„Néha két embernek el kell válnia ahhoz, hogy felismerjék, mekkora szükségük van egymásra." 

/ Ismeretlen /

- Avy! – pattant mellém Chase, mire boldogan fellélegeztem, hogy ő is itt van, de a többieket nem láttam.

- Beauék hol vannak? – kérdeztem, mire Chase szélesen elvigyorodott.

- Beau, mint extra zseniális fiúkák, emelt matekon vannak Jacezel – magyarázta, miközben lenyomott a hátsó padsorban lévő középső padba. Három padsor volt felállítva, mindegyik sorban öt ülőhely, ezek szerint maximum tizenöten lehetünk. Chase a jobb oldalamra ült, míg Hunter a balra. Hát, ebből még jó sok bajom lesz.

- Blake és Nate pedig csajoznak valahol. Mindig késnek – fejezte be a többi fiú hollétéről folytatott tájékoztatásomat Hunter. Csöngetéskor egy idős hölgy sétált be, gondolom a matektanár és leült a tanári asztalhoz. Már vagy öt perce ment az óra, éppen az évre való követelményeit ismertette, mikor kinyílt az ajtó és a két hiányzó fiú lépett be rajta.

- Szép, jó reggelt, Mrs. Ramsy, elnézést kérünk a késért. Hogy tetszik lenni? – állt meg a tanárnő mellett Cam arcán letörölhetetlen vigyorral.

- Nos, Cameron Blake, most, hogy te is itt vagy, kijelenthetem, hogy nagyon jól, köszönöm – mosolygott a kistermetű asszony a mellette tornyosuló, hatalmas fiúra. Reakciójából úgy véltem, ez mindennapi eset lehet és, hogy már Mrs. Ramsy elfogadta a „bajkeverők" természetét, esetleg, még szereti is, hogy ilyenek.

- Oh, Mrs. Ramsy, nekem is szebb lett a napom, hogy láthatom önt! – vigyorgott tovább Cam, drámaian a szívére szorítva kezeit, mire az osztály felröhögött.

- Ohó, Ave, együtt van matekunk – vett észre engem, majd hátrasétált a padok között és levágta magát Chase mellé, míg Nate Hunter mellett foglalt helyet.

- Kedvesem, jó lesz neked ott? – mosolygott rám a tanárnő, mire mindenki felém fordult.

- Ezt még én sem tudom – vigyorodtam el, mire Chase felháborodva szólalt meg.

- Persze, hogy jó lesz neki itt!

- Igen, mindjárt gondoltam, hogy nektek megfelel – felelte Mrs. Ramsy.

- Én szívesen cserélek vele! – jelentkezett egy hosszú, fekete hajú lány az első sorból, mellette felfedeztem a korábbról megismert Shanicát.

- Köszönjük az ajánlatod, Madison, de gondolkodás nélkül visszautasítjuk – jelentette ki Chase faarccal, mire többen felnevettek.

- Fogd be, Lewis, nem melléd akarok ülni – vágott vissza a lány dühösen, míg én értetlenül meredtem magam elé. Tehát Hunter mellé akar, de ő meg nem Shanicával jár?

- Kösz, de nekem is jobb így – vigyorgott gúnyosan Hunter, mirenagyot dobbant a szívem. Nekem is határozottan jobb volt így.

A hét hátralevő részét ugyancsak a fiúkkal töltöttem, így hamar ráeszméltem, hogy ha így folytatom nem lesz egy darab lány barátom se.

- Gyere már, Avy! – integetett vadul Chase az egyik ebédlőasztalnál, mire mindenki bámulni kezdett. Viszont kitörő örömmel fogadtam, hogy egy lány is helyet foglalt az asztaluknál, aki feltűnően közel ült Beauhoz.

- Szia, Ave! – köszönt azonnal, mikor leültem és egy szimpatikus mosolyt is dobott felém.

- Ave, ő itt a barátnőm, Destiny Elkeles – mutatott be a lánynak Beau, mire elkerekedett a szemem.

- Neked van barátnőd? – döbbentem le teljesen, mire a fiúk felröhögtek. – Úgy értem, izé, szóval nem hittem volna... - próbáltam kijavítani a hibám, de már késő volt.

- Miféle vadállatoknak nézel te minket? – húzta össze a szemöldökét Cam.

- Ja, talán szerinted nem lehet barátnőnk? – kontrázott Nate is hitetlenkedve.

- Nem hiszem el, Avy, hát te ilyennek látsz? – biggyesztette le a száját Chase, mire leesett, hogy csak szivatnak.

- Nem mintha egyszer is a közelébe letettek volna a barátnőségnek – szólalt meg gúnyos hangon, gonoszul vigyorogva Hunter, fel sem nézve az ebédjéből.

- Te beszélsz, Legend? – csattant fel Destiny. – Miattad veszti el a világ összes nője az önbizalmát!

- És az erényeit – tette hozzá röhögve Chase. Szóval Hunter is ilyen lett, ezt is jó tudni. Chase beszólására nem szólt semmit, csak elvigyorodott és rájuk kacsintott.

- Szóval, Ave, sokat hallottam rólad az elmúlt hétben – vigyorgott rám Destiny, mire én is mosolyra húztam a szám.

- Az is valami. Hogy hogy csak most találkozunk?

- Beteg voltam – legyintett, majd visszatért az előző témához. - Érdekes, mivel eddig sose hallottam rólad – nézett szemrehányóan Beaura, aki kicsit idegesen piszkálta az asztal sarkát.

- Nem gond – mondtam gyorsan, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Beaut. – És ti, srácok, mióta vagytok együtt?

- Kábé egy éve... - kezdte mesélni Destiny, de Chase közbevágott.

- Állandóan szétmennek, majd kibékülnek. Forrón. És előttünk – forgatta a szemét, mire Destiny elvörösödött.

- Nem is igaz, jaj, Ave, most milyennek gondolhatsz! – szörnyülködött, mire nevetve megpaskoltam a karját.

- Ne aggódj, egy: háromszor is meggondolom, elhiggyem e Chase szavait és mindig arra jutok, hogy semmiképp sem. És kettő: te vagy a héten az első lány, aki kedves szavakat intézett hozzám, úgy hogy tehetsz bármit, én nem ítélkezem – tartottam fel a kezem továbbra is nevetve, mire hálásan elmosolyodott.