amit mondani akarok az az, hogy... - Felnéz, és a szemei lehetetlenül zöldek, ahogy találkoznak Louis-val. - De igen?

Kérdésként jön ki, de Louis tudja, hogy ez egy kijelentés. Egy pillanatra behunyja a szemeit, hogy egy kis erőt gyűjtsön, hogy túlessenek ezen. 

- Miért? - kérdezi Louis. - Miért mentél el csak úgy a középdöntőről? Most komolyan? 

Harry összehúzott szemekkel beharapja a száját. Halkan beszél. - Mert úgy néztél rám, és megijedtem, hogy utána majd meggondolod magad. Furán viselkedtél, és féltem megtenni az első lépést. Meglepődtem, mármint, te nem így lennél? Ha megcsókolnálak mindenki előtt? 

- Senki nem látta. 

- Ed látta. 

- Ó - leheli Louis

Harry a kezeivel babrál Louis előtt, és folytatja. - Vártam, hogy megtedd az első lépést, de ez nem történt meg, szóval azt hittem megbántad. De aztán nem tudtam megtenni az első lépést, és minél tovább maradtál távol, annál kevesebb bátorságom volt, hogy visszatérjek hozzád. 

Louis nyel egyet, ezzel megpróbálva elűzni a szája sarkait húzó nehézséget. Alsó ajka így is megremeg.

- Azt hittem, nem érzed ugyan azt. 

Harry egy pillanatra elhallgat, hogy erőt gyűjtsön.

- De igen - suttogja alig hallhatóan. 

Louis szemei már azelőtt megtelnek könnyel, hogy kimondaná.

- De elmész. - Kezét a szája elé teszi, és az ajkát harapdálja, hogy próbáljon mindent bent tartani, bár tudja, hogy a korlátai nem bírják sokáig. 

A másik fiú tesz előre egy apró lépést, hangja pedig halk. - Meg tudjuk oldani, jó? - Úgy hangzik, mintha félne, hogy megbántja Louis-t, főleg hogy tudja, ez egy kényes téma. Tesz még egy lépést előre, de hirtelen megáll, amikor Louis a kezével még mindig a száján megrázza a fejét. - Mi az? 

- Nem megy - böki ki Louis. 

- Mi? - Louis meg akar halni Harry összezavarodott arcát látva. 

- Sajnálom - súgja erőtlenül. - Nem fog működni. 

- Louis, kérlek - mondja Harry aggodalmas arccal. - Bízz bennem, bízz benne, hogy ez működhet. 

- Nem rólunk van szó, hanem arról, hogy nem leszel itt.

- De...

- Harry!

Harry tekintete hirtelen megkeményedik, de az összevont szemöldökét beszínezi a gyötrelem.

- Kapcsold ki egyszer a kurva biztonsági övedet, Louis!

Louis fogcsikorgatva és hevesen kalapáló szívvel mered rá. Tekintetük mogorvává válik, Louis állkapcsa szorosan össze van zárva, Harry kezei pedig ökölbe vannak szorítva. Megingathatatlanul nézik a másikat, egy pillanatig úgy is tűnik, hogy egyikük sem fogja megadni magát. De Louis az aki elsőnek megteszi. Az egész mellkasa összeszorul a szorongástól, ami megnehezíti, hogy rendesen vegyen levegőt. 

Behunyja a szemeit és felsóhajt. Könyökei a combján pihennek, kezeivel pedig eltakarja az arcát, hogy egy pillanatra vegyen egy mély levegőt.

- Nem megy - suttogja. Túl nehéz lesz végignézni, ahogy Harry elmegy. Kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, de Harry nem engedi. 

- Louis, nem adhatod föl most! 

- Elmész! - mondja Louis hangosan, és felnéz rá a könnyei között. - Három évre, Harry!

- Na és? - Harry egy lépéssel közelebb megy, de olyan mintha nem merne hozzá érni. - Ugyanazt érezzük!

- De nem leszel itt! Én igen. Nem fog működni. 

- Nem tudhatod, Louis, ha rohadtul meg sem próbálod! - kiáltja mérgesen. Most már nagyjából csak egy méterre áll tőle. Louis még mindig lelógó vállal és bedugult orral ül a földön. 

Olyan, mint egy szánalmas, boldogtalan, kicseszett film. 

De nem tudja megtenni. Túl nehéz lesz. 

