-Szerettem őt, mindennél jobban. Más mellett el sem szerettem volna képzelni. De úgy alakult, hogy most mèg csak tőled hallottam róla, jó idő óta.-sóhajt Peter.
-De elmeséled az egész történetet?-kiváncsiskodom. Ezen a...Peter szavaival élve "lepratelepen" amúgy sem nagyon lehet mit csinálni.
-Az egész még az iskolában kezdődött. Gyönyörű volt, hosszú vörös haját copfban összekötve hordta, ami vidáman lobogva jött mögötte mindig. Zöld szemét vékony fekete tussal húzta ki. Ha mosolygott a szeme melletti kis ránc is az ajkaival együtt ferdült felfele. A fogai tökéletes sorban ültek egymás mellett és a tekintete. A tekintete, istenem... Ártatlan volt, mégis ravasz. Ha úgy akarta volna. Az iskola minden fiúja a tenyerén hordozta volna. Karcsú alkata volt, a derekát mindig kecsesen ringatta. Hol direkt, hogy észrevegyèk, hol teljesen automata módon benne maradt a csípőjében a ringó mozdulat. Állandóan a barátnőivel mászkált, egyedül nehezen lehetett őt elcsípni. Ha az ember nem ismerte, úgy mint én akkor akár hihette azt is, hogy a saját neméhez vonzódik. De ez nem így volt...nagyon nem. Még most is nevetnem kell, ha eszembe jut. Iris az iskola egyik legmenőbb lánya volt. Bár senki nem tudott róla semmit. Lehet ez adott neki külön figyelmet. A titokzatosság. Senki nem tudta, mit csinál iskola előtt vagy után. Esetleg éppen hétvégén.
De nekem volt akkora szerencsém, hogy naponta hazakísérhettem. Ő az erdő mellett lakott míg én az erdőben. Sokat beszélgettünk, megnevettettem és vigaszt nyújtottam ha éppen úgy alakult. A gimiben amikor a foci edzésemnek vége volt, neki a matekszakkörnek. Sokszor vártunk is egymásra. De nem akartuk bevalanni magunknak, hogy szeretjük egymást. Mindig mondta, hogy más vagyok. Furcsa és nem olyan, mint a többi velem egykorú fiú. Komolyabb. Hát igen, kissé koravén voltam. És vagyok is, ugye...-néz rám. Én meg csak bólogatok, hogy tovább folytassa.
-Iris egyik nap nagyon kihívóan öltözött és a személyisége is más volt. Mintha, vett volna egy 180-fokos fordulatot. Az addig, kedves, kissé visszahúzódó lányból valaki más lett. Harsány volt, szemtelen, nárcisztikus és rossz. Mondanom sem kell nagyon feltüzelt engem, egy akkor 17 éves gimnazistát. Lehet, nem kéne ilyeneket mondanom neked...-gondolkozik.
-Mondjuk.-értek vele egyet.
-Oké. Na, de érted. Szóval megváltozott. Egyik nap, egy jól sikerült este után, bevallottam neki, hogy szeretem. Az arcomba nevetett és azt mondta; Peter, aranyos vagy. De egy senki.
A szavak után felállt és csak másnap láttam a suliban. A legjobb haverommal enyelgett és furcsán csillogott a szeme. Az egyik teliholdkor összetalálkoztunk az erdőben. Pont úgy nézett ki, mint te átváltozva. Csak ő teljesen vizes volt. Úgy éreztem eljött a bosszú és egy szép karmolást hagytam az oldalán. Azt hittem ott hagytam az erdőben elvérezni. De másnap megint láttam. Elutasítóan viselkedett velem szemben, de nem mondott semmit. Mert félt, hogy az ő titka is kiderülhet.
Egy kicsivel később elköltözött New Yorkba. Nem láttam azóta, csak a nyomát. Az ágyamban, hagyott egy levelet. "Bosszú". Csak ez állt rajta a papíron. Az ő lányos gyöngybetűivel.-fejezi be a mesélést.
-De akkor miért most jött vissza?-kérdezem.
-Nem tudom, de nem is keresett fel. Lehet, csak másodlagos vagyok.-ránt vállat.
-Akkor...-kezdeném el, de egy ápoló kinyitja az ajtómat. Zöld ruha van rajta. Majdnem szétszakad a testèn. Egy magas színesbőrű férfi.
-Öltözz. Mész fürdeni.-vágja oda nekem. Amikor elfordul bemutatok neki.
-Túl kedves vagy Lizi.-nevet ki Peter.-Hé Trevis!-kiált oda neki majd erényesen felemeli a középső ujját.
-Te meg bolond.-nevetek. Aztán fogok egy törülközőt és a férfi után megyek. Beérünk a fürdőbe ami egy nagy hatalmas hely. Több zuhanyzóval. Sehol nem vagyok eltakarva. Kicsit elbizonytalanodva megkérem, hogy forduljon el. Ő csak gúnyosan nevet. Elkezdek levetkőzni a papuccsal kezdve, de meghallom Peter suttogó hangját.
