Fogvacogtató hideg volt odakint Párizs utcáin, miközben a szél lelket fagyasztóan

süvített keresztül a sikátorokon. Hópelyhek kavarogtak, lovagoltak a szél szárnyán,

talán táncoltak. Katica álmatagon pillantott föl a torony tetején kialakított kis

panoptikum belsejéből, miután hosszan vizslatta a fagyosnak tetsző fém gerendák

szürke mintáját a sok évtizedes turista nyomokkal tarkított acélszerkezet tarkított

felületén. Nem emlékezett rá, hogy mikor terült el, és hajtotta a karjaira a fejét. Talán

elbóbiskolt, de arra figyelt föl, hogy egyedül van a szobában, már csak ő nem tért

meg a fagyon keresztül az otthonába. Rena Rouge, Carapace és QueenBee

beleuntak a beszélgetésbe, környékpásztázásba, így mindenki megtért a maga

otthonába.

A gondolatra is kirázta a hideg, hogy odakint hány fokig süllyedhetett a hőmérséklet.

Hallotta a süvítő szél sikoltozását a nem kifejezetten télállóra tervezett menedék

körül. Nyújtózott egyet s belebámult az elektromos kandallóba, ami egykedvűen

ontotta a meleget, lusta agóniába burkolózva. Bee közbenjárásának hála

megoldották, hogy minden éjjel használhassák a város jelképének számító tornyot,

mint bázist. Már csak ezért is megérte bevenni a csapatba az egyébként idegesítő

szőke lányt.

Figyelmét hirtelen az ajtóban felbukkanó árny terelte magára. Macska mozdulatlanul

állt az ajtóban, és őt nézte fürkész tekintettel, aztán lassan elindult felé. Ruganyos,

macskás léptekkel haladt előre, közben gyakorlott mozdulattal lehúzta a felsőjén a

cipzárt. Katica izgatottan nyelt egyet, és meredten figyelte a lassan közeledő alakot.

Lassan tudatosult benne a rezzenéstelenül világító zöld íriszek és a ragadozószerű

járás baljós mivolta.

- My Lady – mondta halkan, szinte dorombolva. A lány idegesen állt föl, de hátrálni

már nem volt ideje, mert a fiú odaért hozzá, és elzárta a menekülés útját. Tekintete

vadul villogott, miközben végigpásztázta az előtte reszkető alakot.

- Chat? Mi-it csinálsz? – dadogta, miközben próbálta nem bámulni a meztelen

felsőtesten végigfutó barázdákat és halvány hegeket. A fiú ajka gonosz mosolyra

húzódott.

- Tudod jól, hiszen erre vágytál, nem? – morogta alig hallhatóan, hogy hangja szinte

csiklandozza a lány füleit. Előrenyúlt, és lassan végighúzta az ujjait a sötét-kék

hajtincsekkel ölelt fültövétől egészen a dekoltázsáig, aztán elérte a mellét, amit a

ruhán keresztül a tenyerébe próbált.

Katica nagyot nyelt. Teste megrándult, s hirtelen melege lett a saját bőrében.

Álmodott már hajszálpontosan és élesen hasonló szituációkról, amik mind ugyanúgy

végződtek. Ő feküdt a híres tervező asztalán, és gyöngyöző bőrével meztelenül,

pihegve, elhomályosult pillantásokkal bámulta a plafont. Próbált elnézni Macska

mellett és szabadulni, de esélye sem volt rá.

- N-nem tudom, mire gondolsz! – Próbált úrrá lenni a teste remegésén, miközben a

tenyér, ami eddig „próbálgatta" a melleit, elkezdett körözni az egyre élesebben

kirajzolódó hetyke dudor körül.

- Nem? – dorombolta a fülébe közelebb hajolva, ügyelve arra, hogy lehelete

csiklandozza a nyakát. – Talán nem erre vágytál? – kérdezte az előzőhöz hasonló

hangnemben. Katica lesütött szemmel bevallotta az igazat. Retinájába beleégett a

számára tökéletes mintájú arányosan karbantartott test, aminek az érintésére

vágyott.