- Nem számít, Harry - mondja Louis lassan és remegve. - A legvégén nem fog számítani, mert akkor is összefogod törni a szívem, minden egyes pillanatban, amikor nem vagy itt. 

Csend. Aztán Harry a könnyei között suttog valamit, de túl halkan ahhoz, hogy Louis meghallja. 

- Mi? - kérdezi, és megtörli a vörös szemeit. 

- Szeretlek. 

Hallani, ahogy kimondja, olyan mintha belül virágok zöldellnének ki, mintha megtelne friss levegővel. Mégis összetöri a szívét. Cafatokra tépi, csak könnyek, könnyek és könnyek vannak. A fájdalom egyszerűen nem marad abba. Sőt, csak még jobban lüktet, mert tudja, hogy nincs boldog befejezés a láthatáron. 

Louis összeszorítja a szemeit, de ez nem állítja meg a könnyeit. Hangját beszínezik az arcán lefolyó, kontrollálhatatlan könnycseppek.

- Harry, ez nem fog működni - súgja megtört hangon. - Nem azért mert cinikus vagyok, hanem mert te vagy az egyetlen, akit valaha is így szerettem, és nem bírom elviselni a gondolatot, hogy minden nap hiányoljalak.

A közöttük lévő csend, amely úgy tűnik, hullámként tör rájuk, nehéz a fejük felett. Louis a combjaira támaszkodik, kezeivel pedig az orrát és a száját takarja. Szemei viszketnek a könnyek miatt, szíve hevesen lüktet a fájdalomtól. 

Végül valakinek muszáj mondania valamit. 

- Akkor ez a válaszod? - Harry hangja egyeletlen és feszült. 

Louis összeszorítja az ajkait, mert képtelen belenézni a szemébe. 

Harry nem szól semmit, és amikor Louis végre felnéz, a fiú arca sápadt, és megfosztott minden érzelemtől. Egyedül a fényes, zöld szemeit néznek Louis-ra. Szinte suttogva szólal meg.

- Inkább harcolok veled, mint hogy szeressek bárki mást. 

Ezúttal a csend hátborzongató. Louis bőre bizsereg, és borzongás fut végig gerincén. Olyan, mint a vég előtti csend, amikor minden megszűnik létezni. Louis eltakarja a szemét a kezével. 

Harry aztán mond valamit, hangja tiszta, szavai pedig félelmetesen kijózanítóak. 

- Akkor te mit tennél? Ha bekerülnél Manchesterbe, én pedig nem? Akkor is lemondanál rólam, vagy csak irigy vagy?

Kérdése lyukat üt Louis-ba. Hirtelen hatalmas üresség keletkezik, ami a szabadesés érzését adja át.

Erre soha nem gondolt.

Kinyitja a száját, de semmi nem jön ki. A hátán végigfutó hidegtől minden szőrszála égnek áll

Harry vár. 

Louis semmit sem mond. 

Harry elmegy. 

**

- Jól vagyok. 

Louis jobban belefáradt ebbe a kifejezésbe, mint az bárki is tudná.

- Nem, nem vagy. Magad alatt vagy. 

Louis frusztráltan lehunyja a szemét. Nem kell ezt neki elmondania, mivel olyan nyilvánvaló, mint a Niall kulcscsontján vöröslő és vakító szívásnyom. Louis nem mond róla semmit, mert mindketten pontosan tudják, hogy mennyire nyilvánvaló. 

Óránként legalább háromszor megkérdezik az emberek, hogy jól van-e. Mikor múlt csütörtökön Harry elment és Louis bement a házba, egy pillanatra megállt a konyhánál, és a családját nézte. Lottie, Daisy és Phoebe Mark köré voltak gyűlve, és nevetve próbálták a férfit lenyomni a földre. Jay és Fizzy pedig egymás arcára kentek tejszínhabot. Festői kép. 

Mark és a lányok megálltak, ahogy meglátták őt ott állni.

- Hé - mondta az apukája, ahogy a széles mosolya eltűnt, amikor meglátta Louis vörös szemeit. - Mi a baj, kölyök? 

- Szakítottunk Harryvel - mondta, aztán elsietett. Pár perccel később Lottie és Fizzy kopogtattak az ajtaján, és addig ölelték, amíg végül a könnyei abbamaradtak. Nem érezte jobban magát, de nem is számított erre a közeljövőben. 

