Hogyan jellemezném a mai napom? Nagyjából csak visongatni tudok, értelmes szóban megfogalmazni, na arra nem vagyok képes.

A reggelem amúgy normálisan kezdődött. Mint mindig most sem keltem fel időben. (Talán ha nem kezdem el este a Vasembert nézni...) Fanni már az ajtóban várt, mikor én még csak a kajába kezdtem bele, ezért úgy döntöttem, hogy inkább majd útközben eszem meg a szendvicsem.

Mikor a sulihoz értünk, rögtön a csoportban álló osztálytársainkhoz sétáltunk. Mivel épp valami fiús témáról volt szó, amibe Krisz is becsatlakozott telefonon keresztül a beszélgetésbe, ezért úgy gondoltuk inkább bemegyünk Fannival.

A napot kedvenc tanárunkkal Mr. Duranddal kezdtük, vagyis tripla franciával. (Komolyan, mikorra kijárom a Szent Johannát, már biztosan francia leszek.) Francia után ofő volt, amin Emese nénivel a szakkörökről beszélgettünk. Emellett az osztály csodálatos viselkedéséről a múltkori irodalmon. :) Ezután pedig tesi volt, amin csak persze csak a lányok haltak majdnem meg. Míg mi Korponaynál suli köröket futottunk, addig a drágalátos fiúk, Szekeres tanár úr jóvoltából kosarazhattak. (MIÉRT VAGYOK LÁNY???)

Ezután pedig dupla matek jött volna, de mivel a legelső elmaradt, ezért arra az időre elengedtek minket enni. Bár szerintem azt hitték, hogy a menzéra fogunk menni, de már bocsánat. Nem akarok meghalni.

Ezért mikor kicsengettek tesiről nem az ebédlő felé, hanem az udvarra indultunk Fannival, mikor megláttuk a fiúkat egyből oda mentünk hozzájuk.

– Abi! – szólt Milán. – Ezt nézd! – nyomta a képembe telóját, amin épp valami kosárlabda trükk videója volt látható. Közelebb léptem a fiúhoz, majd együtt kezdtük el elemezni a játékos cseleit.

Már egy ideje beszélgettem Milánnal, amikor egyszer csak felnéztem, és a hozzánk tartó bátyámat és Márkot vettem észre. Lepacsiztak Ábellel és a többi fiúval, majd oda álltak hozzánk beszélgetni. Megpróbáltam észrevétlenül nézni Márkot, de nem sikerült, mert mindig megkaptam egy bizonyos valaki szúrós tekintetét. A bátyám le sem vette rólam a szemét egész idő alatt, ezért meg sem próbáltam újra Márk felé pillantani.

A fiúk épp egy sorozatról való élmény beszámolóban voltak benne, mikor a három A-s lány (Fannival csak úgy hívjuk őket, hogy a csibék, mert – komyolan mondom – úgy járnak, mint a csirkék) Emma, Janka és a legmerészebb, Rebeka, akin legjobb feltételezés szerint is egy haspóló volt, (Hogy lehet ennyire rövid egy póló?) jöttek oda hozzánk.

– Sziasztok! – köszöntek egyszerre, ügyet sem véve rólam Fanniról és a nem rég megérkező Petráról és Aliceról.

– Helló! – lebegtette meg a kezét Petra előttük, akik így se pillantottak még csak felénk sem. – Bunkók! – vágta oda nekik, de ezzel sem foglalkoztak, hanem továbbra is csak a fiúkon tartották tekintetüket.

– Fiúk, az az igazság, – csavargatta a haját a fő csibe – hogy a lányokkal épp egy játékot játszottunk és hát kaptam egy kifejezetten nehéz kérdést. – mondta Rebeka. – Azt kérdezték, hogy szerintem kinek van a felsorolt három fiú közül kockahasa. – hebegte, én meg a hallottak után, döbbenten fordultam Fanni felé, majd nagyra nyílt szemekkel figyeltem Rebekát. – Azok a fiúk Ricsi, Ábel és Márk volt. – vörösödött el, és füle mögé tűrte haját.

– Na és kire tippeltél? – kérdezte Petra lenézően. – Undorító – motyogta halkan, majd megfogva Al karját, elmentek onnan.

– Bár Petra elment, de azért válaszolok a kérdésére. – nézett gúnyosan Petra után. – Én Ricsire tippeltem. – mondta, miközben elvörösödött. Fanni hányást imitált, majd össze nevettünk. Egyszerre kaptuk meg a három A-s lány lenéző tekintetét, akik ezek után ügyet sem véve ránk, a fiúkhoz fordultak. – Ám ezt le kell ellenőrizni – motyogta Rebeka, haját piszkálva.