- De igen – vallotta, miközben Macska a reszkető kezeit megfogva, szelíd erőszakkal

a fedetlen mellkasára vezette. A lány hideg ujjait szinte égette a meleg test.

Kíváncsian fölpillantott, hogy a szemébe nézhessen, s ő erre a pillanatra várva

csapott le az ajkaira. Éhesen és mohón vetette rá magát, elsötétült, vágyakozó

pillantással falva a látványt, hogy egyszerre minden érzékszervét jóllakathassa vele.

Kezeivel szorosan magához rántotta, és a hátát simogatta. Ez több volt annál, mint

amit álmaiban képzelgett. A tüzes csók, az ajkai közé csusszanó nyelv, a mohó

harapdálás. Mind, mind csak azért, hogy egyre jobban felkorbácsolja benne a

vágyakozást. Halk nyöszörgés bukott föl a torkából, jóleső reszketés lett úrrá rajta, s

mohón karolta át a fölé hajoló nyakát. Mintha megadta volna az engedélyt a

folytatáshoz, az addig szorosan ölelő karok most megindultak a derekára, onnan

felfelé simítottak, s a karmok egy határozott mozdulattal végigtépték a ruháját hátul. A

lány hátrahőkölt a meglepetéstől, és kikerekedett szemmel nézett a ruha teljes hátsó

pusztulása után elől lefittyenő vörös anyagdarabra, s a fedetlenül maradt mellkasára.

Első gondolata az volt, hogy kezeivel eltakarja magát, de csuklóira fonódott kezek

nem engedték megmozdulni. Ijedten meredt a lángoló zöld szempárba, ami

elégedetten falta a látványt.

Katica vadul kalimpáló szívvel sütötte le a szemeit szégyenérzetében, ám szinte

azonnal ki is nyitotta, hogy megpillanthassa a melleihez hajoló szőke szénakazal-

kusza hajkoronát. Chat szemeibe hullottak szőke tincsei, de nem zavartatta magát,

nyelvével nyálas kört rajzolt a lány melleire. Majd még egyet, és egy újabbat egyre

szorosabban a megmerevedő mellbimbó körül. A tehetetlen fogja lélegzetvisszafojtva

figyelte, ahogy a szájába veszi és lustán elkezdi szívni. Akaratlanul is belemarkolt az

előtte hajoló hajába, és vágyakozó sóhaj szaladt ki a száján. Macska elvigyorodott.

Kezei lecsusszantak a lány fenekére, és belemarkolva magához húzta, hogy érezze,

mennyire kívánja őt.

- Akarod, hogy folytassam? – kérdezte gonoszul hozzádörgölve az ágyékát a lány

csípőjéhez. Katica nem volt képes szavakat formálni, csak bámulta a sötéten

vigyorgó eszementet, akit mindennél jobban kívánt. Most még jobban, mint valaha.

Magán, magában akarta érezni, mozogni, magába foglalni, és nem ereszteni.

A partnere újabb csókra hajolt le a lányhoz, közben az egykori ruha darabjaitól

karmai segítségével megszabadította. A ruha csíkokba fodrozódva hullott fáslikra, s ő

immár akadály nélkül becsúsztathatta az ujjait a piros bugyiba, és lassan utat

keresett magának a redők között. A fekete-hajú megmarkolta a társa széles vállait, és

halkan belenyögött a csókba.

- Mit szeretnél? – morogta aljasul a fülébe, miközben mozdulatlanná meredt. Várt a

válaszra, a karjai között olvadozó lány válaszára. Addig nem volt hajlandó folytatni a

mozdulatot, addig a csók is csak egy centire volt tőle. Nem moccant, csak forró

lélegzetvétellel cirógatni az érzékennyé harapdált, kipirult bőrt.

- F-folytasd – kérlelte.

- Megkérsz? – duruzsolta a fülébe élvetegen.

