Nico's POV

Mikor az éj leszáll, elindulunk a dokkok felé. Néhány ember lézeng a környéken, de senki sem leplez le minket, míg néhányan látszólag rájönnek, hogy ki Bianca, vagy, hogy ki vagyok én - valószínűleg ki vagyunk plakátolva. Szerencsére Willre senki sem fordít figyelmet. Talán nem volt annyit nyilvánosság előtt, hogy felismerhetővé váljon. És talán Reyna és Hylla kései is hozzáadnak a ránk irányuló figyelem miértjéhez.

A dokkokat másfél óra séta után érjük el. Idegesen ácsorogva várakozunk.

- Itt kéne lenniük - súgja Reyna csendesen.

- Azt mondták, szürkületre itt lesznek - teszi hozzá Hylla. Meresztgetem a szememet, de semmiféle csónakot nem látok a horizonton.

Nincs körülöttünk senki, így leülünk a földre, elutasítva a Thalia által felajánlott köpenyt. Olyan közel ülök Willhez, amennyire csak tudok, és látom, hogy Bianca ugyanígy fészkeli magát Thalia mellé, aki magával hozta a kisöccsét, mondván, hogy vele nagyobb biztonságban van, mint az anyjukkal. Jászon takarókba bugyolálva ül Bianca ölébena, a hüvelykujját a szájában tartva. Thalia kihúzza az ujját, de a kisfiú makacsul visszadugja.

Leo csatlakozik a csoportosuláshoz és arra az elhatározásra jutunk, hogy hagyjuk, hogy velünk jöjjön.

Valamikor elnyom az álom, és amikor felébredek, a Nap már magasan jár az égen.

- Will - megrázom, hogy felébredjen. - Sehol sincs az a csónak!

Az egyetlen hajó, ami várakozik, az az, ami tegnap este óta itt szobrozik, ami így, nappali fényben is ijesztően tornyosul fölénk.

- Tessék? - Will kipislogja az álmot a szeméből és ráncolja a homlokát, amíg én felébresztem Biancát, aki magához téríti Thaliát.

- Hol van Hylla és Reyna? - kérdezi a nővérem álmosan. Körbenézek, de sehol sem látom őket.

- Nem hagytak volna itt minket. Ugye? - kérdezi Will idegesen. Nem volt kötelességük szólni nekünk, de akkor is paprikás vagyok, mert egy szó nélkül eltűntek.

- Mi van, ha csónakot keresnek nekünk? - kérdezi Leo, de megrázom a fejemet a "nekünk" hallatán.

- Nem tennék ezt - kerek negyvenkilenc százalékben vagyok biztos a szavaimban.

Talpra állítom magamat és apró köröket kezdek lesétálni magam körül, miközben próbálok kifundálni valami tervet.

Hirtelen felharsan egy kiáltás, Hylla siet felénk és a vállára vetve hozza Reynát.

- Mi történt? - Thali,a Bianca, Leo és Will szintén talpra ugranak. Jászon a nővérem kezében üldögél.

- Hirtelen megjelentek a katonák, szóval elcsaltuk őket innen - szuszogja Hylla, miközben Reyna erőtlenül próbálja elérni, hogy tegye őt le. - Hátbaszúrták. Ez... Ez nem túl jó.

- Megvagyok - nyögi Reyna, de egyáltalán nem úgy hallatszik, mint aki tényleg megvan.

- Fektesd le, vetnék rá egy pillantást - utasítja Will. Amennyire tudom, egyikünk sem ért a sebkezeléshez.

A vér mindent összekent, így a seb sokkal rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában. De még így sem "túl jó".

- Ezt össze kell varrni - grimaszol Thalia, Jászon pedig a mellkasába fúrja az arcát. Will elvesz Hyllától egy üveg vizet és azzal kezdi gyengéden tisztítani a sebet.

- Bárcsak megtanultam volna az ilyen dolgokat - nyugtalankodik.

- Semmiféle szükséges felszerelésünk nincsen - aggódom. - Vagy orvosi tudásunk.

- Szerintem és segíthetek - szólal meg egy hang a hátunk mögül. Felugrom és megpördülök, Hylla pedig előkapja a fegyverét és a beszélő arcára céloz vele.

