______________

AMANDA
______________

Reggel morcosan ébredek barátom védelmező szorításában. Azt hiszem, ilyenkor szokás használni a "bal lábbal kelt fel" mondást -de én még csak ki sem szálltam az ágyból eddig és nem is tervezem még egy ideig.

Visszacsukom szemeimet és elmerülök szép gondolataim között. Semmi negatív sem jut eszembe, elvégre mégis mi rosszra kéne gondolnom? Egy tökéletes férfi meztelen mellkasa támasztja hátam, melyet az ő pólója fed, míg a szoba túl oldalában a világ legédesebb kutyája szuszog. Mindenem megvan, ami a boldogsághoz kell. Afféle család szerűség, vagy mi. Szintiről nem is beszélve, mert bátran ki merem jelenteni: nekem van a világon a legjobb barátnőm!

Édes álomba szenderülök vissza a focista meleg karjai között, melyet egy újra előtörő álom tarkít.

Egy fiatal kislány kivirulva ballag az iskolába, de amint átlépi az intézmény kapuit lehervad arcáról az oly' régen látott mosoly. Rá mutogatnak és róla beszélnek, páran még mosolyognak, de van, akinek sikerül elfojtania ezt a gesztust. Gondolatok ezrei vágtató lovakként rohamozzák meg elméjét. Minden rossz egyből sötét ködöt ébreszt benne, de nem kell sok, mindössze pár emlék, hogy elvessen minden negatívumot. Élete legrosszabb döntésére készül: jókedvvel veszi az irányt szerelme folyosója felé, ahol az ő barátja és annak volt barátnője sétálnak kézen fogva.

- Mendi- ránt ki az álom világból egy érces hang.

Zihálva, szinte reflex szerűen ülök fel. Úgy érzem magamat, mint aki most futotta le a maraton mind a negyvenkét méterét -bár izzadságban lehet többet is. Homlokomról kézfejemmel törlöm le a verítéket. Szívem megszakad, de nem tudok Krisztiánra nézni jelen pillanatban. Lehámozom magamról tenyerét és a fürdőbe indulok.

Felmerül bennem a kérdés, hogy miért? Miért tört rám újra ez az álom? Krisztián karjai között eddig még egyszer sem fordult ez elő, aludtam mindig, mint a tej.

Végül elkönyvelem az egészet magamban csak úgy, mint egy gyanútlan, rossz álmot és befejezem az értelmetlen komplikálást. Nem történt semmi, Ő szeret téged!

Egy hideg zuhannyal később már csak egy gondolat foglalkoztat, miért hagyta, hogy csak úgy elsétáljak? Az utóbbi időben nem igazán önmaga és akarva- akaratlanul, de ezzel engem bánt meg folyamatosan. Én hülye, meg eltűrök neki mindent.

Magamra húzom saját ruháim és, mintha mi sem történt volna a nappali felé veszem az irányt. Barátom már ott ül a kanapénál két csésze kávéval, egyiket kezében tartja, míg a másik az asztalon pihenget. Minden dühöm egyből elpárolog, amikor eljut tudatomig, hogy az bizony az én koffein adagom.

Lágy mosollyal arcomon baktatok oda és helyet foglalok mellette. Kezembe veszem a fehér csészét, majd belekortyolok a barnás löttybe.

- Merre szeretnél ma menni?- Tekint rám pillái mögül.

- Teljesen mindegy- rázom meg fejemet, de ezúttal nem hullanak tincseim arcomba, révén, hogy copfba fogtam őket.- Tök mindegy, csak veled szeretnék lenni- küldök felé egy szeretetteljes pillantást.

Ő elmosolyodik. Tenyerével arcomhoz nyúl, majd óvatosan puszit nyom ajkaimra.

- Szeretlek- motyogja számra.

- Én is téged!

Hétfő 13:00- vagyis a gépem hamarosan indul haza. Krisztiánnal és Noraval már a reptéren vagyunk. Éppenséggel egy étteremben ütjük el az időt. Az eb ezúttal nem utazik velem haza, hanem idekint marad gazdájával. Reménykedem benne, hogy azért nem fogom magamat olyan magányosan érezni Szinti és Krisztián nélkül is egyszerre, de még csak Nora sem lesz ott nekem.

A napok villám gyorsasággal teltek. Éppen, hogy csak ideértem de máris az utolsó nap reggelére kellett ébrednem.

