Az alfák is gyengülnek már. A hátuk mögött összeszedem magam és nekirontok Kalinak. Ellököm és ahol érem ütöm őt. Ő lerúgja a mellkasomat és aztán fájdalmasan felüvölt. Minden a másodperc tört része alatt történik. Bár ha nem nyomná el a hallásunkat az eső biztos észre veszi a mögötte álló alfát. Deuc belemélyeszti a karmait a lapockájába. A nő lehunyja a szemét és összeesik. A másik két férfi vérfarkas abbahagy mindent, magukkal viszik Kali holttestét és elfutnak. Duce még visszanéz ránk majd továbbmegy. Mindenki a sajgó, vérző testrészét fogva leesik a földre.
-Hol van Lou?-kérdezi tőlem Scott. Én csak abba az irányba nézek ahol hagytam, innen nem látszik mert a lépcsőházból kivezető kis házszerű építmény mögött van. Illetve vannak. Amikor kicsit elmúlik a mellkasomat szorító égető fájdalom. Felállok és Scott társaságában elbicegek a lányhoz. Még mindig nincs egyedül. A nő akivel itt hagytam beszélget vele úgy látszik sokkal jobban van a barátnőm. Amint meglát a karjaim közé ugrik és sír. Vissza ölelem és belefúrja az arcát a meztelen mellkasomba. Nem szólunk semmit és épp ettől jó ez a pillanat
-Ki vagy?-kérdezi Scott a minket fürkésző olyan 30 éves, répavörös hajú, zöld szemű nőtől.
-Iris.-válaszol röviden.
-Miért vagy itt?-kérdez újra.
-Megvédelek titeket, de tekintve, hogy ti bemutatkozásra se méltattok nem kötelességem válaszolni.-válaszol.
-Scott McCall, Isaac Lahey, Louisa McCall. A többiek pedig ott vannak.-mutat az irányukba Scott, majd elmennek.
-Mennünk kéne a többiekhez.-simogatom a lány hátát.
-Várj még egy kicsit. Bocsánatot szeretnék kérni amiért kiakadtam.-mondja miközben a szemembe néz. Az övè szèp rózsaszín most is
-Nincs miért, tényleg. Csak már nagyon hiányoztál. Te tartottad bennem az erőt és el kell mondanom, hogy szere...-kezdeném el de a számra teszi a mutatóujját.
-Ne, ne mondd ki. Tudom, hogy nem szeretnéd.-ad egy puszit a számra.
-Honnan?-taglóz le.
-Hát...volt egy ilyen látomás szerű valamim. Amikor feküdtem az erdőben. Ott láttam egy jelenetet anyukáddal amikor ő elmondja, hogy szeret. Te is és aztán...aztán..-gyűlnek könnyek a szemébe.
-Tudod...amikor áram alatt voltam, èn is ezen gondolkodtam. Feküdtél az erdőben?-kérdezem.
-Megbeszélhetjük máskor?-nèz rám kedvesen
-Persze.-bólintok majd előre megyünk. Ő pedig összekulcsolja a kezünket.
-És miért vagy itt? Mármint Beacon Hillsben?-kérdezi Stiles hunyorogva. Mindenkire így néz amíg nem ismeri.
-Mert hallottam, hogy van még egy harpüia. Aztán megláttam milyen kis kezdő szegény.-von vállat.
-Segíteni akarsz?-kérdezi Liam.
-Ha tudok.-felel.
-Tud.-szólal meg mellőlem Lizi.
Ezután három percig még beszélgetünk arról, hogy mindenki jól van-e.
-Hayden? Lydia?-kérdezi Lizi.
-Lent vannak, azóta nem láttam, hogy Kaliék feljöttek.-válaszol Stiles.
-De azóta le is mentek idióta!-ad egy tockost Derek a fiúnak. Nem én csináltam, de rendkívül jól esett. Derek rohan le a lépcsőn, mögötte Lizivel. Eltelik pár másodperc mire mindenki szalad lefele. Kimegyünk oda, ahol vannak. De csak értetlenül nézik a tömeget. Malia megkönnyebbülten felsóhajt.
-Deucelion örülünk, hogy élsz.-mondja Lizi. Mindenki egyetértően felmorajlik.
-Én is.-veti oda a már ruhában, kétlábon álló Mella. Egy kis kínos csend telepedik a társaságra majd Deucalion szólal meg:
-Melantho, mennyi éve már?
-17.-feleli.
-Haragszol rám?
-Egy kibaszott barlangban lakom, Perryvel. Szerinted?-néz szúrósan Mella.-Nem volt benned annyi, hogy elgyere értünk?
-Ezer másik dolgom volt, de kerestelek titeket. Most, hogy itt vagy, pedig nem eresztelek.-próbál békülni az apa.
-Komolyan ilyenekkel jössz? De rossz.-legyint majd bevágja magát Stiles autója. Lizi melléül.
-Egyszer ki tudod majd engesztelni.-mondja bátorítóan Scott.
-Nem!-kiáltja Mella. Malia pedig felnevet, ő az egyetlen aki igazán megértheti a lányt.
-Uh, sajnálom.-komolyodik meg látva Stiles hitetlenkedő pillantását.
