Mit kellene reagálnom? Visszafordulni már késő...mi a jó istent csináljak? Szeretnék már vele beszélni, hiányzik a beszéde. Hiányzik a hangja, hiányzik Isaac.
-Szia.-köszönök bátortalanul.
-Szia.-vakarja meg a tarkóját-Jobban vagy?
-Igen, sokkal jobban.-mosolyodom el bátorítóan.
-De még mindig nem változtál vissza, mi történt?-kérdezi miközben bemegy a szobájába, nyitva hagyja az ajtót. Habozva bemegyek és ügyetlenkedve állok egyik lábamról a másikra.
-Nem tudom, és azt sem, hogy akkor miért változtam át. A többiekkel minden rendben?-érdeklődöm.
-Igen mindenki, bár Scott kicsit szomorú Kira miatt. Liam és Hayden, Corey és Mason is rendben vannak, Lydiát pedig ma engedik ki a kórházból. Theo pedig a föld alatt van, ahova való. -kezd el kipakolni.
-És Deucalion?-ugrik be hirtelen.
-Ő is jól van, neked köszönheti az életét. Tudod le sem tudnád tagadni a McCall mivoltad.-jegyzi meg.
-Ezt most mire véljem?-sértődök meg játékosan.
-Mindenkinek meg akarjátok menteni az életét a sajátotokat leszámítva.-von vállat egyszerűen.-Nem kényelmetlenek azok a tollak?
-De már kicsit zavarnak.-mosolygok.-Várj megpróbálok visszaváltozni.-összeszedem minden erőmet majd óvatosan kinyitom az egyik szememet. Isaac a fejét csóválja.
-Mitől lehet?-kérdezem.
-Jó kérdés.-túr bele a göndör fürtjeibe.
-Isaac... nagyon hiányoztál.-vallom be az őszintét.
-Emlékszel mit mondtál nekem azután, hogy kimentettelek a pincéből?-emeli rám fájdalmasan a szemeit.
-Nem igazán.-nézek vissza rá, abban a pillanatban látom a kék szemeiben, hogy az enyémek rózsaszínben úsznak.
-Nem baj.-ránt vállat.
-De tudni szeretném.-kérlelem.
-Szerintem hagyjuk, össze-vissza beszéltél csak.-fújja ki erőszakosan a levegőt.
-De...-kezdem el.
-Lizi, kérlek menj innen.-küldd el. Nagyon fáj szinte éget, hogy ezt mondta. Hatalmas űrrel a szívemben kisétálok a szobájából amint kilépek hallom, hogy valami összetörik de nem fordulok meg. Parancsot kaptam, legalábbis úgy érzem. Lemegyek inni és látom anyát és Melissát beszélgetni.
-Szia, miért nem változtál vissza?-lepődik meg anya.
-Anya...te mióta kezeled ezt ilyen jól?-lepődöm meg én is.
-Itt nőttem fel, ez a város soha nem volt normális.-kuncog.
-Egyébként nem tudom.-felelem és kiveszek egy üveg vizet a tárolóból.
-Ömm, Isaac ideköltözik?-kérdezem.
-Igen, képzeld elárverezték a házukat már rég és Dereknél húzta meg magát.-válaszol Melissa.
-Szegény fiú, hogy bírja ezt a sok megpróbáltatást?-szomorodik el anya.
-Nem tudom...de barátnője sincsen, az apukája bántotta anyukája meghalt és a barátait pedig a szeme láttára ölték meg.-sóhajt Melissa.
-Úristen.-kapja anya a szája elé a kezét. Muszáj eleresztenem pár könnyet, visszalopakodok a szobámba úgy, hogy anyáék nem vesznek észre. Magamra zárom az ajtót és elkezdek sírni. Isaac miatt, nem lehet senkinek se ilyen élete. Ez szörnyű, Isaac...miért nem beszél róla senkinek? Vagy lehet, hogy nincs kinek? Én itt vagyok, kötelék fűz hozzá vagy mi...Én itt leszek neki bármi is történjen. Álomba sírom magam és reménykedem. Ezután csak jobbnak kell lennie.

                            *
-Lizi, miért nem változtál még vissza?-kérdezi tőlem Scott miközben reggelizik a konyhában. Most értem le, az előbb zuhanyoztam és az összes sebem eltűnt és kialudtam magam a tagjaim már csak sajognak de nem megy az emberalak öltés pedig holnap iskola.
-Nem tudom.-kezd elegem lenni ebből a két szóból. Állandóan csak ezeket hajtogatjuk.-Te hogy vagy?
-Jól, de hiányzik Kira.-sóhajt lemondóan.
-Ismerős.-felelem.
-Hogy érted?-kérdezi. Igazából magam sem tudom. Hiányzik Isaac tegnap óta ki se jött a szobájából. Hiányzik, de itt van tőlem pár méterre, mintha egy részem nem is lenne nélküle.
-Sehogy, mi történt a dokikkal?-váltol gyorsan témát.
-Elintézte őket a tökéletes gonoszuk, úgyhogy tőlük már nem kell félni.-mondja.
-Milyen gyakran kerültök életveszélyes helyzetekbe?-kérdem bár sejtem a választ.
-Elég gyakran.-mosolyodik el.
-Fura egy társaság vagytok.-gondolkodom el majd csinálok magamnak egy szendvicset. Scott közben elköszönt és elment Stileshoz.
Itt ülök az asztalnál és farkasszemet nézek a gyógyszeremmel. Szükségem van rá? Szerintem soha többet nem lesz, megfogom és felteszem a legeslegeslegfelső polcra, hogy ne is lássam. Felmegyek a lépcsőn és gondolkodom. El kell szabadulnom egy kicsit otthonról.