-Kedvesem, nő vagy és természetfeletti. Pláne, hogy harpüia. Használd! Jobban fél tőled, mint te tőle.-bátorít. Nagy levegőt veszek. Ha másnak működött lehet nekem is működik a szembe nèzős manipuláció.
-Fordulj el.-mondom és a kék szemeimmel tetszelegve ránèzek. Teszi amit mondok és megfordul. Mint egy irányított zombie. Ezt ha tudom, többször használom.
-Köszönöm.-suttogom hálásan Peternek címezve. Nem tudom hogyan, de valahogy érzem, hogy megkapta az üzenetet ès vette az adást.
Míg zuhanyzom Peter storyján gondolkozom. Miért akarna a lány bosszút? Lehet több volt a háttérben, mint azt mi gondolnánk. Vagy esetleg, Iris fejében történt több dolog. Peter azt mondta, megkarmolta. Lehet az erdőben történt utána valami. Vajon Iris, hogyan lett harpüia? A doktorok jártak itt korábban is? Vagy egy másik harpüia harapta meg, ilyen lehetséges? Bár, ha ők valóban kedvelték egymást...akkor nem értem Iris változását. Egy biztos, a szerelmesek sok mindenre kèpesek. Saját akaratból, vagy akár máséból...
-Isaac.-nyögök fel majd neki döntöm a homlokom a falnak. Nem érdemlem meg őt, egyáltalán. Ha megbocsát soha többet egy rossz szót nem szólok neki. Bár erre elég csekély az esély.
-Siess!-parancsol a férfi. Majd a fejünket mindketten a nyitódó ajtó felé kapjuk. Egy nő sántikál br, sárga szemekkel. Befelé álló térdekkel, vérző  halántèkkal. Akár egy részeg, úgy mozog. Mi történhetett vele?
-Végre vége! Szabadok lehetünk!-kurjantja el magát majd összeesik. Utána, mintha mi sem történt volna feláll és elrohan. Az ápoló pedig utána.
Elzárom a vizet és gyorsan megszárítkozom majd felkapom a ruháiamat. Visszaszaladok a cellámba ami azonnal bezárul mögöttem.
-Mit láttál?-kérdezi nyugodtan Peter a plafont nèzve.
-Nem tudom.-felelem és felveszem a cipőt amiben behoztak.
-Érezted?-ül fel hirtelen.
-Igen, lehet futnunk kell.-mondol és befejezem a cipő kötést. Peter egyszerűen megoldja, leveszi a cipőjét és fülel.
-Jön valaki.-mondja. Majd halljuk csapódni az osztályt záró vaskaput a földön. Egy hatalmas szörnyre emlékeztető vörös szemű lény tör be akit vagy amit próbálnak lefogni. Megragadja Peter ajtaját és kitépi a helyéről. Ijedtemben elkezdem ütni a falat és üvöltök Peterért. A szörny meghallja és felém fordul.
-Engedd el, kérlek.-könyörgök neki. Valamire nagyon emlékeztet engem.
Válaszul csak morog egyet. Úgy néz ki, mint aki nem bántani akarja Petert. Csak megértetni magát.
-Engedd el kérlek. Én meghallgatlak, beszèlgetünk?-győzködöm. Elengedi majd elindul felém. Felvillantom a kék szemeimet amire egyből abbahagyja az összes tevékenységét és megindul felém. Egy magas éles hangot hallok. Pont olyan, mint mikor valaki végighúzza a körmét a krétatáblán. A fülemre szorítom a kezem, minden természetfeletti társammal együtt. Már akiket látok, az emberek nem értik mi törtènik, de úgy érzik győztek. Abbamarad a fülsiketítő hang és helyette csend marad. Peter beszél hozzám és mutogat, de nem hallom. Végül abba az irányba nézek. A szörnyet elfogják és árammal ütik ki.
-Ne bántsátok! Nem tett semmi olyat!-kelek az ő védelmére is. Aztán hozzám is bejönnek majd lefognak és árammal sokkolják a testem. Egy ideig küzdök de nem bírom sokáig és hagyom magam. Az őrök elvisznek majd az ellenkező Peternek is adnak valamit majd elernyed a földön. Elvisznek így már nem látom mi történik, de nem is hallom, semmit sem hallok. Csak a fülem csengését. Beszélnek, de nem tudom kivenni mit. Csak arra figyelek fel, hogy a nő aki ott volt a zuhanynál elènk ugrik és leüti az őröket és felsegít. Futunk egy ideig de aztán mindkettőnket újra lefogják. Felém néznek és mozog a szájuk, de nem értem. Egy bőrbútoros irodába zárnak majd egy 10 perc elteltével amikor már a csengést nem hallom, de szerencsére a saját zihálásomat igen. Minden túl gyorsan történt. Ki volt a szörny? Mit szeretett volna?
Egy fehér köpenyes, zöld ruhás barna hajú férfi jön be. Olyan az arca, mint egy patkánynak. Máris szimpatikus.
-Mondd el amit tudsz!-parancsol rám.
-De én nem tudok semmit.-rázom meg a fejem.
Csak kajánul elmosolyodik.
-Beszélni fogsz, vagy így vagy úgy.-mondja és elővesz egy farkasölővel teli injekciót.