-Akkor menjünk.-mondja Lydia. Én beülök Lizi mellé aki azonnal nekem dől. Szeretem, hogy ilyen kis közvetlen. Elől Scott és Stiles. A többi autót nem figyeltem, csak azt, hogy az új ismerősünk is velünk tart. Ez alatt a hosszú út alatt, mindenki pihen egy kicsit, hogy visszanyerje az elvesztett erejét. Majd sorra mindenki hazamegy. Mella kiszáll az erdő szélénèl, az ő nyomában Deucalion aki próbál a lányával beszélni, elég kevés sikerrel. Lizi csak szomorúan nèzi őket. Mèg jobban hozzám bújik. Elkezdem apró csókokkal behinteni a nyakát majd a száját és ebből egy kisebb verseny lesz.
-Mi történt veled?-mosolygok.
-Semmi, miért?-kérdez vissza.
-Nem szoktál te ilyen lenni.-mondom.
-Hiányoztál. Azt se tudtam élsz-e még. Meg...az emberek változnak.-nevet.
-Most már itt vagyok.-puszilom meg az arcát.
Beleülne az ölembe, de Scott megköszörüli a torkát. Gyorsan elugrik mellőlem.
-Szerinted te milyen voltál? Hagyd őket.-szúrja le Stiles Scottot. Kivételesen egyetértek a fiúval, sokszor van ott amikor èppen csinálnánk valamit. Amit miatta még mindig nem csináltunk. Kevés idő után megérkezünk és Iris már ott áll a bejárati ajtó mellett.
-Mit keresel itt?-kérdezi Scott.
-Louisahoz jöttem, beszélni.-válaszol majd nekidől a falnak zsebre dugott kezekkel.
-Miről?-kérdez ismét.
-Nem rátok tartozik.-ránt vállat.
-Sajnálom.-mondja Scott és bemegyünk. De Lizi megáll. Mi is és kérdően nézünk rá.
-Nem lesz semmi baj. Iris nem rossz.-próbál meggyőzni minket.
-Nem tudhatod.-érvelek.
-Nem akarom bántani.-szólok közbe.
-Bízzatok bennem.-kérlel Lizi. Vonakodva, de ott hagyjuk a lányokat. Felmegyek a szobámba  lezuhanyzok, felveszek egy melegítőnadrágot és egy sötétkék felsőt. Bezuhanok az ágyba és elkezdek igazán aggódni. Csak egy beszélgetésről volt szó, de azóta semmi hír felőlük. Pedig eltelt egy fél óra biztos eltelt. Kinézek az ablakon ès senkinek se látom nyomát.
-Scott. Eltűntek.-rontok be a fiú szobájába pár másodperc elteltével.
-Eltűntek?-ásít.
-Iris és Lizi.-felelem.
-Küldött SMS-t, hogy jól van és majd jön.-emeli fel a telefonját. Nem válaszolok, csak kimegyek és megnézem a saját készülèkemet.
-"Ne aggódj, jól vagyok. Csak elmentem Irissel. Nyolc fele jövök."-áll az SMS-ben. Kicsit nyugodtabb vagyok, de nem teljesen. Nem szeretem, hogy Lizi ilyen kis naiv. Persze, tud vigyázni magára, de akkor se tudom merre keressem, ha baja esne. Irist se ismerjük, lehet rossz arc, vagy csak kihasználja őt, engem, minket. Különben Lizinek se segített volna. Vagy most mire kellhet neki?
Este nyolcig idegesen járkáltam fel s alá a házban.
-Isaac, állj meg.-szól rám Melissa.
-Igen?-fordulok felé
-Mi megbízunk Liziben, bár egy kicsit aggódunk. Ha azt mondta, nyolcra itthon lesz, akkor nyolcra itt lesz.-mondja Mel.
-Louban megbízok Irisben kevésbè.-mondom miközben egy cipőt veszek magamra. 10 perce elmúlt nyolc. Miért ilyen nyugodtak a szülők? Kitárom az ajtót és egy fáradt ugyanakkor meglepődött Lizi áll ott.
-Hova mèsz?-kérdezi.
-Sehova.-rázom meg a fejem. Hát itt van. Nagy kő esik le a szívemről. Átölelem és egy puszit adok a fejére.
-Isaac, elengedsz? Fáradt vagyok.-kéri. Elengedem és levesszük a cipőnket.
-Miért vagy fáradt?-kérdem
-Majd holnap, elmesélem. Most menjünk aludni.-fogja meg a mellkasomat. Utána az anyukákhoz megy majd elköszön tőlük.
Magam elé engedem a lèpcsőn és figyelem a mozdulatait. Míg felérünk majdnem hátraesik. Én kaptam el.
-Mitől vagy ennyire fáradt?-kérdezem amikor újra talpraállítom.
-Majd holnap.-válaszol. Nehezére esik kimondani a szavakat. Ezért beleegyezem. De holnap ez lesz az első dolgom. Bemegy a saját szobájába és lezuhanyzik majd átjön hozzám. Szinte bedől mellèm.
-De minden rendben?-kérdezem.
-Teljesen.-suttogja majd átkarol és elalszik.

Az éjszaka közepén Lizi mozgolódására ébredek. Háttal vagyok neki így nem látom őt. De azt érzem, hogy megizzadt. Fájdalmasan nyög. Lehet, hogy rosszat álmodik.  Kipattanok az ágyból és felkapcsolom a villanyt. Amit akkor látok amikor visszafordulok az nem egy rémálom. Lizi teljesen mesztelenül rózsaszín szemekkel. Egy nagy, a hátából előjövő fehér szárnnyal fekszik az ágyamban.