Írói szemszög:
Amanda zihálva ébredt fel. Fogalma se volt, ki az a Leo Agreste az álmából, de lesokkolta ez az egész. Nem tudta mire vélni ezt az egészet. Az arcán egy-két könnycsepp is díszelgett.  

- Csak egy álom volt, csak egy rossz álom volt!- próbálta nyugtatni magát. Miután valamennyire megnyugodott, felöltözött, fogat mosott, kifésülte a haját, majd levánszorgott a lépcsőn. Ott édesanyjával találta szembe magát.  

- Amanda, minden rendben?- aggódalmaskodott a nő. 

- Persze anya, csak rosszat álmodtam.

- És elmondod mit? 

- Nem szeretném.  

- Rendben, de bármi van nekem elmondhatod- jelenti ki az anyuka. 

- Jó reggelt kincsem- lép be Amanda édesapja.  

- Jó reggelt apu- nyom egy pusztít édesapja arcára. A család leül reggelizni, hogy midenki beérjen időben. A fiatal lány, most kezdi meg a középiskola utolsó évét, egy madridi iskolában. Nyáron költöztek a fővárosba Toledo-ból. Új iskola, új barátok és új utálók várnak a lányra, legalábbis ő így gondolja. Reggeli után felment az iskolatáskájáért és rohant le, hogy időben odaérjen. Édesapja gyorsan elvitték, aztán ott hagyta lányát az iskola kapu előtt. Amanda fejében rengeteg minden kavargott. Vajon minden olyan lesz, mint eddig? Vagy teljesen más? Minden megváltozik majd? Vagy csak egy-két dolog? Egy kis hezitálás után belépett a hatalmas faajtón és elindult osztályterme felé. Miközben előre fele haladt körbe nézett és megállapította, belülről ugyan olyan, mint egy átlagos iskola. Fél órás járkálás után meg is találtam a helyiséget, ahol az első órája lesz. Bemenet és letelepedett az ajtó felőli padsor második pad jobb oldali székére (Aki nem tudja, miért részleteztem, annak, elmondom. Azért, mert Marinette is ott ül:) Becsengetésig csak ült és bámult ki a fejéből. Amikor megszólalt az az idegesítő zajláda, egy barna hajú szemüveges lány ült le mellé.

- Szia, Alba Cervona vagyok!- mondta, egy nagy mosoly kíséretében.

- Én Amada Dupain vagyok, de Amandának hívnak, mert sokan úgy értik mikor bemutatkozok.

- Pedig az Amada egyszerűbb, sokkal- nevet fel a szemüveges. Ezt a remek ismerkedést a tanár töri meg, aki épp akkor viharzik be a terembe.

- Van egy új tanuló az osztályban, de ezzel nem is húzom az időt, majd szünetben megismerkedtek vele- hadarta el és neki látott a tananyagnak. Amada/Amanda (Most uána néztem, hogy jól írtam-e le, erre kiderül rosszul, de azt használjátok amelyiket akarjátok.) csak pislog, hogy itt meg mi a fene történt? Elkezdte leírni a tábláról az anyagot és egy idő után rájött, hogy ő ezt már tanulta, mivel a régi iskolájában fél évvel előrébb tartottak, mint máshol. Ettől eltekintve szorgalmasan körmölt le mindent. Óra után Alba- val beszélgetett, miközben rohantak a nyelvi terem felé. Mindketten franciát tanultak, így ezen az órán is padtársak lesznek. A nagy rohanásban egyikőjük sem figyelt, aminek az lett a vége, hogy Amada, neki ment valakinek. Az ütközés közepette a cuccai a földre zuhantak, a lány pedig térdre esett.

- Nagyon sajnálom- szabadkozik egyből.

- Nem a te hibád, én nem figyeltem. Hadd segítsek!- válaszol egy fiú hang.

- Amada Dupain- nyújt kezet.

- Szép név az Amanda, én Leo Agreste vagyok!

Itt fejeződött be vagy kezdődött el egy csodálatos szerelmi történet?

Bocsi, ezt muszáj volt. Azt hittétek, hogy az lesz a vége? Imádlak titeket, akik olvassák, ezt az elfuserált történetet.

Hasta luego!!!!!:)