A beszélő egy lány, kicsit alacsonyabb, mint Hylla, és félig felvont szemöldökkel néz rá. A kezével lejjebb löki a fegyvert az arca elől, a fiú mellette lejjebb engedi a saját karját.

- Annabeth - vigyorog rá Will.

- Köszönjük, hogy otthagytatok minket - intézi a szavait Hylla felé, majd mögé lépve Reyna mellé térdel.

- Mondtam, hogy nem tudunk segíteni. Csak Percy kiszabadítására vállalkoztunk - szűri a fogai között Hylla.

- Teljesen mindegy - veszi át a szót Percy. Most még mocskosabb, mint akkor, amikor börtöntársak voltunk.

- Percy! - vigyorodik el Leo.

- Leo! - a tenyerét Leo tenyerének üti, Annabeth pedig megforgatja a szemeit. A megmaradt vízzel kezet most, aztán cérnát és tűt húzva elő a táskájából szólal meg újra, látva a döbbent arcunkat:

- Mindig felkészült vagyok. Ez így kényelmes.

Helyet adunk neki, ahogy összevarrja Reynát, kivéve Hyllát, aki érthető okokból a testvére oldalán marad. Úgy tűnik, a seb nem mély és Reyna jobban lesz, ha pihen.

Közben Percy elmeséli, hogyan kerítették őket be az őrök, és Annabeth instrukciói alapján hogyan mentették meg magukat. Percy szeme mindig felcsillan, ha Annabeth-t emlegeti, és ez nagyon édes.

Délben még mindig semmi hír arról a bizonyos hajóról. Reyna a testvére segítségével felül, Hylla pedig vizet diktál bele és öt percenként megkérdezi, hogy vannak e fájdalmai. Reyna pedig minden alkalommal egy égető tekintettel sóhajt:

- Nyilvánvalóan.

Hylla már kétszer véresre harapta a száját az aggodalom miatt.

Már majdnem ismét ránk sötétedik, amikor egy csapat stilbak tűnik fel. Hylla és Percy fegyvert rántanak, amikor azok észrevesznek minket.

- Hé! Ti vagytok az árulók!

Hallás alapján többen vannak; gyorsan összeszámoljuk őket.

Nehezen fogom fel, mi történik, amíg Annabeth, Hylla, Percy és Leo csatároznak velük. Thalia Biancát, Willt, Reynát és engem igyekszik minél messzebb taszigálni a csatatértől, az oldalán Jászonnal, aki elfordítja a fejét és befogja a fülét.

Észreveszek egy fadeszkát, ami az egyik hajóra vezet. Megragadom Bianca kezét és felrángatom a hajóra, a többiek pedig követnek minket.

Hirtelen egy kiáltás hasít végig a levegőben, mi pedig a hajó másik oldalához rohanva nézzük a történéseket. Annabeth jóllátható sebet kapott a lábába. Sántikál, aztán megbotlik és elesik, Percy pedig felüvölt.
Thalia visszarohan, megragadja Annabeth karját és Percyvel együtt kezdik őt rángatni a hajóra. Úgy látom, hogy ez a megfelelő idő az indulásra. Szólok a többieknek is, aztán megpróbálom kitalálni, hogy hogyan kell használni ezt az izét. Leo félrelök, elmozdít néhány dolgot, a hajó nyikorogni kezd, aztán kifut a kikötőből. Csak ekkor jövünk rá, hogy Hylla nincs velünk.

- Menjetek nélkülem! - kiáltja.

Vakmerő idióta - gondolom.

- Állíts meg a hajót! - parancsol Leóra Bianca.

- Megőrültél?! - kiabál az vissza.

- Segítenünk kell neki - állok a nővérem mellé.

- Halálos ítélet!

- Akkor legyen az - fintorog rá Reyna.

- Igaza van - fordul felém Will.

- Segítenünk kell - dobja le Percy a pólóját.

- Te meg vagy húztva.

A hajó megáll, majd Bianca, Percy és Will keszülnek leszállni róla. Utánuk iramodok segíteni, de Thalia - Bianca határozott kérésére - a hajón tart.