Szóval az emberek kérdezgetik, hogy jól van-e, mert nyilvánvalóan nem így van. Louis válaszul csak morog egyet, és összevonja a szemöldökét az aggodalmaskodó második kérdésükre. Napok óta mardossa ez. Hétfő van, az első iskola nap a beszélgetés óta (pénteken nem ment). 

Ő és Niall az iskola épülete mögött sétálnak a tornaterem mögött megbúvó apró tisztás felé. Tizenegyedikben sokat mentek oda csak hogy együtt legyenek, Louis egy focilabdával játsszon, Niall valami értelmetlen dologról dumáljon, vagy cigizzenek és beszélgessenek. Furcsa most visszamenni, hogy ilyen sok idő eltelt az utolsó alkalom óta. 

Letelepednek a fűbe, és a nap besüt néhány fa mögött. Louis hátradönti a fejét a földre, Niall pedig kétszer megütögeti a hasát, aztán jóízűen fütyörészni kezd. Louis hangulatát nem lehet megingatni, ami miatt bosszankodnia kéne, de nem teszi. A dallam csak ott van. Hamarosan nyár van, úgyhogy ez helyén való. 

- El tudod hinni, hogy vége a végzős évünknek? - mondja Niall. - Nagyon gyorsan elment. 

- Aha.

- Ha valaki azt mondta volna, hogy pár hónapig nem leszünk barátok, nem hittem volna el. 

- Én sem - motyogja Louis. Felteszi a napszemüvegét, hogy elrejtse a szemét a napfénytől és mások vizslató tekintetétől. 

- Azt sem hittem volna el, ha azt mondják, hogy mindez csak azért történt meg, hogy te később eldobd az okát. - Jelentőségteljesen és felhúzott szemöldökkel rásandít. 

Louis elfordítja a fejét. Mintha erre nem gondolt volna. Mintha nem emésztené, hogy most már milyen haszontalannak és értelmetlennek tűnik ez. De ugyanakkor mégsem, mert most már egy kicsit jobban ismeri magát. Bűntudata van. 

- Lehetne, hogy nem beszélünk erről? 

- Nem? - mondja Niall lágyan, de komoly tekintettel néz rá. - Nem teheted félre magadban a dolgokat. Szerintem csak be kéne vallanod magadnak, hogy rossz döntést hoztál. Mindketten tudjuk, hogy így van. Még mindig szerelmes vagy a gyerekbe, és ez akkor sem fog megváltozni, ha külön vagytok. 

Louis nyel egyet, és nagyokat pislog a napszemüvege mögött. Az, hogy Harry elmegy jobban fog fáji mindennél, de a szavai, amiket akkor mondott, mielőtt otthagyta volna a verandát ülve, lángolnak a fejében. Akkor is lemondanál rólam? Vagy csak irigy vagy?

Teljes csöndben mennek vissza az iskola főépületéhez. 

Öt nap maradt az iskolából, a ballagás pedig pénteken lesz megtartva. Úgy képzelte, hogy hatalmas lesz, de be lett árnyékolva minden mással. Ma van az utolsó fociedzésük is. Nem fognak semmit komolyat csinálni, csak hülyéskednek és az elmúlt szezonról beszélgetnek. Louis-nak hiányozni fog a focizás ezekkel a fiúkkal, és Abrahams Edző is. Mindig nagyon jó volt hozzá. 

Utoljára leülni az öltözőben, körülvéve a srácokkal, lehangoló. Mindannyian tudatosan mosolyognak egymásra, keserédes tekintettel a szemükben. Louis nem igazán érzi az édeset. Nagyon szereti őket. A bajnoki döntő utáni első edzésen mind egy nagy csoportos ölelésbe gyűltek, és félholtra szorították Louis-t. Nagyon fognak neki hiányozni. 

Hamarosan az emberek elindulnak kifelé az öltözőből, de Harry foci cuccban és kiengedett hajjal ott áll az egyik pad mellett. Nagyon szép. Ajkai teltek és rózsaszínek, szemei a jáde színében pompáznak, haja sötét, bőre pedig tejfehér. Louis mindet szeret őbenne. 

Harry mosolyog valamin, amit Stan mond neki, és Louis-nak fáj, hogy mennyire csodálatra méltó. Egyszerűen káprázatos, olyan határozott, mégis csinos. Ő a csokor legpompásabb virága, ami teljesen lenyűgöző. 

