*Louisa*

Isaac meglepődötten néz rám. Én pedig teljesen kétségbe vagyok esve. Látott pucéran, még mindig néz. A szárnyakat pedig nem tudom hova tenni. Iris mondta, hogy hamarosan változhatok ha jól csinálom azokat a feladatokat amiket kitalált nekem. Magamra kapom a takarót, de a szárnyaimat nem tudom elrejteni. Olyan érzés, mintha a lapockámból nőne ki, piszkosfehér tollak borítják és egy négyzetméter a területe biztos van. Eddig fáradt voltam, és fájt mindenem de most már eléggé felélènkültem.
-Elmondod mi történt?-kérdezi Isaac miután visszaváltozok, ami egész egyszerűen ment ahhoz kèpest, hogy eddig milyen volt.
-Persze, ha felöltözhetek.-válaszolok és átsurranok a szobán. Majd kinyitom az ajtót. Scott pont jön fel a lèpcsőn és teljesen elszörnyedve nèz.
-Ugye ti most nem?-dadogja miközben rám és az ajtóra mutogat.
-Ez nem az aminek látszik.-próbálom kimenteni magam a roppant kínos helyzetből.
-Valóban?-dühödik be. Elmotyogja, hogy megölöm ezt az Isaac gyereket majd benyit a szobájába. Pontosabban betöri az ajtót.
-Te...-emelné fel a kezét az ütésre de lefogom, ebben a pillanatban pedig a takaró leesik rólam. A fiúk elfordulnak.
-Felöltözök és elmesélek mindent, Scott higgadj le, nem történt semmi. Isaac, kèrlek beszéljetek.-hadarom és elmegyek végre öltözni. A Star Warsos pijim veszem fel és mivel már a konyhában és nem a szobában hallom a fiúk hangját így oda megyek le hozzájuk.
-Most követelek magyarázatot.-mondja anya.
-Hosszú történet.-figyelmeztetem.
-Kíváncsi vagyok.-mondja Scott. Nagy levegőt veszek és belekezdek:

