-Tessék? - fordultam meg hirtelen

Nem igazán szoktam hozzá, hogy az agymenéseimre valaki válaszoljon, de a szépszemű srác megint az ajtóban állt.

-Kérdeztem, hogy én mi rosszat tettem amiért meg kéne rohadnom? - kérdezte látszólag komolyan de a szája sarkában mosoly bujkált

Remek vagy Isa! Ha eddig nem gondolt teljesen elmebetegnek a konyhai jelenet miatt akkor most már megbizonyosodhatott arról, hogy nem vagy százas, jár nekem a képzeletbeli vállveregetés.

-Még nem tudom! - mondtam kicsi gondolkodás után és elnyomtam a cigarettámat a párducmintás hamuzóban majd megindultam felé.

-De úgyis lesz valami ami miatt csalódhatok benned és megint sokat sírjak. - mondtam komoly arccal és drámai mozdulattal eldőltem az ágyon miközben ő csak állt ott mozdulatlanul és engem figyelt.

-Miért mondod ezt? - mosolygott

Miért mosolyog ezen? Most küldtem el a picsába burkoltan. Tényleg nem értem ezt a gyereket, egész nap szándékosan keresi a társaságom, annak ellenére, hogy szerintem nem csak Carlos figyelmeztette őt óvatosan, hogy velem inkább nem kellene foglalkoznia, és talán azoknak van igazuk akik neki is ezt javasolják.

-Na? Látod, magad sem tudod, csak fortyogsz mint egy kicsi ideges vulkán! - kuncogott édesen

Na jó, Isabella most állj le, nem édes. Csak kinevetett.

-Mert az élet ilyen! - horkantam fel

Nem tudom ő hol él, és mit csinál, milyen burokban élhet, de ha nem tudja, hogy az élet milyen undorítóan bánik az emberekkel akkor szegénykém hatalmasat fog csalódni.

-Tévedsz. - ingatta a fejét és leült mellém

-Az élet ilyen IS lehet, de nem csak rossz dolgokból áll. Ott van például az a hús amit olyan viccesen ettél, hogy én még olyat nem láttam. Az az étel is az élet része volt, mégsem volt pocsék. - nézett le rám derűs arccal, hihetetlen de még a szemei is mosolyogtak.

-Ezt könnyen megfordíthatom. - mondtam elszántan, csak azért sem akarom, hogy neki legyen igaza.

-Az életben vannak jó dolgok, igazad van. De ezek olyanok mint a Vasárnapok a hétköznapok között. Rövid és ritka pillanatok. De ez nem baj. - fordultam felé

-Szerintem a boldog pillanatok pont amiatt értékesek, mert ritkán adatnak meg. - meséltem ő pedig figyelmesen hallgatta azt amit mondtam.

Figyelt rám. Idejét sem tudom annak mikor figyelt valaki arra amit én mondok. A családom, a régi barátaim, az ismerősök, mindannyian a mondanivalómat üres fecsegésnek tartották az illetlen vicceimmel és a rosszkor, rossz időben beköpött megjegyzéseimmel együtt.

-Talán igazad van, de ha elfogadsz egy tanácsot Bella, az életben sokkal több jó van, mint te azt hiszed, és ha azt keresed, hogy minek tudsz örülni, ahelyett, hogy ki rohadjon meg épp aznap, akkor a lelked is könnyebb lesz! -hunyta le a szemeit én pedig csak magam elé meredtem.

Amikor pár órája megismertem őt a konyhában nem gondoltam volna, hogy a beszélgetésünk ide fog kilyukadni. Nagyon rég nem lelkiztem már. Habár ezt sem vehetjük szigorúan annak, azért mégis elgondolkodtat ez az egész.

Mindig is megengedtem az embereknek, hogy hatalmat gyakoroljanak rajtam. Mások irányították az érzéseimet, az életemet. Olyan volt mintha az életem filmjében nem én lettem volna a főszereplő, hanem az aktuális legerősebb ember akire felnézhettem: Clau, a szüleim, aztán a tágabb baráti társaságom tagjai. Paula, Tori, Hanna meg a többiek.

-Tudod van benne valami, és lehet nem is mindenki szar körülöttem, hanem csak én, és azért gondolom őket szarnak mert igazából én vagyok az. - osztottam meg igazán értelmes és magvas gondolataimat Pedrivel

Bólintott.

-Nem gondollak téged rossznak, bár kicsit mocskos a szád! - nevetett amikor a telefonomon a Snapchat jelzett, hogy van egy évvel ezelőtti emlékem.

-Ohó, lássuk csak a tavalyi Bellát! - kapta el a telefont

-Nem! Ne! - pattantam fel, de már késő volt.

Én az idióta amatőr, nem állítottam be képernyő zárat, és már nyitotta is megfelé.

Dél körül járhatott az idő a videón, millió és egy "barátom" neve betaggelve. Épp Paulánál voltunk, rajtam egy apró farmershort és egy melltartó volt.

- Köszönjeteeeeeek! - sikítottam nevetve. Persze már rég nem voltam józan, és a reggel nyolc óta délig elfogyasztott fél doboz cigaretta sem segítette elő a józanodásom.

-Csáá! - Köszönt bele az unokatesóm és emlékszem, a kis vodka narancsot már vagy egy fél órája szopogatta.

Hiába voltunk rokonok, Clau embert a világon annyira nem utált mint az unokatesónkat.