Szóval ezért kell elengednie, gondolja Louis. Mert megérdemli a boldog dolgokat. Mert megérdemli a rendes szerelmet, és a figyelmes törődést. Mivel távol lesznek egymástól, Louis nem lesz képes megadni neki ezeket. És ez csak fájni fog. 

- Gratulálok haver - mondja Stan Harrynek, amikor Louis hallgatózik, és nézi, ahogy enyhén vállon veregeti. 

Harry szégyenlősen és édesen elmosolyodik, mégis nyilvánvaló, hogy nem teljesen boldog. Louis nyel egy nagyot. - Köszönöm. 

- Ne felejts el minket, babám - vigyorog Stan, és megütögeti a mellkasát aztán kacsint. Harry lágy hangon felkacag. Szemei Louis-re siklanak, amik egyből szomorúvá válnak. Lenéz. Valami végigkarcolja Louis mellkasát.

- Majd igyekszem - motyogja, ahogy köveit Stant kintre. 

A helység üres. 

Na szóval, gondolja magában Louis. Ha ez a történetük vége, akkor rendben van, mert nem mindig minden olyan mint a könyvekben vagy a filmekben. Nem mindennek van boldog befejezése. Louis élete valóság. Harry bizonyára nagyszerű dolgokat fog csinálni. Louis majd megpróbál kurzusokat felvenni a helyi egyetemet, és kitalálni valamit. Külön életet fognak élni, és végül minden rendben lesz. 

Louis a hajába tépve, hangosan felnyög. 

Ki a fasz viccel? Ez az egész baromság. Basszus, ez mind teljesen hülyeség. Hirtelen nagyon feldühíti őt, hogy még próbálkozik is úgy tenni, mintha minden jóra fordulna majd, pedig nem fog. Az, hogy hazudik magának, csak katasztrófát okoz. Ezt már tudnia kéne. Niall is kibaszottul megmondta. 

Kezeivel eltakarva a száját és az orrát, és ki-be lélegezve ül az öltözőben a padon. 

Egy nagyon kicsit kinyílik az ajtó. - Louis, jössz? - szól valaki. 

- Mindjárt megyek!

Pár pillanat múlva az ajtó becsukódik, ezzel egyedül hagyva a néma helységben. 

Baszki. 

Tudja. 

Irigy. És ez nem fair. Egyáltalán nem fair. Szereti Harryt, és ő is szereti Louis-t - és atya ég. Harry nem akarja, hogy elengedje, és ez nem egy jobb megoldás a boldogságra? Akarják egymást. Meg akarja próbálni. Meg kell próbálnia. Nem azért rettegett másfél hónapon keresztül, hogy Harry nem szereti viszont, csak hogy utána visszalökje az arcába abban a pillanatban, amikor elmondta neki, amit hallani akart. 

Bassza meg. 

Bassza meg Manchester és a rohadt programjuk, mert már nem fogják az eddiginél is jobban távol tartani Louist-t Harrytől. Ki van zárva. A program miatt félt Harry eleve elmondani Louis-nak, hogy szereti őt, mert rettegett attól, hogy Louis megutálja, hogy felvették. Ez szétválasztotta őket. 

A foci nem minden. Annak ellenére, amit Louis hitt a négy éves középiskolai évei alatt, a foci nem az élet kulcsa. Lehet, hogy részed, egy hatalmas, gigantikus részed, de nem irányít téged. Kibaszottul szó sem lehet róla, hogy egy kurva sport távol tartsa Louis-t Harrytől. 

Kiviharzik az öltözőből, és félig sétálva, félig futva megy a pályára, ahol a fiúk egy körben állva lustán nyújtogatnak és melegítenek be. 

- Styles - szólítja meg kemény hangon, amint rálép a fűre, egyenesen a fiú felé tartva.  

Harry zavarodottsággal teli szemekkel felnéz, a többi fiú pedig riadtan áll egy helyben. Louis pontosan így közelítené meg Harryt, amikor veszekednének, amikor utálták egymást. Nagy léptekkel, ökölbe szorított késszel valamint égő szemekkel menne oda hozzá, és kiabálna vele. 

Jelenleg lángol, de nem a dühtől. Habár a srácok biztos látnak valamit benne, mert úgy állnak odébb előle, mint egy ijedt kisegér. Harry egy helyben marad és várja, hogy Louis nekiessen. 