- Kérlek Cicus... - nyögte türelmetlenül, s aprót harapott a kínzója ajkába. A fiú

elégedetten mártóztatta meg a mutatóujját a nedves résben. Katica felnyögött, és

csípőjét ösztönösen közelebb tolta. Néhányszor megismételték a mozdulataikat,

miközben egyre forróbb és mohóbb csókokkal falták egymást. Szuszogásuktól a

hideg fém is elpirult.

Macska leoldotta az övét, és elővett péniszét a nedves réshez illesztette.

- Felkészültél? - kérdezte, s a válasszal nem vacakoló lány engedelmesen fölemelte

a lábát, hogy jobban hozzáférjen. Kéjes pillantással várta, hogy alányúljon,

megemelje, és a falhoz préselve belé hatoljon. Lassan haladt előre, és tolta be

keményre duzzadt testrészét a hősnőbe, aki szorosan és forrón tárult fel előtte.

Mindketten felnyögtek. A fiú lassan haladt előre, aztán visszamozdult, és újra

előrenyomult. Érezte, hogy szűk az előtte lévő terep, de hihetetlenül élvezte, és sok

erőfeszítésébe tellett nem azonnal telibe élvezni a gyönyörtől, hogy annyi sóvárgás

után végre megkapta őt.

- Keményebben – kérlelte a lány, miután hozzászokott az érzéshez, és egyre jobban

elcsigázta a lassú tempó. Ahogy egyre mélyebben hatolt belé, elégedettnek érezte

magát. Úgy érezte, hogy kitöltötte a belsejében tátongó űrt, és teljesen az ő méretére

van szabva, feszül rajta, épp ráillik, mégsem tud betelni vele. Aprókat nyögött minden

mozdulatnál a társa fülébe, aki ettől felbátorodva erősebb tempót kezdett diktálni.

Chat zihálva a falhoz préselte a lányt, aki szorosan ölelte őt a combjai közé, hogy

még intenzívebbé tegye a már így is kiteljesedő élményt. Úgy próbálta elfojtani az

eufórikus sikoltását, hogy a partnere mellkasába fúrta az arcát. Néhány lökés után

Macska is hosszan nyögött, s hirtelen úgy érezte, a combjaiból kifut minden erő.

Reszketve lihegett bele a lány kékesfekete hajfürtjeibe, s elégedetten hunyta le a

szemeit.

- Elképzelni sem tudom, mitől voltál ilyen hangos.

Katicabogár a lábujjáig pirult zavarában.

- Ne mondj ilyet, miközben rám sem mersz nézni – motyogta bosszúsan, miközben

zavartan sütötte le a szemeit. Egyébként is olyan fáradtnak érezte magát, és a teste

olyan jólesően bizsergett mindenhol.

- Na de Bogárkám, te vagy az, aki nem néz rám, csak alszol és beszélsz álmodban –

nevetett Macska derűsen. A lány szemei villámgyorsan pattantak föl, és azonnal

realizálta a helyzetet. A bázisukon volt, az alkotó íróasztalára borulva, és a kintről

behallatszódó szél hangjától elnyomta az álom. Elfehéredve nézett fel a mellette

ácsorgó alakra, aki jót mulatott rajta és különös álmán. Vajon mennyit beszélhetett

álmában?

- Őrült egy álmod lehetett, Bogárkám – jegyezte meg vigyorogva a fiú. Katica feje

hangos koppanással találkozott az asztal lapjával. Egész életében nem volt még

ilyen megalázó élménye. Titokban az égiekhez fohászkodott, hogy legalább a

nyögések az álom részesei legyenek. Nem halhatta más is, főleg „ő" nem.

Ugye nem?

Depresszióját a füléhez hajoló Chat szakította félbe.

- Nem kell álmodoznod rólam – kuncogta halkan, s lágyan dorombolva belelehelt a

fülébe, amitől a lány háta pillanatok alatt libabőrös lett. – Örömmel állok

rendelkezésedre, bármikor.

******