-Mit tegyünk?-kérdezte
Isaac.
-Nem tudom, csak...feküdj!-sikítok. Ahol az előbb még Isaac feje volt a szék mögött mostmár semmi sincs. Isaac átváltozik és ugrásra készen lapul egy ülés előtt. A fenevad felkap engem én pedig védekezem ellene. Nem sok sikerrel mert odavág a busz oldalához. Isaaccel elkezdjük marcangolni de hiába. Ekkor látok meg egy közeledő izzó foltot.
-Parrish, mindjárt itt van! Nem akarsz inkább vele harcolni?-üvöltöm a fenevadnak. Hátranéz majd elereszt bennünket és mi a földre zuhanunk. Kiugrik a buszból egy jó nagyot lökve azon, így lefejelem az ülés lábát. Elkezd harcolni a pokolkutyával és én már nem figyelek csak arra, hogy egyenletesen tudjak levegőt venni.
-Rendben vagy?-kérdezi Isaac.
-Döntsd el te.-fordítom felé a fejem amiből időközben elkezdett dőlni a vér. Isaac halványan elmosolyodik majd felsegít. Amint hozzám ér kicsit jobban érzem magam.
-Láttad milyen hatalmas?-kérdezi.
-Tapasztaltam.-rántok vállat és kikászálódunk a buszból.
-Ideje lenne visszaváltozni.-mondja Isaac. Megpróbálom de nem sikerül.
-N-nem sikerül.-dadogom. Akármilyen erőfeszítéssel teszem nem megy. Meglátom a viaskodó fenevadat és eláraszt a gyűlölet. Miatta van. Egyenesen nekirohanok és elkezdem tépni.
-Ne!-hallom meg Scott hangját.
Óriási tenyerével agyon akar csapni de felröppenek a levegőbe és onnan a kezeimmel arrébb lököm. Megfogja a derekamat és maga felé fordít. Az állkapcsából borotvaéles fogak nőnek ki. Ám a szemében van valamiféle ismerős csillogás.
-Mason.-suttogom. A farkas ordít egyet és aztán pedig megharapom és gondolkodás nélkül lerohanom. Egy a fülem mellett elsuhanó golyó állít le. Egy pisztoly. Megfordulok és látom, hogy Dereknél van a fegyver. Azt akarom, hogy bűnhődjön megiramodok felé de Isaac elém ugrik. A sárga szemeivel parancsolóan néz.
-Ne! Lizi ne bántsd!-kiáltja. Azonnal kitisztul a fejem. Mintha fejbevágtam volna. Parrish és a fenevad berongyol az erdőbe a többiek pedig utánuk, nekem nincs annyi erőm, hogy szaladjak így csak lassan megyek előre. Aztán meglátok 3 embert közeledni lassú, nyugodt léptekkel. Ezek a Rettegés Doktorai.
-Louisa!-mondják. Ijedtemben hátrahőkölök aztán megkapaszkodom az egyik busz oldalában. Mit akarnak tőlem?
-Louisa!-hallom a hangjukat aztán csak elém lépnek és elsötétül a világ.

Ismét egy koszos helyen ébredek. Kezdem unni ezt a dolgot. Oda vagyok kötve egy géphez ami vért vesz el tőlem. Nagyon homályosan látok csak, de egy férfi alakja rajzolódik ki előttem.
-Te is kedves voltál velem, most rajtam a sor. Nem szeretek tartozni.-mondja Deucalion és kihúzza belőlem a tűt.
-Köszönöm.-motyogom erőtlenül. A szám, mintha homokot ettem volna. Teljesen kiszáradt.
-Nem maradhatsz itt, ezt add oda a Sheriffnek és mondd, hogy én küldöm. Vagy egyenesen Scottnak de mindenképpen értesítsd valamelyik Stilinskit.-utasít majd segít felállni a hideg kőről.
-Mennyi ideig voltam kiütve?-kérdezem.
-Elég sokáig ahhoz, hogy megtörténjenek a dolgok.-sóhajt majd nagy vonalakban elmeséli mi történt. A Fenevad ember lett és meg akar szerezni egy botot ami Argentéknél a vadászoknál van. Akik gőzöm sincs kik, de fontosak. Ennyit tudok.
-Sebastian Valet?-kérdezem amikor a mondókája végére ér. Ez a kis idő elég arra, hogy visszanyerjem a lélekjelenlétemet és újra olyan legyek mint régen.
-Látom értesz a törihez, nos igen ő. De most menj és juttasd el Stileshoz ezt.-ad át egy barna papírba csomagolt befőttes üveget. Bólintok majd megölelem és aztán elfutok. Hihetetlen de
Deucalion volt az egyetlen ember akivel rendesen társalogtam az elmúlt időben. Épp időben mert meghallom Theo hangját. Kifutok az utcára majd a rendőrségre indulok. Kipróbálok valamit hátha sikerül. Ugrok egy nagyot és aztán repülök a hivatalig. Legalább így nem fáradok el mert még mindig nem sikerült visszaváltoznom. Nyitva találom az ajtót és berontok rajta, eszméletlen emberek és egy nyöszörgő Hayden. A Sheriff sehol. Viszont érzem, hogy itt járt a Fenevad. Odamegyek Haydenhez és aztán felkapom.