Louis nekiesik. 

Tesz három gyors lépést, kezeivel megragadja Harry vállait, és beleugrik az ölébe, lábait pedig minden erőfeszítés nélkül a dereka köré kulcsolja. A fiú egy picit megbotlik az ütközéstől és a meglepetéstől, de kezeit automatikusan teszi Louis csípőjére, hogy ne essen le. 

Louis nézi őt, kezét pedig a hajába csúsztatja, hogy a hosszú fürtjeit kisimítsa a szeméből. Harry a döbbenettől kissé tátott szájjal, zavartan néz vissza rá. Sikerül neki egyenesen tartania magukat, és enyhén hátradől, miközben idegesen kifújja a levegőt. 

Louis folyamatosan csak nézi őt. 

- Egy másodperce se gondold, hogy megszabadulsz tőle, te fasz. 

Harry szemei egy másodperc töredékére kikerekednek, aztán Louis odahajol és az ajkaira tapad. 

Hallja a fiú meglepett hangját, valamint a csapattársai döbbent sóhajait. De utána már nem figyel ezekre. Kezeit Harry tincseibe tekerve hagyja, belülről szinte megremeg Harry ajkaitól az övén.

Olyan, mint az újraéledés. Vagy mintha minden sötét része megvilágosodna Harry ujja érintésétől csípőjén, és az szájától a sajátján. Ajkai édesek és gyengédek az övén, de Louis a sajátjává akarja formálni őket, amíg sebes nem lesz. Úgy érzi, újra kap levegőt. 

Észreveszi, hogy mennyire ledermedt Harry teste, mire lágyan meghúzza az egyik tincsét. Egy nagyon aprót hátra dől, ajkai még mindig súrolják Harryét, amikor suttog. - Ne felejts el, kérlek. 

Harry nagyot nyelve megrázza a fejét. - Soha - kábultnak néz ki, szemei pedig még mindig tágra nyíltak. Lepillant Louis ajkaira, és egy lecsapó érzéssel a hasában, Louis ismét lehajol és megcsókolja. 

Hozzá tudna szokni az érzéshez. Aggodalom nélkül csókolni Harryt a világ legjobb érzése. Louis szereti Harryt, és Harry is szereti Louis-t. Meg tudják csinálni. 

Hamarosan sürgetővé válik a csók, és Louis Harry mellkasának nyomja a hasát, amitől a másik fiú kicsit meginog a lábán. 

- Louis Tomlinson - Abrahams Edző az. Ott egy pillanatra Louis elfelejti, hogy mások is léteznek. Nem gondolná, hogy az iskola focicsapatának társkapitánya számára helyes dolog lenne smárolni a másik társkapitánnyal. 

- Igen? - mondja egy félénk mosollyal. Nem szégyelli magát, de csak most esett le neki, hogy mindenki szeme láttára csókolózott Harryvel a pályán. És még mindig az említett fiú karjaiban van, aki erőtlenül botladozik. Kioldja a lábát Harry derekáról, majd reszketeg térdekkel lecsúszik a földre. Sikerül elkapnia Harry vidám arcát, aztán megfordul, és szélesen és bűntudatosan mosolyogva összekulcsolja a kezeit a háta mögött. - Csináltam valamit? - kérdezi. 

Edző szemforgatva megrázza a fejét. - Nem, csak egy kis műsort adtatok ebből mindenkinek, - int a kezével Harry felé. - de nem erről akartam beszélni veled. 

- Ja. 

Érzi Harry mellkasát a hátának nyomódni, orra csak centikre van a feje hátsó részétől. Louis teste még mindig gyenge a csókjuk miatt, szíve pedig még mindig hevesen ver. Érzi, ahogy Harry puha ujjai a háta mögött cirógatják az övét. Szerinte a pillangói már kipurcantak. 

Louis nyel egyet. - Miről akart beszélni velem? 

Az edző büszkén megáll előtte, és akárcsak Louis, a kezeit összekulcsolja a háta mögött. Pislog, és teljes nyugodtsággal figyeli Louis zavarodott szemeit.  

- Felhívott Gary Cooper Manchesterből - Louis elképedten eltátja a száját, de a férfi folytatja. - Ma délelőtt befejezték a megbeszéléseiket, és úgy gondolták, tudni szeretnéd, hogy felajánlanak neked egy helyet a labdarúgóprogramjukon. 