– Jól tippeltél – szólaltam meg, mire mindenki felém kapta tekintetét. Farkasszemet néztem bátyámmal, majd Rebekára néztem. – Ricsinek van. – mondtam, mire mindenki ledöbbenve nézett rám, Fanni és Márk kivételével. A többiek még nem tudják, hogy a bátyám.

– Te ezt meg honnan tudod? – kérdezte dühtől remegve Rebeka. Nagy sóhajjal néztem bátyám felé, akinek a visszatartott röhögés miatt, kifolyt egy könnye.

– Tudjátok... – kezdtem bele titokzatosan. – Ez... – mutatta Ricsire. – a vadbarom a bátyám, és már volt alkalmam (majdnem minden egyes reggel) látni félmeztelenül. – mondtam fájdalmasan. – Nem látjátok? – nyitottam ki szememi nagyra. – A szépségétől, már nem is látok. Úgy érzem menten megvakulok, a látványtól – kaptam a szívemhez, majd mosolyogva néztem fel bátyámra, aki tátogva üzente, hogy ezt még vissza kapom. Megvontam a vállam és a dühtől vörös Rebekához fordultam. – Van még valami? – kérdeztem lekezelően.

– A szavaid nem bizonyítanak semmit. – állt ki maga mellett. (Ez hülye?) – Kiválasztok valaki mást, akkor hajlandó is lesz megmutatni amilye van. – Rebeka lassan Márk felé fordult, majd halkan ki mondta a nevét. – Márk?

Szemeimet a földre szegeztem és így próbáltam elfedni mosolyomat. Az az igazság látni akartam, de nem is akartam, hogy Rebeka kérésére vegye le. Mikor felpillantottam Márk még mindig úgy állt, mint ahogy előzőleg. Rám nézett, majd elmosolyodott és levette a fekete pólót.

Hát, nem tudok mit mondani. Hogy a látvány, milyen volt? Csodálatos. Ám valaki nem támogatta érzéseimet, mivel a bátyám tekintete úgy hatott, mintha tűt szurkálnának belém. Ám nem foglalkoztam vele, hanem Márk szemébe néztem, és elvörösödtem, az a baj, hogy ezt sokan észrevették.

– Abi, miért vörösödtél el? – kérdezte nevetve Csabi.

– Öhm, én... – simítottam hajam fülem mögé.

– Tán tetszik a látvány? – húzták az agyam a fiúk.

– Én... nem... – makogtam, majd megragadva Fanni kezét visszamentünk a terembe.

Az utolsó óra matek volt. Fájdalmasan hosszan és kínosan telt, semmire sem tudtam válaszolni, amit kérdezett a tanárnő, csak motyogtam valamit össze-vissza. Emellett egész végig a fiúk susmorgását hallgattam. Mikor megszólalt az óra végét jelző csengő, rohantam, meg se várva Fannit. Haza futottam, ahol észrevettem bátyám feket autóját. De jó neki, ő már itthon van.

Benyitottam a házunkba, majd a konyhába a léptem, ahol nem várt vendéggel találkoztam.

– Márk. – suttogtam halkan a döbbenettől. – Te hogy kerülsz ide? – kérdeztem gyorsan dobogó szívvel. Márk egy doboz kólával a kezében állt a konyhánk közepén. Majd rám nézett, és lassan elkezdett közelíteni felém. Egészen a falig tolt, ám mikor nem tudtunk tovább menni, a fülemhez hajolt.

– Tetszett a látvány? – suttogta halkan, lehelete fülem mögötti részt cirógatta, majd otthagyott. Rögtön miután eltávolodott tőlem, a bátyám jelent meg a lépcső alján. Arréb lökve őt, felrohantam a szobámba, majd belevetődtem az ágyba.

Hát ma is álmatlan éjszakám lesz, csak most nem Vasember nézése miatt.

Márk hasizma: 5/5* Úgy érzem megérdemli a csillagot.
Márk: 5/5 A szívem majd kiugrott. <3
Ricsi: 5/? What is his problem???
Rebeka: 5/1 Undorító, hogy ilyenre tud csak gondolni...
Vasember: 5/5 I LUV TONY STARK (Hihihi, egy kicsit idős)
Utolsó matek: 5/? Nem tudom mi történt, nem figyeltem.