A házban nagy sürgés - forgás volt. Tényleg rengetegen voltunk: Tomo, Bobby, David, Matteo, Stefan, Leo, Paula, Hanna, Su, Bia, én, Karla, Fanny meg még kitudja. Paulaék háza olyan volt mint egy átjáróház, mindenki bejöhetett aki hozott piát, aminek én annyira nem örültem, mert nem voltam túl könnyen oldódó ember olyanok között akiket nem kedveltem, és akiket nem ismertem azokat nem is kedveltem.

Mindenkit körbevideóztam, persze mindenki tele volt már mint a kád.

- Gyöngyvirág, ki ihat a melleid közül egy shotot? - támolygott oda Tomo

-Persze, aztán anyád, Moni cica mit fog szólni? - nevettem és megöleltem

-Fel ne tedd már sehova! -nevetett aztán végül csak bedugta a melltartómba a poharat és kiitta.

-Na jó, ne nézd már! - motyogtam piros fejjel

-Kik ezek? - kérdezte nevetve és persze tovább nézte. És az ostoba Snapchaten van olyan funkció, hogy szép kis összeállítást csinál az emlékekből. Nyilván mindegyiken vállalhatatlan volt az egész társaság, ami nem érdekelt, hisz nem ismeri őket, de zavart, hogy én is kész vagyok az összesen.

Amikor már azt a videót nézte mikor a földön fetrengtem nevetve,akkor kikaptam a telefont a kezéből.

-Elég legyen most már! Nem is ismersz, semmi jogod, hogy ilyen dolgokat láss rólam! - morogtam és tényleg mérges voltam rá, hiszen még én sem néztem vissza ezeket az emlékeket, neki pedig semmi joga nem lett volna, hogy az akaratán kívül is erre kényszerítsen engem.

Ő is láthatta, hogy most komolyan beszélek mert azonnal lerakta a készüléket.

-Rendben, bocsánat. - ült le az ágyra

-Ők voltak a régi barátaim. És tudom mit láttál azon a szaron, de nem vagyok olyan. Már rág nem! - mondtam halkan, lehajtott fejjel

Nagyon szégyellem ezt, utálom, hogy látta.

-Sajnálom! - paskolta meg a combom

-Nem lett volna szabad megnéznem. Egyébként nem is látszanak jófejnek. - legyintett mire felnevettem

-Dehogynem! Annak látszanak, hiszen ilyen felvételek láttán ki nem akart volna ott bulizni? - sóhajtottam

-De igazából nem jó fejek. - ingattam a fejem

-Nem? - mosolygott rám, és komolyan elindult valami a gyomromban

-Nem. Komolyan. Látod? Ott volt Su, na őt mindenki kibeszélte, ha nem volt ott. De ha ott volt ő volt Paula legjobb barátnője. Meg ott volt az unokatesóm, őt is mindig kibeszélte Pau meg Hanna. Igazából mindenki, mindenkit. És ezt soha nem mondtam senkinek, de nagyon rossz volt amikor kihagytak valamiből, de szép lassan elszakadtam tőlük és van, hogy még mindig hiányoznak, főleg a magányos szombat estéken, de jobb ez így. Mert ha tovább folytatódott volna a dolog teljesen lecsúsztam volna, ami szerintem nem méltó hozzám, mert bár nem vagyok egy hercegnő típus, de szerintem akkor is többet érek annál mint, hogy egy olyan felnőtt legyek aki teljesen rá van csúszva a piára, cigire meg mindenre amit fel lehet szívni. - magyaráztam teljes átéléssel és ami a legdurvább volt, hogy figyelt is arra amit mondok neki, és ez a tény olyan boldogsággal árasztott el, hogy szívem szerint a nyakába ugrottam volna.

-Igazad van. - bólogatott

-Nem ismerlek igazán, de szerintem vicces és értelmes lány vagy, kár lenne ha ilyennel pocsékolnád el az életed. - mosolygott

Egész sötétedésig beszélgettünk, de olyan éjfél körül felállt.

-Bella, nekem nincs Snapchatem, de mindenféle más elérhetőségem igen. Szóval megadod valamilyen felhasználóneved? - mosolygott

-Nos van Instám, de nem igazán használom, de Facebookon fenn vagyok. - mosolyogtam rá

-Bejelöllek! - vágta rá gyorsan

- Oké, oké! - nyújtózkodtam mire kérdő tekintettel nézett rám

-Husi, a neved? - nevetett fel mire a homlokomra csaptam

-Hülye vagyok, engedd el! Isabella Navarro... - kuncogtam majd amikor letette a telefonját fel is villant a képernyőm.

Pdr Gnz ismerősnek jelölt.

-Ó, szia Pdr Gnz! - nevettem fel - Ha létezne még a megbökési lehetőség, megböknélek! - igazoltam azonnal vissza.

-Mondanám, hogy énis megböknélek, nagyon nagyon megböknélek, de félreértenél! - nevetett és felállt

-Megyek, de beszélünk még. Jó éjt Bella! - ölelt magához lazán az egyik kezével

-Aludj jól! - motyogtam a vállába.

Aznap este kicsit nehezebben sikerült elaludni, de azt hiszem a lelkem mindenképp könnyebb lett.

Sziasztoook! ♥

Sajnálom, hogy ilyen sokáig húztam ezt a részt, csak a Május kaotikus hónap volt számomra és kicsit meg is rekedtem ami az írást illeti, de cégre túl vagyok a kis blokkomon, most rengeteg lelkesedéssel vetem bele magam az írásba, és amint posztolom ezt a fejezetet, kezdem is a hatodik fejezetet, valamint nagyon érik egy Szoboszlai Domis ff is!

Legyen csodás napotok és vigyázzatok magatokra!

Köszönöm, ha elolvasod, és bármiféle észrevételt, kommentet szívesen fogadok, szép napot! ♥