______________

AMANDA
______________

Reggel kipihenten ébredek fel. Nem emlékszem, hogy utoljára mikor aludtam ilyen jól.

Orromba kúszik Krisztián illata, amit nem tudnék semmihez sem hasonlítani. Ez is csak egy olyan tipikus Krisztián dolog. Minden, ami hozzá kapcsolódik olyan tipikus ő. Imádni való.

Lassan kezdem el kinyitogatni íriszeimet, elvégre nincsenek hozzászokva a reggeli fényhez. Minden esetre fájdalmas a reggel szemtakaró nélkül. Tekintetem először a bézs színű falat pillantják meg, majd a fehér ablakkeretet. Feltűnik, hogy derekamon már nem érzem Krisztián ölelő karját, így ijedten fordulok meg, de sehol sem látom jellegzetes arcát.

Felülök, hátha így megpillanthatom végre. De sehol. Nincs itt. Elment volna megint? Megint képes lenne hülyét csinálni belőlem?

"Hát derítsük ki!"- súgja egy belső hang, minek ösztönzésére felkelek a puha ágyból. Meztelen karomat azonnal megcsapja a hűvös levegő. A tegnap már jobban megismert gardróbba megyek és leveszek magamnak egy kardigánt. A gondosan összehajtogatott ruhadarabot szétnyitva egy egyszerű, fekete cipzáros pulcsit pillantok meg. Pont olyat, ami rajta volt, mielőtt elment egy hónapra Katarba.

Szerencsémre szolgál a padlófűtés, ami meggátolja azt, hogy felfázzak. Nem szerencsés télen mezítláb rohangálni.

Kilépve a gyönyörűen kialakított körerkélyre egyből a korláthoz lépkedek, de figyelmemet elvonja a csodás kilátás, amit az északi üvegfal szolgál. Akár egy kisgyerek a boltban vásárolható csillámpónik felé, úgy haladok a fény felé.

- Brutális- motyogom magamban, amikor hozzáérek a dupla lap egyikéhez.

Szó szerint a lábam előtt hever fél Budapest. Mindent lehet látni innen. Az alattunk lévő háztól kezdve, a Dunán és a Rakparton keresztül, a Parlamenten túl egészen a bekötőútig. Hogyha talán néha vettem volna a fáradtságot és megnéztem volna néhány látványosságot a fővárosban most azt is betudnám határolni, hogy azt a bizonyos teret, ahol rengeteg hangyának tűnő ember mászkál hogyan is nevezik valójában. Talán Hősök Tere? Vagy a Széll Kálmán Tér lehet az? Vagy csak az a rengeteg panelház hova tartozik? Lehetséges, hogy az lenne a Havanna, ahonnan Nika is jár dolgozni? Esetleg Káposztásmegyer? De lehet, hogy ez már Csepel? Akárhonnan is nézzük, borzasztóan tájékozódom és még csak azt sem tudom megmondani, hogy melyik kerület, melyik mellett van.

Tudatlan vagyok.

Én a koktélok összetevőit tudom fejből elsorolni, vagy azt, hogy egy adott szeszből hány fajta van. Mekkora kiszerelésben, milyen ízekben és a többi ilyen jelentéktelen dolgot. Vajon Krisztiánnak komolyan egy ilyen lányra lenne szüksége, aki még sosem járt a Hősök terén, de egy puritán receptet kívülről fúj? Egy ilyen egyszerű, műveletlen lányra.

- Minden rendben?- Fonódik két kar derekam köré.

Ahogyan kiszakít gondolataim közül megremegek egy picit a meglepődöttségtől. Pár perce még őt kerestem égen- földön, ezzel szemben ő talált meg engem. Irónikus.

De most nem akarok semmilyen rossz gondolatokkal foglalkozni, elvégre most minden olyan gondtalannak és hibátlannak tűnik.

- Persze- hazudok zavarodottan.

Agyamban totális kotyvasz alakult ki.

Sosem leszel elég jó neki.

Sosem leszel elég jó neki.

Sosem leszel elég jó neki.

Sosem...

Sosem.

Sosem leszek elég jó neki.

- Mendi- szól határozottan mire aggódva fordítom el oldalra fejemet.

Tekintetem találkozik az övével. Állát vállamba fúrja. Normális esetben rászólnék, hogy fájdalmat okoz ezzel, de most nem. Ez most olyan jó, túl jó. Örökké így akarok maradni, vele. Örökké vele.

- Tessék?- Vágok vissza kimérten.

- Mi a baj?

- Nincs semmi baj- simítom rá jobb tenyeremet puha arcára.

Sosem tudhatja meg senki sem, hogy nem tartom magamat elég jónak egy sztársportoló mellé.

- Ne hazudj nekem, kérlek- hangjában fájdalom cseng, mire szívem összeszorul.

Miért is? Ő maga is rengeteget hazudott nekem, így én is megtehetem olykor- olykor.

- Nem hazudok- mosolyodok el halványan- csak elmerengtem a tájban, olyan szép innen a kilátás. Hogy tudod megállni, hogy ne állj itt egész nap és bámészkodj?

Elneveti magát gyermeteg viselkedésemen. Válasz helyett pusztán egy puszit kapok arcomra.

