Nico's POV 

A cellám apró ablakából nézni az ég változó színeit az egyetlen szórakozásom a következő kettő napban. Will nem is látogat meg, ami valószínűleg a szülei befolyása miatt van, úgyhogy nem veszem a szívemre. 

Négy karcer van körülöttem. Az elsőben én kuksolok, a mellettem lévő üres, és az utolsó kettő egy cingár sorstársamat tartja fogva, aki olyan rossz viccekkel bombáz, amilyeneket még sosem hallottam, valamit egy másik férfit, aki hangosan nevet az összes viccen. Magától értetődőden a mindenféle szórakozási alkalmatosság eléggé korlátozott idelent. Az őrök csak frusztráltan sóhajtanak. Valószínűleg ők már megszokták. 

Megérzéseim szerint már majdnem éjfél van, amikor végre történik valami. A szobát félhomályban megvilágít egy lámpa, úgyhogy nem látom, hogy mi történik az őrökkel, csak hangokat hallak, amik alapján arra tippelnék, hogy a földre estek, valószínűleg öntudatlan állapotban. Felállok és nagyon remélem, hogy ez valami olyasmi, amit Will tervelt ki, nem pedig ellenem irányul. 

Még néhány lámpa lángra kap, felfedve két lány arcát. Vagy nőét. Nehéz megmondani, hogy mennyi idősek lehetnek. Idősebbek nálam - magasabbak és megfélelíttőbbek. Végigjáratják a szemüket a a cellasoron, majd megállnak a harmadik zárka előtt. 

- Kik vagytok? - kérdezem a cella rácsaihoz állva, hogy jobban lássam őket. 

- Te Nico vagy, igaz? - míg az egyik engem kérdez, a másik próbálja feltörni a zárat. 

- Igen. 

- Azért jöttünk, hogy kijuttassunk téged. 

- Akkor miért ő zárját próbálájátok feltörni az enyém helyett? - kérdezem zavart felháborodottsággal. 

Néhány percen belül befejezik az ügyködést és hagyják kinyílni az ajtót. A rab kilép és elmormol egy köszönömöt. 

- Ne köszönd - hárít a magasabb lány. - Azért csináljuk, hogy a szerelmed segítsen nekünk. Te csak elterelés vagy. Ha nem kapnak el, akkor szabad vagy. Ha elkapnak, így jártál. 

- Várj, mi a terv? - kérdezi, még nálam is zavartabban. 

- Nincs időnk - veti oda a másik lány. Egy tőrt hajít felé. - Zavarj meg mindenik, de ne öld meg a királyt, vagy a királynőt. Azután láthatod Annabeth-t. 

A fiú még mindig zavartnak tűnik, de bólint és elhatározott arccal hagyja el a börtönt. 

Az alakok felém fordulnak él most az én rácsaimat próbálják kinyitni. 

- Hékás! - kiált ki a másik alak az utolsó cellából. - Engem is kivisztek? 

- Ki vagy? - kérdezi a kisebbik lány. 

- Leo Valdez. 

- Nem vagy a listán - veti oda. 

- Jaj, ne már! - kiáltozik. - Segíthetek, remek elterelő hadművelet lehetek! 

- Időpocsékolás. Még le kell foglalnunk a palotát - mormolja az egyikük a zárammal bajlódva. Néhány pillanatig csend van, mikor a fiú újra megszólal:

- Láttam az arcotokat! Simán bemószerollak titeket! 

- Pont nem érdekel. 

- Légyszíves? - könyörög. - Meghálálom! Megcsinálok akármit! 

A lányok futólag összenéznek. 

- Apró - súgja az egyikük. - Kisebb, mint mi. 

- Labilis - tiltakozik a másik. 

- Gyerünk, Hylla. 

- Nem dolgozom össze egy férfival - horkan fel dühösen. Összeráncolom a homlokomat. 

- Fogyóeszköz. Rábízunk néhány kisebb dolgot, aztán a testét otthagyjuk valahol. 

A zárkám végre kinyílok, az egyik lány pedig felsóhajt. 

- Rendben, van még egy kis időnk - a zártörő Leo cellájához lép, míg az alacsonyabbik megfogja a karomat és az ajtó felé kezd irányítani. 

- Mozogj - mondja. Kilépve a börtönből elvakultan szisszenünk fel a fénytől. 

- Mi a neved? 

- Reyna. Ő ott pedig a nővérem, Hylla. 

- Köszönöm - mondom. 

- Még ne köszöngesd, egyenlőre továbbra is a palotában vagyunk.

Nekiiramodunk; egyetlen árva őrrel sem futunk össze. 

Leo rikkantva száguld el mellettünk, ahogy Hylla is befut mellénk, a kezében egy apró, arany vázával és a Reyna derekán lógó táskába süllyeszti. 

- Még sosem láttam ennyi aranyat! - kiálja, felkapkodva minden keze ügyébe akadó dísztárgyat azokról az asztalokról, amik mellett elszaladunk. Rengeteg szükségtelen, drága dekoráció van, több, mint nálunk otthon. 

A lányok hirtelen lefékeznek a folyosó kellős közepén. 

- Mire várunk? - kérdezem. A vállasz néhány percen belül egy lány személyében érkezik. Annabeth, ha jól emlékszem. Csatlakozik hozzánk és végig kocogunk a kastélyon. Közben rájövök, hogy miért volt rá szükségünk. Nélküle biztosan elvesznénk a kacskaringós folyosók labirintusában. 

A kijárathoz érve kivágódunk, Annabeth nélkül folytatva a hajszát. Valószínűleg a szerelmét maradt megvárni. Vakon követem Reynát és Hyllát, remélve, hogy bízhatok bennük. Néhányszor majdnem orra bukok a sötétben. 

Egészen addig rohanunk, amíg nem érünk a város egy koszosabb negyedébe. Egyikük belök engem egy ajtón, és amint az becsukódik, egy ölelésben találom magam. 

***

Elértük az utolsó öt részt, ezen kívül már csak négy részecske lesz. 🤭
Hogy tetszett ez a szöszmösz? Végre tudjuk, ki a két csajszi!

All the love.

Solangelo 🏳️‍🌈❣️