-Anya elmehetek sétálni?-kérdezem mikor felmegyek a szobájába.
-Felejtsd el édesem. Megláthatnak amíg így nézel ki.-simogatja meg az arcom. Csalódottan átkullogok a sajátomba és meglátom a kulcsát a megoldásnak. A kabátom, azzal eljuthatok az erdőbe ott pedig felugrok egy fára. Gyorsan felveszem elrejtem azt amit tudok. Kényelmes cipőt húzok odalent és hangtalanul elindulok. Arrafele megyek ahol Isaac hazakísért. Amikor mèg tök egyszerű volt minden. Megállok ott ahol először találkoztunk, megérintem a fát ami mögé elrejtőztünk. Majd gyorsan befutok az erdőbe. De egy izmos váll hirtelen utamat állja, Derek az.
-Mit keresel itt?-állít fel a földről. Erővel nekicsapódtam és meg se érezte?
-Kijöttem mert úgy tartotta kedvem.-nézek lefele. Tenném zsebre a karom amikor elkapja és megnézi, feltűri a kabátom és megnézi a tollaimat. Muszáj felnéznem rá.
-Miért változtál át?-kérdezi.
-Nem tudok vissza legalább két napja.-mormogom és kitépem a karom a szorításából.
-Komolyan nem tudsz visszaváltozni?-nevet ki.
-Nem komolyan nem.-felelem és elmennék de megállít.
-Nagyon rossz helyen vagy itt.-mondja.
-Tudok vigyázni magamra.-rántok vállat és továbbfutok.
-Chh, Isaac.-még hallom a megvető hangját. Jól esik ugyanakkor fáj is amiért eszembe juttatja a fiút. Nem tétovázok hanem felugrok egy 12 méter magas fára és elrejtőzöm a lombja között.
Annyi minden változott az életemben pár hét alatt. Nem is hittem, hogy ez lehetséges. Farkasok, kimérák, rém doktorok, pokolkutya anyám kínja. Mi kell még? Nekem ezek közül egyik sem hiányzik a normális élethez, bár ez itt Beacon Hills. Fura egy hely, anya is megmondta pedig ő aztán ki nem állhatja a fantasyt. Mennyien lehetnek még itt természetfelettiek? Több százan, akár ezren. Egy repülő megy el a fejem felett, mennyi természetfeletti élhet a világban?
 Leugrok és egy bukfenccel földetérek. Keresek egy kis patakot és megmosom az arcom. Túl sok a gondolatom, talán a varázsvilág is igaz és használhatom Dumbledore merengőjét. A gondolatra hangosan felnevetek amit azonnal meg is bánok mert hangokat hallok meg a hátam mögül. Gyorsan felrepülök és elrejtőzöm egy fán.
-Szerinted hova bújhatott?-kérdezi egy női hang.
-Remélem nem messzire, mióta visszakapta még nehezebb lesz megölnünk.-felel egy férfi hangja. Sajnos nem látom őket de a szagukat megjegyeztem és a hangukat is. Ülök még 20 percig megvárom míg jó messzire mennek az idegenek aztán indulok csak haza. Az erdő széléig repülök ott finoman leszállok és aztán újra futok.  Egészen kivilágosodik mire hazaérek, leveszem a cipőmet hangtalanul osonok és leveszem a kabátomat a szobámban. Majd lemegyek egy kis vízért a konyhába. Ott csak Isaac ül és eszik. Amint meglát menne fel de most nem engedem neki.
-Isaac kérlek beszélj velem. Hogy vagy?-kérlelem.
-Minden oké.-forgatja meg a szemét.
-Tudom, hogy nem.
-Akkor minek kérdezed?
-Mert szeretném ha beszélnél velem.
-Rendben, tudod mit mondtál nekem? Azt, hogy szeretsz.-fújja ki a levegőjét.
-Mert...így is érzek.-mondom, bár nem kicsit lepődtem meg.
-Nem te szeretsz csak a harpüiad.-feleli epésen.
-Mert az nem én vagyok? Még nem megy tökéletesen ez a váltás a kettő között. De azóta zavarba jövök előtted mióta nekemlökted az ajtót.-veszek nagy levegőt és mondom el azt ami már régóta nyomja a szìvem.
-Igazán?-kérdezi.
-Igazán.-hajtom le a fejemet.
-Tudod, hogy nem tudsz hazudni?-bújkál egy kis mosoly az ajkain-A szemeid elárulnak.
-Akkor legalább látod abból, hogy rózaszín.-felelem
-Nem csak abból, egészen máshogy csillog.-fogja meg az állam. Közelebb jön hozzám majd a kezét óvatosan a derekamra teszi, odahúz magához. A csípőnk összeér és én csak bámulom a nagy kék szemeit. Lehajol hozzám majd az ajkait az enyémekre tapasztja, a csók édes és forró. A közelében sincs annak amit Theo művelt. Átkarolom a nyakát és elnyitom a számat és ő is az övét. A szívdobogtató, szenvedélyes csóknak az ajtónyitódás és Scott rosszalló torokköszörülése vet véget. Mögötte áll Stiles is aki alig tudja visszafolytani a nevetését. Isaac a háta mögött megfogja a kezemet. Érzem, hogy tiszta vörös leszek.
-Na, Scott nézd a jó oldalát, Lizi visszaváltozott.-mondja Stiles. Lenézek magamra, eltűntek a tollak a szemem barna, és a szemfogaimat sem érzem hegyesnek. Ezekszerint Isaac miatt nem változtam vissza. A természetfelettim is hiányolta az érintését a hangját a magabiztosságát...őt.