****Visszaemlèkezés****

Kint maradok Irissel mert beszélni szeretne velem, a fiúk nem igazán bíznak meg benne.
Ami azt illeti még én se annyira. Megnyugtató dolgokat mondott amikor rosszul voltam a tetőn. Leginkább Isaacről. Segített visszaváltozni, afféle mantrával.
"Az öt nővér mindig egy. A sötétség, a sebes szél, a csend, a romboló. A fényt hozó." Ezt ismételgettette velem. Segített és jobban is lettem, illetve erősebbnek éreztem magam tőle.
Megtudtam többek között azt is, hogy rég óta figyel engem.
-Előbb kellett volna segítenem neked. Most nem itt tartanál. Gyere velem.-indul el a háztól.
-Azért ennél kicsivel több információt szeretnék kérni.-jelzem neki.
-Segítek.-vágja rá.
-Hol? Szerinted nem tűnne fel itt két harpüia az embereknek?-kérdőjelezem meg a tervét. Amit egyèbként nem is ismerek igazán.
-Nem itt te buta, az erdőben.-mondja.
-Isaacék keresni fognak.-érvelek.
-Küldj nekik SMS-t vagy mit tudom én.-legyint és elhúz a ház küszöbétől. Nem bízom meg benne, egyenlőre. De ha rendes lesz én is az leszek. Írok egy rövidebb üzenetet a fiúknak. Azt írom nyolcra otthon leszek, bár igazából csak szeretnék. Ha minden kötél szakad akkor is lelépek nyolckor.
-Hová is megyünk?-kérdezem az ötödik sétával töltött perc után.
-A Nemetonhoz.-mondja.
-Én oda még egyszer nem megyek.-torpanok meg.
-Nyugi, csak ott hagytam a motoromat.-sóhajt.-Vagyis a közelében, nem pont ott.
-Miért nem repülsz?-kérdezem.
-Mert nem tudok, mielőtt megkérdenéd miért. Azért mert én a viharból jöttem.-magyarázza. Nem mintha segítene.
-Akkor az az eső a tetőn azért zuhogott úgy.
-Igen, nos...az én voltam. Haragudtam.-mondja.
-Kire?-kérdezem.
-Az egész világra.-veti oda félvállról. Aztán egyszer csak megáll, körülnéz majd megpillantja a sötétkék, fényezett, bőrüléses, minimum 1000 cm3-is motorját.
-Jól néz ki, tudom.-mosolyog majd felszáll rá. Majd rám néz.
-Ó nem, köszönöm. Nekem tökéletes itt.-toporgok egy kicsit a földön. Se szó se beszéd elindítja a motort és elhajt. Egy ideig futok utána aztán kiér a főútra ott pedig kénytelen vagyok felemelkedni és úgy követni.
A harmincadik perc után már kezdek fáradni. A szemeim néha feladják a széllel való harcot és lecsukódnak. Ezekkel a szárnyakkal elég nehéz repülni. Iris hirtelen lefékez majd leveszi a sisakot a fejéről. Leteszi a motorra és felém néz én pedig leszállok.
-Hol vagyunk?-nézek körbe. Nekem ez a város szélének tűnik.
-Beacon Hills határán.-válaszol.
-Mit keresünk itt?-kérdezem. Nem válaszol csak elindul, kénytelen vagyok követni őt bár nem szívesen teszem. Egy elektromos áramtól zümmögő kis házhoz érünk. Biztosan ilyen, áramellátó valami. Nos...Isaac tudná mi ez. Én nem. Miért nincs itt velem? Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat.
-Ne idegeskedj. Felismered a helyet?-kérdezi.
-Nem, miért?-vonom össze a szemöldököm.
-Csak azt hittem, de akkor nem.-mosolyog kajánul.
-Kezdjük el, hogy mihamarabb hazamehessek.-mondom. Sóhajt majd belefog a mondandójába:
-Figyelj ahhoz, hogy minnél jobb eredményeket érj el küzdened kell. Vannak akik villámokat használnak. Nekik segít az áram. Nekem az eső vagy akár egy pocsolya. Neked a szél van. Illetve a levegő azzal tudsz uralkodni.
-Mi a másik kettő? Mármint a mantrából? Mert gondolom a romboló az eső, maga a zivatar.-gondolkozom.
-A csend és a sötétség. Szokták mondani a vihar előtti csendet. Az a harpüia le tudja lassítani a törtènéseket. A sötètség a mindent eltakaró felhők. Azok akár, a kioltott lámpák is lehetnek.-mondja.
-Esetleg egy embernél kettő elem nem lehet?
-Néha megesik, de úgy használhatod mint èn. Ha most vizessé tenném ezt a helyet. Meghalnánk. Az áram miatt.-magyaráz.
-A levegővel nem lehet sokat kezdeni.-csüggedek.
-Dehogynem. Csak meg kell tanulnod használni. Támadj meg.-utasít és beáll egy védekező állásba. Először nem szeretném, de aztán látom, hogy komoly így megütöm. De ő lerúgja a mellkasomat és a földre kerülök. Így megy ez egy ideig amikor megunom és átváltozok aztán lerohanom. Így se nyerek csak egy törött bordát. A helyet körülvevő rácskerítésre csapódom.
-Elég mára.-mondja és felém nyújtja a kezét. Elfogadom és lehúzom magam mellé. Nem voltam elég gyors mert felpattant. Elkezd hátrálni mire én követem és széllökésekkel lyukakat vájok a földbe ahova megy. Az egyikbe pont beleesik és aztán egy kisebb tornádót csinálok felette. Amikor már eleget szenvedett abbahagyom és a térdeimre esem.
-Hogy csináltad?-kérdezi.
-Magam sem tudom.-felelem ijedten. Csak Isaacet láttam, a tekintetét, hogy nem bízik meg Irisben.
-Isaac volt, meggyengít téged.-mondja.
-Honnan...?-értetlenkedem.
-Az nem fontos. Szerintem Isaac miatt hibázol a legtöbbet. Elvakít a szerelem.-cicceg.
-De ember vagyok és kedvelem Isaacet.-állok ki magamért.
-Nem számít ha nem szeretnéd azt, hogy ártatlanok szenvedjenek ha esetleg Isaac nem úgy csinál valamit.-ingatja a fejét.
-De...
-De? De ha úgy megtámadsz valakit, mint az előbb engem?-oktat ki. Nézem a rózsaszínen izzó szemeit és egyre csak úgy érzem hinnem kell neki. Fájdalmasan, vérezve indulok el és feladva a repülést felszállok a motorra.

***Visszaemlékezés          vége***                                   

Miután elmeséltem a történetet kérdésekkel bombáztak. A hogy létem felől és arról, hogy mi lett utána. Azt az aprócska részt a végéről kihagytam.
Arról csak Isaacnek kell tudnia. Aki most itt áll velem szemben és hallgatja mit mondok.
-Isaac. Megpróbáltuk, de egyszerűen nem sikerült. Szerintem nem kellene együtt lennünk.-motyogom. Lelki fájdalom kimondani ezeket a szavakat, de muszáj.
-Most...?-ráncolja a homlokát.
-Igen, így jobb.-bólintok és lenyelek egy könnycseppet. Az èn szobámból átviharzik a sajátjába. Gyorsan lemegyek pár zsebkendőért és ott Scottot találom meg.
-Miért nem alszol?-kérdezem.
-Nem tudok. Mostanában már régóta nem.-hajtja le a fejét.
-Lesz még jobb.-simogatom meg a vállát, de elcsukló hangom nem a leghihetőbb. Visszamegyek és ledőlök az ágyamra. Egy kis idő után Isaac kopogtat.
-Nem szerettem volna, de hallottam amit Isaacel beszéltél. És...miért?-kérdezi.
-Így a legjobb.-mondom.
-Kinek?
-Mindenkinek, csak bajt hozok. Rá, a családomra a barátaimra.-sóhajtok.
-Ez nem igaz, mindenki követ el hibákat. A falkából sokan voltak már életveszélyben más miatt. Te még segítettél is.-próbál nyugtatni.
-De ez nem ugyanolyan. Ez más. Így már más, jobb-mondom.
-Honnan tudod, hogy ez egy jó döntés volt?-kérdezi.
-Nem biztos, hogy van jó döntés. Sőt...ez inkább egy szörnyű döntés.
-Miből gondolod?-kérdezi.
-Onnan, hogy egyikünk se boldog.