- Nem vagy éhes?

Nos igen, most nem az következik, mint a romantikus filmekben. A fiú kitalálja a lány gondolatát és elmutogat neki mindent pontról pontra.

- Egy kicsit- hajtom bal oldalra a fejemet csalódottan.

Bele akartam volna illene egy olyan csepegős jelenetbe.

- Akkor gyere- hullanak le a védő kezek csípőm körül, mire egyből hiányérzetem lesz- amúgy, örülök neki, hogy otthon érzed magad- fonja össze ujjainkat.

Nem értem pontosan mire céloz, de gyanítom, hogy a pulcsira.

- Amandaaaaa- lép be Krisztián a házba újra, miután megetette Norat.

- Krisztiáááán- húzom el nevét én is hasonlóan.

Elmosolyodik gesztusomon. Sietős léptekkel szeli át a több méteres köztünk lévő távolságot. Még le sem vetődik mellém a szófára, mikor már az ölébe húz. Fejemet kemény mellkasába nyomom.

Reggelire készített nekem tojásrántottát piritóssal. Azt sem néztem volna ki belőle, hogy pizzát tud rendelni, nem, hogy elkészíteni egy komplett reggelit.

- Délután edzésem lesz, megvársz itt?- Pillant le rám, miközben felém intézi szavait.

- Nem. Elvégre ez a te házad, nekem itt egyedül semmi keresni valóm sincsen. És dolgoznom sem ártana már- pillantok fel rá egy pillanatra.

Barna íriszeim az ő kékjeibe fúródnak. Teljesen elvarázsolva érzem magamat, ahányszor megpillantom azokat az igézően szép szemeket.

- Úgy megcsókolnálak most- jártatja tekintetét ajkaimon.

Szívem hatalmast dobban. Meg akar csókolni! Úr Isten!

Kezdem úgy érezni magamat, mint egy szerelmes kamasz. Mint tizenkét évesen, amikor először beleszerettem Krisztiánba. Egyszer azt hallottam, hogy az első szerelme iránt örökké érezni fog valamit egy nőt. Már csak az a kérdés, hogy én még abba a jelentéktelen valamibe kapaszkodom e, vagy újra beleszerettem e Krisztiánba.

- Mi tart vissza?- Suttogom szinte már szájába. 
Hirtelen távolodik el tőlem, mire bennem egy világ omlik össze.

Sosem leszek elég jó neki. Elvégre ott az a rengeteg híres, művelt, gyönyörű modell körülötte. Miért inkább velem foglalkozna?

Megalázottan fordítom el fejemet róla. Már éppen készülnék felállni, mikor visszaránt egyenesen magára.

- Nem azért nem akarom, mert nem kívánlak, mert elképzelni sem tudod, hogy mennyire kívánlak! Ahányszor rád nézek más nem jut eszembe csak, az, hogy mennyire megőrjítesz és, hogy miket tennék veled az ágyban. Egyszer már megjártad miattam a poklok poklát és sosem akarom, hogy még egyszer az életben ezt kelljen tenned! Nem akarom, hogy azt hidd, csak kihasznállak. Mert sosem tudnám megtenni veled ezt újra, sem senkivel. De téged sosem tudnálak még egyszer megbántani, mert abba én halnék bele.

Egyszerűen nem találok szavakat az egészre. Ez hihetetlen. Krisztián most szerelmet vallott nekem?

Csak üregesen meredek a férfira. Arcán keresve akármi nyomot arra, hogy hazudik.

- Azta- préselek ki magamból nagy nehezen akármit.

- És én elhiszem, hogy nem tudsz nekem hinni, mind azok után, ami történt, de őszinte vagyok. Minden egyes szavam őszinte! Elképzelni sem tudod, hogy mennyire őszinte! Életem legjobb és egyben legrosszabb élménye volt az, amikor tegnap elmesélted, hogy hogyan elkallódtál, hogy a szüleiddel a kapcsolatod tönkrement, hogy miket műveltél, hogy évek óta nem volt senki és főként, hogy mennyire szerettél. Mert azt hiszem, sosem szerettet engem még senki sem ennyire és talán nem is fog. És nem! Most nehogy azt hidd, hogy csak szánalomból vagyok most itt veled, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, mert ez nem így van! Csak és kizárólag te számítasz, a múltaddal együtt vagy anélkül, nem érdekel. Csak és kizárólag te érdekelsz. Te, Amanda- hadarja el egy szuszra, minek következtében én már teljesen elveszek.- Újra akarom veled kezdeni.

Soha senki sem mondott még nekem ilyen szépet. Soha. Senki.  

Az érzelmeim vad vihart kavarnak egymás körül.

Minden kétségemet félretéve szembefordulok a világ legtökéletesebb focistájával. Egyik tenyeremmel végig simítok arcán. Tekintetünk egymásba gabalyodik. Ha eddig még nem vesztettem volna el teljesen az irányítást tettem felett, most biztosan megtörtént. Ösztönösen csókolom meg, mire éhezve kap ajkaim után.

Tökéletesen és menthetetlenül magába szippantott a szerelem rózsaszín köde, ami Krisztiánnal karöltve jelenik meg.