-Mit csinálsz?-kérdezi a sebére szorított kézzel.
-Megmentem az életed mint ahogyan te az enyémet múltkor.-rántok vállat és az első bevillanó ötletem alapján Deatonhoz viszem őt. Muszáj lesz futnom vele, vagy elvérzik. Nem tudom repülve szállítani.
Az állatklinikánál vagyunk és aztán se szó se beszéd berontok. Majd talpra teszem Haydent. Dr. Deaton kijön és átveszi őt.
-Nekem van még elintézni valóm, csak kérem tartsa életben.-lihegem és elkezdek futni nem tudom hova csak amerre a lábam visz. Hirtelen egy kocsi jön elém, egy kék dzsip!
-Jesszusom, jól vagy?-kérdezi Stiles miközben kiszáll a járműből.
-Stiles, ezt Deucalion küldi, valami B terv amit Scottal eszeltek ki. Azt mondták tudod.-veszek mély levegőket. Soha nem futottam még ennyit. Még az Edző tesióráin együttvéve se, mint amennyit ma.
-Asszem, de igen. Köszi!-ütögeti meg a vállam.
-A többiek hol vannak?-kérdezem.
-A csatornában próbálják megmenteni Masont.-feleli majd beszáll az autóba és elhajt. Felrebbenek majd megnézem Beacon Hills látképét. Ha nem lenne életveszélyben egy barátom se akkor biztos gyönyörködnék, de most. Nem látok semmit, sötét van. Éppen adnám fel amikor meghallom Isaac fájdalmas nyögését. Meg kell mentenem őt. Csukott szemmel követem a hangot így tudok koncentrálni is. Amikor már nem csak a fejemben hanem valóban hallom a hangját leereszkedem kinyitom a csatornafedőt és a hang után megyek. Csak a csatorna émelyítő bűzèt érzem, de legalább hallok. Szinte teljesen elveszek, amikor végre meglátom Scottot, Liamet, Isaacet, Dereket Deucaliont két számomra idegent és egy arcképet aki a történelemkönyvekből Sebastian Valetre emlékeztetnek. Elbújok egy fal mögött, amíg ki nem fújtam magam nem lenne értelme, hogy beleavatkozzak.
Fémnek ütődő fémet hallok és a kíváncsiságomból kifolyólag meg is kell néznem mit hallok. Sok kacskaringós folyosón megyek végig, mintha még lefele is haladtam volna.
Kira az, te jó ég...mióta nem láttam. Éppen Lydiát segíti ki egy lyukon amit ő csinált az előbb a katanájával.
-Kira!-kiáltok oda nekik majd odamegyek.
-Nyerj nekünk időt légyszi. Menj előre eltart egy ideig mire odaérünk.-mondja Kira Lydia pedig bólint.
-Rendben.-mondom és visszafordulok, nem tudom mennyi de megpróbálom húzni egy kicsit. Odaérek és pont meghallom Sebastian hangját.
-Miféle vérfarkasok vagytok ti?-kérdezi megvetően. Itt a tökéletes pillanat.
-Nem tudom hogy van vele de én nem vagyok vérfarkas.-rántok vállat. Egyszerűen nem tudok visszaváltozni egy jó ideje de most kapóra jön.
-Egy harpüia egy tisztességes ellenfél.-hajol meg.
-Mondja Sebastian, hogyan ölték meg magát anno?-kérdezem.
-Az a szerencsétlen Marcel bibliával támadt, azt hitte nyerhet azt hitte, ördög vagyok. Majd jött Marie-Jeanne... és az a bot ami nálatok van kell nekem.-nosztalgiáz egy kicsit.
-A tied volt most a mienk.-szól közbe Scott.
-Nem sokáig.-mondja majd átváltozik és ránk támad. Nos időhúzásnak ez tökéletes volt. Mostmár igazán ideérhetnének a lányok. Mindenki egyszerre áll támadásra felkészülve, én pedig megpillantom Deucaliont. A falnak támaszkodva ül egy zsákutcára vezető falnál. A karját fogja, meglőtték. Odarohanok hozzá, át a többieken.
-Mi történt? Meg vagy?-kérdezem és leguggolok elé.
-Nem, ez sisakvirág.-nyöszörgi.
Scott mesélt már róla, legalábbis említette, hogy egszer Dereknek kellett ilyen. Meg is ölhette volna, de Deucalion nem halhat meg.
-Ki tette?-idegeskedem.
-Az idősebbik Argent.-lihegi.-De ne menj!-kiáltja utánam de már késő elszaladok megkeresni őt. Nemsokára megtalálok két embert akik tágra nyílt szemekkel néznek rám majd az ősz hajú előránt még egy fegyvert és meglövi a vállam. Felszisszenek de a vérfarkas barátom fontosabb.