Louis térdei gyengék. Érzi, ahogy Harry megragadja a derekát, hogy szó szerint egyhelyben tartsa. 

Az edző elvigyorodik. - Azt mondták, nyerni a pontszerző ligában, és második helyezést elérni a bajnokságon elég lenyűgöző. 

Ez olyan, mint egy jutalom. Miután meg merte tenni a nagy lépést, isten megajándékozta az egyetlen dologgal, amire valaha is vágyott - Harryt leszámítva. 

Louis-nak már nagyon elege van istenből. 

Hatalmas mosolyban tör ki. - Most hazudik, Abe? 

- Miért hazudnék? 

- Úristen - próbálja elpislogni a könnyeit, de hatalmas cseppekben jönnek. Lehetetlen, és hamarosan lefolynak az arcán. - Bejutottam? - suttogja. 

A férfi nagy és őszinte mosollyal bólint. - Bejutottál!

- Bejutottam!

Aztán Harry hátulról átkarolja, arcát pedig a nyakába temeti, ezzel szinte halálra fojtva őt. Louis nem is tud gondolkodni, de valami megfejthetetlen okból belül mindene kizöldell, valamint rózsaszín virágokká, és kék égbolttá válik. A pulzusa épp most repült el hét rendőrautó mellett, és érzi, amint Harry az állkapcsát és az arcát lepi be csókokkal, miközben könyörtelenül szorítja magához. 

Ott vannak a csapattársai, akik ahol érik megveregetik és gratulálnak, de a szemei csukva vannak, és Harry arca amúgy is beborítja a fél látóterét. 

- Nagyon szeretlek. 

- Szeretlek - leheli Louis. - Tényleg. Nagyon szeretlek. 

Harry már olyan erősen öleli, hogy alig kap levegőt, kezeivel pedig szorosan markolja a mezét. - El sem hiszem, hogy ez valódi. Azt hittem, nem akartad. 

- Akarom. Akarom, ígérem. 

Harry kifújja a levegőt a nyakába, és nyom egy puszit a pulzuspontjára. Louis megfordul a karjaiban - kissé nehezen Harry szorítása miatt - aztán szorosan a felsője korca köré fonja az ujjait. 

- Ne haragudj a...

- Semmi baj. 

- Nem - makacskodik Louis. - Irigy voltam, és nem gondolkodtam tisztán. Tudom, hogy akarom ezt, még ha nem is most tudtam volna meg, hogy... - becsukja a száját, mert képtelen hangosan kimondani. Nem tudja elhinni, hogy ez igaz. - Együtt megyünk egyetemre. El tudod ezt hinni? - suttogja felnézve rá, és szavait hitetlenség színezi be. Még mindig annyira érthetetlen. Harry arca szinte szétszakad a mosolyától. 

- Észhez tértél - vigyorogja lágy hangon - Végre. - Csillogó szemekkel felnevet, mire Louis elvigyorodik, és odahajol, hogy beletemesse az orrát a fiú mellkasába, ujjaival pedig a mezét markolássza. 

- Tisztázzunk valamit, Styles - motyogja, de nem tudja eltüntetni az arcáról a vigyort. - Még mindig utállak és még mindig az ellenségem vagy. 

- Rendben van, egészen addig, amíg szeretsz is. 

- Micsoda fantasztikus könyv - motyogja Louis lábujjhelyre állva, és az arcuk már csak centikre van egymástól - Örülni fogsz, ha hallhatod, hogy nagyon szertelek. 

- Nem te vagy a következő Oscar Wilde? - vonja össze a szemöldökét, és csókot kérve csücsörít. 

- Nem tudom elhinni, hogy elrontottad a pillanatomat. 

Egy édes pillanatig csak néznek a másikra. Harry szavai halkak és lágyak. - Tényleg veszekedni fogunk? 

Louis elhúzza a száját. - Szerintem már eleget veszekedünk. 

Harry elmosolyodik, gödröcskéi hatalmas krátereket formáznak az arca két oldalán. Louis vállai köré fonja a karját és magához húzza. - Szóval bejövök neked, mi? 

Úristen. Egy komplett dinkába szerelmes. 

Louis gyenge. 

- Előbb én jöttem be neked - húzza fel a szemöldökét. - Vagy nem? 

- Soha nem fogod megtudni, bébi. 

Lehajol és megcsókolja. 

2021.12.19.