Tartalmas napok voltak. Minden reggeli rutinunk; a kávézás itt sem maradhatott el. Két edzés között mindig beiktattunk egy programot legyen az mozi, városnézés vagy csak vásárlás a közeli kisboltban, míg este valamilyen vendég látó helyen élveztük egymás társaságát. Olykor csatlakozott hozzánk a csapat valamennyi játékosa is, de többször fordult elő, hogy kettesben tölthettük az idő, így hát a szeretkezés sem maradhatott el. Meglepő, de mindeközben még kedvencünkre is maradt időnk. Krisztián kezdeti szokatlan viselkedése teljesen felszivodott és újra az a tökéletes férfi lett belőle, akit imádok. Még a tudattal is eljátszottam, hogy visszajöhetek hozzá akármikor, sőt kint is maradhatok -de ehhez meg sok mindent kellene elintéznem.

- Kicsim- néz rám szomorúan Krisztián, mire felvonom jobb szemöldökömet.- Valamit meg kellenne beszélnünk- motyogja orra alá úgy, hogy alig hallom.

- Micsodát?

Nem válaszol. Feláll helyéről miközben engem is erre késztet. Egymással szemben nézünk farkasszemet. Mintha csak lelkét lehelné ki, egy hatalmas sóhaj szakad fel tüdejéből. Nem tagadom, megijeszt viselkedése. Nem akarom elveszíteni Őt. A nagy betűs Ő-t. Talán bolondság de alig pár hét lefogása alatt -ismét- menthetetlenül beleszerettem.

- Szeretlek- ad egy apró csókot ajkaimra.

Nem viszonzom gesztusát. Éppen készülne elfordulni tőlem, amikor csuklójánál fogva akadályozom meg útját.

- Mit szerettél volna mondani?

- Semmit- rázza fejét, de szemembe nézni nem tud.

- Ne legyél ennyire gyáva! Egyszer már átbasztál és akkor sem voltál képes a szemembe nézni! Ezúttal legalább ennyi lehetne benned...- kapom fel a vizet, viszont hangom a végére teljesen elhalkul.

Újabb nagy sóhaj szakad fel ajkai közül. Karját fogó ujjaim szorítása enyhül, míg nem teljesen meg is szűnik. Arcát tenyerébe temetve roskad vissza az ülőhelyeként szolgáló székbe. Pusztán a reptéren mászkáló tömegek zaja nyeli el a feszültséget közöttünk.

- Ülj le, kérlek!- Rendben.- Tudnod kell, hogy valóban szeretlek és nem akarlak megbántani.- Rosszul kezdődik...- de ez nem ilyen egyszerű sajnos. Részeg voltam, részegek voltunk. Egy tucat szurkolóval buliztunk itt, Dohában. Az egyik lány kérte, hogy egy taxival menjünk haza mivel nem lakik tőlem messze. Én idióta meg belementem... nem akarok benned kést forgatni és elmesélni a részleteket. Felvittem magamhoz, de nem történt semmi.

Minden eddigi jó kedvem semmivé lett. Minden pozitív gondolatom a megannyi szeretettel együtt hever porba tiporva, tönkre téve, megalázva. Ismét átvert. Szemem nedvessé kezd válni.

- Miért?- Teszem fel az egyetlen kérdést, ami még érdekel ezek után.

- Mert téged szeretlek.- Ugyan nem arra válaszolt, amire én kíváncsi lettem volna, de ezzel is rengeteteg mondott.- Elsírtam magamat. Elképzelni sem tudom, hogyan lehettem ekkora idióta.- Hát azt én sem.

Megannyi forgatókönyvhöz vetítek le magamban rövidfilmet, mire visszatérek a valóságba. Az érzéseim nem változtak, csupán a körülmények.

- Időre van szükségem- nézek bele kék szemeibe, amelyekből üvölt a megbánás.

Könnyeim visszafojtva sétálok el barátom mellett. Barátom, vagy csak egy barátom? Nem tudom.

Remelem, azert nem akartok megolni😏😌 igy a konyv vege fele kozeledve tunt csak fel, hogy milyen gyorsan elrohantak a hetek... durva.
Ezuttal ez egy kicsit rovidebb reszre sikeredett es kesett egy napot is -amit azt mar korabban is emlitettem-, de remelem azert a tetszesetek elnyerte!

Puszi nektek😊❤