-Látom elemében van.-mondom neki és az ép kezemmel kifacsarom a kezéből a fegyvert. Kiveszek egy töltényt és elmennék de a másik a torkomnak szegezi az ő fegyverét.
-Ki vagy?-kérdezi.
-Louisa, a vak vérfarkasnak viszem mert a társa meglőtte őt. Scott unokahúga.-nézek a szemébe. Elereszt majd futásnak eredek, a karom egyszerűen éget és nyillall meg szúr. Az egyik pocsojában ami mellett elhaladok megnézem magam és egy kék szemű, izzadt, csapzott rémült lány tekint vissza. De legalább nem unatkozom. Odamegyek Deucalionhoz és térdre vágódom. Már lehunyta a szemét és a karján vészesen elkezdtek elindulni a vérmérgezést jelző csíkok.
-Itt vagyok, nehogy elaludjon.-figyelmeztetem.
-Nem én nem.-motyogja elhalóan. Gyorsan kettétépem a lövedéket majd kiszedem a fűt és egyenesen a sebébe nyomom. A karmait az én karomba mélyeszti és felüvölt a fájdalomtól. Már 3 helyen vérzek, kezdek borzalmasan rosszul lenni. Az összes izületem sajog és a vállam mintha leszakadt volna. Duc mély levegőt vesz és aztán megkönnyebbülten sóhajt.
-Köszönöm.-simogatja meg a karom.
-Szivesen.-mosolyodok el halványan majd hátulról valaki elkapja a vállam és magával ránt. Megérzem az illatát, Theo az. Megragadja a karmaival a torkom és elhurcol.
-Mindenki jól van?-kérdezi Scott. Mason itt van és látszólag teljesen ép, ezekszerint megmentették és Sebastian is eltűnt, végleg. De Dereket nem látom sehol.
-Nem mindenki.-mondja Theo és a többiek felénk kapják a tekintetüket.
-Ereszd el Theo.-lép közelebb Scott és a fogva tartóm pedig mégjobban megszorít, összezúzza a vállamat. Eleresztek egy kósza könnycseppet azt pedig sokkal több követi, a sós lé csípi az arcom ahogyan a kisebb vágásokba ér.
-Előbb add meg ami kell.-mondja és hirtelen belekarmol mellkasomba. Kira odasúg valamit Isaacnek ő pedig közelebb jön hozzánk.
-Theo, a bőrváltóknak van egy üzenetük számodra.-mondja kimérten és maga elé szúrja a kardját. Megnyílik a föld majd egy lyuk keletkezik ott ahol állunk, kimászik egy lány, Theo elenged és Isaac pedig elkap engem. Akkor ezt mondta Kira. Mélyen belenézek Isaac kék szemeibe és onnan visszatükröződik a rózsaszín szivárványhártyám és én a tolliam vérrel áztattak a fejem újra felszakadt a vállam lehet, hogy elfertőződött a mellkasomból pedig ömlik a vér, a kezem eltörpül mellettük.
Utat engedek a vérhiánynak de azt még látom, ahogy Theo segítségért kiáltva lecsúszik egy gödörbe és eltűnik. Elernyedek Isaac karjaiban és lehunyom a szemem.

*

Ahol kinyitom az egy békés környezet, a szobám. A sebeimet bekötötték és ellátták. Majd át is öltöztettek. De mèg mindig nem változtam vissza. Nem akarom így leélni az életem.
Valaki ül mellettem az ágyon.
-Szia kicsim.-sírja anya.
-Szia anya.-borulok a nyakába de felszisszenek a fájdalomtól.
-Külön kértem Melissát, hogy had maradhass itt és ne kelljen kórházba menned. Itt láthatlak.-motyogja.
-Köszönöm.-suttogom a fülébe.
-A többiek is rendben vannak, mi több. Scott most búcsúzik Kirától a többiek iskolában vannak illetve kórházban.-válaszol a fel nem tett kérdésemre.-Pihenj még egy kicsit.-lehel csókot a homlokomra és elmegy. Az utóbbi időben annyira megfeletkeztem a régi életemről. Még a barátnőmet sem kerestem fel, de ő se engem. Lehet jobb is így, vagy nem tudom. Elbóbiskolok és akkor ébredek fel amikor már sötét van. Sokkal jobban érzem magam, szinte semmim sem lüktet. Csak fáj, de kezdek éhes lenni. Felállok és megnézem a ruhámat, egy egyszerű póló és egy mackónadrág. Elég meggyötörten nézek ki. Így nem merek emberek közé menni. De muszáj lesz-Mintha az út a konyháig olyan hosszú lenne.-gondolom és kilépek a folyosóra és lentről beszélgetést hallok, és valami neszezést.
-Nyugodtan pakolj csak. Fent rögtön az első ajtó balra.-mondja Melissa,
-Rendben.-válaszol Isaac. Meglátom őt feljönni a lépcsőn és ő is észrevesz engem. Isaac ideköltözik?