- Segíteni akarok! - sivalkodok.

- Nem, nem hagyom, hogy bajod essen - válaszol Bianca. Tovább hadakozok, de Thalia keményen tart. A nővérem magához ölel, arcon csókol, aztán Annabeth tőrét magához véve száll le a hajóról.

Hylla ismét a harc közepében van, Will pedig az őröknek kiált:

- Én vagyok a herceg! - az egyik katona eltaszítja magától és folytatja a harcot. - Hé! - felugrik és újra az ütközet közepébe veti magát. A csapat hadakozás közben lassan araszol a hajó felé, aztán az egyik smasszer előrelendül és elvigyorodik.

A térdem összecsuklik, próbálok kiáltani, de néma maradok. A penge végig szalad Bianca testén. A nővérem felnyög, a többiek utána kapnak és sikoltanak. A padlón vagyok és zokogok. Thalia szintén sír, Percy pedig a karjába kapva hozza őt fel a hajóra.

- Mennünk kell! - kiált valaki.

- A nővérem nélkül sehova! - kontráz Reyna, előre tántorogva. Elvágódik előttem és felnyög, ahogy néhány sebe újra szétnyílik.

- Mennünk kell.

- Menjetek nélkülem! - ordítja Hylla, továbbra is hadakozva.

Will ránk pillant, aztán felkapja Percy elejtett kardját és őrült dühvel ő is csatába vonul.

- Menjetek! - kiált. - MENJETEK MÁR!

És Leo elindul a hajóval.

A tenger nyugodt és meglepően gyorsan haladunk, a csata hamar eltűnik a láthatárról, de észre sem veszem. Bianca mellet vagyok, bőgök, miközben Annabeth még mindig sebes lábbal próbálja elállítani a nővéremből folyó vérpatakot.

- Nico - a testvérem megragadja a kezemet, és magára erőltet egy mosolyt. Meg kell ígérned, ho-

- Nem ígérek semmit! - szipogok. - Nem kell! Mert végig fogod csinálni! Muszáj.

- Nélkülem kell erősnek lenned.

- Nem, nem kell! - mindkét kezemmel markolom az övét. Nincs semmi nélküled!

- Ígérd meg. Maradj életben. És ne okold magad.

Annabeth szentségel, a makacsságom pedig elillan, ahogy a helyzet maga betör a tudatomba és körülvesz. Mintha egy szikla zuhant volna rám.

- Ígé-ígérem - nyögöm ki, a könnyeim az ő arcára folynak, ahogy vesz egy mély levegőt, aztán elmegy.

A kiáltásom, a hangom továbbra is néma, ahogy eszelősen rázom őt. A többiek, még Jászon is, sírnak, de nem érdekel, nem figyelek rájuk. Annabeth próbál elhúzni, de ellököm magamtól és tovább rángatom Bianca élettelen testét.

Thalia lecsukja Bianca kiüvegesedett szemét, hagy néhány cseppet legördülni az arcán, majd a zokogás egy kis darabja kiszakad a tüdejéből.

Will hangja cseng a fülemben, olyan tisztén és biztosan, mint amikor az első alkalommal mondta. "Megígérem, Nico. Minden rendben lesz. Megvédelek téged és Biancát. Megállítom ezt a háborút, még mielőtt elkezdődne, és mindketten biztonságban lesztek."

A düh felbugyog bennem, ahogy végre kiengek magamból egy hallható üvöltést. Hazudott. Mondtam, hogy ne tegyen olyan ígéreteket, amiket nem tud betartani, mégis megtette és hazudott.

Gyűlölöm. 

***

Hella, hella!

Ez volt az utolsó rész. Hogy tetszett?
Személy szerint nekem egyáltalán nem, nagyon összecsapott és elvarratlan lett, olyan, mint egy sorozat epizód vége, de nem egy méltó lezárása.

Remélem, tudtátok élvezni a fordítást, és nagyon hálás vagyok, hogy velem tartottatok! Én nagyon élveztem nektek publikálni. 🥰⭐

Nemsokára érkezik új könyvünk, addig is legyetek rosszak és olvassatok sokat!

All the love.❣️

Solangelo 🏳️‍🌈❣️